Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya vezetésével mi, a püspöki hivatal munkatársai adventi lelkinapon készítettük a szívünket karácsonyra, Urunk, Jézus Krisztus érkezésére december 12-én, a leveleki plébánián. A lelkinapon jelen voltak a hivatalban dolgozó lelkipásztorok is: dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, püspöki irodaigazgató, plébános; Heidelsperger István püspöki helynök, esperes, plébános; Németh István püspöki titkár, valamint Lengyel József esperes, leveleki plébános, aki a lelkinapot vezette.
A lelki feltöltődést szolgáló nap püspöki szentmisével kezdődött a templomban, amelyen hálát adtunk szolgálatunkért, életünkért, közösségünkért, a vendéglátóinkért: az egyházközség testületi tagjaiért, a hívek szeretetéért, akik velünk együtt részt vettek a szentmisén.
Az elhangzott elmélkedésben Lengyel József atya Isten irgalmas szeretetéről beszélt az evangélium alapján (Mt 18,12-14).
A mennyei Atya irgalmában lehajol az eltévedthez, megbocsát neki, mert nem akarja az ember halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen (lásd: Ez 18,23). József atya azt hangsúlyozta, hogy
a mennyei Atya kezdeményező szeretetében a jóakaratunkat és bűnbánatunkat várja, visszavezeti magához a bűnös embert. Keresi az elveszettet, míg meg nem találja, és soha nem mond le rólunk.
Látszólag elhanyagolja a hűséges bárányokat, azért, hogy megtalálja az elveszettet: Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett. (lásd: Lk 19,10). Megtérésünk tehát azon múlik, hogy mi elindulunk-e Isten felé.
József atya Isten irgalmas szeretetét egy spanyolországi templom különös feszületével is szemléltette. A kereszten függő Krisztus egyik karja előrehajol, mintha megáldana valakit. A hagyomány szerint egy visszaeső bűnöstől megtagadták a feloldozást, és akkor a kereszten függő Krisztus felemelte a karját, feloldozta és azt mondta:
Én ontottam a vérem érte.
Jó lenne elsajátítani nekünk is ezt a fajta lelkületet, hogy az önzéseinken túlmutasson a szeretet, benne az elfogadás, a folyamatos újrakezdés lehetőségének megadása – fogalmazott a plébános.
Az advent megtisztulást, átalakulást is jelent. Rendbe kell tenni a lelkünket, amelynek alapja a bűnbánat. A szentmise után ezekkel a gondolatokkal folytatódott a lelkinap, játékos elemekkel kiegészítve, de a szívünkre ható két kisfilm üzenete és József atya személyes tanúságtétele is elgondolkodtatott bennünket.
Egy kavicsokkal teli kosárból mindannyiunknak jutott egy kő, emlékeztetőül József atya tanítására: Tolsztoj a történetében két ember gyónását mutatja be. Az egyik ember megrendül a saját bűne miatt, és annak ellenére, hogy újra és újra meggyónja azt, nem tudja a bűnét letenni. A gyóntató pap azt kérte tőle, hogy keressen egy akkora követ, amelyet éppen hogy elbír, és hozza el neki.
A következő gyónó mosolyogva, könnyedén, rutinszerűen sorolja a visszatérő bűneit az ünnep előtti kötelező elvárásnak megfelelően. Ő egy vászonzsákot kapott a gyóntató atyától azzal a feladattal, hogy töltse meg annyi apró kővel, amennyi bűnt elkövetett, majd térjen vissza hozzá.
Egy idő múlva, teljesítve a feladatot mindketten visszatérnek a paphoz. Ekkor a lelkipásztor penitenciaként újabb feladatot ad nekik. Megkérte őket, hogy vigyék vissza a követ, köveket arra a helyre, ahonnan elhozták. Aki a nagy követ vitte, pontosan vissza tudta tenni oda, ahonnan felvette. Aki pedig a zsák követ szedte össze, az egyetlen kőnek sem találta meg a helyét.
A történet az őszinte bűnbánatra figyelmeztet, amelynek lényege:
fontos, hogy tudjam, hol kell letennem a köveimet. Tisztában kell lennem azzal, hogy – azon túl, hogy Istennel megbeszélem –, ki az, akivel rendeznem kell a kapcsolatomat.
Ebben segít az adventi szent idő, erre figyelmeztet nap mint nap a kő, hogy a karácsony, az igazi szeretet a mi szívünkben is megszülethessen. Imádkozzunk a kapcsolatainkért, hogy legyőzhessük önmagunkat, amely hozza az átalakulást is. Imádkozzunk önmagunkért is, hogy Isten bennünket is meg tudjon szólítani, meg tudjuk mutatni az értékeinket is, amelyet eltakarunk mások elől – tette hozzá József atya, majd egy hófehér lappal szemléltette, hogy milyenek is vagyunk valójában.
Mindenki olyan, mint egy tiszta, fehér lap, tele pozitív jó tulajdonságokkal, talentumokkal, egy istenarccal.
A megbántottságunk, sebzettségünk miatt kéreggel takarjuk el ezt a fehér lapot, azt, akik vagyunk, és egy idő után már önmagunkról sem hisszük el, hogy értékesek, szerethetőek vagyunk, hogy van küldetésünk. Advent segít levetni ezt a kérget, hogy megmutassam, ki vagyok valójában, kihez tartozom, kit képviselek.
A plébános felhívta a figyelmünket arra is, hogy a munkahelyünkön ebben is segíthetjük egymást. Merjük egymást bátorítani, biztatni és legfőképpen megdicsérni, mert mindannyiunknak vannak értékes tulajdonságai.
Ha meg tudom élni saját értékeimet, kéreg nélkül élem az életemet, akkor tudom megajándékozni az embertársaimat. Van, amikor már mindent odaadok, üressé válik a kosaram, kiüresítem önmagam, ekkor vissza kell térnem a Forráshoz, Istenhez, aki betölti a lelkemet, és folytathatom mások megajándékozását.
Ha jól sáfárkodom azzal, amivel rendelkezem, sokkal többet bíznak rám (lásd: Lk 12,48).
Ha a felszínre kerülnek a talentumaink, az „évszázad emberei” is lehetünk.
Ezt az ajándékot József atya két kisfilmmel szemléltette. 1962-ben egy édesapa kérésére – akinek Rick nevű gyermeke agyi bénulásban szenvedett – a tudomány eszközeit felhasználva bebizonyították, hogy a gyermeknek van agyi aktivitása. Az első szavak, amelyeket leírt egy program segítségével, a következők voltak: „Hajrá Boston!” Az édesapjával azelőtt a Boston csapat minden jéghoki mérkőzést megnézték. Az édesapa egyik alkalommal gyermeke kívánságára részt vettek egy jótékonysági futáson – ahol az édesapa tolókocsiban tolta maga előtt fiát futás közben -, és a fia azt írta le: „Olyan volt, mintha én is futott volna”. Ettől kezdve számtalan kihívást teljesítettek, többek között az akkor 39 km-es Boston Maratont, versenyen kívül egy triatlonra is beneveztek, és már hat vasember verseny feladatait is teljesítették: 4 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km maraton futás. Rick ekkor azt írta le, hogy az édesapja az évszázad embere.
Napjaink során számtalan lehetőségünk adódik a segítségnyújtásra is, amely kiemel bennünket, és egyre jobban láthatóvá teszi mások előtt istenarcunkat. Ebben erősített a második kisfilm, valamint József atya személyes tanúságtétele is, amelyről később bővebben írunk.
A délelőtt végén Palánki püspök atya megköszönte a tanítást, a tanúságtételt. A főpásztor VI. Pál pápát idézte, aki azt mondta: a világnak nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége, akik azért lehetnek hiteles tanítók, mert egyben tanúk is. „József atya tanítására, tanúságtételére valami megmozdult bennünk, ami ráirányítja a figyelmünket karácsony titkára, hogy Isten Fia itt van közöttünk. Mindannyian végtelen értékűek vagyunk, és Isten így szól hozzánk:
Egyetlenem.
Egyetlenek és megismételhetetlenek vagyunk számára, és ha erre a titokra rá tudunk csodálkozni, akkor lesz igazi a karácsony számunkra” – fogalmazott püspök atya.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
