Vándorkiállítás mutatja be képekben a 30 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye ebben az évben ünnepli alapításának 30. évfordulóját, amelyről az egész év során mintegy 30 egyházmegyei programon, kiemelt rendezvényeken emlékeztek/emlékeznek meg. Az elmúlt három évtizedre való visszatekintést, az események felidézését segíti a fotókban, adatokban gazdag tíz db. tematikus roll-up-ból álló vándorkiállítás, amely az igen gazdag, eseményekben, hagyományokban, intézményekben, lelkiségi mozgalmakban bővelkedő, közösségekben aktív egyházmegyét mutatja be.  

A roll-up alkotás Márta Lászlóné Szilágyi Eszter, a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség munkatársának kreativitását dicséri.  A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye elmúlt 30 évét bemutató kiállítás megtekinthető lesz egyházmegyei rendezvényeken.

Az évforduló központi ünnepségét 2023. június 10-én, 10 órától tartják a debreceni Szent Anna-székesegyházban, ahol a gyémántmisés Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első püspöke pappá szentelésének 60., püspökké szentelésének 30. évfordulóján hálaadó szentmisét mutat be püspök- és paptestvérei, valamint az egyházmegye hívei jelenlétében. 

(A szentmisét élőben közvetíti a Debrecen Televízió, amelyet az egyházmegye YouTube csatornáján is követhetünk, valamint a Szent István Rádió.)

***

Szent II. János Pál pápa az 1993. május 30-án, pünkösd ünnepén kelt „Hungarorum gens” kezdetű konstitúciójával megváltoztatta a Magyar Katolikus Egyház szervezeti felépítését és létre hozta hozott létre azzal a céllal, hogy kiegyenlítődjenek a létszám- és területbeli különbségek: a Kaposvári Egyházmegyét, valamint a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét az egri érsekség keleti és a szeged-csanádi püspökség északi területeiből.

A Debrecen-Nyíregyhá­zi Egyházmegye főpásztorává Bosák Nándor egri szemináriumi rektort nevezte ki. Az újonnan alapított püspökséget Szent László király égi oltalmába ajánlotta, székesegyházául kijelölte a debreceni Szent Anna tiszteletére felszentelt plébániatemplomot, társszékesegyházául pedig a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomot határozta meg. (A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alapításának előzményeiről, az egyházmegye történetéről ITT olvashatunk bővebben.)

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye