Szokolai Katalin mentálhigiénés szakember, önkéntes beteglátogató június 13-án, Debrecenben, a Myra kávézóban tartott előadást „Szeresd a lelked! – A belső kommunikáció fontossága” címmel. Az alábbiakban az előadás rövid kivonatát olvashatjuk.
„Könnyű szeretni
a jó dolgokat önmagunkban
de a valódi önszeretet az
ha megbarátkozunk
a mindannyiunkban ott lévő
problémás részekkel is.” (Rupi Kaur)
Mint mentálhigiénés szakember sokszor mondom a következőt: szeresd a lelked! Nem véletlenül, hiszen ez az elégedett és boldog élet alapja, ugyanis az önmagunkkal folytatott belső kommunikáció kihat a párkapcsolatunkra és életünk egyéb területeire. Gondoljunk bele, ha van egy álmunk, amit szeretnénk megvalósítani, de közben olyan kommunikációt folytatunk magunkkal, hogy: „nekem ez nem fog menni”, „ennek semmi értelme”, akkor egy idő után azt vesszük észre, hogy elkedvetlenedtünk és elveszítettük a motivációnkat. Nem tudjuk miért, de lelkileg fáradtnak és kimerültnek érezzük magunkat, és a megvalósítás helyett inkább feladjuk az álmainkat. Talán sokunknak ismerős az is, amikor vég nélkül hibáztatjuk és korholjuk magunkat épp azokban a nehéz helyzetekben, amikor tulajdonképpen szeretetre, megértésre vagy együttérzésre lenne szükségünk.
A mindennapok kihívásai gyakran vezethetnek belső káoszhoz, amikor is azt érezzük, hogy „elveszítjük a kapcsolatunkat önmagunkkal”. A belső kommunikáció lehetővé teszi, hogy bármikor kapcsolódni tudjunk önmagunkkal, ami nemcsak átmeneti nyugalmat hozhat, hanem lehetővé teszi, hogy hatékonyabban kezeljük a stresszt, javítsunk a kapcsolataink minőségén és rugalmasan ellenállóvá váljunk az élet kihívásaival szemben.
Ha végig gondolod az elmúlt éveket: Mi alakította igazán? Hittél önmagadban, mertél lépni, kiállni önmagadért? Ismered, elfogadod és szereted magad? Hol tart most az életed, milyennek látod önmagadat, és milyen érzéseket hordozol önmagaddal kapcsolatban? Vajon a saját életedet éled vagy másoknak akarsz megfelelni? Elégedett vagy azzal, ami körülvesz vagy a hiányt éled meg? Ha a kérdésekre adott válaszaid elbizonytalanítanak, akkor érdemes azon dolgozni, hogy az önmagaddal való kapcsolatodat megerősítsd.
Az Én fogalma
Mielőtt elkezdenénk megváltoztatni vagy erősíteni az önmagunkkal szembeni kommunikációnkat, fontos tudnunk, hogy él bennünk valaki, akihez bármikor kapcsolódhatunk. A pszichológia „Én”-nek, én léleknek neveziazt akompetens belső vezetőt, aki a jelenben él, vezet és összhangba hoz minket a belső és külső világunkkal. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az én (a lélek) az, akik a szívünk legmélyén vagyunk. Az Én a maga természetességében jó és sok értékes tulajdonsággal bír, mint a kíváncsiság, nyugalom, tisztánlátás képessége, bátorság, együttérzés, kreativitás, magabiztosság. Amikor valaki sok terhet hordoz egyszerre, betegséggel küzd vagy krízishelyzetbe kerül, akkor ez az Én nem tudja vezetni a belső rendszert. Ilyenkor meg kell találni a módját, hogy kapcsolódjunk önmagunkhoz, hogy a belső énünk, a lelkünk felszabaduljon, aminek eredményeképpen újra aktív és bölcs vezetője tud lenni a belső rendszerünknek, hogy ismét szabad és teljes életet élhessünk.
Szeresd a lelked! – mit jelent ez?
A szeresd a lelked! Ez tulajdonképpen nem más, mint pozitív gondolatok, elvek és cselekedetek összessége. De ez nem hurrá optimizmust vagy toxikus pozitivitást jelent! Önmagunk szeretete nem arról szól, hogy homokba dugod a fejed és nem is arról, hogy bagatellizálod a helyzetet. Épp ellenkezőleg! Önmagunk lényének a szeretete azt jelenti, hogy teljesen elfogadom magam úgy, ahogyan ebben a pillanatban vagyok – ott, ahol ebben a pillanatban személyes fejlődésemben, az életemben tartok. Az önszeretet olyan érzés, mintha lenne melletted valaki, aki minden helyzetben elfogad, szeret és megbecsül téged és ez a valaki te magad vagy.
Milyen cselekedetekben nyilvánul meg az önszeretet?
Az önszeretet része, hogy a saját szükségleteidet, vágyaidat, törekvéseidet fontosnak tartod.
Törődsz magaddal, az egészségeddel, a lelki egyensúlyoddal. Nem zsigereled ki magad.
Határokat szabsz a kapcsolataidban, elvárod a tiszteletet és képes vagy nemet mondani arra, ami nem jó neked.
Elfogadod magad a hibáiddal együtt, nem vársz magadtól teljesíthetetlen dolgokat.
Megengeded magadnak, hogy hibázz vagy tévedj!
Hogyan befolyásolják a szerethetőség érzésének megélését a kora gyermekkori tapasztalataink?
A szerethetőség érzésének megélését – így az önszeretet kialakításának képességét is – a kora gyermekkori tapasztalataink alakítják, hiszen tapasztalva tanuljuk meg, hogy mi a szeretet. Az, hogy szerethetőnek éljük-e meg saját magunkat, a születés utáni időszak alapélménye. Annak az élménye, hogy az elsődleges gondozónk (aki elsősorban az édesanyánk) tudott-e „jól”, feltétel nélkül szeretni minket babakorunkban. Amennyiben igen, vagyis megtapasztaltuk, hogy a világ jó, az anyukánk mellettünk van, amikor szükségünk van rá, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen megtapasztaltuk, mit jelent szeretve lenni. Így később magunkról is könnyebben tudunk gondoskodni, és könnyebben adjuk meg önmagunknak a szeretet érzését. Ellenkező esetben már nehezebb dolgunk van. Ha a szüleink érzelmileg elhanyagoltak minket, akkor az erősödik meg bennünk, hogy nem vagyunk méltóak a szeretetre és a figyelemre. Ha gyerekkorunkban a testvérünkkel vagy másokkal rendszeresen összehasonlítottak minket, akkor felnőttként azt érezhetjük, hogy kevesebbek vagyunk másoknál. Ha csak feltételhez kötött szeretetet kaptunk, akkor azt tanultuk meg, hogy ha hibázunk, akkor mások számára nem vagyunk elfogadhatóak. Felnőttkorukra megtanultuk, hogy csak akkor vagyunk szerethetőek, ha mások elvárásai szerint élünk, ha mindig mindent megteszünk másoknak, háttérbe szorítva vagy esetleg teljesen elnyomva a saját érzéseinket és szükségleteinket.
Az is előfordulhat, hogy gyermekkorunkban megfelelő minőségű szeretetben részesültünk, azonban a későbbiek során olyan megpróbáltatásokon mentünk keresztül, amelyek következtében megkérdőjeleződött bennünk, hogy szerethetőek vagyunk-e. Ilyen nehezebb élethelyzet lehet például egy romboló párkapcsolat vagy egy belső konfliktus is.
Ha valakibe gyermekkorában vagy felnőttként egy fontos kötődési kapcsolatában mélyen beleégették a kisebbrendűségi érzést vagy a szégyenérzetet, akkor önmagában nem lesz elég az, hogy felnőttként mások megdicsérik őt és kedvesek hozzá. Ezek a visszajelzések pillanatnyilag adhatnak jó érzéseket, de ahhoz, hogy az önmagunkról alkotott kép gyökeresen megváltozzon, ennél több kell. Ez elsősorban belső munka, ugyanis pusztán más emberek visszajelzései alapján nem lehet másmilyenné válni. Sokszor másoktól várjuk azt, hogy törölje el minden sérelmüket, építsen fel bennük egy teljesen új világot, és hitesse el velük, hogy jók vagyunk, értékesek és szerethetőek. De az az igazság, hogy egy másik ember erre nem képes – ő ahhoz tud kapcsolódni, ami bennünk már megvan, amilyenek mi már vagyunk.
Hogyan tudjuk jól szereti önmagunkat?
Sérülései szinte kivétel nélkül mindenkinek vannak. Kinek kisebb, kinek nagyobb. Ki felnőttként, ki kisgyermekként szerezte azokat. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bár a rossz dolgoknak lehetünk az elszenvedői, de a változtatás, ezáltal pedig a gyógyulás, egyedül rajtunk áll, a mi felelősségünk. Rendkívül fontosnak tartom, hogy megtanuljuk szeretni a lelkünket, azt, akik mélyen belül vagyunk, ugyanis az önszeretet beépítése a mindennapokba csodás változásokhoz vezethet, energikusabbá és boldogabbá válhatunk általa. A következőkben néhány egyszerűbb mentális gyakorlattal szeretnék segíteni azoknak, akik szeretnék az önmagukkal való kapcsolatot erősíteni vagy jobbá tenni. Elsőre talán könnyűnek tűnhetnek ezek a gyakorlatok, beépítésük a mindennapokba nem megy egyik napról a másikra. Gondolkodásunkat és megszokott viselkedésünket nem lehet pillanatok alatt megváltoztatni. Első lépésként próbáljunk meg elköteleződni önmagunk mellett és gyakoroljuk kitartóan a kiválasztott feladatot. A lelkünkhöz kapcsolódni egyáltalán nem egyszerű feladat. Legyünk jók és türelmesek magunkhoz, idővel a szívünk közepén megtalálhatjuk a belső lényünket.
Íme néhány gyakorlat, ami erősíti a belső lényeddel való jó kapcsolatot:
1. Önmagunkkal való együttérzés kialakítása.
Egy alkalommal, amikor például önkritikát fogalmazunk meg, gondoljuk végig: „Mondanám én ugyanezt annak, akit szeretek?” És ha a válaszunk „nem”, akkor képzeljük el, mit mondanánk neki és milyen hangsúllyal – majd mondjuk el ugyanezt magunknak! Az első néhány alkalommal biztosan idegen érzés lesz, de egy idő után szokássá válik.
2. A következő gyakorlat elsőre talán furcsának tűnik, ám mégis hatékony. Ha stresszesek vagyunk kényelmesen helyezkedjünk el és tegyük a kezeinket például a hasunkra vagy a szívünkre, vegyünk néhány mély lélegzetet, majd halkan mondjunk magunknak néhány megnyugtató mondatot. Például: „Semmi baj, rendben van, hogy így érzem magam. Annyi nehézség volt már az életemben, ezen is sikeresen túl jutok majd.”
3. Pozitív megerősítések
Másokban könnyedén meglátjuk a szépséget, azt, hogy miben különlegesek, mik a jó tulajdonságaik, kisebb-nagyobb hibáikat elfogadjuk és megbocsátjuk. Örülünk a sikereiknek, segítjük őket a nehéz időkben. Kimondjuk nekik, hogy „gratulálok”, „ügyes voltál”, „hálás vagyok neked” és „szeretlek”. Ha mindezt másnak meg tudjuk adni, akkor próbáljuk megadni önmagunknak is.
4. Figyeljük meg a másokkal való kapcsolatainkat
Szeretteinkkel való kapcsolataink mintául szolgálhatnak abban is, hogyan forduljunk nagyobb odafigyeléssel és megértéssel önmagunk felé. Az a viszonyulás, amellyel elfogadjuk szeretteink esendőségét, arra is megtaníthat bennünket, hogyan forduljunk elfogadással önmagunk felé. Ha másokat a gyengeségeik ellenére is értékesnek tartunk, miért ne tehetnénk meg ezt önmagunkkal is?
Szokolai Katalin
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
