“Malenkij robotra elhurcolt fiatalok” emlékhelyét áldotta meg Palánki Ferenc püspök Vállajon

Emlékhelyet áldott meg Palánki Ferenc megyéspüspök Vállajon 2025. január 4-én. Az emlékhely a Vállajról és Teremről 80 évvel ezelőtt malenkij robotra elhurcolt 214 fiatalnak állít méltó emléket. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Soltész Miklós államtitkár is.

Az esemény szentmisével vette kezdetét, amelyet Palánki Ferenc megyéspüspök a malenkij robotban elhunytak emlékére ajánlott fel. Homlíliájában elmondta, a kommunizmus összeomlása az igazság erejének köszönhető, hiszen minden, ami hazugságra épül, idővel elbukik.

Hozzátette, fontos megemlékezni a múlt bűneiről, hogy soha többé ne történhessen meg hasonló, mint a történelem vészkorszakaiban.

„Jézus Krisztus az igazság, aki legyőzte a halált, legyőzte a gonoszt” hangsúlyozta. E szavak nem csupán a keresztény hit alapigazságait visszhangozták, hanem arra is rávilágítottak, hogy a szeretet és az igazság győzedelmeskedik a hatalom és az elnyomás fölött.

Palánki Ferenc püspök prédikációjában kitért a szenvedés értelmére is. A malenkij robot idején emberek százezreit hurcolták el kényszermunkára, figyelmen kívül hagyva emberi méltóságukat. A püspök szavai arra emlékeztettek, hogy Isten szeretetében minden emberi életnek páratlan értéke van, és hogy a megbocsátás az igazság érvényesülésének legmagasabb formája.

Ahogy Palánki Ferenc püspök fogalmazott: „Az igazságra alapozott szeretet az, ami mindig győzedelmeskedik.”

Kiemelte, a jubileumi szentévben a feladatunk, hogy a remény zarándokaivá váljunk, hiszen az Isten szeretete és Jézus Krisztus áldozata mindannyiunk számára reményt ad.

A szentmisét követően Soltész Miklós államtitkár, miniszterhelyettes beszélt az emlékezet fontosságáról, hogy a kommunista elnyomás áldozatai legyenek példaként előttünk, hogy soha ne fordulhasson elő hasonló a történelemben. A környékről elhurcolt több száz, országosan pedig több tízezer magyar ugyan évtizedeken keresztül hallgatott az ott átélt borzalmakról, mégis lényeges, hogy soha ne feledjük el azt ami velük történt. 

Hálásan megköszönte a Becsky család anyagi áldozatát, amelynek révén ez az emléktábla elkészülhetett.

Ezt követően Soltész Miklós államtitkár leleplezte az emlékhelyet, amelyet Palánki Ferenc püspök megáldott.