„Újuljatok meg!” – Mintegy 300 ezer zarándokot várnak az idén Csíksomlyóra

A Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról várnak résztvevőket a csíksomlyói búcsúba. A legfontosabb tudnivalókat Tímár Sándor Asztrik, a somlyói kegytemplom és ferences kolostor igazgatója és Korodi Attila csíkszeredai polgármester ismertette május 14-én, sajtótájékoztató keretében. Idén „Újuljatok meg!” mottóval hirdetik meg az eseményt, melynek Felföldi László pécsi püspök lesz a szónoka.

Tímár Sándor Asztrik a fogadalmi nagybúcsúval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy elsősorban a lelki megújulásra próbálják hangolni a Csíksomlyóra érkezőket.
A programról elmondta: a kegytemplomban május 17-én, pénteken az utazási irodákkal érkező zarándokoknak tartanak szentmiséket, a búcsút megnyitó szentmise pénteken helyi idő szerint 18 órakor kezdődik, melyet reggelig virrasztás követ.

Május 18-án, pünkösd szombatján reggel 7.30 órakor lesz szentmise a kegytemplomban, az ünnepi nagymise pedig 12.30 órakor kezdődik a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom oltárnál. Délután 17 órától csángó misét tartanak a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, majd 18 órától a kegytemplomban lesz szentmise, melyet reggelig tartó virrasztás követ.

Május 19-én, pünkösdvasárnap 7, 8, 10.30 és 18 órától lesz szentmise a csíksomlyói kegytemplomban, május 20-án, pünkösdhétfőn pedig 8, 10.30 és 18 órától várják a híveket.

Korodi Attila közölte: a Székelyföld és a Kárpát-medence legnagyobb ünnepére mintegy 300 ezer zarándok érkezését várják, a jeles eseményre igyekeztek a legjobban felkészülni.
Elmondta, hogy a városba minden irányból be lehet hajtani, és arra biztatta a gépkocsival, autóbusszal érkezőket, hogy a külvárosban parkoljanak, mivel a városközpont és Csíksomlyó környéke le lesz zárva az autósforgalom előtt.

A csíksomlyói nyeregbe a balesetveszély miatt nem lehet majd szekérrel és lóháton felmenni. A lovas zarándokok érkezését – akiknek a száma megközelíti a háromszázat – pénteken 18 órára várják a nyeregbe, ahol szentmisét tartanak a számukra.
Ők viszik az imaszalagokat a Kárpát-medence és a világ minden szegletéből – emlékeztetett Csíkszereda polgármestere. – Az első lovas zarándokok hétfőn este keltek útra a Maros megyei Harasztkerékről, ők a marosszéki hívek és a diaszpóra üzeneteit viszik Csíksomlyóra.

Medvehajtást is tartanak a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi búcsú előtt, hogy ily módon is biztosítsák a zarándokok biztonságát – erről Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere beszélt kedden a Székelyhon hírportálnak. Elmondta, hogy a Nagysomlyó-hegyen öt medvét tartanak nyilván. A nagyvadakat minden igyekezetük ellenére sem sikerült befogni az elmúlt hetekben, bár három hétig próbálták csapdákba csalni őket. Ezért a pünkösdi búcsú előtt, csütörtökön délután és pénteken hajnalban a vadásztársulás hajtást szervez a környéken. Bors Béla hangsúlyozta: az emberek biztonságát tartják szem előtt, és azt szeretnék, ha a szombati pünkösdi búcsún nem okoznának problémát a medvék. Bár a nagyvadak valószínűleg távolabbra vonulnak a nagyszámú zarándok láttán, „nem bízzák a véletlenre”.

Hasonló beavatkozásra a tavalyi pünkösdi búcsút megelőzően is sor került. Akkor 12 órán át tartott, míg befogtak egy anyamedvét és két bocsát – idézte fel az alpolgármester. A Székelyhon közlése szerint Csíksomlyón egy anyamedve és két bocsa, valamint két fiatal állat szokott felbukkanni, míg Csíkszereda környékén ennél is több, tucatnyi nagyvad jelenlétéről tudnak.

Tímár Sándor Asztrik a zarándokok fogadására buzdította a helyieket, kiemelve, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú lelkületét mindig is az egymásra figyelés tette teljessé.

A magyarországi híveket szállító zarándokvonatok a Nagyvárad és Kolozsvár közötti vasútvonal felújítási és villamosítási munkálatai miatt idén nem a megszokott útvonalon érkeznek Székelyföldre.

A Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat pénteken Dél-Erdélyen keresztül, az Arad–Déva–Gyulafehérvár–Brassó–Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda útvonalon érkezik. Aradon és Sepsiszentgyörgyön áll meg hosszabb időre, a háromszéki városban ünnepi műsorral készülnek a fogadására. A Boldogasszony zarándokvonat csütörtökön Nyírábránynál lépte át a magyar–román határt, majd Érmihályfalva, Nagykároly, Zilah, Zsibó, Dés, Déda és Gyergyószentmiklós érintésével érkezik meg Csíkszeredába.

*

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Forrás: MTI
Fotó: Csiksomlyói Szeretetközösség, MTI

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye