Merjünk Növekedni Krisztussal! (MENÖK) – Egyházmegyei ifjúsági táborba várják a jelentkezőket! A regisztráció  határideje: JÚLIUS 7.

Domaszék-Zöldfás Lelkigyakorlatos Központ

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodája Kálmán József plébános, egyházmegyei ifjúságreferens vezetésével nyári táborba várja idén is az egyházmegye fiataljait. Ezúttal a tábort 2024. július 21-28. között rendezik meg Szegeden, a Domaszék-Zöldfás Lelkigyakorlatos Központban, majd Leveleken és Máriapócson. 13-18 év közötti fiatalok jelentkezését várják!

A fiatalok Levelekről Máriapócsra Palánki Ferenc megyéspüspök atya vezetésével gyalogos zarándokként érkeznek meg az egyházmegyei búcsúra.
A táborba szeretettel várja a fiatalokat: Kálmán József (Joe atya), Mike Ervin, Papp Tamás, Csapó Márton atyák és a munkatársak nevében: Gaga Zsuzsa, a tábor egyik főszervezője.

Tudnivalók a táborral és a jelentkezéssel kapcsolatban:

Az ŰRLAP kitöltésével lehet regisztrálni a Debreceni-Nyíregyházi Egyházmegye ifjúsági táborába. A regisztráció  határideje: JÚLIUS 7.
Ezt követően a jelentkezőket minden fontos tudnivalóról e-mailben fogják értesíteni várhatóan július első hetében.

A tábor teljes részvételi díja 80.000 Ft/fő. Minden egyes résztvevőt 40.000 Ft-tal támogatja a Debreceni-Nyíregyházi Egyházmegye. Az önrész, amit a fiataloknak magukkal kell vinni a táborba: 20.000 Ft/fő + 20.000 Ft/fő plébánosi támogatás.

A táborba vonattal történik az utazás Debrecenből, illetve Nyíregyházáról. Az űrlap erre vonatkozóan fontos információkat tartalmaz.
AZ ŰRLAP ELÉRHETŐ: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfY7e2KCDwXvRLPNwg15aqjOZ1wZkJwaF_UOR2O9Ec8F4k3YA/viewform

A szervezők a határidőt követően a program közeledtével e-mailben veszik fel a diákokkal a kapcsolatot, és tájékoztató levelet küldenek a tábor további részleteiről. Ezért kérik, hogy a résztvevők az űrlap kitöltésekor olyan e-mail címet adjanak meg, amelyet rendszeresen figyelemmel követnek.Továbbá, telefonszámot is kérnek  az esetleges gyorsabb kommunikáció érdekében, erre a tábor folyamán is szükség lehet.

Domaszék-Zöldfás Lelkigyakorlatos Központ

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye