Az első adventi hajnali szentmise evangéliumában (Mt 8,5-11) a pogány százados mondatát hallhattuk: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám”. Ezt a mondatot kevés változtatással minden szentmisében elmondjuk és rádöbbenhetünk Isten végtelen jóságára, szeretetére, hogy nem vagyunk rá méltók, mégis szeret minket és el akar jönni hozzánk. Nyissuk meg a szívünket és fogadjuk Őt nagy szeretettel! – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be az idei advent első roráte szentmiséjét a debreceni Szent Anna-székesegyházban Fodor András nyugalmazott plébános és Szidor János káplán konccelebrálásával. A szentmisén az elmélkedést Csapó Márton, az egyházmegyénk diakónusa tartotta.
Csapó Márton az advent, a várakozás hétköznapjaihoz és a készülethez kapcsolódóan három rövid gondolatot osztott meg a jelenlévőkkel:
Először is egy vendégváró képről beszélt, amely a család részéről örömteli várakozást jelent, de a nagy sürgés-forgásban olykor nem várt nehézségek okozta feszültség is felmerülhet.
„A készület mindig nagy fáradalmakkal, áldozathozatalokkal jár, ugyanakkor valami különlegesre készteti, hívja meg az embert. A közhely úgy tartja, hogy a fejlődés a komfortzónán kívül kezdődik, ez a ma reggeli, koránkelésre is vonatkozik. Isten arra kér, hogy győzzem le a gyengeségeimet, a félelmeimet, tegyek valami olyat, amit eddig nem mertem, nem akartam, nem tudtam megtenni. Vegyem komolyan a készületet, tegyek, ajánljak fel valami igazán nagyot. Sokan vagyunk úgy, hogy az évközi időnek a szürkeségében lustálkodunk, talán nincs bennünk elég tűz, nem vagyunk elég bátrak, és várjuk adventet, hogy majd akkor megtesszük a fogadalmainkat. Itt van! Elérkezett ez az idő, ez már nem a lustaság, a kényelem ideje, hanem a buzgóságnak, a virrasztásnak az ideje.
Ezután a diakónus a karácsonyváró tapasztalatáról beszélt. Lelkileg minden évben készül erre az ünnepre, és ahogy a karácsony közeledik, annál izgatottabbá válik. Majd amint elérkezik, hirtelen rövidnek, gyorsnak tűnik, és ez sokszor csalódással tölti el: Erre készültem? Ennyi volt?
„De a készület, a megtett út, az eltelt idő is maga egy ajándék, nemcsak a cél. Az advent legalább olyan intenzív, mint a karácsony” – fogalmazott Csapó Márton, majd adventi házi feladatot is adott a jelenlévőknek. Arra kért bennünket, hogy tudatosítsuk az idő múlását ebben a hónapban. Minden nap figyeljük meg, mit tettünk, amelynek segítségével közelebb kerültünk Istenhez. Ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy eltelnek a hétköznapok, és egyszer csak elérkezik karácsony, amely készületlenül ér minket. Aki nem éli át igazán a készületet, az nem fogja átélni a megérkezést sem. Sokszor a készület kimerít és a célban már csak összeesni van erőnk.
Harmadik gondolatként Csapó Márton az adventi készület lényegéről beszélt, arról, hogy találkozzunk már ilyenkor Istennel azáltal, hogy a lelkünkből kipakoljuk az oda nem illő holmikat: „De nem az üresség marad benne, hanem az űrt Isten tölti ki, így is fogalmazhatunk, hogy „az űr Isten alakú”, mint ahogyan éneklik egy modern egyházzenei alkotásban. Minél inkább kilépek a komfortzónámból, a kényelmemből, annál gazdagabb, elégedettebb, nyugodtabb leszek. Ez egy paradoxon. A futballdrukkerek, ha kétszeres szorzóval fogadnak egy meccsre, kétszáz Ft-nál négyszáz Ft-ot nyernek. Ezt a példát hozta fel a diakónus arra bátorítva, hogy játsszunk nagy téttel, hogy aztán Isten nagy nyereséggel jutalmazhasson meg bennünket.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
