Szentírási részek:
Olvasmány: 2Kron 36,14-16. 19-23 – Száműzetés és megszabadulás.
Szentlecke: Ef 2,4-10 – Az üdvösség nem a magunk érdeme, hanem Isten ajándéka.
Evangélium: Jn 3,14-21 – Isten azért küldte Fiát, hogy üdvözüljön általa a világ.
Kedves Testvérek!
Nagyböjt 4. vasárnapja, az öröm vasárnapja. A szentírási részek elénk tárták örömünk alapját, Isten kegyelmének üdvtörténeti nagy megnyilvánulásait. A keresztény közösségbe való befogadásra készülőknek és nekünk, már megkeresztelteknek is szükségünk van annak tudatosítására, hogy hitünk, az üdvösség lehetősége Isten ingyenes ajándéka, és nem a mi teljesítményünk gyümölcse. Szükségünk van annak az örömnek az élményszerű megélésére, hogy megváltottak vagyunk.
A mai szentmisében néhány „kép” segít bennünket ebben. Egy kép akkor igazán szép, ha jók a fények és a kép fő témáját jól kiemeli a háttér. Az elhangzott szentírási részek ilyen képeket vetítettek elénk.
Az olvasmány kétharmad része egy komor hátteret mutat. Júda utolsó királyának idejében szörnyű dolgok történtek. Megszentségtelenítették az Úr templomát. Az Úr követeit kigúnyolták, kinevették a prófétákat. Ebből a sötét háttérből emelkedik ki a fényes örömhír. A perzsák királyának a lelkét ébreszti fel az Úr, aki így szól: „Az Úr, az ég Istene megparancsolta nekem, hogy templomot építsek Jeruzsálemben. Aki közületek az ő népéhez tartozik, legyen azzal az ő Istene, és térjen haza.” Elképzelhetjük, hogy milyen örömteli meglepetés volt ez a fogságban lévőknek.
A babiloni fogságból való szabadulásnál is – ugyanúgy, mint az Egyiptomból való kiszabadulásnál – megmutatkozott, hogy Isten az, aki cselekszik. Az ő ajándéka, az ő, méltatlanságunk ellenére is megnyilvánuló szeretete tesz szabaddá minket.
Hasonló képet vetített elénk a szentlecke is, amely a sötét hátteret néhány szóval festette fel: „minket, bűneink miatt halottakat”, és azonnal elénk tárta az örömhírt: „A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett.” Itt már nem mások örömét kell elképzelnünk, hanem a magunkét kell felidéznünk. Milyen örömmel töltött el, amikor szíven ütött az a valóság, hogy Jézus életre keltett, akár egy jól végzett szentgyónás, akár egy életveszélyes helyzetből való kiszabadulás után.
Pál apostol ezután kifejti az efezusiaknak és nekünk is, hogy kegyelemből kaptuk az üdvösséget. Ez nem a magunk érdeme, hanem Isten ajándéka.
Az evangélium is egy gyönyörű képet vetített elénk. Ennek a képnek a háttere a Mózes és Isten ellen lázadó, kígyómarásoktól haldokló nép és a sötétséget szerető emberek. Ebből a háttérből emelkedik ki a fára tűzött rézkígyó, a kereszten fölemelt Emberfia, és a rézkígyóra meg az Emberfiára feltekintők, akik az igazságot cselekszik, és a világosságra mennek. János apostol a Biblia legszebb mondatával mondja ki Nikodémusnak a mai vasárnap örömüzenetét: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Testvérek! A nagyböjti időben szemléljük a bűn utálatosságát, de nem azért, hogy kéjelegjünk benne, hanem azért, hogy szívből megutáljuk és elfordulva tőle, gyönyörködjünk megváltottságunkban, élvezzük a ránk áradó világosságot, és adjunk hálát Isten ajándékáért. Miután szemléltük az elénk táruló képeket és felujjongtunk Isten minden ember felé sugárzó irgalmas szeretetén, fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi, ma milyen képet vetítünk a bennünket körülvevő világ elé? A sötét háttér adva van: sok helyen megszentségtelenítik a keresztények templomait (a kő, és az élő templomokat is), van ahol idegenek, van ahol maguk a „keresztények” teszik ezt. A pápát, püspököket, az Egyház megnyilatkozásait kigúnyolják, kinevetik. Nagyon sok őskígyó marta testvérünk „haldoklik”!
Az idei nagyböjtben, húsvétban magasba tudjuk-e emelni Krisztust, hogy aki rátekint, megmenekülhessen? Az-e a mi örömhírünk, hogy Isten ma is úgy szereti a világot, hogy egyszülött Fiát adja oda érte? Látják-e rajtunk, hogy a világosság fiai vagyunk, hogy nem a magunk dicsőségével hencegünk, hanem annak dicsőségét hirdetjük, aki érdemeink ellenére, kegyelemből áraszt el bennünket szeretetével? Sok testvérünk arra vár, mint a zsidók a babiloni fogságban, hogy valaki hiteles szóval felhívja őket, – és minden segítséget is megadjon hozzá, – hogy építsék újjá az élő Isten templomát. Ma erre küld bennünket az Úr.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
