Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
/…/
(Részlet: Kölcsey Ferenc, HIMNUSZ, A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL, 1823)
Ma, 2023. január 22-én 200 éve, hogy Kölcsey Ferenc (1790-1838) lejegyezte a Himnusz, a Magyar nép zivataros századaiból című versének utolsó sorait Szatmárcsekén. 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. A Himnusz születésének 200. évfordulóján délelőtt 10 órától ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartottak a szatmárcsekei református templomban, majd megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét a település református temetőjében.
Az ünnepi istentiszteleten ünnepi beszédet mondottOrbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Igét hirdetett Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke és dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. A könyörgés imáját dr. Fabiny Tamás, azÉszaki Evangélikus Egyházkerület püspökemondta, az egyetemes könyörgést pedig Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája. Az Apostoli Köszöntést Szalay Kont esperestől hallhattuk.
Az ünnepi alkalom részt vett továbbá Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint más közjogi és egyházi méltóságok.
Az ökumenikus istentiszteletet közvetítette a Duna Televízió, a műsor újranézhető a mediaklikk.hu oldalon
Részletek Orbán Viktor miniszterelnöknek az istentiszteleten elhangzott beszédéből: „Ezer éves távlatban sincs másik darabja a magyar kultúrának, amely képes lenne úgy felemelni a szívünket, mint a Himnuszunk. Ha arra a lehetetlen vállalkozásra adnánk fejünket, hogy egyetlen műbe sűrítsünk mindent, ami magyar, pontosabban, ami a magyart magyarrá teszi, akkor a Himnuszt kellene választanunk. Ezért méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének a napja legyen.
„Egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket” (Lk 21,28). „Bár műfaját tekintve a Himnusz imádság, fohász, jeremiáda, és így a bűnbánó alázat mély és komoly testtartását követelné, a Himnuszt mégsem térdepelve, és végképp nem leszegett fejjel énekeljük. Éppen ellenkezőleg, egyenesen, rendíthetetlenül állva, szinte szilajul és mindig felemelt fejjel…”
„Miközben Kölcsey versét olvassuk, vagy Erkel dallamát énekeljük, elfeledkezünk róluk, mert meglátunk és megértünk valami náluk fontosabbat. Úgy érezzük, hogy a nekünk szánt üzenet valahonnan a múlt feneketlen kútjából száll fel hozzánk. Mintha nemzedékek százainak az előttünk élt magyarok, a történelem előtti idők ködébe vesző, legelső, őseinktől kiinduló, minden eddig élt magyart magába ölelő üzenete lenne, amely nemcsak nekünk szól, de minden ezután születő magyar szívét is célba veszi….”
„Mi különleges nép vagyunk. Más népek erősek vagy gyengék, gazdagok vagy szegények, kicsik vagy nagyok, szabadok vagy elnyomottak. A mi lényegünket, a mi nemzeti magyar mivoltunkat nem lehet így meghatározni, mert bár minden irányból szárazföld vesz körül bennünket, valójában szigetország vagyunk. 1100 éve idejöttünk, kijelöltük a szálláshelyünket idegenek között és szorításában … és kialakítottuk az élet magyar rendjét, és tartjuk azt azóta is. Beszéljük a mindenki más számára érthetetlen nyelvünket, írjuk a mások számára hozzáférhetetlen mélységű és magasságú irodalmunkat, és mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk hazánkat az európai hullámverésben… „
„Nem jobbak, vagy rosszabbak vagyunk, hanem mások, és ezt a másságot a magyar kultúra adja. A Himnusz üzenetét és mélyebb értelmét számunkra Lukács evangéliuma 21. fejezetének 28. sora világítja meg. Összetartozó sorok, mintha ugyanaz a szellem írta volna őket. 《Megbűnhődte már-e nép a múltat, s jövendőt》(Himnusz), ezért 《egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket》 (Lk 21,28). ….”
Az alábbiakban Palánki Ferenc megyéspüspök ünnepi beszédét olvashatjuk:
„Tanuljatok meg jót tenni és törekedjetek az igazságra!” (Iz 1,17) ez az idei Ökumenikus imahét jelmondata. Kitől tanuljunk, és mi az igazság? Nagyjainktól és őseinktől, és az igazság nem valami, hanem valaki, Jézus Krisztus.
200 évvel ezelőtt egy hónapon belül három nagyság született. Petőfi Sándor, Madách Imre és Kölcsey Ferenc Himnusza. Ezért jöttünk ma össze, hogy megköszönjük Istennek nagyjainkat. Petőfi szó szerint élt-halt a hazáért, a nemzetért. Madách Imre, aki szülőfalumban, Csesztvén is élt majd kilenc éven keresztül, halhatatlan művében bemutatta, hogy építhetnek az emberek bábeli tornyokat kőből, gondolatokból, ideológiákból, vallási tanokból, hiedelmekből, babonákból, az mind össze fog dőlni, ha kihagyják belőle Istent. Ez az ember tragédiája: a bűn, az Isten nélküli élet.
Amikor Kölcsey megírta a Himnuszt, még nem sejtette, hogy az egész nemzet imáját írja meg. „Minden nagy mű a Szentírás parafrázisa.” (Pilinszky) Ez is. Bőséges teológiai tartalommal bír. Áldást kér Istentől. Az áldás a jó megvalósulása az életben. A jó kedv nem csupán örömteli érzés, hanem a harmónia, az Isten kegyelmének jelenléte. Kérjük, hogy Isten minden helyzetben védő karját nyújtsa, adja erejét. Mindezekkel a fogalmakkal bőségesen találkozunk a Bibliában. Mondhatjuk, hogy a Himnusz egy hívő ember Istenhez fordulása, fohásza, aki minden bűn, emberi gyarlóság, gyengeség ellenére is szinte könyörögve kéri a kedvet, a kegyet, a védelmet, a jót, a bőséget magyar népe számára.
Kölcsey szerint a hazaszeretet a legfontosabb társadalmi erényünk: „Isten egy szívnek egy kebelt teremte, s így egy embernek egy hazát.”
A mai ünnep elgondolkodtat, mit jelent nekünk a haza. Prohászka Ottokár, Nemzetünk erőforrásai című művében ezt írja: „A haza oly föld, mely otthonunk lett, melyhez életünk tapadt. A nemzet nem néptömeg, hanem egyetérző, rokonnép; egy érzés, egy élet. Hosszú századokon át lett azzá! Visszatérve bölcsőnkhöz, elmélkedjünk nagyságunk s dicsőségünk s gyászunk esélyein; kérjük számon életünk titkait, nagy eszméit, gondolatait, érzelmeit, hogy ami naggyá nevelt minket, hálás szeretetünk elismerésével koszorúzzuk”.
Szeretjük, szeretnünk kell a hazánkat. Életünk hozzátapadt ehhez a földhöz, mert ez az otthonunk. Hisszük, hogy nem véletlenül születtünk ide. Feladatunk van: őrizni és továbbadni az elődeinktől örökölt keresztény hitünket. Hatalmas felelősség ez!
Kívülről a liberális globalizmus, belülről az önző, élvezethajszoló, magáért élő életforma rombolja erkölcsi tartásunkat. Sok pénzt keresni kevés munkával, ügyeskedve, becsapva másokat, hasznot szerezni. Erre mondják, hogy életrevaló. De vajon az ilyen ember „örök-életre” való? Ott van az evangéliumi kérdés: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?” (Mt 16,26)
Isten válasza az ember imájára az evangélium, az örömhír lényege: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Jézus nem szenvedni szeretett, hanem minket szeretett. A bűn által porig alázott embert föl akarta emelni az isteni lét szintjére. Ez Isten irgalmas szeretetének a misztériuma. Ezen a ponton találkozik az ember imádsága az Isten szeretetével.
Kölcsey arra tanít, hogy a hazaszeretet, mint minden erény, áldozatot követelhet, mert a szeretethez mindig hozzátartozik az áldozat.
A csíksomlyói keresztút ötödik állomásának felirata így hangzik: „Keresztviselő Krisztusom! Segítsd meg székely népedet, hogy nagy lélekkel hordozza keresztjét!” A trianoni gyalázatos béke-diktátum több millió magyart szakított el az anyaországtól. De ők nem lettek terroristák, nem kezdtek el robbantgatni, hanem nagy lélekkel hordozták és hordozzák keresztjüket, miként Krisztus. Hiszem, hogy ennek a hűséges Krisztus-követésnek nem marad el a jutalma. Ha más nem is, de a megmaradás megadatik.
Kérdés minden kor minden emberéhez, magyarjához: vajon mi megálljuk-e helyünket? Tudjuk-e még mi is nagy lélekkel, nagylelkűen hordozni a keresztünket és kiállni értékeink mellett? Elődeink, szüleink, nagyszüleink tovább adták nekünk hitüket, mi vajon tudjuk-e tovább adni? A módszer nagyon egyszerű: hitelesség! A változás, a megújulás belülről, a megtért ember szívéből indul. Életre váltani az evangéliumot nagyon egyszerű, de egyáltalán nem könnyű! Jézus tanítása szerint életünkben az első helyen Istennek kell lennie. Az Isten iránti szeretet határozza meg életünk minden kapcsolatát, lépését, cselekedetét.
Nagyszüleim egyszerű, földműves emberek voltak tiszta hittel, egyenes lelkű, tiszta tekintetű emberek. Egyik nagyapám így figyelmeztetett a helytelen cselekedetre: „Fiam, ez nem való!” Máskor meg: „Ez így való!” A szentírás tanítása: „A valóság Krisztusban van.”(Kol 1,19) – Amit nem való tenni, az nem valóság, vagyis nincs köze Krisztushoz, az igazi valósághoz, a léthez, az igazsághoz, a szeretetben való létezéshez. A másik nagyapámtól pedig azt tanultam meg, mit is jelent az istenszereteten alapuló családszeretet. Nagymamámat hat évig ápolta agyvérzés után. Azt mondta: „Amikor kimondtuk az igen-t Isten oltáránál, ez is benne volt. Tudom, hogy ha fordítva lett volna, akkor nagyanyád ugyanezt megtette volna értem.”
Fölvállalták egymást, egymás keresztjét, életét teljességgel, felelősséggel. Úgy tekintettek egymásra, mint Isten ajándékára, akit el kell fogadni és el kell vezetni a szeretet forrásához, Istenhez.
Igent mondtak Istenre. Igent mondtak a gyermekekre, a családra, és ezáltal igent mondtak a nemzetre, a hazára. A krisztusi hit sziklájára építették – miként első szent királyunk, Szent István is – az életüket. S úgy építették földi életüket, úgy végezték napi munkájukat, hogy közben épült a nemzet, és épült bennük és körülöttük Isten országa.
Merték odaadni életüket, méricskélés nélkül, szeretetből. Nem gondolkoztak azon, megéri-e négy gyermeket fölnevelni, nem kezdek magyarázkodni, hogy ebbe a világban nem érdemes, meg lehetetlen. Szeretetből elfogadták Isten akaratát. A szeretetet nem kell megmagyarázni, a szeretetlenséget meg nem lehet.
Az Isten országában az uralkodás nem azt jelenti, mint a világban, hogy mindent megtehetek a másikkal, hanem azt, hogy mindent megtehetek érte. Meg is halhatok érte…
Elődeink, nagyjaink és főleg a Himnuszunk megtanítanak arra, hogy honnan merítsük mindehhez az erőt. Istenbe, a hitükbe kapaszkodjunk. A hit megtanít bennünket, hogy hogyan kell élnünk, hogyan lehetünk krisztusiak vagyis keresztények. „A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.” (Illyés Gyula) Ragaszkodjunk tehát őseink keresztény hitéhez, így szerethetjük igazán hazánkat. A Szentlélek erejéből legyünk hiteles tanúi a krisztusi szeretetnek, hogy felemelkedjünk a bűn, a sötétség, az önzés mélységeiből, és mi mindannyian örök életre valók legyünk – fejezte be igehirdetését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.
Az ünnepi alkalmon a Kölcsey-emlékplakett és Kölcsey Társaságért Emlékérem átadására is sor került. Kölcsey-emlékplakettet adományoztak Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak és Varnus Xaver orgonaművésznek. Kölcsey Társaságért emlékérmet adományoztak Jánosi Zoltán irodalomtörténésznek, a Kölcsey Társaság korábbi elnökének, Kasztovszky Lászlónak, a Kölcsey Társaság korábbi titkárának és Szabó Istvánnak, a Kölcsey Társaság korábbi ügyvezető elnökének. Az emlékplaketteket és az emlékérmeket átadta S.Varga Pál, a Kölcsey Társaság elnöke és Kántor István alelnök.
A megemlékezésen közreműködött a Kodály Filharmonikusok Debrecen rézfúvós és ütőhangszeres együttese, Somogyi-Tóth Dániel-orgona, a Kodály Kórus Debrecen Somogyi-Tóth Dániel és Holper Zoltán karnagyok vezetésével, valamint Csikos Sándor Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész Kölcsey Ferenc, Himnusz című művét adta elő.
Kölcsey Ferenc: HIMNUSZ – A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
(1823)
***
A Himnusz eredeti kézirata az Országos Széchényi Könyvtárban Kézirattárában található. Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel.
Kölcsey Ferenc nevéről mindenekelőtt a Himnusz jut eszünkbe. A magyar romantika korszakában Kölcseyt tekinthetjük a magyar irodalom politikailag leghaladóbb költőjének. Szerepe legalább annyira beletartozik a kor politikatörténetébe, mint irodalomtörténetébe, és a rendszeres magyar irodalmi kritika egyik előkészítője is. Az irodalmi főszereplők közé tartozik. A kiterjedt és oly fontos életművet egy betegségekkel küszködő, mindössze negyvennyolc évet megélő, de férfiasan kemény lelkű ember hagyta hátra. 1815-től élt Szatmárcsekén, majd 1838-ban bekövetkezett halálakor földi maradványait a település református temetőjében helyezték örök nyugalomra. Kölcsey Ferenc életrajzáról részletesen ITT olvashatunk.
Fotó: MTI
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
