A mátészalkai Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményének dolgozói és az egyházközség hívei már második alkalommal vettek részt közösen pápai szentmisén, Budapesten.
Az alábbiakban Zeleznik Erika hitoktató tanúságtételét olvashatjuk.
Hajnalban indultunk, mert ott akartunk lenni időben. Czele József káplán atya Szent Kristóf, az utazók védőszentjének a közbenjárását kérte, hogy szerencsésen megtegyük ezt a zarándoklatot.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Szent II. János Pál pápát többször is láthattam Rómában, sőt diáklányként egy alkalommal szentmise keretében énekelhettem is neki. Lelkesítő, az életem meghatározó élménye volt.
Aztán évekkel később készültünk a NEK-re, és ezen program keretében vártuk Ferenc pápát, a Katolikus Egyház vezetőjét Magyarországra. Meg is fogalmazódott bennem, most a pápa jön hozzám, hozzánk magyarokhoz.
Számomra izgatott készülődés, várakozás előzte meg ezt az időszakot. Még frissen élnek bennem az akkori élmények. Hosszú idő volt a felkészülés, mert közbejött a járvány, de annál nagyobb volt az öröm. Emlékszem az imára, melyet kívülről tudtam, vagy Fábry Kornél atya lelkesítő szavaira és tanúságtételére. Az utolsó héten pedig az egész napos szentségimádás a templomba vonzott, ahol a Szentséggel néztük egymást. Szinte Jézus szeretetében fürödtem. Akkor Budapesten ugyan, de egy távolabbi utca kivetítőjéről néztük az eseményeket az iskola dolgozóival, könnyes szemmel, meghatottan. Azon az őszön a kongresszust követő héten a föld felett lebegtem tíz centivel. Az örömtől, a boldogságtól, az áldása kegyelmétől. Még a fülemben cseng, mikor Ferenc pápa azt mondta, még visszajön a magyar néphez.
Pár hónapja hallottam, hogy a pápa Budapestre érkezik, apostoli látogatást tesz. Már a hírtől is hevesebben vert a szívem. Most is imádkoztunk hónapokon át, hogy a katolikus egyház fejének a látogatása Istentől vezérelt, sikeres legyen. Természetesen a mátészalkai Széchenyi Katolikus köznevelési intézmény most is buszt indított, hogy a téren lehessünk, hogy a levegőben közvetlen közelről szálljon ránk a pápa áldása. Én már pénteken szinte a megérkezésétől fogva a tv előtt sündörögtem, a képernyőn keresztül láttam a mosolyát, az arcán a szeretetét, a békét, a magyarokkal való közvetlenségét. Vasárnap az éjszakai indulás, az út fáradalmai, az ellenőrző kapukon való nehéz átjutás után, végre a téren voltunk. Isten jóvoltából a legjobb helyre kerültünk, amit akkor még nem is gondoltunk volna. Szemben ugyan az oltárral, de mégis hátul a kordonok előtt. Jobbra, balra egy-egy kivetítőn nézve az eseményeket.
A szentmise előtt rózsafüzért mondtunk, elmélkedések, tanúságtételek hangoztak el a tizedek között, majd megérkezett Ferenc pápa. A pápamobilban mosolygott, integetett, áldást osztott. Nagyon közel voltam hozzá. Mikor megláttam, könnyeimmel küzdve két kézzel integettem neki. A kordonnál három ember állt előttem. A tekintetünk szinte találkozott. A mise lélekemelő volt, körülöttem az a sok ember együtt énekelt, együtt imádkozott. A szívemben életem végéig hordozom a pápa utolsó szavait: „Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!” Én úgy gondolom, ettől jobbat nem is kívánhatna a magyar nemzetnek.
Isten útjai kifürkészhetetlenek! Kaptam a pápalátogatásról egy emlékérmet ezzel a felirattal: Krisztus a jövőnk!
Hazafelé fáradtan, de lelkileg feltöltődve még sokat beszélgettünk a Szentatya apostoli látogatásáról, Őszentsége kedvességéről, mosolyáról, a homíliájáról, az esemény szervezettségéről és az egyéni élményekről.
Megérkezve Dienes Béla intézményvezető megköszönte, hogy együtt lehettünk, szólt arról, hogy a Szentatya irányt mutatott további életünkre, lelkiekben, hitünkben megerősített.
Zeleznik Erika hitoktató – Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
