Szobormegáldással zárták a Szent Janka Beretta Molla centenáriumi évet Máriapócson

Szent Janka Beretta Molla, az édesanyák védőszentjének tiszteletére állítottak szobrot – az országban elsőként – Máriapócson, a 700 éves római katolikus Szeplőtelen Fogantatás-templom kertjében. Bíró Lajos Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg május 6-án, anyák napját megelőző szombaton, ezzel lezárva a Szent Janka Imakör kezdeményezésében megvalósult – 2022. április 28-tól 2023. április 28-ig tartó – Szent Janka Beretta Molla centenáriumi évet.

Az ünnepélyes alkalmon a főpásztor szentmisét mutatott be a templomban, kérve Szent Janka közbenjárását, hogy a magyar édesanyák és az egész magyar nemzet mindig igent tudjon mondani az életre.
Az eseményen jelen voltak: Szenes István plébános, a Szent Janka Imakör lelkivezetője, a kerület papjai, Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere, Bíró Lajos szobrászművész, Lukács Krisztina, a Magyarországi Billings Központ igazgatója, Hollósy Tibor, a Szent Janka Imakör vezetője, az imakör tagjai, országos képviselői, valamint az egyházközség hívei.

Ferenc püspök atya az evangélium tanítását alapul véve Szent Janka életpéldáján keresztül Jézus Krisztus követéséről, a kereszt elfogadásáról elmélkedett.
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen”(Mt 16,24). Jézusnak ez a tanítása a Péterrel folytatott két párbeszéde után következik. Jézus megkérdezi tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Péter így válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.”(ld. Mt 16,13-16). A második párbeszédben Jézus arról tanít, hogy Jeruzsálembe kell mennie, ahol Őt keresztre feszítik, de harmadnapra föltámad. Péter erre azt mondja: „Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Ekkor Jézus így szól: „Távozz tőlem, sátán!”(Mt 16,22-23), majd ezután mondja a tanítványainak: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mt 16,24).

A kereszthordozás a földi ember életében elkerülhetetlen, ezért nem mindegy, hogyan állunk hozzá, odatesszük-e a vállunkat a kereszt alá, vagy sem. Nem mindegy, hogy emberi módon gondolkodunk róla és igyekszünk elkerülni, vagy vállaljuk, és akkor kezdünk el hasonlítani Jézus Krisztushoz. Ő nem ítél bennünket kereszthordozásra, hanem meghív: aki követni akar, vegye fel keresztjét. Tudjuk-e követni Jézust? Emberi logika szerint gondolkodva igyekszünk elkerülni a szenvedést, csökkenteni a fájdalmat, és ez természetes, de amikor oda kell állni a kereszt alá, akkor azt hordozni kell.

Amikor Jézust keresztre feszítették, akkor mutatta meg a leghitelesebb képét, az Isten szeretetét. Hegyi László (1917-1995), volt pécsi egyházmegyés pap keresztútjában így fogalmaz: „Uram Jézus, a keresztre szögezve nagyobb utat jártál be a világon, mint amikor itt jártál a földi tereken, mert ezt a képet tartottad magadról hitelesnek”.
Ha valaki fölveszi a keresztjét, elkezd Isten szeretetének titka szerint élni, akkor világosan meg tudja mutatni Jézus hiteles képét az életében, amely belső békét, harmóniát hoz az embernek.
Így ír erről Reményik Sándor, a Béke című versében:
„Mély belső bizonyosság idebent – 
Bizonyosság arról, hogy élni jó, 
Szenvedni elkerülhetetlen, 
Szeretni tisztán: megistenülés, 
Meghalni szép”
 

Ezt a belső békét jelenti a mindennapi meghalás, és azt, amikor valaki odaadja az életét a másikért, mint ahogyan Szent Janka tette. Hogyan gondolkodott Ő? Úgy, mint Péter apostol? Emberi logika szerint? Nem, hanem Jézus tanítása, logikája szerint, és megmentett egy életet. „Aki egy életet ment meg, a világot menti meg.” Meg kell tanulnunk így gondolkodni.
Szent II. János Pál pápa így tanít bennünket a szentekről: a szentek nem azt várják, hogy csodáljuk, hanem hogy kövessük őket. Tanuljunk meg mi is kapcsolódni Jézushoz, élni, megmenteni a másik ember életét és, ne a sajátunkat állítsuk középpontba, mert „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja (Mt 16,25).
Szent Janka példája erre tanít bennünket. Megtanulhatjuk tőle, hogy minden pillanatban törekednünk kell Jézus Krisztust követni, úgy élni, ahogyan Ő él, mindig arra figyelve, hogy a másik embernek mi lenne a jó, hogy aki vele találkozik, az az Isten szeretetével, azzal a jósággal találkozzon, amit minden embernek élethivatása szerint életre kell váltania.

Megtanulhatjuk, hogyan hozzunk áldozatot másokért. Nincs szeretet áldozat nélkül. Ha valaki igazán szeret, akkor kiszolgáltatottá, áldozattá válik, és ez a szeretet Jézusnak a szeretete.

Megtanulhatjuk, hogy gondolkodjunk húsvéti hittel, mert aki meri odaadni az életét, az Jézushoz kapcsolódik, és ahogyan Jézus meghalt és feltámadt, vele együtt föltámadnak azok is, akik hisznek benne, vagyis megtanulhatunk Szent Jankától örök távlatban gondolkodni.

Megkezdett örök életünk van. Jézus nem ítélt bennünket a kereszthordozásra, hanem meghívott, és azt mondta, kövessetek engem, mert az életben valamikor mindenkinek föl kell venni a keresztjét, de nem mindegy, milyen lelkülettel hordozzuk azt. Ha hozzákötjük az életünket Jézus Krisztushoz, akkor az életünk szeretetben teljes élet lesz, és elnyerjük az örök dicsőséget, hiszen Jézus eljön majd. „…eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor mindenkinek megfizet tettei szerint.” (Mt 16,27)
Adja Isten, hogy életünk végén megkapjuk azt a fizetséget, jutalmat, ami nem pénzben mérhető, ami maga az isteni élet! – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

A szentmise után a templomkertben folytatódott az ünnepség a szobormegáldás szertartásával. Ennek kezdetén Hollósy Tibor, a Szent Janka Imakör vezetője, visszatekintve a centenáriumi évre kifejezte háláját a Jóistennek, hogy erőt adott közösségének a centenáriumi év végig vitelében, Palánki Ferenc megyéspüspöknek a támogatásáért, hogy teret ad egyházmegyénkben a Szent Janka tisztelet terjedésének, és hogy támogatta az év rendezvényeit.

Az imakör vezetője két nagyobb eseményt is kiemelt: a Szent Janka oltár felállítását a pócspetri templomban, valamint a centenáriumi év kezdetekor elindított, Szent Janka életét bemutató vándorkiállítást, amellyel középpontba került – a hazánkban még a periférián álló – olasz szent élete.

A vándorkiállítást az egyházmegyénken is túlmutató érdeklődés övezi, hiszen jelenleg a Kaposvári Egyházmegyében mutatják be Szent Janka életét és életáldozatát. A Szent Janka-év az ifjúságot, a Szent Imre katolikus köznevelési intézmény fiataljait is megszólította. (Korábban beszámoltunk arról, hogy a diákok minden nap imádkoznak egy-egy meg nem született magzatért.) A vándorkiállítás által hidak is épültek, hiszen református fiatalokat is elvitték a katolikus intézménybe erre a kiállításra.

Hollósy Tibor egy korábban létrejött, a szenthez kötődő gyümölcsről is beszélt, a Szent Janka Imakörről, amelynek már 12 régiós vezetője és mintegy 80 tagja van szerte az országban, és ezenkívül még számtalan ismeretlen tag csatlakozik imáival a lelkiséghez otthonában.

Az imakör csütörtökönként 20:00-kor találkozik lélekben, és minden hónap utolsó csütörtökén online is egy közösségi imára. Az imakör alapvetően egy életvédő imacsoport, amely a szent lelkiségét követve imahátteret biztosít minden életvédő kezdeményező számára. Lelkisége a hálaadáson, az engesztelésen, kérésen és a megosztáson alapul. Lelkivezetőjük, Szenes István atya segítségével összeállítottak egy imafüzetet, amelyben olyan fohászok is helyet kaptak, amelyek máshol nem érhetők el, pl. Szent Janka saját imája.

Az imakör vezetője arról is beszélt, hogy miért éppen Máriapócs és Pócspetri a központja a Szent Janka tiszteletnek. Az imakör vezetője elmondta, talán kevésbé köztudott, hogy Szent Janka a Szeplőtelen Fogantatás nagy tisztelője volt. Éppen ezért Szűzanya országában, az egyházmegyénkben egy máriás kegyhelyen, Máriapócson van a legméltóbb zarándokhelye az élet kultúrája tisztelőinek.

