Az MTVA látogatóközpontjába is eljutottak a Szent Anna-székesegyház hittanosai

Nyárvégi kiránduláson vettünk részt Budapesten a debreceni Szent Anna-székesegyház hittanos diákjaival.

A kirándulás a Margit-szigeten kezdődött: Megtekintettük a hajdani domonkos kolostor romjait, majd Árpád-házi Szent Margit közbenjárásáért imádkoztunk a sírjánál.

Óbudán az MTVA látogatóközpontjában folytatódott a program. Először a rádiózás, és televíziózás történetével ismerkedtünk meg. Majd bemehettünk egy stúdióba, ahol bepillantást nyerhettünk a kulisszatitkokba: hol készülnek a különböző témájú műsorok, hogyan változtatják meg a műsorok témája szerint a hátteret, a stúdió hangulatát. Végül látogatói stúdióban magunk is kipróbálhattuk egy rövid jelenet szinkronizálását, és híradót is készíthettünk. Kipróbáltuk a szélgépet, az ajtónyikorgatót, és a súgógépes kamerát is.

A program végén vendégségbe mentünk a TV maci szobájába, majd Süsüvel, a kedves egyfejű sárkánnyal is találkoztunk.

Sok élménnyel, tapasztalattal, új ismeretekkel gazdagodtunk a tartalmas nap végére. 

Gyarmatiné Komolai Marica
hitoktató

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye