„A Lélek erejében” – evangelizációs ünnep Polgáron

2025. június 9-én, Pünkösd másnapján, a Szentlélek kiáradásának ünnepét követően került megrendezésre „A Lélek erejében” című evangelizációs nap Polgáron. A rendezvény alapját az a többéves hagyomány adta, amely szerint Pünkösd hétfőjén családi napot tartottak a helyi közösségekben. Idén azonban új irányt vett a kezdeményezés: megnyitották más egyházközségek felé is, és közös ünnepléssé vált több plébánia hívei számára.

Az eseményen az Egyek–Polgár–Püspökladány–Tiszavasvári egyházközségek és filiáik tagjai vettek részt, akik a Lélek erejéből és ajándékaiból merítve megerősödhettek hitükben, küldetésükben és egymás iránti elköteleződésükben.

A napot a helyi közösségek rövid bemutatkozása nyitotta. A napközi imaóra után ünnepi szentmise következett, amelyet Papp László, Bökő Péter és Földes Gábor plébános atyák közösen celebráltak. A szentmise a Lélek egységteremtő erejének és az egyházmegyei összetartozásnak szép kifejeződése volt.

A délelőtt egyik meghatározó mozzanata Dr. Garai Péter tanár, társadalomkutató előadása volt, aki „A modern házasság haldoklása és újjászületése” címmel tartott előadást. A szakember felhívta a figyelmet a mai társadalmi tendenciákra: egyre kevesebb házasság köttetik, nő a válások száma, és csökken a gyermekvállalási kedv.

Az előadás nem csupán aggasztó statisztikákat sorolt, hanem egyértelmű lelki és erkölcsi irányt is mutatott. A kulcskifejezés ez volt: „A szeretet a keresztre feszített önzés.” A jó házasság alapja, hogy nem önmagunk boldogságát keressük, hanem a másikét. Aki igazán szeret, az szolgál, áldozatot hoz, és a szeretet forrásához, Istenhez fordul.

Külön lelki mélységet adott a napnak, hogy az esemény éppen Pünkösd utáni hétfőre, azaz a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus emléknapjára esett. Ez az ünnep emlékeztet arra, hogy Mária nemcsak Jézus édesanyja, hanem mindannyiunk égi édesanyja, akit a Megváltó a kereszten függve szeretett tanítványára, Jánosra – és rajta keresztül az egész Egyházra – bízott.

„Mária, az Egyház Anyja emléknapján különösen is átéreztük: a közösség, az evangelizáció, sőt maga az Egyház is egy Anyai szív melegéből és imájából él. A Lélek ünnepe így Mária ünnepe is lett.”

A nap során hangsúlyosan előkerült a rózsafüzér, mint a hit és szeretet egyik legerősebb lelki fegyvere. Márián keresztül kérhetjük Isten segítségét életünk minden helyzetében.

A délutáni programban zarándok-útibeszámoló hangzott el a római Szentévvel kapcsolatban. Az Aves Dei énekkar szolgálatával dicsőítő szentségimádás következett, mely a nap méltó zárása volt. A Lélek valóban jelen volt, és új tűzzel töltötte meg a jelenlévők szívét.

Ez a nap nem csupán programok sorozata volt, hanem a Szentlélek kegyelmének és a közösségi megújulásnak ünnepe. Megerősödhettünk abban, hogy a hit útján nem vagyunk egyedül – vezet minket a Lélek, támogat minket Mária, és társaink a közösség tagjai, akikkel együtt formáljuk az Egyház élő testét.

Néhány visszajelzés a napról:

„Nagyon szépen köszönöm és hálát adok Istennek hogy el tudtam menni erre a szép napra. Ami egy lelki feltöltődést okozott. Köszönöm szépen László és Péter Atya élmény beszámolóját Rómáról a zarándok útról.”

„Köszönöm Istenem hogy részt vehettem ezen a lelkinapon amelyen, sok lelkierőt kaptam. Köszönet, László, Gábor és Péter atyáknak, akik ezt a Szentlélek Isten napjára megszervezték!

Isten áldása kisérje a minket nagy szeretettel fogadó polgári hittestvéreket!”

„Ami eszembe ötlött a pünkösdhétfői nappal kapcsolatban, az hogy „minket Krisztus szeretete gyűjtött egybe” és „similis simili gaudet”, vagyis hasonló a hasonlónak örül. 

Nem kellett semmi extra, a maga egyszerűségében volt nagyszerű ez a nap. Hálás köszönet mindenkinek aki részt vett a létrejöttében. 

Külön köszönet a kántor úrnak a színvonalas zenei szolgálatért.”

„Ami bennem megmaradt: a közösség ereje ami összetart bennünket és visz előre hitünk kiteljesedésében! Köszönöm ezt a szép napot.”

„Pünkösd ünnepéhez méltó, szívünket melengető, magas színvonalú lelki zarándoklaton vehettünk részt a Polgári Nagyboldogasszony Plébánia és a Püspökladányi Plébánia, valamint a hozzájuk tartozó fíliák szervezésében.

Családom számára a legboldogabb pillanat az volt, amikor Isten szemüvegén keresztül bepillantást nyerhettünk lelki életünkbe és megállapíthattuk, hogy még csak az út elején járunk ugyan, de Krisztus keresztje előtt ott van az égi édesanyánk, aki a Szentháromsággal karöltve küzd a mi boldogulásunkért és minden percben azon dolgozik, hogy csak neki szolgáljunk és ne a világ békéjét, hanem az Ő békéjüket keressük.

A feleségem várandóssága alatt is azt éltük meg, hogy a várakozás az nem tétlenség, hanem felkészülés a születésre, az üdvösségre, amit gyermeki énnel várunk.

Ha egy gondolatot kell kiemelnem ebből a mai hihetetlen lelki, testi és szellemi gazdagságból, akkor az a következő: „Ha azt szeretnénk, hogy Isten meghallgassa kérésünket, három szempontnak feleljünk meg: 1.) tudjuk megfogalmazni kérésünket 2.) kérjünk értelmes dolgokat 3.) ki kell érdemelnünk azt előbb (Garai Péter tanár úr)”

„A szentmise kifejezetten tetszett!” Detti

„Megható szentmisében volt részünk. Jó volt összegezve hallani a család összetartozásának fontosságát, jelentőségét. Egy válást meg lehet előzni a megbocsátással, megbeszéléssel, változtatással, alkalmazkodással, szeretettel.” Marika

„Minden tetszett! Tanár úr a teljes igazságot elmondta a család lényegéről. Sajnos manapság kitolódik a gyermekvállalás ideje, ami nem helyes pl. A nagyszülő is megöregszik, vagy meg sem éli az unokák születését. A családban fontos az egymás iránti szeretetteljes tisztelet, elfogadás, megbecsülés.” Pannika

„Biztonságot adó Szentlélek áradat az örömteli találkozásban, a közösségi együttlétben, a megnyugvást adó szentmisén. Dr. Garai Péter társadalomkutató tanár úr előadása A modern házasság haldoklása és újjászületése címmel nagyon tetszett, pl. Mivel lehet egy nőt boldoggá tenni? kérdést kifejtő részt is kíváncsian hallgattam…. A Billings Ovulációs Módszer felőli érdeklődés is örömmel töltött el. Általa új, értékes ismeretségek köttettek. Ha másoknak örömet tudunk szerezni, máris boldogok vagyunk. A szentségimádáskor az elmélkedések mellett a kedvenc dalaim többszólamú megszólalása is felemelő volt.” Mónika

„A szentmise után Dr.Garai Péter előadása mélyen megérintette a lelkemet. Az élet szemlélete a nőkről,a mai kor változásairól, átérezve beszélt a gyengédségről, a férfiak hogyan szeressék párjaikat. Az előadás számomra tanulságos volt.

