„Íme újjá teremtek mindent!” (Jel 21,5) – Közel 500 alkotás érkezett az Egyházmegyei rajzversenyre

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye gyermekeket megszólító idei rajzversenye  „Íme, újjá teremtek mindent!” (Jel 21,5) témájával csatlakozott a Ferenc pápa által meghirdetett Gyermekek Világnapjának üzenetéhez. Egyre népszerűbb ez a megmérettetés, igazolja ezt a beérkezett mintegy 500 alkotás, amely 500 család részvételét is jelenti.
Az Egyházmegyei rajzverseny eredményhirdetését június 11-én tartották Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban. A díjakat Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök adta át.

A gyermeki szív és szem egyből észreveszi az életben, a családban, az egyházban, a világban az Istent, az ő szépségét, mindenható erejét, újjáteremtő szeretetét. A szervezők ezeknek a pillanatoknak a megörökítését várták az öt kategóriában (Óvoda, 1-2, 3-4, 5-6, 7-8. osztály) meghirdetett rajzpályázaton.

Szokás szerint nem volt könnyű dolga a zsűrinek – Kovács István elnöknek, Némethné Székely Julianna EKIF igazgatónak, Papp László plébánosnak, Bessenyei Zsolt és Szabó Tímea rajztanároknak – az ötszáz alkotás megannyi vizualizált történetének értékelésében.
Ezt fogalmazta meg Kovács István, a zsűri elnöke, aki röviden értékelte a beérkezett rajzokat. „Minden rajz mögött történetet lehet felfedezni, amelyeket számtalan kreatív ötlettel jelenítettek meg a gyermekek”– emelte ki, majd elmondta, hogy az órákig tartó értékelés során végig az járt a fejében, hogy vajon mire gondolhattak a gyermekek a munkájuk alatt, hogyan fogalmazódhatott meg bennük az „Íme, újjá teremtek mindent!” nem könnyű témája.

Majd köszönetet mondott a felkészítő pedagógusoknak, a szülőknek, de leginkább a pályázó gyermekeknek a munkájukért, és bátorította őket arra, hogy folytassák a rajzolást, és mindig örökítsék meg a saját történeteiket, gondolataikat, amely számukra is egy meghatározó élményt jelent majd az életükben.

Mi járhatott a gyermekek fejében a munkájuk során? Palánki Ferenc megyéspüspök atya köszöntő gondolataiban Kovács István gondolatát folytatva hozzátette: Olyanná válunk, amivel foglalkozunk. Ha valaki megpróbálja a gondolatában megfogni és lerajzolni azt, hogy mit jelent Jézusnak ez a mondata:  „Íme, újjá teremtek mindent!”, akkor az értelmével, a szívével azzal kezd el foglalkozni, és őt magát is átformálja, hiszen a minden-ben mindannyian benne vagyunk.

A változás, az újjáteremtés ott kezdődik, hogy én magam is elkezdek változni és jobb akarok lenni. Nem úgy, mint a többiek, hanem önmagamhoz képest. Ma pl. jobbak akarunk lenni, mint tegnap, hogy ezt a jóságot egyre jobban meg tudjuk fogni, érezni, és tovább tudjuk adni, hogy a világban végbemenjen az újjáalkotás, amely Jézusnak köszönhető.

A világ rászorul arra, hogy megjavuljunk, jobbak legyünk. A jóság forrása az Isten. A rajzokon dolgozva ti magatok is jobbak lettetek, mert akörül forgott a gondolatotok, hogy mit jelent megőrizni a teremtett világot, valamint hogy jobban odafigyeljünk arra, hogy tudatosabban éljünk, egyre jobbak legyünk.

A díjátadó eseményen részt vettek továbbá: dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, a székesegyház plébánosa, Németh István püspöki titkár, az EKIF igazgatói, a hitoktatási iroda munkatársai, a helyezést elért gyermekek, szüleik, felkészítő tanáraik, hitoktatók, lelkipásztorok.

Gratulálunk az Egyházmegyei rajzverseny helyezettjeinek!

Óvoda
I. helyezett: Milka Mira – Svetits Katolikus Óvoda Általános Iskola Gimnázium és Diákotthon DEBRECEN
II. helyezett: Czibere Balázs – Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda – MÁTÉSZALKA, Tamaskovics Anna – Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola – NYÍREGYHÁZA
III. helyezett: Vári Bence –  Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda MÁTÉSZALKA
Koi Izabella – Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde – AJAK
Különdíj: Jászberényi Zsófia  – Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Szent György Tagóvoda – DEBRECEN
Angyal Dorka – GÁVAVENCSELLŐ
Teremi Aisah Freta és Drabik Elizabeth – Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola – NYÍREGYHÁZA

1-2. osztály
I. helyezett: Bálint Anna Lujza – Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda – MÁTÉSZALKA
II. helyezett: Kövér Nóra – Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola – NYÍREGYHÁZA
Szálka Míra Bella – KISVÁRDA
III. helyezett: Makai Dóra – Svetits Katolikus Óvoda Általános Iskola Gimnázium és Diákotthon – DEBRECEN
Faragó Nóra – Magyarok Nagyasszonya Főplébánia – NYÍREGYHÁZA
Különdíj: Orosz Kristóf – LEVELEK

3-4. osztály:
I. helyezett: Vágányik Johanna – NYÍRCSAHOLY
II. helyezett: Bákonyi Ádám – Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda – MÁTÉSZALKA
Bereczki Lilien – NAGYKÁLLÓ
III. helyezett: Biró Dominik – MÁTÉSZALKA
Különdíj: Hasulyó Noel – MAGYAROK NAGYASSZONYA EGYHÁZKÖSZÉG NYÍREGYHÁZA

5-6. osztály
I. helyezett: Rell Mirabella – MÁTÉSZALKA
II. helyezett: Horváth Ágnes – GESZTERÉD, Molos Flóra – MÉRK
III. helyezett: Molnár Zsófia – Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda – MÁTÉSZALKA
Különdíj: Tasi Lara Hanga – Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola – GESZTERÉD
Karász Dóra Kata – Szent Anna Katolikus Általános Iskola – NYÍRTELEK
Simon Dominik – Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium – DEBRECEN
Cserkuti Patrik – ÚJFEHÉRTÓ

7-8. osztály
I. helyezett: Kovács Abigél Tamara – KISVÁRDA
II. helyezett: Rubóczki Eszter – Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda – KISVÁRDA
III. helyezett: Balogh Dávid – Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola – GESZTERÉD
Különdíj: Gdovin Boglárka – Szent Anna Katolikus Általános Iskola – NYÍRTELEK
Lubiczki Barbara – Szent Anna Katolikus Általános Iskola – NYÍRTELEK

Az eseményről készült további fotók a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Facebook oldalán megtekinthető, letölthető.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye