A Rákóczi Szövetség meghívására iskolánk diákjai Erdélybe utazhattak a Boldogasszony zarándokvonattal. Az utazás hosszú volt, de a rádióban hallható imádságok, elmélkedések, közös éneklések, interjúk szépen felkészítették lelkünket, hova is tartunk. Imaszándékainkat zarándokkeresztünkre kötöttük, és a Szűzanya elé vittük a kegytemplomban. A szombati szentmise a nyeregben felejthetetlen marad, de a kedves találkozások is barátokkal, kollégákkal, zarándoktársakkal. Minden nap csodálatos lelki élményekben volt részünk, a szervezők kedvesek és figyelmesek voltak, sokat erősödtünk hitünkben és hazaszeretetünkben:
„A remény hordozói, a béke munkatársai, a teremtett világ megőrzői legyetek.” (Urbán Erik OFM erdélyi tartományfőnök)
„Keressétek a csendet, és imádkozzatok! Imádkozzunk Mária oltalma alatt!” (György Alfréd, kamilliánus szerzetes, a búcsú szónoka)
Diákjaink mondták:
- Nagy élmény volt a zarándokvonattal utazni. Jó érzés volt, mikor az emberek integettek nekünk, fogadtak minket, és az állomásokon együtt énekeltünk.
- 5. alkalommal vettem részt a búcsún, idén már egyetemistaként a „szentimrés” csapattal. Családom, barátaim imaszándékait is magammal hoztam, így lélekben ők is velem voltak. Hálás vagyok, hogy idén is a Csíksomlyói Szűzanya előtt lehettem.
- Bárhol jártunk, szeretettel fogadtak minket, mindenki nagyon segítőkész volt. Hálás vagyok, hogy a szombati szentmisén több százezer emberrel imádkozhattam együtt, akik hozzám hasonlóan a búcsúra érkeztek, hitünket megvallva, magyarságunkat büszkén megélve.
Köszönjük a Rákóczi Szövetség meghívását, támogatását, szervezését!
„Vigyétek a gyógyító szeretet erejét magatokkal, és legyetek a remény hordozói.
Isten áldása legyen veletek!”
Forrás: Csernyus Enikő