Megtartották a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek közös tanévnyitó ünnepségét augusztus 26-án a debreceni Megtestesülés-templomban.
Az ünnepélyes alkalmon jelen voltak: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, Heidelsperger István oktatásért felelős helynök, Németh István püspöki titkár, az egyházmegyei köznevelési intézmények iskolalelkészei, Némethné Székely Julianna és Kovács István EKIF oktatásszervezési igazgatók, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, dr. Béres Diána egyházmegyei jogtanácsos, az egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetői, munkatársai és a püspöki hivatal dolgozói.
A tanévnyitó ünnepségen Palánki Ferenc megyéspüspök szentmisét mutatott be, majd a jelenlévők Molnár József László digitális kommunikátor, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) tagja előadását hallhatták, amelynek fő témája a mesterséges intelligencia volt, ezen belül pedig az előadó szólt a spirituális intelligenciáról és a digitális állampolgárságról is.
(A főpásztor elmélkedéséről, valamint az előadásról hamarosan bővebb beszámolót teszünk közzé.)
A szentmisén közreműködött a kisvárdai római katolikus egyházközség zenekara.
Az eseményen Palánki Ferenc megyéspüspök magasabb vezetői kinevezéseket adott át, valamint pedagógusok munkájának elismeréseként a Szent Gellért-díj arany, illetve ezüst fokozatát adta át.
Magasabb vezetői kinevezést kapott:
Popovics Ferencné a fülöpi Néri Szent Fülöp katolikus Általános Iskola vezetésére, öt éves időtartamra 2024. július 1. napjától 2029. július 1 napjáig;
Kaszásné Tóth Judit a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde vezetésére, öt éves időtartamra 2024. július 1. napjától 2029. július 1 napjáig;
Tamás Éva a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola vezetésére, egy éves időtartamra 2024. július 1. napjától 2025. július 10. napjáig;
Rozinka Mihály az Ajaki Tamási áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde vezetésére, öt éves időtartamra 2024. július 1. napjától 2029. július 1 napjáig;
Dienes Béla László a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda vezetésére, egy éves időtartamra 2024. július 1. napjától 2025. július 1 napjáig;
Kirilla Pál az egyeki Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetésére, öt éves időtartamra 2024. július 1. napjától 2029. július 1 napjáig;
Törő András József a geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda, Általános Iskola vezetésére, egy éves időtartamra 2024. július 1. napjától 2025. július 1. napjáig;
Márta László a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium vezetésére, öt éves időtartamra 2024. augusztus 1. napjától 2029. augusztus 1 napjáig.
A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A kitüntetettek emberi tulajdonságaikkal, szakmai tudásukkal a testület előtt követendő példát jelenítenek meg. Kitüntetettnek lenni felelősség, mert ehhez méltóan kell élni és dolgozni a jövőben is.
A Szent Gellért-díj arany fokozatával történő kitüntetést kapta Dudásné Popovics Angéla, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde óvodavezetője.
Dudásné Popovics Angéla 2002 óta gyakorolja hivatását a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsődében. Elkötelezett, kiváló óvodapedagógus, az óvodai intézményegység vezetője, a bölcsőde megteremtésében példamutató, kezdeményező, vezető szerepet vállalt. Sokoldalú, kreatív személyiség, nagy hangsúlyt fektet a gyermekeket motiváló és fejlődésüket segítő, kiegyensúlyozott lelki és esztétikus fizikai környezet kialakítására. Folyamatos szakmai segítséget nyújt az egyházmegye óvodapedagógusainak. A kisvárdai Római Katolikus Egyházközség tagja, kreativitását, szépérzékét, szervező tevékenységét az egyházközség ünnepi alkalmainak szolgálatába állítja. Segítőkész elhivatottsága, szakértelme, gyermekszeretete, közösségi szerepvállalása példaként állítható minden pedagógus és közösség számára.
A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát a következő pedagógusok kapták:
Nagyhaju-Fleisz Júlia, a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda egyik meghatározó pedagógusa, akinek a munkáját kimagasló módszertani tudatosság, szakmaiság, igényesség, a pálya iránti elkötelezettség, a hitelesség és a gyermekközpontúság jellemzi. Pályáján mindig a gyermekek érdekeit tartja a legfontosabbnak. Hitéleti tevékenysége példaértékű pedagógusként és családanyaként egyaránt. A mátészalkai római katolikus egyházközösség tagja, hitben erősíti és neveli gyermekeit, tanítványait. Alapelve és célja a hit és hitelesség.
Zakarné Bakti Ilona 2004-től dolgozik a geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskolában. Elkötelezett tagja az egyháznak. Munkáját a gyerekszeretet, a következetesség és a segíteni akarás jellemzi. Kiemelten foglalkozik a nehéz körülmények között élő tanítványok segítésével, a keresztény értékekre való neveléssel. Embersége, biztonságot sugárzó személyisége munkatársainak erőt ad. A gyerekek iránti szeretete, munkába vetett hite, társai tisztelete mutatja mindenki számára a helyes utat.
Csaposné Szták Enikő 1998 óta a Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium dolgozója, angol nyelv és irodalom, német nyelv és irodalom szakos pedagógusa. Hagyománytisztelő, mégis innovatív személyiség jellemzi. Keresztény életvitele példaként állítható a diákok, szülők és tanártársak elé, az egyházközség aktív tagja. Tanítványai egyéni fejlődését szem előtt tartva formál olyan közösségeket, ahol a hit megélése, a tanulás és egymás segítése áll a középpontban.
Elkötelezett pedagógus, aki életmódjával, vallásgyakorlásával, szakmai elhivatottságával követendő mintát jelent minden közösség számára.
Dajka Miklós, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde elkötelezett, kiváló pedagógusa. Hivatásában fontos szerepet játszik fiatalos lendülete, őszinte személyisége, hitelessége, embersége. Munkájában rendkívül precíz, céltudatos, elkötelezettségével, kitartásával igazi példakép diákjainak. Kiemelkedő szakmai munkát végez a tehetséggondozásban. Vidám természetével, kedves szavaival rendkívüli pozitivitással hat a környezetére.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye egész közössége nevében szívből gratulálunk a magasabb vezetői kinevezést kapott, valamint a Szent Gellért-díj elismerésben részesült pedagógusoknak! Életükre, családjaik életére és további munkájukra Isten áldását kérjük!
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye