Hálaadó szentmisét mutatott be Palánki Ferenc megyéspüspök XIV. Leó pápáért

Habemus Papam! – hangzott el tegnap a Szent Péter Bazilika loggiáján, amely azt jelentette, hogy a katolikus egyháznak új pápája van. Róma új püspöke az amerikai Robert Francis Prevost bíboros lett, aki XIV. Leó pápa néven kezdte meg péteri szolgálatát. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében is nagy örömmel fogadták az új pápa bejelentését, ma reggel Palánki Ferenc megyéspüspök pedig hálaadó szentmisét mutatott be az új pápáért az egyházközség jelen lévő papjainak koncelebrálásában.

Homíliájában Ferenc püspök elmondta Szent Péter utódjának mindig az a feladata, hogy megtérvén megerősítse testvéreit. Emlékeztetett, az új pápa első megszólalása máris magával ragadó volt, hiszen meghirdette azt a békét, amelyet a feltámadt Krisztus is meghirdetett: „Békesség nektek!”

Az emberiségnek új lehetősége van, hogy az életét átgondolja, és belegondoljon abba, hogy a pápa személye az Isten szeretetének a jele, de erre a szeretetre válaszolni kell. Mert hiába hirdeti meg az új pápa Jézus békéjét, ha mi nem válaszolunk erre a békére.

Nekünk az a feladatunk, hogy képviseljük életünkben azt a békét, azt a kiengesztelődést, amelyet a feltámadt Jézus adott nekünk.

A főpásztor prédikációja meghallgatható itt:

A szentmisén a szép számmal megjelent hívek imádkoztak XIV. Leó pápáért, valamint a szentmise végén felcsendült a Te Deum és a Pápai Himnusz is.