A hagyomány szerint Debrecenben, az ökumenikus imahét szerdai napján – idén január 19-én – a Szent Anna-székesegyházban jöttek össze a város keresztény felekezeteinek hívei és képviselői.
Az imaközösség résztvevőit Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte, az imaórát dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános vezette, igét hirdetett Asztalos Richárd evangélikus igazgató, lelkész. A debreceni alkalmakat élőben közvetíti a Debrecen Televízió.
A keresztény imahét tematikáját idén a minnesotai közösség állította össze, amelynek központi igéje így hangzik: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17). „Isten elvárja tőlünk, hogy figyeljünk oda a másik emberre, törekedjünk jó kapcsolatokra, egyszóval szeressük a másikat. Isten joggal várja el tőlünk, hogy a teremtett világban azzal a lelkülettel viszonyuljunk egymáshoz, hogy mindannyian az Ő gyermekei vagyunk” – olvasható az erre a hétre kiadott imafüzet bevezető gondolataiban, bátorítva bennünket az egymás iránti feltétel nélküli szeretetre. Az imahét üzenete minden nap egy-egy kiemelt gondolatban is megfogalmazódik.
A negyedik nap mottója ez volt: Láttam az elnyomottak könnyeit. Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntő gondolataiban kérte: ezen a héten imádkozzunk, hogy egyek lehessünk Jézus Krisztus hitében, aki eljött közénk, mert megesett rajtunk a szíve. Az a szeretet, amelyben Jézus jött el, feltétel nélküli szeretet. Úgy jött el közénk, hogy nem azon gondolkodott, mi lesz velem, ha elmegyek, hanem mi lesz velük, ha nem megyek el.
Kérjük a mai imádságban is, hogy soha ne legyen kemény a szívünk, mindig figyelmesek legyünk embertársaink, a rászorulók szükségleteire, mint ahogyan a szentmise imádságában is elhangzik „nem ment el részvét nélkül semmiféle ínség mellett”. Legyen bennünk az a részvét, az a készség, hogy segítsünk másokon és képviseljük a mi Urunk Jézus Krisztus szeretetét ebben a zűrzavaros világban.”
Asztalos Richárd evangélikus igazgató, lelkész igehirdetésében a boldogságkeresésről beszélt, és ehhez kapcsoltan egy kiállításon szerzett élményét, benyomását is megosztotta a jelenlévőkkel.
Richárd atya 2010-ben fejezte be teológiai tanulmányait Budapesten. Ott tartózkodásának utolsó heteiben, elbúcsúzva a fővárostól, bejárta az ismert tereket, utcákat, ahová emlékek fűzték. Az Ötvenhatosok terén egy köztéri plakátkiállításra lett figyelmes, amelynek mottója az akkor 200 éve született Petőfi Sándortól kölcsönzött „Hol a boldogság mostanában?” kérdésfeltevés volt. A költő válasza a kérdésre így hangzik: „barátságos meleg szobában”.
Az evangélikus lelkész kifejtette, sok embernek jelenti most a boldogságot a meleg szoba, ahová bezárkózva biztonságban érezheti magát, nem kell aggódnia semmiféle veszély miatt. De jelentheti azért is, mert ma a barátságos meleg szoba hiánnyá vált, az ember a melegről, egykori jólétről, a számára addig biztonságot, boldogságot jelentő dolgokról kell lemondjon. Ekkor döbbenünk rá arra, mennyire tárgyiasult a mi boldogság fogalmunk. Pedig a boldogság nem kézzelfogható dolgokon áll.
Az evangélikus lelkész elmondta, a plakátkiállítás mottója sok művészt megihletett, voltak, akik ezt a komoly témát humorosabban, mások cinikusan válaszolták meg. A díjnyertes alkotás egy üres tányért ábrázolt, amelyről egy tortaszeletet fogyasztott el valaki, a „Hol a boldogság?” kérdésre adott válasz pedig így szólt: „Bennem”. Mert az ember jóllakott, ez örömet jelentett számára, és csak ennyit jelentett a boldogság is. Azonban volt egy másik ábrázolás is, amelyen két kisgyerek állt egymás mellett egy folyó partján a szemközti oldalt fürkészve. A plakát felirata így szól:
„Hol a boldogság mostanában? Akik tudják a választ, azok nem értik a kérdést”.
Richárd atya szerint ez volt a legmegkapóbb, legtalálóbb, legigazabb kompozíció, mert az ábrázolt gyermekek gyermeki hite, a bizalma, a kiegyensúlyozottsága abból fakadt, hogy tudták, van kire támaszkodniuk, hagyatkozniuk. A szüleik adják számukra a biztonságot, akik védik, óvják, becsülik, támogatják őket.
Nem az lenne a legfontosabb, hogy valahol számítsanak rám, valahol nekem is készítsenek helyet, biztosítsanak asztalt, nekem is legyen helyem a világban?
– tette fel a kérdést Asztalos Richárd, és kérdésére Tamási Áron író gondolatával válaszolt: – „Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne”, hogy valahol boldogok legyünk benne.
Ne csak boldoguljunk, napról napra éljünk, hanem az életünk minden napján tudjuk azt mondani, hogy a boldogság mostanában itt van.
A keresztények számára a boldogság itt van a templomban, a családunkban, és mindenki tud valakit, valakiket mondani, akiknek a puszta léte szavatolja a boldogságot egy akármilyen nehéz, fárasztó, megpróbált nap után is, és nem kérdezed meg magadtól, hogy hol a boldogság mostanában, hová lett a boldogság.
Hol a boldogság? Richárd atya a kérdésre a Szentírás szavaival is válaszolt, amelyről, mint Isten igéjéről tudnunk kell, hogy az a boldogságunk forrását jelenti.
– A Jézus hegyi beszédében elhangzott boldogmondások (ld. Mt 5,3-12) gyöngyszemként emelkednek ki az Újszövetségből, amely szavak nem másra utalnak, mint arra, hogy az ideális keresztény ember képét rajzolják meg. Jézus itt olyan emberekről beszél, akik szelídek, irgalmasok, lelki szegények, szomorúak, tiszta szívűek, akik békességre törekednek, üldöztetést szenvednek, és akik éhezik és szomjazzák az igazságot.
Minden egyes meghatározás provokatívnak is tűnhet, hisz Jézus a boldogságot valamilyen megpróbáltatással köti össze.
De a boldogság soha nem a hegycsúcson való életet, hanem a meredély megmászását jelenti, azt hogy az ember nehézségei ellenére tud kibe kapaszkodni, kihez fordulni, nincs egyedül. Mert az Istennel számolhatok, az ereje jótékony erő, a háttere az én hátterem is, nem ellenünk használja, hanem értünk. Ezáltal járható utat biztosít számunkra.
A boldogságok, amelyekről Jézus beszél, a világ szemében inkább bolondságnak, boldogtalanságnak tűnnek. De az ember, aki megtapasztalta, hogy nincs egyedül, hogy valaki továbbsegíti a nehézségeken, az jól tudja azt is, honnan származik a boldogságnak a forrása. Anthony de Mello jezsuita szerzetes így ír a boldogságról: „Ha tudni akarod, mit jelent boldognak lenni, nézz egy virágra, madárra vagy egy gyerekre. Ők az Isten országának tökéletes képei.”
Amikor a tanítványok aggodalmaskodnak, Jézus épp ezek példájával csendesíti le őket: a mező liliomaival, az ég madaraival mutat rá arra, hogy gondot visel rájuk. És ott van a kisgyermekek példája, akikre azt mondja: Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,14).
A boldogság nemcsak kézzel fogható, hanem boldogok lehetünk megpróbáltatások, nehézségek közepette is. Tudunk-e örülni a Vele való közösségnek, ahogyan a gyerekek is tették, akik tudták, hogy igazi kegyelmi állapotban vannak.
Kívánom, hogy tapasztaljátok meg: a boldogság nemcsak a barátságos meleg szobában van, hanem mindenütt, ahol az embertárssal és az Istennel közösségben lehetünk – fogalmazott Asztalos Richárd evangélikus igazgató, lelkész, majd egy fohásszal zárta igehirdetését:
Urunk, Istenünk, Te teszed a mi életünket boldoggá, megelégedetté és reménytelivé. Kérünk Téged, hogy amikor megannyi nehézség és teher nyomja a vállunkat, akkor is tudjunk rád tekinteni, aki Atyánk vagy, szeretsz bennünket, aki egyszülött Fiadat küldted el mindannyiunkért, hogy általa életünk, üdvösségünk és boldogságunk legyen. Add meg nekünk mindezt kegyelmesen! Ámen.
A minnesotai őslakosok körében a kő és a víz kapcsolata az élet értékének és gazdagságának megértéséről szól. A legtöbb őshonos amerikai bölcsességben a víz és a kő szent helyet foglal el. A víz az életre, a kövek pedig arra utalnak, hogy szent az a föld, amely már sok nemzedéket hordozott. Az egész teremtettség megkapta Isten lelkét, ezért mi mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Az istentiszteleten két szimbólum jelenik meg: az új életet, keresztelkedésünket jelképező víz, valamint a személyes életünk és az őseink történetét jelképező kő.
A debreceni templomban a református Nagytemplom alapjait őrző egykori Szent András templom egy tégláját helyezték ki, amely a felekezetek közötti egységet is szimbolizálja.
Az ökumenikus imaalkalom főpásztori áldással zárult.
Az imahét debreceni perselyadományát a debrecen-szabadságtelepi református templomban történt tűzkár utáni helyreállítási munkákra ajánlják fel.
Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
