Kiinduló megfontolások – Jézus Krisztus rendeléséből a benne hívők a bűnbocsánat szentségében nyerik el a keresztségük után elkövetett súlyos bűneik bocsánatát. Az életünk minden vonatkozására, rétegére és kapcsolatára kiterjedő elmélyült lelkiismeretvizsgálat után gyónásunknak magában kell foglalnia mindazokat a halálos bűnöket – fajtájuk és számuk szerint, valamint a súlyosbító körülményeket is –, amelyeknek elkövetésében bűnösnek érezzük magunkat.
Annak érdekében, hogy az Egyház – eredethűen és a mai keresztény ember világban való helyzetének megfelelően – hatékonyan teljesíthesse a Jézus Krisztustól kapott küldetését a bűnbocsánat szolgálatában, szembesülnünk kell azzal, hogy napjainkban megfogyatkozott annak tudata, hogy a szentgyónás szükséges a növekedésre beállított hitélethez. Jól érzékelhető, hogy a kortárs kultúrában eluralkodott bűntudat válsága hatással van e a szentséghez való viszonyulásunkra.
XII. Pius pápa már 1946-ban megállapította, hogy a XX. század bűne a bűntudat elvesztése (vö.: Rádióüzenet az USA Nemzeti Katechetikai Kongresszusához, 1946. okt. 26. Discorsi e Radiomessagi VIII. 1946, 288). A pápa megállapítása, sajnos, a XXI. századra is érvényes.
A bűntudat elvesztésével jár együtt az Isten kiléte és cselekvése iránti érzék meggyengülése, ill. elvesztése.
Miként lehet ezt a folyamatot orvosolni?
A bűntudatot csak úgy tudjuk helyreállítani, ha az embert visszavezetjük az értelem és a hit meg nem változtatható törvényeihez, amint azt a katolikus Egyház erkölcstana mindig hirdette. Reményünk van rá, hogy – mindenekelőtt a keresztény közösségben – ismét fel fog törni az egészséges bűntudat. Ezt szolgálja a jó hitoktatás, ezt világítja meg a biblikus teológia; ezt segíti elő, ha az Egyház Tanítóhivatalára figyelnek, mely szüntelenül megvilágosítja a lelkiismeretet, ha bizalommal hallgatnak szavára, és főként, ha a bűnbánat szentségét gondosabban kezelik” (II. János Pál pápa apostoli buzdítása a kiengesztelődésről és bűnbánatról a mai Egyház küldetésében, 1984. december 2.). Az egészséges bűntudat felélesztésének elérése érdekében körvonalazzuk a bűn bibliai fogalmát!
Az ó- és újszövetségi szentírás sokszólamú tanúsága a bűn mibenlétéről
A bűn az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember tudatosan és szabadon meghozott egzisztenciális döntése Istennek a teremtésben és a megváltásban kinyilatkoztatott akarata ellen.
Ezzel az ember elutasítja az Istenhez való gyermeki viszonyát, többé nem engedelmeskedik neki, elveti az általa neki felkínált szövetséget, megtagadja önmagát tőle, aki szeretetből önmagát akarja odaajándékozni teremtményének a kegyelemben.
A bűn által az ember olyan életformát választ, amellyel Istent kizárja terveiből és mindennapi életéből; olyan életre rendezkedik be, mintha Ő abban nem volna jelen. A bűn tehát ellentétes az ember lényegével, hiszen „kisebbíti azáltal, hogy akadályozza teljességének elérését” (Gaudium et Spes, 13). Ennek következtében
az ember önmagával fordul szembe és önmagának okoz egzisztenciális károkat, ellentmond saját lényegének és szabadsága értelmének, hogy szeretetben éljen Istennel, felebarátaival és önmagával.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a bűn Isten és embertársaink ellen irányul az istenszeretet és a felebaráti szeretet elválaszthatatlan egysége okán: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat” (Lk 10,27).
Mi tehát a bűn a főparancsból levezetve? A háromirányú szeretet szükségességének elvitatása, a három irány összetartozó egységének relativizálása, vagy megszüntetése és tanúsításának elhanyagolása, azaz nem szeretni Istent teljes szívből és teljes lélekből, minden erővel és egész elméből; nem szeretni az embertársunkat úgy, mint saját magunkat.
A főparancsból kikövetkeztetve bűn az is, ha az ember nem szereti önmagát.
A bűn legszokásosabb formája, hogy nem törekszünk tőlünk telhető módon növekedésre ebben a háromirányú szeretetben. Avilai Szent Teréz ezt a következőképpen fejezi ki: „Aki nem növekszik, az visszafejlődik. Lehetetlennek tartom, hogy a szeretet megelégedjék azzal, hogy egyhelyben topog.” Ne alkudjunk meg tehát a tegnapi szeretetünkkel és önmagunkkal!
A válasz első része a Mit gyónjak? – kérdésre: Mindazt, amiben nem tartottam magamat Istenhez, és neki hátat fordítva futottam klasszikus és modern bálványok után, még ha ennek bevallása nehezemre is esik a szentgyónásban Isten, a gyóntatóm és önmagam előtt. Ebben áll a bűn első vetülete.
Ezekkel a döntésekkel megakadályoztam, hogy Isten legyen a megtartóm és életem „igazodási pontja”, hogy ő hordozzon engem és mindenben tartást adjon nekem. Ezután nem csodálkozhatom azon, hogy az életem értelméhez való ragaszkodásomban megingatható, benső tartás és Őhozzá fordulás nélküli emberré váltam.
Ha a bűnbánatban és megtérésben újra döntök az Istennel mindenben egybekötött élet mellett, akkor életállapotom az alábbi szavakkal fejezhető ki a legtalálóbban:
„Lelkem szorosan átölel téged, és jobbod szilárdan tart engem” (Zsolt 63,9).
Így teljesedhetnek be rajtam a 18. zsoltár szavai: „Uram, én erősségem, menedékem és megszabadítóm; én Istenem, segítségem, akiben reménykedem, oltalmazóm, üdvösségem szarva, aki fölemelsz engem” (3.v.).
A válasz második része a Mit gyónjak? – kérdésre: Mindazt a krisztusi mércét el nem érő benső beállítódást és szabadon választott irányultságot („vezérlőközpontunkat”), amelyek gondolkodásmódunkat és akaratvilágunkat táplálják, valamint megnyilvánulásainkat beszédben, írásban, cselekvésben és találkozásokban meghatározzák. Ebben áll a bűn második vetülete.
Szabadon választhatja meg az ember belső magatartásának építőelemeit: készséges jóakaratot még áldozathozatal árán is, az értékmentő figyelmességet, a felelősségtudatot stb. Élhet úgy az ember, hogy mások önállóságát és szabadságát nem korlátozza, de ellenkezőleg is: lehet bizalmatlan, féltékeny, agresszív, kapzsi stb. A belső magatartás evangéliumi beállítása hasonlítható egy hangszer hangolásához. A szükséges hangolás elmaradásakor így hangozhat a bűnvallomás:
engedtem, hogy a kedvetlenség, a kényelmesség, a másokkal szemben irreális elvárásokat támasztó perfekcionizmus, a hiú becsvágy, a szüntelen önigazolás, a kapzsiság, a félelem, a nagyképűség, a beteges önsajnálat, a bosszúállás, stb. határozza meg megnyilvánulásaimat.
A válasz harmadik része a Mit gyónjak? – kérdésre: Mindazokat a benső beállítódásból előálló és a krisztusi mércét el nem érő. külsőleg is érzékelhető tetteket, másokkal való bánásmódot, hallható beszédet, látható viselkedést. Ebben áll a bűn harmadik vetülete.
A bűnbevallás ebben a dimenzióban cselekvést kifejező állítmány használatával történjék, tehát kerüljem el, hogy főnevek mögé rejtsem a felelősségemet, pl. erőszakoskodás helyett mondjam azt, hogy erőszakoskodtam.
A válasz negyedik része a Mit gyónjak? – kérdésre: A bocsánatos bűneimet is.
Erről a Katolikus Egyház Katekizmusa értésünkre adja, hogy „a bocsánatos bűnök meggyónása szorosan véve nem kötelező, de az Egyház nyomatékosan ajánlja. Bocsánatos bűneink rendszeres meggyónása segítséget jelent lelkiismeretünk alakításában, rossz hajlamaink elleni küzdelemben, lehetővé teszi, hogy Krisztus gyógyítson bennünket és a Lélek életében gyarapodjunk” (1458).
Végszó helyett – A megtalált és röviden kifejtett négyrészes válaszból, valamint a bűn három vetületéből áll elő egy olyan tükör, amelyben az ember felismerheti a bűn mibenlétét, és önmagára eszmélhet.
A tulajdonképpeni, élő lelkitükrünk azonban az evangéliumi iratok tanúsága szerinti Jézus Krisztus.
Az ő életében és küldetésében torzítás nélkül láthatjuk meg életünket visszatükröződni, és önmagunkra ismerhetünk benne. Ha ebbe a tükörbe nézünk, Jézus azt a kérdést intézi hozzánk, amelyet feltámadása után tett fel Simon Péternek Tibériás tavánál: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (Jn 21,15). Csak a javunkat és benső növekedésünket szolgálja, ha mindennap feleletet adunk erre a kérdésre. Talán van, aki átélheti azt, ami Péter apostollal történt, amikor tagadása után Jézus rátekintett a főpap udvarában, és ő (Péter): „Kiment és keserves sírásra fakadt” (Lk 22,62).
Imádkozzunk!
Uram, előtted van az egész életem, amelyet te ismersz a legjobban. Add mentegetőzés nélkül belátnom, hogy nem szeretlek téged a tőlem telhető legjobban, kevés áldozatos szeretet él bennem felebarátaim iránt és még mindig bajlódom önmagam szeretetben történő elfogadásával.
Ezért „könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igazságosnak a te ítéletedben. (…) Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!” (Zsolt 50, 3-6.12). Ámen.
***
Mit, miért és hogyan gyónjak címmel dr. Krakomperger Zoltán általános helynök nagyböjti prédikációsorozata február 16-án kezdődött a debreceni Szent Anna-székesegyházban. A gyónásról szóló elmélkedéseket péntekenként a 18:00-kor kezdődő szentmiséken hallgathatjuk meg. A szentmisék előtt 17:15-től keresztúti ájtatosságon is részt vehetünk, amelyeket az egyházközség más-más közössége végez. Az alkalmakon gyónásra is van lehetőség.
A prédikációsorozat 1. része ITT elolvasható.
Dr. Krakomperger Zoltán
általános helynök, püspöki irodaigazgató, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
