Kerékpárral az egyházmegyei búcsúra, Máriapócsra

Az egyházmegye búcsújára a kerékpáros zarándokok szombaton 10 órakor indultunk a debreceni Szent István király templom elől, miután Papp László plébános atya megáldotta a zarándokokat és kerékpárjainkat.

Nyíradonyban, a római katolikus templom kertjében tartottunk rövid pihenőt, ahonnan Tamaskovits László atya helyi plébános áldásával indultunk tovább Máriapócsra. Az éjszakát Pócspetriben a Fília alapítvány zarándokházában töltöttük, majd Szenes István atya homíliájának értékes gondolataiból tanultunk nagyon sokat a Szent kereszt felmagasztalása templomban tartott reggeli szentmisén.

Így feltöltekezve érkeztünk meg a 30 éves egyházmegye búcsúi miséjére. A kis létszámú, de annál lelkesebb kerékpáros csapat két rekorderre is nagyon büszke. A legidősebb, Eta néni 74 évesen egy hagyományos, váltó nélküli öreg kerékpárral teljesítette az oda-vissza 120 km távot, a legfiatalabb zarándok pedig a Szent István templom ministránsa Szabó Bence 13 évesen, erős akarattal, erre az alkalomra tanult meg kerékpározni. Ez volt az első önálló útja, amit hősiesen teljesített.  Férfiaknál a legidősebb zarándok 73 évesen tekert.

Isten áldása kisérte utunkat, egy defekttel és egy megtisztító záporral, a teljes búcsú elnyerésének reményével, lelkiekben gazdagon feltöltődve, jóleső testi fáradtsággal tértünk haza otthonainkba. A gondviselésben bízva reméljük hogy jövőre újra képesek leszünk végigjárni ezt a nem könnyű, de testben-lélekben megerősítő zarándoklatot. Isten segítse mindnyájunkat.

V A

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye