Nagycsütörtök délelőttjén, az Eucharisztia és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök együtt misézett Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök atyával és az egyházmegye papjaival a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A szentmisén a papság megújította a szenteléskor tett ígéretét.
Az olajszentelési szentmise vezeti be a hívőket a szent három nap ünneplésébe. A liturgián sor került a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olajának, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizma megszentelésére.
A főpásztor Nagycsütörtökön este 18:00 órától a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutat be szentmisét, emlékezve az Utolsó Vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására.
Az alábbiakban Palánki Ferenc megyéspüspöknek a krizmaszentelési szentmisén elhangzott elmélkedését olvashatjuk.
Mennyi mindenért kell hálát adni! Amikor az ember hálás, akkor megáll, mert tudja, hogy fölfelé kell nézni, és tudja, hová kell kapaszkodni, ha nehézségei vannak. C. S. Lewis író, irodalomtörténész, teológus írja:
„Életemnek azokban a pillanataiban volt a legerősebb a hitem, amikor Isten állt a gondolataim középpontjában. Ha benne hittem, tudtam hinni a mennyországban is, mint következményben.”
Olyan sokszor megkísért bennünket, papokat és híveket a hitetlenség és az, hogy ne Isten legyen az életünk, gondolataink középpontjában.
Az egyik paptestvérünk, amikor elhagyta a hivatását, azt mondta, nem volt elég boldog.
Nem elég boldognak kell lenni, hanem boldognak.
Isten tesz bennünket boldoggá. Imádkozzunk érte, és azokért, akik a szolgálat során meggondolták magukat, valamint a meglévő papjainkért, hogy túl tudjunk mutatni ezen a világon, és meg tudjuk mutatni életünkkel, szolgálatunkkal az Isten országát.
Ferenc pápa a 2025-ös Szentévre készülve 2024-re meghirdette az Imádság évét. A Szentatya azt mondja, hogy újra föl kell fedezni az ima értékét. Tudnunk kell azt, hogy az imádság nem szövegek mondása – persze arra is nagy szükség van –, hanem annál sokkal több. Az imádság kapcsolat az élő Istennel.
Nem a semmibe mondunk valamit, hanem Istennek, aki létezik, szeret és válaszol.
Egyik pap barátom mondta, hogy sokszor nehéz volt megoldania azokat a feladatokat, amelyeket a főpásztora rábízott. Majd részt vett egy lelkigyakorlaton, ahol mintha azt hallotta volna, hogy Isten megszólítja őt, és azt mondja neki, hogy küldje fel hozzá a problémáit. Legközelebb, amikor nehéz helyzetbe került, „feldobta” az Istenhez a problémáját, és megtapasztalta, hogy néhány másodpercen belül megjött a megoldás.
Az imádság nyilván nem automatizmus, hanem valóban élő kapcsolat, amely kapcsolatot ápolni kell. Az a kapcsolat fontos, amire időt, energiát szánunk.
Ha Isten van az életünk, a gondolataink, a szívünk középpontjában, akkor lesz élő a hitünk.
Isten mindent nekünk akar adni, és ez a minden saját maga. Önmagát adja az Eucharisztiában, a meghívottságunkban. Az Úr lelke van rajtunk, ő kent föl bennünket, lefoglalta a kezünket. XVI. Benedek pápa írja az Örömötök szolgái című elmélkedő könyvében – amely a papszenteléseken elmondott beszédeit tartalmazza –, hogy régen a pap kezét a felszenteléskor a kehelyhez kötötték.
Le vagyunk foglalva. Arra van lefoglalva a kezünk, hogy fölemeljük az Úr kelyhét, és segítségül hívjuk az Úr nevét, hogy jót tegyünk, segítsünk másokon, és mutassunk rá az élő Istenre, a mennyország jelenlétére.
Hivatásunk, hogy tanúságot tegyünk a csodáról. A csoda a természetfölötti jelenléte itt, a természetes közegben. Minden pap egy csoda hordozója, hiszen olyan különleges képességekkel rendelkezünk, hogy ha valakinek kimondjuk ezeket a szavakat: „Én téged feloldozlak”, az teljesen megszabadul a bűneitől. Amikor kimondjuk: „Vegyétek és egyétek”, ott lesz a Krisztus. Igazi csoda ez! A hitnek a csodája. „Íme, hitünk szent titka!”, mondjuk minden szentmisében.
Milyen magasztos hivatásunk, küldetésünk van! Az Eucharisztiát szolgálhatjuk, amely táplálja bennünk a hitet, segít, hogy legyőzzük a kísértéseket, hogy tovább lépjünk életünk nehéz pontjaiban, megmutatja az irányt és építi, fenntartja, gazdagítja a kapcsolatunkat Istennel és egymással.
Hálás vagyok, hogy együtt imádkozhatunk az egyházmegye papságának nagy részével, akik el tudtak jönni. Imádkozzunk a beteg papjainkért, és azokért is, akik hívást éreznek a papságra, hogy legyenek szolgái, tanúi a csodának a mi egyházmegyénkben is.
A Jóisten vezessen és segítsen bennünket, hogy hálát tudjunk adni mindazért, amit kaptunk, és új lendülettel éljük át a húsvéti szent három napot és papi szolgálatunk minden napját! – zárta elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
A szentmisén közreműködött az egyházközség szkólája. Karnagy: Soltész Béla
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
