2023. december 13-án két közösség, a KÉSZ Nyíregyházi Csoportja és a helyi Serra Közösség által szervezett karácsonyi összejövetelen a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Plébánia emeleti termében Juhos Imre atya A kereszténység mint Advent című előadását hallgathatta meg a jelentős számú érdeklődő közönség.
„Kimondva-kimondatlanul foglalkoztat minket, hogy hogyan van az, hogy miközben arról beszélünk, hogy Jézus Krisztus megszületésével betelt az idő, az üdvösség időszakában élünk, mégis számos kihívás és nehézség elé állít minket az élet” – indította előadását Imre atya, majd vizuális ráhangolásként egy, a felkelő Nap által beragyogott, hóbarázdák fedte téli táj képét vetítette elénk mint az advent: a várakozás, a vágyakozás, az érzelmek és a megtisztulás, a felkorbácsolt érzelmi hullámok elcsitulásának szimbólumát. „Az Úr hűsége újjáéled minden reggel” – olvassuk a Szentírásban.
A következőkben előadónk felidézte az adventről gyermekkorunkban tanultakat: Erősen él bennünk a gondolat, hogy a Krisztus előtti időszak a megváltatlan emberiség kora, az üdvösség nélkülözésének az ideje, míg Krisztus eljövetelével az üdvösségnek az idejét éljük meg. A láthatatlan Isten Jézusban feltárta arcát, Jézus szerető szívén át megmutatta az Ő szívét, gondolunk a Krisztust nem ismerő személyekre és népekre, és várjuk Jézus második eljövetelét.
Az előadás első részében Juhos Imre atya azt a kérdést járta körül, hogy
vajon tényleg a megváltás időszakában élünk-e?
Tényleg felosztható a történelem a megváltatlan embereknek és a megváltottaknak az időszakára? Megtudtuk, hogy végig követhetjük a megváltás jeleit és nyomait a történelem egész folyamán. Az a fény, ami Krisztus személyében, tanításában, magatartásában megjelent, az évszázadok folyamán hitet, reményt és szeretetet növelt sok ember szívében, és Krisztus tanításának fényét, szeretetének melegét hozta ebbe a világba. De továbbra is jelen vannak a borzalmak. A világháborúk, háborúk kezdő időpontjai, az atombomba bevetésének dátuma jelzik azokat az eseményeket, amelyek sötétséget borítottak a világra. A keresztény kornak nevezett időben a fejlettebb technika korában a korábbiaknál is sokkal nagyobb borzalmakra volt képes az ember. Az egész történelem úgy jelenik meg előttünk, hogy újra és újra felvillan az egészen el nem pusztítható jónak a fénye, mindig újból a jobb felé lendülnek az emberek, de mindig újra és újra bekövetkezik az összeomlás, a visszahullás a félelmetes rosszba.
„A kereszténység adventet él, a mi adventünk az Úr jelenlétére való vágyakozás, nem csak emlékezés, hanem a mi jelenünk, a mi valóságunk.”
„Amikor arról beszélünk, hogy szülessen meg Jézus az életünkben, azt az igazságot fejezzük ki, hogy minden egyes emberrel újra kezdődik az istenkapcsolat, minden szabad akarattal rendelkező embernek szabadon igent kell mondania az érkező és közeledő Istenre. Mindannyiunknak újra és újra meg kell újítanunk az Úrral való együttlétünk valóságát.”
A gonoszság vissza-visszatérő tombolása mellett azt is látjuk, hogy hogyan tud megjelenni a jó a világban Teréz anya, vagy Szent II. János Pál pápa az egész emberiséget szívében hordozó személyében, aki megbocsát merénylőjének. Előttünk állhat XVI. Benedek emeritus pápa alakja is, aki azt írta: „A történelmet nem lehet ketté osztani”, a megváltásról szóló üzenet nem a történelmet szeli ketté, hanem a mi szívünkben húzódik az a határ, „Mindig kevésbé éljünk „Krisztus előtt”, még kevésbé „Krisztus után”, hanem igazán Krisztussal és Krisztusban.” – azaz ne tartsuk távol tőle magunkat, és ne is egy már sokszor hallott történetként tekintsünk működésére. E sorban Ferenc pápa gondolatát is elénk vetítette előadónk:
„Megtanultam, milyen fontos látni a NAGYOT a kis dolgokban, és a nagy dolgokban is foglalkozni a kicsinységekkel.”
Előadása második részében Juhos Imre atya kifejtette hallgatóságának, hogy miként advent a kereszténység, rávezetett minket arra, hogy a kereszténység jelene és valósága az, hogy mindig újra és újra teret engedjen az Úrnak.
Mária személyét állította elénk, „akinek a szíve megnyílt az isteni üzenet előtt, és aki maga vált azzá az ajtóvá, akin keresztül Jézus be tudott lépni ebbe a világba.”
Először is Edward Srí Úton Máriával című könyvének bevezető gondolatain, a gyermekét járni tanító apa vallomásán keresztül mutatta meg nekünk, hogy a gyermek járástanulása a mi életünknek is szimbolikája. Mi Krisztussal szeretnénk járni az utat, tesszük ezt kisebb nagyobb sikerekkel, keresve azt az irányt, amerre mennünk kell. Eszünkbe jut a keresztút 14 stációjából az a három, amelyben Krisztus elesik, de újra felkel.
Az elesés és a felkelés háromszorozódik meg. A mi életünkhöz is hozzátartozik az elesés. Ahogyan az emberiség történetében, a mi életünkben is újra és újra megtörténik a visszaesés a rosszba, de elölről kezdődik a jó irányába haladás.
„Mi a feltétele annak, hogy valami jó meg tudjon foganni és születni általunk?” – vezette be előadásának következő részét Imre atya, és Radnóti Kovács Árpád Angyali üdvözlet című festményét vetítette elénk, amely egy letisztult ábrázolás. Látjuk a Szűz Anyát fehérben, mint egy tiszta lapot, és ott van az angyal, az Isten küldöttje, és megragadóan beszédes a kettejük tekintetének találkozásában végbemenő kommunikáció.
A továbbiakban előadónk az angyal szavai alapján öt feltételt bemutatva bontotta ki válaszát a feltett kérdésre, szerteágazó teológiai, irodalmi, pszichológiai tudásával és gyakorlati lelkipásztori tapasztalataival gazdagítva hallgatóit.
1. Isten küldöttje először is megmutatja Máriát Máriának, elmondja, hogyan látja őt az Isten. Jézus megkeresztelkedésekor ugyancsak megtudjuk, hogyan látja az Atya Jézust. „Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik”, más fordításban: „akiben gyönyörködöm.” „Ezzel a lelki élménnyel el lehet indulni az üdvösség útján” – mondta egy lelki író. Tudjuk, hogy kisgyermekként a szüleink tekintetéből olvassuk ki, hogy milyen ez a világ, mit gondoljunk magunkról. Vecsey H. Miklós önálló estje során József Attila élettörténetét mutatta be. Megdöbbentő vallomást olvashatunk ebben: Attila édesanyja embertelenül nehéz munkanapja után egy alkalommal csak egy félbemaradt keresztet volt képes fia homlokára rajzolni, aki aztán úgy érezte, élete eme félbemaradt áldás alatt telik. Ha hasonló érzések merülnek fel bennünk, tudnunk kell, hogy földi apáink és anyáink tekintete fölött van egy nagyobb atyai tekintet is, a Mennyei Atyáé, aki így szól:
„Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
Jézus és Péter Galileai tó melletti párbeszédéből a görög nyelvű szöveget ismerve megtanulhatjuk, hogy Jézus hogyan segít nekünk felnőni az agapé, azaz az önmagát feláldozó szeretet szintjére. Jézus második kérdése ezt a szeretetet tudakolja Péterben, de hallva, hogy Péter csak a „fíliával”, azaz baráti szeretettel képes Őt szeretni, harmadszorra már lejjebb viszi a mércét, a tőle telhető baráti szeretetről kérdezi Pétert, igazodva az emberhez. Ebben az elfogadásban teremtődik meg annak a lehetősége, hogy Péter felnőjön a maga „agapéjára” a Vatikán dombján. Ezt követően Goethe gondolatát is megismertük:
„Ha az embereket olyannak látjuk, amilyenek, rosszabbá tesszük őket, de ha olyannak látjuk, amilyennek szeretnénk, hogy legyenek, jobbá tesszük őket.” És sok pedagógus vallja: „Gyereket nem lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni.”
Meg kell tehát tanulnunk, hogy rájöjjünk az egyéni értékeinkre, ez istenkapcsolatunk alapja is. Meg kell tanulnunk olyannak látni magunkat, ahogyan Isten lát minket. Ne a sebzettségeinkből, a „világból” kiindulva értelmezzük magunkat, félve attól, hogy ha megnyílunk, akkor megsebződünk, hanem – ahogyan egy koncentrációs tábort megjárt, gyermekotthont alapító túlélő mondta:
„Ez az én válaszom Auschwitzra.”
2. Az angyal bátorítja Máriát. Legyenek olyanok, akik biztatnak minket, a vezető, aki irányt mutat vagy az a férfi és nő, akik kapcsolatukban támogatást nyújtanak egymásnak. A nő tekintetéből tisztelet legyen kiolvasható férje iránt.
„Tagadásból lelkileg élni nem lehet” – mondta Thomas Mann. Pozitív válaszokra van szükség. Ne arról beszéljünk mindig, hogy mit nem lehet tenni. A fiataloknak eszményekre van szükségük, amelyekért lehet lelkesedni. Továbbá legyenek csapattársaink. A közösségeinkben támogatóan legyünk jelen. Meglátni és megdicsérni a jót. A keretek tisztázása mindig nagyon fontos. Legyen kimondva a ’nem’ a gyereknevelésben, különben a gyerek elbizonytalanodik, még inkább feszegeti a határait.
3. Szabad kérdezni, legyünk elérhetőek, megszólíthatóak.
„A barát hallja, amit mondok, az igazi barát azt is hallja, amit nem mondok.”
Maradjon meg a kommunikáció. Érdemes figyelni a férfi és a nő különbözőségére a kommunikációs célokat illetően: A férfiak információközlésre használják a kommunikációt, a nők kapcsolatfelvételre.
4. Az angyal időt ad Máriának. Az életünket mélyen érintő változásra gyakran azonnal választ kell adni. De ha kapunk időt, az a tisztelet jele. Meg kell tanulnunk tisztelni egymást. Meg kell értenünk egymás fáradtságát, érzékenységét, nehéz élethelyzeteit. Időt kell adni, hogy a másik feldolgozza ezeket.
Ne legyünk érzelemvezéreltek, maradjunk kiegyensúlyozottak, amikor a másik zaklatottan érkezik!
A tisztelet jele, hogy meghallgatjuk egymást. Ne vágjunk egymás szavába!
Simon András gondolata igencsak megfontolandó: „A türelem a szeretet építőművészete. Egyfajta „passzív” alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá. Ez a legfontosabb.”
Leginkább az az ember tud megváltozni, aki azt érzi, hogy megértik, elfogadják.
Figyelemre méltó egy amerikai lelkipásztor tapasztalata, amely szerint az alkoholista férj gyógyulását indította el az a váratlan felfedezés, hogy felesége és gyermekei hálát adnak érte Istennek.
5. Az utolsó szempont a döntési szabadság megadása, hogy megszülethessen valami jó bennünk. Mária nemet is mondhatott volna. Legyen lehetőség nemet mondani.
„Egy kapcsolat minőségét mutatja, hogy abban szabad-e nemet mondani.”
Alkalmazkodás és megalkuvás között különbséget kell tenni. Az alkalmazkodás során mindkét fél enged valamit, beletesz valamit, és közben jól érzi magát a kapcsolatban. A megalkuvás, a szemrehányás bosszúság érzésével tölti el az embert. Amikor benne vagyunk egy emberi kapcsolatban, mindig zsigeri szinten érezhető, hogy mit gondolunk a világról, önmagunkról, kapcsolatunkról.
Befejezésül – mielőtt Juhos Imre atya összefoglalta főbb gondolatait – Pilinszky János szavait idézte: „Ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog az emberi lélek és a lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, amíg ez vagy az megfogan benne.”
A hálás hallgatóság hosszan tartó tapssal köszönte meg a mély, gazdagon illusztrált tanítást, amely nyomán személyes adventünkben emberi kapcsolatainkat Krisztus megváltó erejének teret engedve megújíthatjuk.
Az előadást lejegyezte: Megyesi Mária, a KÉSZ nyíregyházi közösségének vezetője
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
