Szentírási részek:
Olvasmány: Jer 23,1-6 – Jönnek napok, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak…
Szentlecke: Ef 2,13-18 – Izraelt és a pogányokat is kiengesztelte Istennel kereszthalála által…
Evangélium: Mk 6,30-34 – Megesett rajtuk a szíve, olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok…
Kedves Testvérek!
Isten küldöttei különféle feladatokat kapnak, de a lényeg ugyanaz: Isten nevében szóljanak, cselekedjenek. A mai szentírási részek a pásztori és papi feladatot emelik ki.
Az olvasmányban, ugyanúgy, mint az előző vasárnapokon a prófétai küldetésről és sorsról, most az ószövetségi pásztori küldetésről hallottunk. A választott nép vezetőit ugyanúgy Isten küldte, mint a prófétákat. Amint voltak hamis próféták, akik a saját érdekük érvényesítésére manipulálták Isten üzenetét, úgy most azt láttuk, hogy voltak vezetők, akik saját hasznukat keresték a nép vezetésében és nem a nép javát szolgálták. Jeremiás által ezeknek a hamis vezetőknek, rossz pásztoroknak, és népének üzent az Úr. Üzeni, hogy ő maga fogja összegyűjteni szétszóródott népét, igaz pásztorokat, jó vezetőket rendel föléjük, és az eljövendő Messiás Király lesz Jó Pásztoruk.
Az evangéliumi részletből megtudtuk, hogy a múlt vasárnap hallott küldetésükből visszatérő apostolokat hogyan fogadta Jézus. Miután beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak, Jézus nem bankettre hívja őket, hogy bulizzanak egyet a prófétai küldetés sikeres teljesítése után, hanem elhívja őket a pusztába egy magányos helyre, hogy pihenjenek. Úgy, ahogy ő szokott elvonulni, hogy az Atyával „beszélgessen”. A pihenésből azonban újabb „munka” lett. Nagy tömeg várta őket, akik olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Most látszik beteljesedni Jeremiás jövendölése: Izrael népe pásztor nélkül maradt nyáj, amelyen megesik Jézus szíve és kezdi őket Pásztorként vezetni, tanítványait pedig előkészíti a pásztori feladatok ellátására. Majd feltámadása után itt, a Genezáreti tó partján vizsgáztatja Pétert pasztorálisból, háromszor rákérdezve szeretetére.
A szentlecke pedig úgy mutatta be Krisztust, mint Főpapunkat, akit elküldött az Atya, hogy velünk legyen az Isten. Mindenben hasonlóvá lett az emberekhez, kivéve a bűnt. Úgy tett, ahogyan tanítványainak mondta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek…” Betért az emberi közösségbe, kinyilatkoztatta az Atya szeretetét, a pásztor nélküli nyáj Prófétája, Pásztora lett, és az őt befogadókat és be nem fogadókat is kiengesztelte az Atyával kereszthalála által. Megváltó áldozatával megnyitotta számunkra az üdvösség útját. Tanítványaival, Egyházával megosztotta prófétai, királyi (pásztori) és papi küldetését, hogy az idők végéig gyakorolja azt, és minden kor, minden emberéhez eljusson az örömhír: az ő révén szabad utunk van az egy Lélekben az Atyához. Minden megkeresztelt ember ezt a magasztos küldetést gyakorolja, amikor tanúságtevő életével jelenvalóvá teszi Istent a történelemben, amikor közösséget épít, és önfeláldozó, áldozatos szeretetével, amelyet Krisztus áldozatából, az Eucharisztiából merít, arra vágyik, hogy a Szentlélekkel eltelve egy test és egy lélek legyen Krisztusban.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
