2021. december 19-én advent negyedik vasárnapján került sor az egyeki Szent József Plébánia újdonsült ministráns szolgálattevőjének, Lengyel Csabának az avatására.
A jelölt számot adott tudásáról szóbeli ministránsvizsga keretében az avatást megelőző napon a plébánián. A vizsgát Papp László plébános a jelenlévő ministránsokhoz intézett buzdító szavai követték.
Az avatás a vasárnapi szentmise keretein belül történt. Az evangélium után a jelölt bemutatása következett, majd szentbeszédet hallhattunk, melyben László atya Boldog Brenner János vértanú, más néven a „magyar Tarzíciusz” (ministránsok védőszentje) példáját tárta elénk kiemelve életéből azokat a motívumokat, melyek követendők lehetnek a mai kor szülői, nevelői számára. Hiszen a ránk bízottak hiteles, hűséges vallásossága csak a szülők és nevelők vonzó, megélt hitének talajából képes kinőni.
A homíliát követően Lengyel Csaba fogadalmat tett a hűséges szolgálatra, ezt követte a ministráns ruha megáldása, majd a beöltöztetés, és a jelölt teljes jogú tagként való köszöntése.
A beöltöztetés után a felnőtt ministránsok majd a hívek tettek ígéretet a ministráns szolgálatra jelentkezők gyámolítására, a hitben és szolgálatban való megerősödésük elősegítésére.
Az áldozás utáni könyörgés után az újonnan alapított Boldog Brenner János-díj átadása következett. A díj létrehozásának célja az volt, hogy minden évben hiteles példát állítson a többi ministráns elé, valamint kifejezze a közösség támogatását az oltárszolgálatban részt vevők iránt. Az idei év nyertese Bencsik Dániel volt. A közösségi oldalon Palánki Ferenc püspök úr bátorító üzenetével és főpásztori áldásával fejezte ki örömét az egyeki egyházközségnek .
Bencsik Dániel
Fotó:PlebaniaTeam
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye