A leveleki Szent Erzsébet karitász csoport új tagjainak tartották az ünnepélyes fogadalomtételét október 6-án, Leveleken, a római katolikus templomban. Az ünnepi alkalmon Ferenczi Richárd vencsellői plébános (Ricsi atya), aktív karitász tag tartott elmélkedést, majd Csordás Gábor plébános, egyházmegyei karitászigazgató mutatott be szentmisét, amelyen fogadalmat tettek az szeretetszolgálathoz újonnan csatlakozók. A szentmise után Gábor atya megáldotta a plébánia udvarán felállított karitász raktárt, majd a találkozó agapéval zárult.
Az eseményen az egyházközség képviselőtestülete, a helyi és a plébániához tartozó ófehértói karitász csoport is osztozott társaik örömében.
A találkozón Lengyel József plébános köszöntő gondolataiban kifejtette, hogy a karitász jótékonyságot, irgalmasságot, emberszeretetet jelent, amelynek alapja a krisztusi szeretet, amely különösen is aktuális volt, hiszen első péntek lévén Jézus Szentséges Szívét is ünnepelték. „Ez a krisztusi szív és szeretet kell hogy eltöltsön bennünket, amikor irgalmasok vagyunk, jótékonykodunk az Istentől kapott talentumainkkal. Erre mondja Szent Bernát: a szív nem ott él, ahol van, hanem ott, ahol szeret” – fogalmazott József atya.
„Hit, mely a szeretet által tevékeny.” (Gal 5,6) Ricsi atya rendszeres résztvevője a karitász összejöveteleknek, előadásaival mindig lelkesíti, bátorítja a munkatársait. Saját életéből merített humoros, de tanúságos történetein keresztül tette ezt most is.
A plébános felhívta a figyelmet többek között arra, hogy életünk során gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik nagyon elrugaszkodnak a valóságtól, nem ismerik egyházunkat, hagyományainkat, de rajtunk, életünk példáján múlik, hogy mit látnak meg az egyházból, Krisztusból.
„Mi, akik Krisztushoz tartozunk nemcsak a családunk számára szeretnénk jelen lenni, hanem az elesettek, a sérültek, a bármilyen formában rászorulók életében is. Akkor tudjuk igazán átérezni a rászoruló ember helyzetét, ha a kiszolgáltatott állapotot már mi magunk is megtapasztaltuk, legyen az anyagi rászorultság, vagy pusztán annak átélése, hogy rászorulok Isten szeretetére és arra, hogy a másik ember észrevegyen. Meg tudom-e látni az embert egy-egy élethelyzetben, tudok-e, akarok-e mögé látni?” – fordította a figyelmet Ricsi atya a szolgálat egyik lényeges pontjára.
A plébános arról is beszélt, hogy bár külsőleg is építjük, szépítjük életünket, templomainkat, épületeinket, arra vigyázzunk, hogy mindez tükrözze a belső gazdagságunkat is. Sajnos sok esetben az emberek csak a külsőségekre figyelnek. Ricsi atya példaként említett egy esküvőt, ahol a külsőségekre túl nagy hangsúlyt helyeztek, valószínű a házasság is azon alapult, mert sajnos nem tartott sokáig.
Felmerül a kérdés, hogy tudjuk-e tartalommal megtölteni az életünket, a segítőkészségünket? Hogyan éljük meg az élet ajándékát, tudunk-e örömmel rátekinteni, hálával gondolni a napjainkra, meg tudjuk-e fogalmazni, miért fontos nekem, hogy Krisztus követője vagyok? Ezekre a kérdésekre a választ nekünk magunknak kell megadni ahhoz, hogy a külsőség mellett a tartalmat is megőrizzük.
„A rászoruló nem egy kipipálandó feladat. Isten számon tart minden jócselekedetet, a legkisebbeket is, és megadja majd a jutalmat. Az sem biztos, hogy attól kapjuk vissza a köszönetet, akivel jót tettünk, sőt, lehet, hogy egyáltalán nem köszöni meg senki. De nem is azért tesszük, hanem Istennek tesszük” – bátorított Ricsi atya, majd arra is biztatta a karitász önkénteseit, hogy ismerjék meg a rászoruló embereket. „Ha közöttük vagyunk, meglátjuk, ki a valóban rászoruló, akár fizikailag, vagy lelkileg. Az ember tud változni, de ne mi változtassuk meg, nem a mi feladatunk, nekünk csak mellettük kell állni a nehéz helyzetükben, a legjobb szándékkal, odaadással, szeretettel, és igyekezzünk, hogy példa lehessünk előttük. Váljunk példává, mert soha nem tudjuk, kik kapaszkodnak a mi ruhánkba, a mi szívünkbe. Szeressünk bölcsen és okosan, segítsünk úgy, ahogyan a másik embernek jó – fogalmazott Ferenczi Richárd atya.
Csordás Gábor karitászigazgató a szentmise elmélkedésében az aznapi evangéliumot (Lk 10,13-16) hozta példaként, amelyben a karitász munkatársait is megszólítja az Úr. Korozain, Betszaida két olyan város, ahol Jézus sokat megfordult, tanított, csodákat tett, és mégsem ismerték őt fel.
A keresztény ember életében nagy kihívás, hogy felismeri-e Jézust. Jézus gyakran beszél arról, hogyan, milyen formában jelenik meg a keresztény embernek. Jelen van a szentségekben, különösen is az Oltáriszentségben, az evangéliumokban, a közösségben és a segítségre szoruló emberben: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).
„Ahhoz, hogy Jézust felismerjük embertársainkban, a karitászos ember készségével kell rendelkeznünk. Hosszú távon csak úgy lehet ezt a szolgálatot végezni, ha meglátom a másikban a segítséget kérő Krisztust. Így hamarabb észrevesszük a lecsúszott alkoholistát, a hajléktalant, a lusta, dolgozni nem akaró embert, akik gyakran segítséget kérnek tőlünk. Nekünk nagyon vigyázni kell, hogy azon túl, hogy látjuk a hibáikat, hogy min kellene változtatni, mégiscsak Krisztust akarjuk meglátni bennük. Így felül tudunk kerekedni az alapvető emberi ellenérzéseinken is. Jézus a mi szolgálatunkban is képes csodákat tenni, amikor sikerül valakit kihúzni a gödörből, és leküzdve önmagunkat odaállunk a másik ember mellé” – hangsúlyozta Gábor atya, majd ismét az evangéliumra mutatott, ahol Jézus Kafarnaumot, a jól menő, gazdag kereskedő várost is említi. Kafarnaum a nagyvárosokhoz hasonlóan tele volt szegény és gazdag emberrel, bűnnel, gőggel.
„A jólét még senkinek sem tett jót lelki értelemben. Ha valaki csak a maga jólétével törődik és nincs benne egy minimális szolidaritás sem, akkor bizony úgy jár, mint ez a város. A beképzeltség, a gőg, a felfuvalkodottság, stb. a mai napig pusztulásra van ítélve” – figyelmeztetett a plébános, és hozzátette, hogy az evangélium is ezt nyomatékosítja bennünk.
„A szentírási szakasz utolsó mondata már bátorít bennünket, hiszen: »Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem«.
Ezt nekünk mondja Jézus. Amikor a szolgálatomat végzem, tudatosítom-e magamban ezt a nagyszerű dolgot, hogy nem a magam küldöttségében vagyok jelen, hanem az Úr Jézus Krisztust képviselem a szó szoros értelmében. Jézus minket küld maga helyett, hogy mi szeressünk és segítsünk, és ha bennünket valaki elfogad, bennünk megláthatja Krisztust, de ha valaki bennünket megvet és eltaszít magától, akkor Krisztust utasítja el.
Bátran gondoljunk erre a napi szolgálatunk során, hogy Jézust képviseljük, és ezt mondjuk magunknak is: „Én most az Úr Jézus nevében vagyok itt.” Éppen ezért is nem a dicséretért, a látszatért végezzük szolgálatunkat, hanem Jézusért, mert Jézus szolgálatának ez az egyik legszebb megjelenítése – hangsúlyozta Csordás Gábor karitászigazgató.
Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