Köszönjük Laci atyának,hogy mind ezt hallhattuk!” Erzsike

„A mai nap sok sok élményt és szeretetet adott. Feltöltődtünk lelkiekben. Éreztük, hogy szeretet vesz körül minket! Tanár úrnak a szavain meg igazán hosszasan el tudtunk gondolkodni, remélem az életben majd rendes családdá tudunk válni!” Marika

„Nagyon tetszett, szinte elvarázsolt a Szentségimádás alatti közös éneklés.” Cintia

„Nagy öröm volt számomra a találkozás Laci atyával, és ahogy Péter atya vonzóvá tette  a szentmise lényegét! Köszönöm, hogy mindezt megélhettem.” Zsani

„Újraéltem a római zarándoklat szép pillanatait. A szentségimádás nagyon szép volt ebben a formában.” Tündi

„Jó volt újra látni a római helyszíneket, megdobogtatta a szívemet a sok gyönyörű templom és millió látnivaló felidézése. A két atya magyarázatában még Rómából hazatérve is kaptam új információkat. A Szentségimádás felemelő volt, a gitáros kórus részvételével! Köszönöm a mai délutánt, sajnos a délelőtti programon nem tudtam részt venni.” Erika

„Nagyon jó volt az előadás, sok igazságot hallottunk. Ráébresztett sok mindenre, hogy milyen is egy igazi kapcsolat! Sok családnak tudnám ajánlani, hogy hallgassa végig! És lehet kevesebb lenne a válás!” Kati

„Nagyon szép volt a szentmise. Különösen megérintett a két szín alatt történő áldozás, és az is, hogy hosszan, sokan sorakoztunk az ÚrJézus előtt. A szentmisét követő előadás adatai megdöbbentőek voltak számomra, hogy napjainban mennyire magas pl. a válások és az abortuszok száma. Ez a tény elkeserítő. Ám azért megoldást is kaptunk: jó volna, ha a családokban minden férj tudná, hogy miként teheti boldoggá a feleségét.” Andrea

„Csendes figyelemmel hallgattuk Tanár úr előadását. Megtudtuk, hogy a kezdetekre visszamenőleg a nők jelentősebb szerepet töltenek be a család életében, mint a férfiak. Már a keresztfa alatt is a nők voltak többségben, 3 nő és 1 férfi. A nők döntik el mikor kivel ismerkedik meg, mikor házasodik, szeretne-e gyermeket vagy sem, ill. mennyit, és a válásokat is nagy százalékban a nők kezdeményezik. Sejteni lehetett, mégis megdöbbentő adatokat kaptunk a feljegyzésektől kezdve a jelenig a válások és az abortuszok számáról. Elkeserítő tényként fogadtuk, hogy a felmérések szerint a mai fiatal generáció jelentős hányada nem tervez házasságot kötni és gyermeket sem szeretnének vállalni. Kisebb részük gondolkodik csak a házasságon, és a családon belül is csak egy gyermeket terveznek. Sajnos a városokban a válások száma 50% , a kisebb közösségekben,  falvakban 30-40%, és a fővárosban 80%. Megoldást adhat, ha boldoggá tesszük egymást. Mitől boldog a nő? 1. Szeressék, szeretve legyen. 2. Felnézzen a férfira, megvédje őt. 3. A női emocionalis mivoltunkat elfogadja a férfi. 4. Anyává tegye, de az anya ne magának szülje a gyermeket, hanem a férfinek is. És a férfi pedig attól lesz boldog, ha a nő is boldog. Megnyugtató, hogy van kiút, van megoldás! A szeretettel mindenen felülkerekedhetünk.” Gizus

„A napközi énekes imaórába szívesen becsatlakozva énekeltem. Jó régóta, jó volt újból látni és megsimogatni Gomoly kutyát. Nagyon ízlett a finoman elkészített babgulyás” Ádám

Lukács-Bökő Anna

Fotó: Király Anna