Szűz Mária, Isten Anyja ünnepe, valamint a Béke Világnapja, az újév első napja. Ebből az alkalomból tartott szentmisét a hagyományoknak megfelelően Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban Palánki Ferenc megyéspüspök.
A püspök prédikációja az evangélium üzenetéből kiindulva a pásztorok történetét idézte fel, akik sietve indultak Betlehembe, hogy találkozzanak az újszülött Jézussal. Ez az egyszerű, őszinte hit és az Istenbe vetett bizalom minden hívő számára példaértékű. Palánki Ferenc püspök hangsúlyozta, hogy a pásztorok hite és öröme arra buzdít bennünket, hogy mi is hasonló nyitottsággal forduljunk Isten felé, különösen az új év kezdetén.
Szűz Mária, Isten anyaságának ünnepe az anyaság és a gondoskodás szimbóluma, amely az újév kezdetén különösen fontos üzenetet hordoz. „Szűz Mária, Isten anyasága az új év első napján csodálatos lehetőséget nyújt arra, hogy életünket új alapokra helyezzük” – mondta Palánki Ferenc püspök. Kiemelte, hogy az új esztendő, a jubileumi szentév valóban kegyelmi forrás lehet mindannyiunk számára. Az Atya folyamatosan lehetőségeket ad számunkra, nekünk az a feladatunk, hogy meglássuk a lehetőségeket, így lehetünk a “remény zarándokai”.
Az új év a jövőbe tekintésről szól, és ahogyan Ferenc pápa fogalmazott: “Engedjétek el az adósságokat!” Ez a motiváció számunkra is fontos útmutató, hiszen kijelöli az irányt, hogy tudjuk szeretni egymást, megbocsátani egymásnak, ugyanis Isten nekünk is rengeteg adósságot elengedett.
Az újévi szentmise a Béke Világnapjának gondolatkörét is középpontba állította. A megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy a béke nem csupán a háborúk hiányát jelenti, hanem a szívbéli megbocsátást és a szeretetteljes emberi kapcsolatokat is. „Tegyük meg az első lépést a megbékélés felé, hiszen csak így válhatunk a béke forrásává saját környezetünkben” – buzdította a híveket.
A prédikáció során a püspök az idő és az örökkévalóság viszonyáról is elmélkedett. Az új év lehetőséget ad arra, hogy átgondoljuk életünk elmúlt eseményeit és új terveket szőjünk. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a földi életünk csak része az örökkévalóságnak, és mindennapi döntéseink tükrözik, mennyire vagyunk készek erre az örök életre.
A szentmise végén Palánki Ferenc püspök áldását adta a hívekre, és Mária közbenjárását kérte az új esztendő minden kihívására és örömére.