Az MKPK Hitoktatási Bizottságának munkatársai tartottak képzést a szentévhez kapcsolódóan a reményről hitoktatóknak Debrecenben az Egyházmegyei Kateketikai Központban. Az előadásokat Horváth Ágnes, Pavelczak-Major Dorina és Asztalos Dániel, az MKPK Hitoktatásért felelős munkatársai tartották. A továbbképzésen 4 egyházmegye képviseletében 68 katekéta vett részt.
A résztvevők nemcsak értékes lelki és szellemi útravalót kaptak, hanem olyan ötleteket is magukkal vihettek, hogy milyen módon tudják beépíteni a hitoktatásukba a szentév legfontosabb üzenetét, a reményt.
Az eseményt Palánki Ferenc, debrecen – nyíregyházi megyéspüspök úr nyitotta meg. Külön nagy öröm volt az, hogy ezen a képzésen nemcsak a Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatói, hanem a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Nyíregyházi és a Nagyváradi Egyházmegyék katekétái is jelen voltak.
Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntőjében történelmi eseményként említette a mai napot. Hálásan megköszönte a kezdeményezést az MKPK Hitoktatási Bizottság munkatársainak és Dr. Németh István egyházmegyei hitoktatási referens atyának.
Elmondta, Ferenc pápa- akiért külön is imádkoztak az eseményen- a „Remény Zarándokai” mottóval hirdette meg az idei szentévet. A Szentatya nagyböjti üzenete három gondolatot érint: úton vagyunk, együtt és reményben. Ez pedig az alapgondolata a mai összejövetelnek, ugyanis egy zarándokúton, életúton vagyunk, de nem magunkra hagyva, hanem egymást segítve.
Ennek gyönyörű példája, hogy most több egyházmegyéből, de azonos céllal gyűltünk össze. Összeköt bennünket, hogy Jézus Krisztust, a reménységünk forrását szolgáljuk, és az ő országát építjük a ránk bízottaknak a szívében. A mi célunk pedig nem lehet más, mint a hit átadása. Hogy az a hit, amit mi megélünk növekedjen, vagy átkerüljön a másik ember, a gyermekeknek a szívébe, lelkébe -zárta köszöntőjét a főpásztor.