Ezzel a felhívással indítottuk útjára hetedik alkalommal versenyünket az iskolába készülő óvodásoknak a nyíregyházi Szent Imre köznevelési intézményben. A város számos óvodájából október 10-én közel harminc gyerek érkezett hozzánk. Mindannyian a magyar irodalom gazdag kincsestárából adtak elő szebbnél szebb verseket.
A vers és a mese minden nap jelen van életünkben, különösen ennek a korosztálynak az esetében, bármilyen témakörben is játszanak, tevékenykednek.
A versmondó gyerekek bátran, élvezetesen, játékosan szavalták el kedvenc verseiket, a közönség pedig tapssal fejezte ki tetszését.
Háromtagú zsűri értékelte a versenyzőket:
Fabuné Tóth Anikó, a Búzaszem Nyugati Óvoda igazgatóhelyettese
Góráné Barna Erzsébet az Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézményének igazgatója
Klincsikné dr. Simon Enikő, a Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda óvodavezetője
Klincsikné dr. Simon Enikő köszönte meg a gyerekeknek, hogy megörvendeztettek bennünket, hiszen ahogy ő fogalmazott „A verseket olvasni is jó, de élő szóban hallani a legfelemelőbb, különösen az óvodások előadásában. A csodát hoztátok el ezen a délutánon. Mindenki győztese ennek a versenynek, mert önmagában egy ilyen nagy közönség elé kiállni is győzelem.” A felkészítő óvodapedagógusoknak és szülőknek is megköszönte, hogy hozzájárultak a csodához.
Amíg a zsűri tagjai meghozták a döntést, addig szeretet-vendéglátásra invitáltuk a résztvevőket és kísérőiket, valamint lehetőség nyílt rajzpályázatunk megtekintésére, beszélgetésre és ismerkedésre.
A rajzpályázatra egy állatokról szóló vers illusztrációjával nevezhettek a gyerekek. A kezdeményezés nagy örömünkre sokakat megmozgatott. A beküldött alkotásokat a tanítók bírálták el. Nagy alapossággal és figyelemmel értékelték a munkákat, hiszen jobbnál jobb alkotások közül kellett kiválasztaniuk az általuk legjobbnak vélteket.
A helyezettek és a különdíjasok külön jutalomban részesültek, azonban senki sem tért haza üres kézzel és tapasztalatok, élmények nélkül.
Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, felkészítőiknek és minden résztvevőnek!
Díjazottak:
BODZANÉNE RAJZPÁLYÁZAT
I. Bodnár Bíborka – Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda
II. Ary Lilien – Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda
III. Péter Hugó Áron – Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda
Különdíj: Kolozsvári Nagy Nóra – Búzaszem Nyugati Óvoda
Különdíj: Magyari Dóra Kincső – Búzaszem Nyugati Óvoda
BODZANÉNE VERSMONDÓ VERSENY
I. Tóth Emília – Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda
II. Kovács Noémi – Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
III. Figeczki Lara – Tündérkert Keleti Óvoda Margaréta Tagintézmény
Különdíj: Szilágyi Ádám – Búzaszem Nyugati Óvoda
Különdíj: Ary Lilien – Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda
Ecsediné Hajnal Adrienn és Tóthné Kolocsán Ildikó tanítónők
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye