Maradni – Orosz Lőrinc aranymisés plébános gondolatai

Jézusnak az utolsó vacsorán elmondott beszédében alapvetően fontos felhívás a maradjatok meg szeretetemben parancs. Nehéz örökségként hatott ez a tanítványokra, hiszen csak Jánost járta át teljes valóságában, mert ő ott is maradt a kereszt alatt a végsőkig. Ez jelzi János egész élettörténetét a legelső találkozástól kezdve. Miután Keresztelő János rámutat a Bárányra, János Andrással együtt követi Jézust és kérdezik „Rabbi, hol laksz?” Hol tartózkodsz? Elmentek és meglátták, és aznap nála maradtak. Követni és maradni, Jánosnál a hivatás és a keresztény élet igéit jelentik. Ennek az üzenetnek minden időben el kell érnie az Úr minden tanítványát, ennek bennünk is testet kell öltenie.

János életében a maradás konkrétan kifejezi a tanítvány érett szilárd kapcsolatát a mesterrel.

Ha a követés fáradozást jelent, akkor a maradás a szeretet művészete. Amikor két szerető fél megszilárdította kapcsolatát, akkor egymásban maradnak, mivel a szeretet kapcsolat éretté válik. Amikor ez bekövetkezik, a tanítvány igazságban jár az Úr előtt és elnyeri a szabadságot.

Jézus mondta „Ha megmaradtok tanításomban, megismeritek az igazságot és az igazság szavaddá tesz titeket” (Jn  8,31-32). Az ilyen személy már nem széltől lengetett nád lesz. Megszilárdítani egy állandó, nyugodt kapcsolatot, ez lehet egy élet program is, mert gyümölcse a nyugalom és a békesség.

Ha Jézusban maradunk, akkor Jézus bennünk marad. Ez a kölcsönös maradás ad mélységet, jövőt, boldogságot a Jézus kapcsolatnak. A Jézus kapcsolatban az jut el a maradás szintjére, aki nem vágyódik kívülre. Ennek a maradásnak a formája az Atya maradása a Fiúban, a Fiú maradása az Atyában és a Szentlélek maradása mindkettőben. Maradni annyit jelent, szilárdnak lenni az Istennel, való kapcsolatban, de azt is, hogy hűségesek vagyunk a testvérekhez is.

Egyenlően szeretni másokat. A követés a kezdet a maradás az érettség. A tanítványok elfutottak Jézus elfogásakor, csak János maradt a kereszt alatt. Jánosnak az a hivatása, hogy maradjon. Ezért bízhatta Jézus anyját, Máriát a szeretett tanítványra.

Lényeges nekünk is az első szeretet megőrzése és kerülni a se hideg, se meleg állapotot. Ne haljon ki belőlünk a jobb rész. Ezért kell hűségesnek maradni az Úrhoz, és ilyenkor nem nyomaszt gyarlóságunk emléke, mert Ő azzal együtt szeret bennünket.

Orosz Lőrinc nyugalmazott plébános írása megjelent a Szerettem az Egyházat című önéletrajzi kötetében – 2022

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye