Mindig szeretettel legyünk egymás iránt! – Püspöki szentmise Nyíregyházán, advent első vasárnapján

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutatott be szentmisét december 1-én, advent első vasárnapján.
Advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.

Advent első vasárnapján az evangélium az Úr végső eljöveteléről, a világ végéről tanít. „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől…” idézett Palánki Ferenc megyéspüspök az elhangzott evangéliumi szakaszból (ld. Lk 21,25-28;34-36) elmélkedése elején, amelyben Jézus félelmetes képeket állít elénk.

Bizony sokszor érezzük az életünkben a világot összetartó erők megrendülését, azt, hogy összecsapnak a hullámok a fejünk fölött, és nagyon nehéz az életünk. Ebben van egy nagy feszültség, ellentét, mert a rettegésre, a félelemre Jézus azt mondja: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok”. Ne felejtsük el, hogy Jézus evangéliumot, örömhírt hirdet.

Amikor fölemeljük a fejünket, kire, mire, hova nézünk? Nézzünk Jézusra, őrá valóban csak fölfelé nézhetünk! Mi lesz velünk? – tesszük föl a kérdést, vagyis mi lesz Jézussal és velem, a mi kapcsolatunkkal, hogyan alakul, formálódik, változik, erősödik, gyarapodik-e a szeretetben? „Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt…” (1Tessz 3,12).
Amikor meg kell állni Isten előtt, akkor mi lesz velünk, a ránk bízottakkal, azokkal, akiket szeretek?

Advent első vasárnapján ilyen kérdéseket kell föltenni magunknak, és arra készüljünk, hogy ami rajtunk múlik, azt megtegyük. Gazdagítsuk a szeretetben embertársainkat, szeretteinket, családtagjainkat, a rászorulókat, és rádöbbenhetünk arra, hogy mi magunk is gazdagodunk.

Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedése itt meghallgatható.

Fotó: Kardos György

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye