Kedves Édesanyák!

Egy gyermek egyszerű szívével szeretném megköszönni nagyságotokat, és a lehető legszebb szavakkal elmondani nektek, hogy jelenlétetek egyenlő, sőt nagyobb jelentőséggel bír, mint az ég csillagjainak jelentősége.
Jelenlétetek a világban az élet, ami mindent széppé tesz, amit a gyengédségetekkel megérintetek. Ti vagytok azok, akik megkapjátok a megértés ajándékát akkor is, amikor titeket nem értenek meg, vagy amikor figyelmen kívül hagynak titeket. Szépségetek a szerető és határtalan nagylelkűségetekben rejlik. Gyengédségetek egy fénysugár, mely megnyitja lelkünkben az elrejtett törékenységet és szomorúságot, és lecsillapítja a keserűséget.
Élő bölcsők vagytok. Ti, édesanyák, vagytok a türelem hiteles tanítói. Miközben teljes szívemből hálával fordulok felétek, erősen érzem, hogy boldogok a hozzátok hasonló tiszta szívek, akik őrzik és védik az életet.
Hiszem, hogy áldott az az édesanya, aki akkor is tud mosolyogni, amikor körülötte minden borús. Áldott az az anya, aki tud kiabálás nélkül beszélni. Áldott az az anya, aki tud szeretni anélkül, hogy túlzásba esne. Boldog az az anya, aki időt szakít arra, hogy gyermekeivel és férjével étkezzen. Áldott az az anya, aki nem a könnyű életet tanítja, hanem a helyes utat. Áldott az az anya, aki soha nem szűnik meg anya lenni. Áldott az az anya, aki tud imádkozni: a Jóisten segíteni fog neki, gyermekei emlékezni fognak rá.
Te kedves Édesanya! Senki sem ismeri jobban az értékeidet, mint Isten. Ő maga választott ki téged, hogy belépj az időbe, és kinyilvánítsd szeretetének jeleit a családod felé. Még Isten is akart egy anyát! Ez az isteni lendület nélkülözhetetlen a családban és a világunkban.
Édesanyák, ti vagytok, akik ablakot nyitottok nekünk a lét csodáira: azokra a virágokra, amelyek még a tövisek között is kihajtanak. Ezért elmondhatjuk: minden lehetséges, annak aki szeret. Megtanítotok újrakezdeni, amikor a fáradtság meglátogatja a mindennapjainkat. Hányszor együtt szenvedünk, amikor meghallgatásra vagy figyelemre sem találunk. Együtt szenvedünk, amikor rosszul bánnak veletek.
Ne adjátok fel, Édesanyák! Isten az, aki együtt érez veletek. Bátorsággal járjátok az igazság ösvényeit, hozzátok a világba a mérhetetlen szeretet mértékét. Ti vagytok azok, akik mindig megelégszenek a kevéssel, de tudnak mégis sokat adni. Ha mindent el is vettek tőletek, mégis megőrzitek gyönyörű álmaitokat gyermekeitek számára. Az igazi Anyák, – mint amilyen te is vagy – titokban sírnak és mosolyogva énekelnek, akik könnyei összekeverednek az esőcseppekkel, miközben este egyedül az asztalnál egy darab kenyeret esznek: keményet és állottat, amit az egyedüllét és a magány fájdalmával fűszereztek.
Kedves Gyermek! Szeresd az Édesanyádat! Ő mindig és minden ellenére elégedett veled. Számodra mindig az a kis nagyszerű nő marad, aki életet adott neked, felnevelt, megvédett, és soha nem feledkezik meg rólad. Szeresd mindig az Édesanyádat, minden szeretetért, amit tőle kaptál. Az életben mindent elfelejthetsz, még a legszebb vagy legrosszabb dolgokat is, de ígérd meg az Úrnak, hogy mindig a tenyeredben fogod hordozni Édesanyádat, és féltékenyen őrizni fogod a szívedben.
Kedves Édesnyák! Kreatív megérzéseitek viszik előre a világot, még akkor is, ha süket ez a világ. Arra kérlek titeket, hogy a nagylelkűség, a béke és a jótékonyság által erősítsék gyermekeiket, akik a társadalomban elhintik azt a szeretetet, ami sosem elég: ami mosollyal telivé teszi ezt a világot. Olyan teremtmények vagytok, akik méltóak a folyamatos áldásra, amit tesztek és adtok anélkül, hogy bármit is kérnétek cserébe.
Jézusom, Hozzád imádkozom az Édesanyákért: akik első gyermeküket tartják a karjukban, akik elkísérik gyermekeiket iskolába, edzésre, különórára, úszásra; a gazdag és a szegény anyákért; a fiatal és az idős anyákért; a börtönben lévők édesanyjaiért; az anyákért, akik örülnek az egészséges gyermekeiknek, és azokért akik beteg gyermekeikért sírnak; a boldog és boldogtalan anyákért; az élő anyákért, az idősödő anyákért, az édesanyákért, akik már a mennyországban vannak. Hozzád imádkozom, Uram, minden Édesanyáért, akik felemésztik az életüket nap mint nap, a gyermekeik és családjuk szolgálatában, s közben nyugodtan néznek szembe a szörnyű mindennapokkal, hogy Benned találják meg a támaszt és az erőt a folytatáshoz még a fáradtság és a bizalmatlanság pillanataiban is. Hozzád imádkozom, Uram, minden Édesanyáért, akik gyermekeik hibái és bukásai miatt sírnak, és szenvednek attól, hogy távol vannak tőlük. Add meg nekik Uram, hogy hittel újra felfedezhessék teljes odaadásuk igazi okát, még az elhagyatottság óráiban is. Hozzád imádkozom, Uram, minden Édesanyáért, akiket a sok kötelezettség terhel, hogy bátorságot találjanak újra felfedezni legszebb hivatásukat Szűz Mária példájának fényében.
Nagy Csaba családreferens atya