A húsvét utáni 40. napon, áldozócsütörtökön ünnepli az Egyház Urunk mennybemenetelének napját, liturgikus ünnepét pedig a következő vasárnapon, idén május 29-én tartják.
Az alábbiakban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2020-ban, Urunk mennybemenetelének ünnepén elhangzott gondolatait közöljük.
Jézus mennybemenetele a reménység, annak a győzelemnek az ünnepe, hogy az ember örök sorsa eldőlt, nem a jó és a rossz küzdelmének az ütközőpontján áll és éli az életét. Győzött a jó, az élet a halál fölött, az erény a bűn fölött, az igazság a hazugság fölött. Ezt mi keresztények mindannyian tudjuk. Mégis bennünk van a kétely. Miért? A választ – utalva az ember esendőségére, gyarlóságára – a rossznak a világban való jelenléte adja meg. Ha megvizsgáljuk életünket, rádöbbenünk, hogy gyakran mi sem a jó úton járunk. Szent Pál erről így nyilatkozik: „Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat” (Róm 7,19). „Ó, én szerencsétlen ember!” „Ki szabadít meg e halálnak testétől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” (Róm 7, 24-25).
Kételkedésünknek az is oka, hogy ma is bizonytalanok vagyunk a jövőt illetően. Mi fog történni? Hogyan alakul az életem, meg tudom-e állni a helyemet a világban?
A kételkedés hozzátartozik az emberségünkhöz, de abban benne van az igazságnak a keresése is. Ha valaki rátalál az igazságra, akkor az egyszerűen magával ragadja, ami nem valami, hanem Valaki, maga Jézus Krisztus. Nem tudjuk, holnap mi lesz, de azt igen, hogy Jézus győzött, beteljesítette az ember örök sorsát, és a mi életünk is innentől kezdve mennybemenetel. Ezért van küldetésünk: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19. Vagyis nincs próbaéletünk, az életünk élő adásban van.
Amikor a szentmise élő adásban megy, jobban odafigyelünk magunkra, ruházatunkra, egészen másként viselkedünk, mert sokan látnak bennünket. Az életünk Isten előtt még nagyobb nyilvánosság előtt történik. Ezért nem mindegy, hogyan élünk. Nem azért, mert félnünk kell Tőle, hanem, mert végtelenül szeret, segít bennünket.
A mennybemenetel ünnepe, misztériuma, titka azért is a reménység ünnepe, mert amióta Jézus a mennyben van az isteni lét állapotában, azóta mindig velünk van, bármikor szólhatunk hozzá, kérhetjük kegyelmeit. Erről és Jézus szeretetéről, boldogító jelenlétéről kell tanúságot tenni. Ehhez meg kell nyitni a szívünket, hogy megtapasztalhassuk az Ő hatalmát: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön” (Mt 28,18). Szent Pál apostol azt mondja: „…milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön” (Ef 1,19). Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta Őt a halálból, amelyet rajtunk keresztül akar megmutatni.
Minden megkeresztelt embernek feladata van. Nincs olyan, hogy valaki a cserepadon ül. Nemcsak a papok kötelessége, hanem minden megkeresztelt emberé is, hogy hirdessék az evangéliumot, az örömhírt, amely nem csupán egy könyv, egy szó, hanem maga az élet. Az életünkkel hirdessük, milyen a krisztusi keresztény élet, azt, hogy jó hozzá tartozni, belőle merítjük az erőt a mindennapokhoz.
Amikor Jézus felment a mennybe, előtte megáldotta az apostolokat, és rajtuk keresztül az egész világot, bennünket áldott meg. Áldássá kell tehát válnunk, hogy megmutassuk Isten szeretetét, és beleéljük jóságát ebbe a világba. Kövessük Jézust, éljük az Ő életét, mert ahogyan az imádság mondja: „Ahová a fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház a reménységben.” Életünk mennybemenetel, a történet – Krisztus megváltó műve – már befejeződött, győzzön bennünk is a jó, az igazság, a szeretet, az örök élet.
Öröm-hír Sajtóiroda – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