Az imakör tervezi bővíteni tagságát, hogy még többen imádkozzanak az élet kultúrájának győzelméért Mária országában. Hollósy Tibor buzdított mindenkit, hogy ezen az ünnepségen is iratkozzanak fel az imakörbe azok, akik megszólítva érzik magukat a szent lelkiségétől.

Az imakör ezen kívül évente egy személyes lelki napot is szervez, ahol a tagok együtt találkozón mélyíthetik elköteleződésüket a lelkiség iránt. Folyamatban van egy Szent Janka szentségimádási óra összeállítása, amelyet közzé fognak tenni.

Hollósy Tibor záró gondolatában Szent II. János Pál  a Familiaris Consortio kezdetű apostoli buzdításából idézett: „…A keresztény házasságra készülők katekézisét feltétlenül meg kell újítani, ha azt akarjuk,  hogy a szentséget megfelelő erkölcsi és lelki felkészültséggel fogadják és belőle éljenek.” Az imakör vezetője hozzátette, az előkészület hatékonyabbá tételét is szolgálhatja ez az imaóra, így a házasulandók érezhetik, hogy valójában hivatást választanak, így a család az élet kibontakozásának helye is. Ha a házasfelek helyesen élik ezt meg, abból a gyermekek számára is hivatások: papi, szerzetesi vagy további házas hivatások nőnek ki.

Az ünnepségen Lukács Krisztina, a Billings Központ igazgatója, aki a Szent Janka Imakör egyik tagjaként a centenáriumi év egyik főszervezője volt, néhány gyümölcsről, imameghallgatásról beszélt: a 2017-óta, a Szent Janka Imakör itt történt alapítása óta számtalan imameghallgatásról szereztek tudomást, és a mindennapjaikban is érzik, hogy Szent Janka közbenjárása milyen erős. Ismeretlenül, csak a keresztnevet tudva imádkoznak azokért, akik felkeresik őket. Kismamák gyógyulnak meg, gyermekáldásra váró párok kapnak ajándékba kisbabát, betegek gyógyulnak, szétesőben lévő házaspárok újulnak meg és maradnak együtt.

Sok eredménye van az imáiknak, amelyekben a kéréseiket Isten akarata szerint fogalmazzák meg. Lukács Krisztina két konkrét imameghallgatásról is beszámolt. Egyházmegyénk területén, Egyeken egy család elveszítette 5 éves kislányát, aki szívbetegségben hunyt el.  Imáikban kérték a fájdalommentes betegség hordozását. Halálát követően a két éves kistestvére ugyanabban a betegségben szenvedett, és csak szívátültetés menthette volna meg földi életét. A Szent Janka Imakör tagjai között indult imaláncnak köszönhetően, a kislány kapott egy új esélyt az itteni életre.

Továbbá imádkoztak egy tízgyermekes édesanyáért, hogy el tudja fogadni 11. megfogant gyermeklét, és visszautasítsa az abortuszt. Végül az édesanya úgy döntött, hogy megtartja a gyermekét. Ősz óta két kismamáért is imádkoztak, akik olyan betegségben szenvedtek, amely veszélyeztette az ő és születendő gyermekük életét. Mindkettőjük esetében sikeres műtétet hajtottak végre úgy, hogy a baba is egészséges maradt. A gyermekek azóta már megszülettek, és mindketten jó egészségnek örvendnek.

Az imameghallgatás eseteihez csatlakozva Palánki Ferenc megyéspüspök is megosztott egy élményét. Egyik alkalommal – éppen akkor, amikor munkatársaival a déli imaórát végezték a püspöki hivatalban – sms-t kapott, hogy imádkozzon egy magzatért, akinek veszélybe került az élete, szülei az abortuszt fontolgatták. A főpásztor kérte munkatársait, hogy közösen imádkozzunk a gyermek életéért. Három héttel ezelőtt ismét kapott egy sms-t, amelyben megírták a megszületett gyermek nevét.

***

A 20. századi olasz származású Gianna Beretta Molla (1922-1962) földi születésének 100., mennyei születésének 60. évfordulóján megrendezett centenáriumi évet a Szent Janka oltalma alatt álló Magyarországi Billings Központ imahátterét is jelentő Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség Szent Janka Imaköre kezdeményezte, hogy felhívják a figyelmet Gianna életszentségére abban a világban, ahol az élet tisztelete újra és újra megkérdőjeleződik.

Szent Janka (Gianna) Beretta Molla éltéről, gyermekéért hozott életáldozatáról itt olvashatnak: www.szentjanka.hu

Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye