Nagyböjti lelkigyakorlatos estéken vehettünk részt 2024. március 22-23-án és Virágvasárnap március 24-én Kisvárdán a római katolikus egyházközségben. A lelkigyakorlatos szentbeszédeket Németh István püspöki titkár tartotta.
Van valami jó is abban, hogy Debrecen és Kisvárda kellő távolságban van egymástól, hiszen ide felé jövet a sok ukrán kamion mögött van ideje az embernek zenét hallgatni – kezdte mosolyogva beszédét Németh István püspöki titkár atya. A lejátszási lista egyik zeneszáma nem más volt, mint Nagy Feró 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás című száma. Azon gondolkodtam, hogy milyen ideális világot fest le nekünk Nagy Ferenc, hogy vajon így néz e ki az ember élete? Valljuk meg, így kellene kinéznie az ember életének. 8 órát dolgozunk, 8 órán pihenünk, 8 órát szórakozunk. De ha jobban megnézzük a saját mindennapjainkat, lehetnek eltolódások ebben az idilli képben. Eltolódnak a hangsúlyok az életünkben.
A legtöbb időt a szenvedéseinkkel töltünk…
Mire fordítunk több figyelmet? – tette fel a kérdést István atya. Mi az, ami fontos nekünk, vagy fontosnak tesszük az életünkben? És mi az, amire egy kicsit kevésbé figyelünk?
Mindannyiunknak vannak prioritásai. Vannak olyan programjaink, amire külön időt szentelünk, amivel sokat foglalkozunk. Talán azért is mert az a program, vagy személy fontos nekünk. Így vagyunk mi emberek megteremtve. Ízlelgessük egy kicsit, mit az, amivel időt töltünk, mi az, ami fontos számunkra?
Észrevehetjük, hogy nagyon sokszor a legtöbb időt a szenvedéseinkkel töltjük, nem pedig a jó dolgokkal. Éppen azzal foglalkozunk a legtöbbet, ami nehéz, ami fájdalmas az életünkben, arra külön hangsúlyt fektetünk. Ezek a szenvedések valahogy prioritást kapnak az életünkben.
Nagyon sok időt tudunk foglalkozni a szenvedéseikkel. Mennyit tudunk panaszkodni arról, hogy nekünk rossz, hogy nekünk miért nehéz. A szenvedés mindig első helyen van az élményeink között.
Szeretném felhívni egy másik dologra is a figyelmet – folytatta beszédét titkár atya – méghozzá Jézus szenvedésére. Az evangélistáknak is fontos volt az, hogy Jézus szenvedését részletesen leírják.
Az evangélisták nem azzal a kérdéssel foglalkoznak Jézus szenvedéstörténetének a bemutatásánál, hogy miért szenvedett Jézus, nem azt írja le nekünk Márk evangélista, hogy mi volt Jézus szenvedésének a célja. Hanem arról olvashatunk, hogy Jézusnak hogyan kellett szenvednie. Mi volt Jézus szenvedésének a pontos menete.
Ezt a két élményünket rakjuk most össze – kért valamennyiünket István atya. A saját szenvedéseink, amelyekkel sokat foglalkozunk, amelyek fontosak nekünk és Jézus szenvedése, amivel az evangélista nagyon sokat foglalkozik.
Az első és legnagyobb nehézség: saját magunk vagyunk…
Induljunk ki a saját szenvedéseinkből: nem szeretünk szenvedni, mégis szenvedünk. De miért? Számtalan okunk van rá: rengeteg minden van, ami megnehezíti a mindennapjainkat. Az első és legnagyobb nehézség talán saját magunk vagyunk. Szembesülünk azzal, hogy vannak határaink, amiket nem tudunk átlépni. Vannak olyan gondjaink, amelyeket már nem tudunk megoldani. Nem vagyunk mindenre képesek. Saját magunknak is rengetegszer tudunk szenvedést okozni. Nem beszélve a másik emberről. Hogy a másik ember mennyi szenvedést okoz nekünk.
A saját magunk szenvedése után a leggazdagabb terület a másik ember, aki meg tudja nehezíteni az életünket.
De van egy harmadik forrás is, a rajtunk kívül álló okok, amelyek szenvedéshez vezetnek. A tragédiák, melyeket nem tudunk megmagyarázni. A betegség, a háború, olyan borzalmak, melyeket nem tudunk felfogni.
Látjuk, hogy mi minden vezet oda, hogy mi szenvedünk. De ezekkel a szenvedésekkel mit csinálunk? – tette fel a kérdést titkár atya. Próbáljuk a saját szenvedéseinket enyhíteni. S jól is tesszük ezt.
A szenvedéseink összehoznak minket…
Egy nagyon fontos dologra jöhetünk rá, amikor szembesülünk azzal, hogy nekünk nehéz, nekünk van valami nehézségünk, akkor könnyen észrevehetjük azt, hogy mások is vannak, akik ugyan ilyen nehézségben szenvednek, mint mi. A szenvedéseink összehoznak minket, embereket. Amikor van egy ugyan olyan betegségünk, mint a másiknak, könnyebben tudunk egymáshoz kapcsolódni. Ezek a szenvedések összekötnek minket, embereket. Ki tudunk nyílni a másik felé. Jobban meg tudjuk érteni a másikat, és a másik is jobban meg tud érteni engem.
Látjuk, hogy az evangélisták úgy döntöttek, hogy pontosan leírják nekünk azt, hogy Jézus hogyan szenvedett. Pontosan bemutatják nekünk lépésről lépésre. Vajon miért? Talán volt bennük egy olyan szándék, hogyha pontosan megismerjük Jézus szenvedését, akkor jobban tudunk kötődni hozzá. Mert a szenvedések összehoznak minket. Amikor olvasunk arról, hogy az Isten Fiának is voltak nehézségei, hogy Jézus is nagyon sok mindenen átment az ő Passiójában, akkor lehet, hogy könnyebben tudunk kapcsolódni az Isten Fiához. Ezek a szenvedések összehozhatnak minket Jézus Krisztussal is.
Vajon nem fájt ez Jézusnak?
De mitől is szenvedett igazán Jézus? Mi a szenvedéstörténetének, a Passiónak az igazán szívszorító része? – tette fel a kérdést István atya. Valójában Jézus hogyan szenvedett a tanítványok viselkedésétől? Márk evangéliumának olvasása közben láthatjuk, hogy a tanítványok nem sok szeretetet mutattak irányába, nem nagyon erőltették meg magukat az utolsó időkben, hogy Jézussal foglalkozzanak. Pedig Jézus mennyi mindent megtett értük.
Az utolsó vacsora előtt nem a tanítványok azok, akik megkenték Jézus lábát olajjal, hanem egy névtelen asszony, aki szeretetének legnagyobb jelét mutatta ki tettével. Vajon nem fájt ez Jézusnak? Nem azoktól kapott igazán nagyfokú tiszteletet, akiket ő úgy szeretett, akikkel annyit foglalkozott, hanem egy ismeretlen asszonytól.
Mindannyian át tudjuk érezni, milyen az, amikor azoktól az emberektől nem kapunk elég szeretetet és figyelmet, akiket a barátainknak mondunk, akiket úgy szeretünk.
Egy a tizenkettő közül elárulja Jézust…
A következő filmkocka, melyet István atya elénk tárt, Jézus elárulása. Egy a tizenkettő közül valaki, aki a legszűkebb baráti kör közé tartozott: elárulja Jézust. Jézus ellenségei eldöntötték, hogy végeznek vele. Nem akartak nagy felhajtást, csak a megfelelő pillanatra vártak. Júdás pedig pont jókor jött. Nem a főpapok keresték meg őt, hanem Júdás ment el hozzájuk. Júdás döntött, hogy segít Jézus halálában. Ez még fájdalmasabb lehetett Jézusnak, hogy az elfogásának és halálának egyik közvetlen kiváltó oka a barátai közül van. Tulajdonképpen a barátai okozták az ő halálát. Nem tragédia ez?
Teljesen egyedül marad…
Jézus egyetlen barátja sincs ott a keresztre feszítéskor. Péter megtagadja őt, Júdás elárulja, a tanítványok pedig szétszéledtek. Jézus Krisztus teljesen egyedül marad. Ebben az egyedüllétében kiált: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Mi is átéreztük már, milyen, amikor az ember teljesen egyedül marad, amikor nem számíthat senkire sem. Mi is átéljük a magányt, a csalódást az emberi kapcsolatainkban.
De az ilyen szenvedéseinkben megnyílhatunk mások felé, akik ugyanúgy szenvednek, mint mi. S leginkább Jézus felé, az ő szenvedésének egyik összetevője pontosan ezek az emberi kapcsolatok voltak. Nyíljunk meg Jézusnak, beszélgessünk vele őszintén, mert Ő szintén átélt minden ilyen jellegű szenvedést.
„Éloi, Éloi, lemá szabaktani?”
A Passióban hallhattuk Jézus szenvedésének történetét. Hogyan hagyták magára a tanítványok Jézust? Azt is megfigyelhettük, hogy nem a tanítványok egyike, aki eltemeti Jézust. Még csak a temetésén sincsenek ott. Teljesen egyedül maradt Jézus Krisztus. Megérzi és megtapasztalja, hogy mi a magány.
A szenvedő Jézus utolsó mondata mindent felülmúl: „Éloi, Éloi, lemá szabaktáni?” ami azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34)
Megdöbbent minket ez a mondat. De ha jobban megvizsgáljuk, megtudjuk, Jézus vegyesen beszél héber és arámi nyelven. Egyszerre használja Jézus az ő anyanyelvét az arámit és a hébert, amelyen imádkozni szokott. Milyen megrendítő és milyen szép: a családi nyelvén beszélget az Atyával. Éloi, Éloi, lemá szabaktani? S a megfelelő fordításban: Istenem, Istenem, mi a célja annak, hogy hagytad ezt velem megtörténni? Mit akarsz te ebből kihozni Istenem? Miért fontos a szenvedés? Az Atya nem válaszol Jézus kérdésére. Az Atya hallgat. A választ húsvétvasárnap fogjuk megkapni. Feltámad és reményt ad nekünk arra, hogy a mi életünk is a feltámadás felé tart. Jézus szenvedése nem az utolsó mozzanat a történetben, hanem az ő feltámadása lesz az igazi végső szó. A feltámadás adja meg a szenvedés lényegét. Ez az Atya válasza.
Mi lehet a mi szenvedésünk értelme? Miért kell mindennek megtörténnie a mi életünkben? A mi életünk sem hiábavaló. Bár a mi életünk is halállal végződik, de látjuk, hogy Jézus feltámadt, legyőzte a halált, azért, hogy nekünk életünk legyen, hogy nekünk is a feltámadás legyen az örömünk.
Szöveg és fotó: Koszta Mariann
sajtófelelős
Öröm-hír Sajtiroda/Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye
