A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújára, Máriapócsra érkezőket idilli kép fogadta, a több ezer résztvevős ünnepi sokaságot megannyi kisgyermekes család jelenléte tette még üdítőbbé. Gyermekeiket nyakukban hordozó édesapákkal, a szentmise előtt a fák alatt reggeliző, pihenő, hűsölő többnemzedékes családok békés idilljével találkozhattunk.
„Apám nyakából messzire látok.” Valóban. A gyermek a nem mindenkinek megadatott magaslaton – a lehető legjobb helyről – kényelmesen figyelhette az eseményeket. Mennyi minden tárulhatott a szeme elé! A színes sokadalomban egyszerre láthatta a „búcsúfiát” válogatókat, a férfiak kezében magasodó zászlókkal a kegytemplomhoz érkező Mária-énekeket zengő processiókat, a díszes ruhába öltözött papokat elvegyülni híveik között. De láthatta a hittel térdelő édesanyját, édesapja összekulcsolt kezét a kegykép előtt, és talán nagyszülei könnyes szemén ő is meghatódott. A kép, az élmény állandó visszatérése, ahol békét, hitet tapasztal, amelynek szellemében „messzire” lát, az örökkévalóság lehetőségét mutatja.
De hasonlót tapasztalunk egy-egy nagyobb ünnepen is, ahol a gyermek szüleivel együtt örül. Együtt. Ennek a szónak értékmegőrző ereje van. A gyermekek „messzire látnak” apjuk nyakából, nagyapjuk térdén ülve, a családban kialakult hagyományok megélésében, az ünnepi asztaltól, a megszokott étel illatától. A jó szokások ennek a lehetőségét kínálják. Másként látnak. Nem zavarja őket a tömeg, az értékvesztett világ sem, mert már egy másik perspektívából figyelnek, alkalmazkodnak az élet eseményeihez, amelybe a már meglévő élményeiből a maga értékeivel együtt lép, és segíti őt az eligazodásban, különbséget téve jó és rossz között.
Valóban, mély gondolatot, pedagógiát hordoz magában ez a kép. Minden egyes pillanatban, amikor a gyermek mintát kap tőlünk, nekünk is erősödik a világban elfoglalt helyünk. Nem csak adunk, de a többszörösét kapjuk vissza. Hiszen mi lenne az apa elsődleges feladata, az anya hivatása? Gyermekének átadni megélt örökségét, a hitét, megéreztetni annak erejét. Minden tradíciónak a gyakorlása, őseinknek itt tartása, megjelenítése, egy „messzebbre való látást” eredményez, és egy olyan alapot, amelyhez bármikor visszatérhet a gyermek, a fiatal, árnyékában megpihenhet, erőt gyűjthet, hogy az örökséget majd ő is továbbadhassa.
„Apám nyakából messzire látok.” Az értékek átadása felelősséget jelent a következő nemzedékkel szemben. Ha egy gyermek részesült a „messzire látás” élményében, felnőttként neki is lesz mit átadnia, lesz miből merítenie.
Az egyházmegyei búcsúról szóló teljes beszámolót ITT találjuk.
Kovács Ágnes/Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
