Karácsonykor Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Ez az üdvtörténet központi eseménye, mert ő nemcsak egy az emberek közül, hanem Isten Fia, a Megváltó, a Világ Világossága.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az egyházmegyénk szívében, a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatta be az éjféli szentmisét.
A főpásztor a szentmise elején elmondta, hogy Ferenc pápa ezen az estén nyitotta meg a 2025-ös szentévet, és mindannyiunkat arra hívott, hogy legyünk a remény zarándokai, amely reményt Jézus Krisztus születése, tanítása, csodája, üdvösségszerző kereszthalála és feltámadása adott nekünk. Ebbe a reménybe kapaszkodunk bele. Jézus eljött közénk, lejött a földre, hogy mi fölmehessünk az ő országába. Ez a reményünk alapja, amit tovább szeretnénk adni mindenkinek, akivel találkozunk a szentév során.
A szentév megnyitására december 29-én, vasárnap az egyházmegyékben is sor kerül. Palánki Ferenc megyéspüspök az egyházmegye templomainak anyatemplomában, a Szent Anna-székesegyházban 18.00 órakor kezdődő szentmisével nyitja meg a szentévet az egyházmegye papságának és híveinek körében.
A főpásztornak az éjféli szentmisén elhangzott gondolatait Temesi József SJ, az 1989-ben kiadott „Kiért és miért testesült meg az Ige?” című könyve ihlette.
Erre a kérdésre a hitvallásban kapunk választ: „Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből”. Értünk testesült meg Isten Igéje, akiről azt írja Szent János: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1-2).
Isten igéje, üzenete, a kimondott szó emberré lett, hogy mi, emberek részesülhessünk Isten életében. Ő az, aki eljött közénk, és megváltoztatta a világot azáltal, hogy megváltotta és megmutatta, hogyan kell szeretnünk.
Püspök atya az evangéliumra mutatva (ld. Lk 2,1-14) hangsúlyozta, hogy Jézus konkrét, pontos történelmi időben született meg Betlehemben az első összeírás idején, amikor Nagy Heródes uralkodása alatt Quiriniusz volt a helytartó.
De ki a „nagy” és ki a „kicsi”? – tette fel a kérdést a főpásztor. A kicsi Jézustól nem félt senki, de Nagy Heródestől, a betlehemi kisdedek kivégzőjétől mindenki rettegett.
Jézus születése óta tudhatjuk, hogy nem kell nagynak lennünk ahhoz, hogy a kicsiben meglássuk az igazi nagyságot.
Elég, ha magunkba tekintünk, mert Jézus, aki eljött hozzánk, hogy közösséget vállaljon velünk, bennünk akar lakni. Fölismerhetjük az igazán nagyot, a bennünk lakót a szívünkben: „Testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma” (1Kor 6,19).
Fölismerhetjük őt a másik emberben, hiszen Jézus azonosította magát mindenkivel, amikor azt mondta: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tesztek, velem teszitek” (ld. Mt 25,40). Olyan jó, ha fel tudjuk ismerni az igazán nagyot Jézusban, a saját szívünkben és a másik emberben.
„Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára, és arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel” (Tit 2,11-12), mert az istentelenség egyben embertelenség is. Akkor méltó az életünk az Istenhez, amikor emberhez is méltó, és akkor emberhez méltó, ha Istenhez is méltó, amikor szakítunk az istentelenséggel, és elkezdünk úgy szeretni, ahogyan Jézustól tanultuk – fogalmazott püspök atya, és kifejtette, hogy a szeretetünk sokszor nehéz.
Könnyű szeretni azokat, akik bennünket is szeretnek. Azt is szoktuk mondani, hogy szeretjük az embereket. Az embereket szeretni könnyű, de aki mellettünk él, aki nap mint nap keresztet rak a vállunkra, fájdalmat okoz, szeretetlent szól hozzánk, azt nehezebb. Sokan használják gyónás során is a kifejezést: „szeretetlen voltam”. Jó, ha ezt felismerjük.
Isten a szeretet. Ha behelyettesítjük a szavakat: szeretetlen voltam, úgy is mondhatjuk, hogy istentelen voltam. Ez már egészen másként hangzik.
„Milyen jó lenne, ha Szent Pál figyelmeztetését komolyan vennénk és szakítanánk az istentelenséggel, hogy azzal a reménységgel várjuk Urunk eljövetelét, amelyet Jézustól kaptunk. A hit, a remény és a szeretet isteni erényeket ajándékba kapja az ember.
A hit három összetevője: az isteni kegyelem, az ismeret és az ember szabad döntése. Általában az isteni kegyelemmel nem szokott baj lenni, de az ismeretekkel és az ember akaratával igen.
A reménység szintén isteni ajándék, amelyet most egy éven keresztül tudatosan elfogadhatunk, hogy a hitből és a reményből isteni szeretet fakadjon, amellyel egyre inkább észrevehetjük, hogy ki az, aki rászorul a szeretetünkre, amely nem csupán egy érzelem, hanem komoly döntés a jó, a másik ember java mellett, hogy rajtam keresztül is megismerje azt a szeretetet, amellyel eljött közénk Jézus.
Jézus eljövetele nem kötődött feltételekhez. Nem azért jött el, és szeret bennünket, mert megérdemeljük, hanem mert a lényege a szeretet.
A szentévben lehetőséget kapunk különleges kegyelmekre, találkozásokra Istennel, a másik emberrel, és amikor ezek szeretetben történnek, akkor az ünnepé válik.
Milyen volt a karácsonyunk? Milyen volt a szenteste? Valóban szent volt? Tudtunk egymásnak örömet szerezni, figyelmes szeretettel voltunk egymás iránt? Jó lenne ezt tudatosan begyakorolni, hogy egyre inkább el tudjuk fogadni Isten ajándékait: a hitet, a reményt és a szeretetet, hogy megszülessen a karácsonyi öröm a szívünkben.
Micsoda nagy dolog, hogy eljött Jézus erre a világra! Neki végtelen utat kellett megtennie, hogy a véges emberi életet fölvegye. Nekünk pedig alig kell néhány száz métert menni a templomig, hogy találkozhassunk vele, de sokszor mégsem figyelünk rá, holott ő szólni akar hozzánk, hogy az igéjét a szívünkbe vésse.
Jézus eljött, hogy minden élethelyzetben velünk legyen. Nem azt ígérte, hogy könnyű lesz az életünk, hanem hogy mindig velünk lesz, és a jelenléte boldogító jelenlét, amely örömmel tölt el bennünket.
Kiért és miért testesült meg az Ige? Értünk, értem jött el, hogy üdvözüljek, befogadjam a kegyelmét, a megváltást és haladjak azon az úton, amelynek végcélja ő maga, az ő boldog isteni élete.
Segítsen bennünket ez az ünnep! A „megtestesült a Szentlélek erejéből”szavak töltsenek el igazi hálával, örömmel és reménységgel, hogy az életünk már isteni élet, amely elkezdődött bennünk – zárta gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.
A főpásztor elmélkedése itt meghallgatható.
Kovács Ágnes – Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
