Egy óra szentségimádás, amely minden nemzetet összeköt 2019. 11. 23. Krisztus Király ünnepének előestéjén
"Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, ho...
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános iskolában
II. "Ismerd meg a Szentírást!" tehetségkutató versenyt tartottak Nyírteleken, a Szent Anna Katolikus...
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ” – Bemutatták Berszán Lajos atya portrékötetét
Könyvbemutatóra és kerekasztal-beszélgetésre hívták az érdeklődőket 2019. november 5-én a debreceni ...
Egy óra szentségimádás, amely minden nemzetet összeköt 2019. 11. 23. Krisztus Király ünnepének előestéjén
Egy óra szentségimádás, amely minden nemzetet összeköt 2019....
Az ételosztás kezdetére a nap is kisütött, a szeretet hatása a természetben is megnyilvánult – Több száz önkéntes mond igent a hat hónapig tartó krízisidőben, Debrecenben
Az ételosztás kezdetére a nap is kisütött, a...
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános iskolában
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános...
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ” –   Bemutatták Berszán Lajos atya portrékötetét
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ”...
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hírei

A palóc vidék egyik legnagyobb vallási eseményét, a Szent Anna-napi búcsút ünnepelték július 21-én, vasárnap a Palóc Hagyományéltető Napok keretében. Az ünnepi szentmisére Nógrád megye számos településéről, sőt a környező megyékből, és a Felvidékről is érkeztek hívek.

A szentmisét megelőzően a nagytemplomtól több száz főből álló búcsújáró népviseletes menet indult a Palóc-ligetbe, hogy együtt ünnepeljenek és részt vegyenek a szertartáson. A helyiek elmondása szerint ez az a nap, amikor az ég és a föld összeér. Ekkor ugyanis együtt van jelen az a hagyományőrzés, amely a palóc népre, annak vallásosságára, illetve a kultúra tiszteletére egyaránt régóta jellemző.
Ebben a közös ünnepben osztozott a hívőkkel Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is, aki a szentmisét celebrálta. A főpásztor a jelenlévőkkel és a Szűzanyával, Szent Anna gyermekével együtt kérte az Úristen kegyelmét, illetve áldását minden földi halandóra.

A Palócföld országhatáron belüli és túli községei évről évre nagyobb számban vesznek részt a balassagyarmati Szent Anna-napi búcsún. Szent Annának, Jézus nagyanyjának a palócok vallásos kultúrájában különös helye alakult ki, ugyanis Anna a palóc katolikus asszonyok kiváltságosan tisztelt szentje. Magtalanok, áldott állapotban lévők, női betegségben szenvedők egyaránt nagylelkű pártfogójuknak tekintik.

Forrás: Tóth János Csaba/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: MTI

A palóc vidék egyik legnagyobb vallási eseményét, a Szent Anna-napi búcsút ünnepelték július 21-én, vasárnap a Palóc Hagyományéltető Napok keretében. Az ünnepi szentmisére Nógrád megye számos településéről, sőt a környező megyékből, és a Felvidékről is érkeztek hívek.

A szentmisét megelőzően a nagytemplomtól több száz főből álló búcsújáró népviseletes menet indult a Palóc-ligetbe, hogy együtt ünnepeljenek és részt vegyenek a szertartáson. A helyiek elmondása szerint ez az a nap, amikor az ég és a föld összeér. Ekkor ugyanis együtt van jelen az a hagyományőrzés, amely a palóc népre, annak vallásosságára, illetve a kultúra tiszteletére egyaránt régóta jellemző.
Ebben a közös ünnepben osztozott a hívőkkel Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is, aki a szentmisét celebrálta. A főpásztor a jelenlévőkkel és a Szűzanyával, Szent Anna gyermekével együtt kérte az Úristen kegyelmét, illetve áldását minden földi halandóra.

A Palócföld országhatáron belüli és túli községei évről évre nagyobb számban vesznek részt a balassagyarmati Szent Anna-napi búcsún. Szent Annának, Jézus nagyanyjának a palócok vallásos kultúrájában különös helye alakult ki, ugyanis Anna a palóc katolikus asszonyok kiváltságosan tisztelt szentje. Magtalanok, áldott állapotban lévők, női betegségben szenvedők egyaránt nagylelkű pártfogójuknak tekintik.

Forrás: Tóth János Csaba/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó:Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A Szólj Be a Papnak! egy olyan felekezeteken átívelő kezdeményezés, amely alkalmat ad az egyházakkal való kötetlen találkozásra, hogy felismerjük a keresztény hit életszerűségét, a krisztusi szemlélet értékét és ajándékait. Ilyen kötetlen találkozásra hívta Debrecenbe a 2019-es Campus fesztivál résztvevőit a Szólj Be a Papnak! csapata, ahol többek között Törő András atya várta az érdeklődőket, beszélgetni, kérdezni vágyókat. Ő vajon hogyan vélekedik erről a „fesztivál misszióról”?

"A fesztiválon való részvétellel azt célozzuk meg, hogy az egyház a saját megszokott keretein kívül is jelen legyen. Ferenc pápa mindig hangsúlyozza, hogy ki kell lépni a perifériákra. A fesztivál is egyfajta periféria, olyan értelemben, hogy itt azok az emberek is találkozhatnak az egyházzal, akik egyébként szinte soha.

Természetesen az egyháznak ez a kilépése akkor sikeres, ha az emberekben is van egyfajta nyitottság, és felismerik annak a lehetőségét, hogy van egy tér, ahol nem kell hivatalosan megkeresni egyik egyház szolgálattevőjét sem, hanem melléjük lehet szegődni. Fordítva is igaz ez: ha az emberek megtapasztalják az egyház részéről azt a nyitottságot, hogy újra és újra képes megtalálni a helyet és formát, ahol tud tanúságot tenni, akkor sikeres a találkozás. A kulcs, ez az egymás iránti nyitottság, az egymás mellészegődés lehetősége, amely mindig egy bátrabb, mélyebb, őszintébb és hitelesebb találkozást hordoz magában.

Az egyháznak ez a fajta kilépése néhányak számára megosztó, de fontos tudatosítani, hogy az egyháznak mindenhol helye és szerepe, méghozzá tanúságtevő szerepe van! Ezt az emmauszi mellészegődést járjuk most a fesztiválon, ahol felekezetek együtt dolgoznak azon, hogy az egyház és a világ közötti távolságtartás fala leomoljon.”

Forrás:
Szilágyi Eszter/Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

A három napos ( július 26-28.) zarándoklat ez évi különlegessége, hogy a résztvevők az első nap a Gúti erdőn keresztül (20-25 km) gyalogolnak, ahol Magyarország legnagyobb dámszarvas állománya található. A gyaloglás során az arra elhaladók a szarvasokat is megcsodálhatják.

A zarándoklat programja:

Július 26., péntek
Találkozó 5:45-kor a Szent Anna-székesegyház előtt
Rövid imádság után gyalog megyünk az Attila térig, ott buszra szállunk és Haláptól folytatjuk az utat az erdőn át. Érkezés késő délután Nyíradonyba. Szentmise, közös vacsora. Szállás az iskola tornatermében.

Július 27., szombat
Indulás Nyíradonyból Nyírmihálydin át, Nyírgelsén déli pihenő a templomkertben. Délután érkezünk Máriapócsra. Szállás a kegytemplomhoz közel, magánháznál. Részt veszünk a kegytemplomban az esti imádságon.

Július 28. vasárnap
Részvétel a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúján. A búcsúi szentmise — amelynek szónoka és főcelebránsa dr. Pintér Gábor, Fehéroroszország apostoli nunciusa lesz — 11-kor kezdődik. A búcsú idején a kegytemplom mellett található, Szűz Mária tiszteletére szentelt 600 éves — a köztudatban kistemplomként ismert — római katolikus templomban folyamatos szentségimádás lesz.
Hazautazás egyénileg.

Egyéb tudnivalók:
A napi táv 25-30 km, erdős területen, kis része aszfalton. Erdőben lehetnek sáros részek, ezért ajánlott a túrabakancs. Esőre, hőségre egyaránt készülni kell: sapka, kalap, esőkabát.

Ágyneműt nem kapunk, hálózsákot vagy plédet mindenki hozzon magával. A zarándoklat önellátós, kivéve a pénteki vacsorát, a szentmise után a hagyomány szerint Sárközi Balázs atya vendégei leszünk. Nyíradonyban a közeli élelmiszerboltban napi élelmiszer vásárolható. Máriapócson vacsora, reggeli, ebéd kérhető,amit előre meg kell rendelni.

Jelentkezés és bővebb információ: Illés György +36 70 945 5171

Örömhír Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Videóval és beszámolóval mutatják be a bogácsi plébánián július 7-13 között táborozó püspökladányi hittanos gyermekek és családok vidám hetét. A tábort Kiss Zsolt Attila plébános vezette.

(A táborról készült videó itt megnézhető:  https://www.youtube.com/watch?v=ll78mf4XXv0 )

Vasárnap megérkezvén bográcsban főtt mennyei eledel (slambuc) várt bennünket, majd mindjárt az elmaradhatatlan foci, különböző játékok, versenyek átélésével néztünk még örömtelibben a hét elé.

Már másnap egy távolabbi város, Eger felfedezésére indultunk, ahol látássérült emberek életét bemutató kiállítást, valamint a marcipánmúzeumban Kopcsik Lajos által készített termékeket tekintettük meg. Ezután a Bazilika oszlopai közötti csendes fohász után a szemináriumban szentmisén adtunk hálát életünkért, családjainkért.

Kedden ismét útra keltünk, hogy önfeledt játékszenvedélyünket a noszvaji Oxigén hotel kalandparkjában csillapítsáu. Szerdán a nyári örömök átélésében a helyi fürdő meglátogatása, a strandolás segített. Csütörtökön a pihenésen (9-ig is lehetett aludni), lazításon, kötetlen játékon, beszélgetésen volt a fő hangsúly, amibe mégis belefért egy szervezett program, aznap délelőtt a rendvédelmi szakembereket vártuk, ők egy érdekes előadást tartottak a rendőrkutyák kiképzéséről.
Pénteken végül saját erőnkkel, kitartó gyaloglási képességünkkel ismerkedtünk, de felszínre került türelmességünk mérése is, mivel a kirándulást izgalmassá tette az, hogy kicsit eltévedtünk. A hűsítő erdő fái között és a szuperjó társaságban viszont kellemesen telt az idő. Még ezen az estén Szentségimádáson vettünk részt a plébániatemplomban bemutatott rendes szentmise után, ahol imáinkban megfogalmaztuk kéréseinket, valamint hálánkat és köszönetünket fejeztük ki az együtt eltöltött időért.

Szombaton a hazautazásé volt a főszerep. Még lehetett filmet nézni, lezártuk a heti pontgyűjtő versenyt, ahol a "Ninják" csapata megelőzte a "Boszikat" és a "Józsi kakas csibéit". Nyereményként szintén a közösségi találkozás lehetősége, egy debreceni közös mozizás várta a győztes csapatot.

Kiss Zsolt Attila – plébános

A táborról készült videó itt megnézhető:  https://www.youtube.com/watch?v=ll78mf4XXv0

Idén is több ezer zarándokot várnak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújára, a máriapócsi nemzeti kegyhelyre, amelyet a hagyomány szerint július utolsó vasárnapján, idén, 28-án tartanak. A hívek közül sokan már az előző napokban gyalogosan, vagy kerékpárral útnak indulnak, imáikban, fohászaikban magukkal hozva szeretteiket.

A búcsúi szentmise 11 órakor kezdődik, főcelebránsa és szónoka dr. Pintér Gábor, Fehéroroszország apostoli nunciusa lesz.

A búcsú idején a kegytemplom mellett található, Szűz Mária tiszteletére szentelt 600 éves — a köztudatban kistemplomként ismert  római katolikus templomban folyamatos szentségimádás lesz.

Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Dr. Krakomperger Zoltán a Szent Anna-székesegyház plébánosa, az Egri Hittudományi Főiskola professzora 2019. július 13-án ezüstmisével ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját. A szentmisén homíliájában dr. Dolhai Lajos az Egri Hittudományi Főiskola rektora, egykori tanára, paptársa emberségét, papságát, tudományos munkásságát laudálta. Az ünneplő ezüstmisés Krakomperger Zoltán atyával dr. Gáti Magdolna Virág, az egyházközség testületi tagja beszélget.

- Zoltán atya, mit jelent Ön számára az ezüstmise?

Az ezüstmise olyan mérföldkő a pap életében, amelynél érdemes megállnia, és ahonnan hasznos visszatekintenie a megtett útra, hogy az ezüstmisés vallomása legyen: „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem? Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” (Zsolt 116,12k). Az ezüstmise jelenti továbbá azt, amit a házastársaknak, egy családnak jelenthet az ezüstlakodalom: hálaadást egymás választásáért, elköteleződésükért egymás mellett, valamint elhatározásukat, hogy együtt akarnak maradni és összetartani a jövőben is.
A pap ezüstmiséjét hagyományosan a hívei körében, a plébániáján ünnepli örömös, alázatos és küldetéstudat-ébresztő hálaadásként. Azért örömös hálaadás, mert Isten megtartott abban a szolgálatban, amelyet rám bízott. Ez a szolgálat valóra válik a benne hívők közösségének, az egyháznak a szolgálatában, hiszen nem magamért kaptam a papi hivatás ajándékát és titkát. Az ezüstmise alázatos hálaadás is azokért a lelkipásztori a gyümölcsökért, amelyek termettek a 25 év alatt. Elbizakodottság nélkül állíthatjuk, hogy Isten megengedi mindannak észrevételét, amit szerény hozzájárulásom által foganatosított az egyes ember lelkében és hívő közösségek életében.
Az ezüstmise Isten egész népének küldetéstudat-ébresztő hálaadása azért, hogy a bűn és a halál sötétségéből csodálatos világosságára hívott minket (vö. I. prefáció), ill. aki arra méltatott, hogy színe előtt állhatunk, és szolgálhatunk neki (vö. II. eukarisztikus ima). A 25 évre visszatekintő számvetésből nem maradhatnak ki a kudarcok, a szenvedések sem. Amiért bánkódnom kell, azok a momentumok, amikor rossz döntéseim, bűneim következtében önmagam akadályoztam, hogy jó pap legyek. Isten bocsássa meg ezeket nekem! Ezeknek az elégtelenségi élményeimnek olvasatából kikövetkeztettem és kikövetkeztetem, hogy elbizakodottá nem válhatok semmikor és sehol.

- Mindig a papi hivatást szerette volna választani?

Isten megajándékozott a civil életben és a papi szolgálatban vonzóan helytálló, kiváló példaképekkel, de őket nem tudatosan követve éltem az életem. Nem mindenkor szerettem volna pap lenni; vízmérnöki pályára is vágyódtam. A 139. zsoltár szellemében azonban vallom, hogy Isten már édesanyám méhében meghívott a papságra, és eddig megtartott benne.

- Mégis mikor és hogyan kezdte ezt felismerni?

Meghatározóan fontosnak és jövőképesnek tartottam és tartom a családi közösséget mint miden emberi közösség alapsejtjét, mégis igent mondtam Isten papságra szólító hívására. Közvetlen meghívásélményben nem volt részem. Második osztályos koromtól ministrálhattam, jól éreztem magam az oltár körül, és ez egyre inkább meghatározó lett az életemben; továbbá azt, hogy a hetedik osztállyal bezárólag még iskolai hittanórára járhattam. Csendesen érlelődő, profilnyerő folyamathoz tudnám hasonlítani papi hivatásom felismerését. Az világosodott meg, hogy a meghívó Isten nem valamit akart tőlem, hanem engem akarja.
Különleges megpecsételtség, amikor az Úristen valakit megérint, meghív és betölt. A hivatás értelmezésem szerint nem befejeződött, egyszeri esemény, hanem olyan történés, amelyben arról van szó, hogy egyre inkább jussak előre a Krisztus-jelenség befogadásában, fel- és elismerésében. Ez egy egész életen át tartó folyamat különböző fázisokkal és kihívásokkal. Eközben az ugrópontot nekem az jelenti, hogy mennyire állok készen naponta megnyílni a Krisztus-esemény előtt. Ebből a nézőpontból papi hivatásom még érlelődési folyamatban van.

- Milyen volt a kezdet? Mesélne a családjáról, gyermekkoráról?

Katolikus hitükben megöregedett és meghalt drága szüleim negyedik gyermekeként születtem 1968. május 27-én, Nyíregyházán, és nőttem fel Buj községben mindannak a szépségével, amit védelemként nyújthatott egy katolikus hagyományú életvitelben meggyökerezett család és faluközösség. Gyermekkorom meghatározó élményei között tartom számon, hogy megismerhettem a paraszti gazdálkodás és udvartartás eszköztárát a lőcsös tehénszekértől az autógumikon guruló stráfkocsival bezárólag.
Számomra édesapám volt az első erős, fáradhatatlan ember, az első követendő példakép az életemben. Ő igazi harcot vívott családjáért a háztáji művelésében, szőlőterületek vásárlásával, szántóföldek bérlésével, sok éven át tartó dohány- és paprikatermesztéssel és a kaszálóterületek (vasútoldal, kanálispart) növelésében. Egyszerre több tehenet, borjút és bikát tartottunk. Szerették vinni a falubeliek a nyerstejet tőlünk, mert nem vizeztük.
Nagy előrelépésnek számított, amikor többé már nem tehénfogattal, hanem először egy, majd két lófogattal gazdálkodhattunk, végül gépekkel műveltethettük a földeket, kaszálhattunk és takaríthattunk be, ill. fejőgépet használhattunk. A gazdálkodás biztosította családunk viszonylagos jólétét a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években.
Édesanyám csendes társként szorgalmával és kitűnő háziasszonyságával támogatta édesapámat, majd törekvéseiben fékezte — ahogyan mindketten korosodtak.
Hogy mit meríthettem mindebből? Becsületet, makacsságelutasító, de a kötelességteljesítésen túlmenő kitartást, az adott szó szentségét, áldozatos helytállást és az év katolikus ünnepei által meghatározott ritmusának követését. Ezek minden generáció pótolhatatlan kincsei.
1986-ban érettségiztem Ibrány nagyközségben. Az ottani gimnáziumba tavasztól őszig biciklivel jártam. Hamarabb be- és hazaértem, mint a keskeny nyomtávú vonattal utazott cimboráim. A tavaszi és őszi szántóföldi és mezei munkák időszakában ez a kerékpáros közlekedés két falu határa között különleges élményt jelentett. A gimnáziumi évek alatt hitem gyakorlásáért nem kaptam bántást sem tanáraimtól, sem diáktársaimtól. Lassan-lassan közülük néhányan felbátorodtak, hogy beszéljenek vallásosságukról.
Papságomra való felkészülésként 1986 szeptemberében megkezdhettem az első évfolyamot az Egri Papnevelő Intézetben.

- Sokfelé megfordult Nyugat-Európában. Soha nem gondolt arra, hogy ott maradjon?

Összesen hét évi teológiai tanulmány befejezése után 1994. július 9-én szentelt pappá Bosák Nándor Nyíregyházán. Ezt megelőzően öt évet töltöttem az idén 350 éves Leopold Franzens Innsbrucki Egyetem Teológiai Karán. Itt tanított pl. J. Andreas Jungmann, E. Coreth, és itt volt K. Rahner hosszú éveken keresztül a dogmatika professzora, és vált igazán meghatározóvá a XX. századi katolikus teológia művelésében. Innsbrucki tanáraim közül mindenkiről csak hálával tudok megemlékezni. Eközben sok helyen megfordultam Európa nyugati részén, és megismerkedhettem az ottani számos belefáradási tünettel küzdő katolikus hitélettel. Az ottmaradás elmémbe villant, de néhai Seregély István érsek úr tanulni küldött a jezsuita vezetésű Collegium Canisianum teológiai konviktusba, nem pedig ‘helyezkedni’. A Kollégiumot Németország második apostoláról, Canisius Szent Péterről nevezték el. 1990-ben a világ 21 országából 84-en voltunk ebben a szemináriumban. Én igyekeztem tanulni, hogy hazatérve itthon kamatoztathassam a megszerzett tudást.

- Melyek papi életének legszebb élményei?

Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy nem vagyok forradalmárhabitus, alapvetően nyugodt természetű ember vagyok, nincsenek nagy hullámzások az életemben. Tartós örömet jelent nekem megszerettetni az evangéliumot, amelynek hirdetését Isten rám bízta a gyermekpasztorációban, a felnőtteknek szóló katekézisben, a papképzésben és a mindennapi szentmisében.
Tartós örömet ad mások elvezetése Krisztushoz; hozzájárulásom szóval és tettel a megroppant nádszál felegyenesedéséhez, és ahhoz, hogy a pislákoló mécsbél újra lángra kapjon (vö. Iz 42,3); ha részt vállalhatok annak a szemléletnek az átadásából, hogy a megváltott életre hangolódásunk belülről szépít meg egyént és közösséget.
Papnak lenni jó! Az első szentmisémen gyermekkorom plébánosa ezzel az útravalóval látott el: „Ha jó pap leszel, boldog leszel”. Azóta ezt akarom megélni.

- Milyen érzésekkel tekint vissza eddigi huszonöt éves papi szolgálatára?

Csupán falusi plébános akartam lenni, aztán a Gondviselés rendelése szerint paptanár lettem.
Nem tudok eléggé hálát mondani azért, hogy mindenkor tanúja maradhattam az alábbi boldogító felismerésnek: az Istentől megszentelődésünkre kapott, elfogadott és felhasznált képességeink hálás elismerése megdicsőíti Istent, és ennek következtében él az ember. Szent Irenaeus ezt így öntötte szavakba: „Isten dicsősége az élő ember...”, azaz a testileg-szellemileg-lelkileg istenien élő ember! Mert Isten az élet szerelmese (vö. Bölcs 11, 24-26).
Az élet teljességének kulcsa a hálás lelkület megőrzése és elmélyítése, nem a követelőzés vagy az irreális igénytámasztás, amellyel túlerőlteti valaki önmagát vagy másokat. Mindenekelőtt hálás vagyok Istennek életem ajándékáért. Nem tudok betelni azzal, hogy milyen energikusan és mégis gyöngéden vezetett engem Isten az eddigi évek alatt.
Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik kivették és kiveszik részüket életem szeretetben történő kiteljesedéséből. Kezdve családommal, amelyben jó volt felnőni, és amely elősegítette hivatásom felismerését és elfogadását.Köszönetet mondok emberi és papi formálódásom tevékeny cselekvőinek:
— elöljáróimnak bölcsességükért,
— Dolhai rektor úrnak, aki vállalta az ezüstmise szónoki feladatát,
— és barátaimnak: vonzó példaadásuk szolgálatuk ellátásában hatott rám és ösztönöz továbbra is,
— eddigi szolgálati helyeim katolikusainak, nem katolikus hívőinek, hogy a Krisztusba vetett hitünk örömét, szépségét elmélyíthetjük egymással
— és minden jóakaratú embernek azért, hogy létezésünk igazságát kibetűzhetjük és megoszthatjuk egymással.

Kedves Krakomperger Zoltán atya! A Szent Anna-székesegyház képviselőtestületének, valamint híveinek nevében Isten áldását kérjük további életére! Kívánjuk, hogy papságában a Jóisten továbbra is tartsa meg Önt erőben, egészségben, s hogy még hosszú évekig maradjon és tevékenykedjen körünkben!

dr. Gáti Magdolna Virág

Dr. Krakomperger Zoltán atya ezüstmiséjéről készült tudósítás és a további fotók megtalálhatóak: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2461-dr-krakomperger-zoltan-plebanos-ezustmisejet-unnepeltek-debrecenben

Dr. Faragó Artúr atya, a Váci Egyházmegye kórházlelkésze Berényiné dr. Felszeghy Márta, a DNYEM Kórházlelkészség koordinátora meghívására látogatott el Debrecenbe, ahol 2019. június 10-én a Megtestesülés Plébánián az egyházmegye kórházlelkészeinek, és beteglátogatóinak tartott előadást és lelkigyakorlatot. A családias hangulatú esemény szentmisével zárult.

Az előadásában Artúr atya kitért arra, hogy milyen fontos az, hogy az egyházmegyei beteglátogatók munkáját önkéntesek is segítsék. A kórházakban sok tíz-száz betegágyra jut egy-egy civil munkatárs. Rászoruló, magányos, szenvedő, vigasztalásra szoruló ember van bőségesen. Nagy szükség van azokra az önkéntesekre, akik a szabadidejükből rendszeresen és kitartóan ajándékoznak, reményt nyújtva. A beteg elvárja az őszinteséget, emberséget, meghallgatást, figyelmet, érintést, bátorítást, segítséget a válaszkeresésben.

Artúr atya elvégezte a Máltai Szeretetszolgálat mentőápoló tanfolyamát. Részt vett a mentőszolgálat munkájában. Zsigereiben érzi, hogy a mentális segítségnyújtás mellett a testileg is kiszolgáltatott rászorulón segítsen. A kórházlelkészi szolgálatáról, az önkéntes beteglátogatók feladatáról beszélgettünk.

– Szinte nincs olyan család, melyet ne érintene válság (erkölcsi, pénzügyi, életközépi, stb.), amely néha halmozottan jelen van az életünkben. Csak kevesen tudják a kríziseket egyedül felismerni, a megoldhatatlannak tűnő problémából egyedül kilábalni. Milyen válság érinti leggyakrabban a mai embert?

– Az értékválság, mert nem tudja rangsorolni, mi az az életében, ami valóban fontos. Sokszor felszínes dolgokat tart fontosnak. Az igazi mély értékek lassan jutnak eszébe: a család, a kapcsolatok mennyivel fontosabbak, mint a pénz és a hatalom. Kevésbé látja a mai kor embere a fontossági sorrendeket.

– Gyökössy Endre Életápolás című könyvében írja: „Ám aki rendszeresen nem takarítja, vagy takaríttatja ki „zugait”, az megbetegedhet, mert ha hallgat is a száj – kiáltanak majd szervei. Testileg-lelkileg lebénulhat, de mindenképpen halálosan fáradt lesz.” Mi az észrevétele erről a gondolatról?

– A kardiológián tapasztaltam meg, hogy a segítő beszélgetés során kiderült: rövid időn belül meghalt házastársa, gyermeke, esetleg testvére. A fájdalomtól úgy érzi „megszakad a szíve”. Mindenképpen összezavarja ez a sok haláleset az életét, és ez megjelenhet kardiológiai szív-érrendszeri problémákban is. Rengeteg ilyen krízisben lévő beteggel találkozom. Ez annyira feltűnő számomra. Sok pszichiátriai betegnél észre lehet venni, hogy milyen sebzettségek juttatták el oda, hogy az már szinte „bekeményedett” és „betokosodott”. Az egyik beteg jutott eszembe éppen: látszott rajta, hogy a körülményei és az életeseményei betegítették meg – mondta Artúr atya. Pszichiátriai betegségben szenvedett. Ahogyan beszélgettünk, mindig láttam rajta, hogy figyeli: mit szólok ahhoz, amit mondott. El bírom-e viselni? Komolyan veszem-e? Elhiszem-e neki? Mikor látta, hogy megbízhat bennem, akkor megosztott velem egy mélyebb történetet. Majd megint várt egy kicsit, és elárult egy még nehezebb eseményt az életéből. Így haladtunk egyre mélyebbre és olyan dolgokat tárt fel, amiből láttam, hogy nem véletlenül betegedett meg. Nagyon nehéz lehetett elviselni ezeket az életeseményeket.

– Mi a tapasztalata: van-e igény a mély, „gyógyító” beszélgetésekre, esetleg a szentgyónásra a kórházi tartózkodás ideje alatt?

– Egy kicsit hiányolom a mély gyónásokat. Nehezen viselem el a felszínes jámborsági gyónásokat. Egy hónap alatt nem történt semmi, amit meg kellene gyónni – mondja a beteg. Mivel szokott rendszeresen gyónni, ezért most is megteszi. Valakiből pedig nem tudom a lelki tükrök segítségével sem előpiszkálni a valódi gondjait és bajait. Nem gyakorolta a lelkiismeret vizsgálatot, és nem tudja, mik a bűnök az életében. Megörülök, ha van olyan, akinek több év terhét sikerül letennie, és ehhez a szentséghez járulnia.

– Minden évben egy teljes napon, 24 órán át, a Váci Egyházmegye egyes kórházaiban a betegekért és dolgozókért imádkoznak papok és a lelkészség munkatársai. Milyen a fogadtatás a kórházban dolgozók és az orvosok részéről?

Minden évben szervezünk 24 órás szentségimádást Vácon, Kistarcsán és Balassagyarmaton. Jók a tapasztalataim, mert ahol nem is nagyon vallásos a kórházvezetés, ott sem gördítenek elé akadályt. Az orvosok és nővérek is részt vesznek rajta. Úgy gondoltuk a munkatársainkkal, hogy ha nincs is kórházkápolna, de a tanácstermekbe, könyvtárakba elvisszük az Úr Jézust, az átlelkesíti az egész kórházat a személyes jelenlétével. Ilyenkor lejönnek e helyiségekbe betegek, dolgozók.

Azért hogy biztos és hiteles jelenléttel állhassunk embertársaink mellé, a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata tervezi, hogy ősszel önkéntes beteglátogató képzést indít az érdeklődők számára.

Geréné Sárga Monika
sajtóapostol – Debrecen,
klinikai beteglátogató

Emmet Fox, Hegyi beszéd (részlet)

Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr,
nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít,
nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit,
nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal,
nincs fal, melyet elegendő szeretet földre nem rombol,
nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált.
Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás,
milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba.
A szeretet kiteljesedése mindet megoldja.
Bár eléggé tudnátok szeretni,
nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön.

2019. július 16., kedd 20:26

Jubileumot ünnepeltek Kállósemjénben

Immár másodszor adott helyet Kállósemjén a 30. születésnapját ünneplő Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Alföldi Régiós, 10. lelkinapjának 2019. június 22-én.

2010-ben innen indult az a kezdeményezés, hogy legyen egy nap minden évben, amikor össze lehet gyűlni, visszatekintve az elmúlt időszakra, hálát adva az elért eredményekért.
A szent liturgia a görögkatolikus templomban volt, ahol Belicza László polgármester köszöntötte a település nevében a jelen lévő Kállay Helént, Kállay Miklós miniszterelnök, máltai lovag unokáját, Kállay Ubul Tamás engedelmességbeli nagykeresztes tiszteleti tartománynagyot, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz) elnökségi tagját, a rendtagok hitéletét szervező spirituális vezetőt, valamint a régió csoportvezetőit, önkénteseit.

Orosz István parókus prédikációjában történelmi visszatekintést tett a Szeretetszolgálat itthoni megalakulásának előzményeire, körülményeire: kelet-német menekültek befogadása Zugligeten, a Vasfüggöny lebontása, a román forradalom stb. Köszönetet mondott a Szeretetszolgálat tagjainak és önkénteseinek, egyben biztatta is őket, hogy továbbra is töretlen lelkesedéssel, Istenbe vetett bizalommal védjék a hitet és szolgálják a rászorultakat – híven a Szeretetszolgálat jelmondatához.

A megemlékezés a Kállay-család kriptájában folytatódott, ahol elhelyezték a kegyelet és a hála koszorúit, mécseseit Kállay Kristóf (1916-2006) néhai szentszéki nagykövet, MMLSz elnök sírjánál. Az elhunyt család- és rendtagok lelki üdvéért közösen imádkoztak, majd megtekintették a közelmúltban felújított Kállay-kúriában kialakított állandó kiállítást, különös tekintettel is a máltai szobára, amely emléket állít a Kállay-család azon tagjainak, akik a Lovagrendben és a Szeretetszolgálatban tevékenykedtek.

A program agapéval folytatódott, előtte Kállay Ubul átadta a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége elnöksége által odaítélt Apor Vilmos Ezüst Emlékérmet Bíró Bálintnénak, a Szeretetszolgálat mátészalkai csoportja tagjának, több évtizedes önkéntesi munkássága elismeréseként.
A mintegy 80 főnyi zarándok azzal a lelki feltöltődéssel indult haza, hogy az elkövetkező 30 évben is mindent megtesznek azért, hogy a szegényeken és elesetteken segíteni tudjanak.

Komiszár Dénes
MMSZ-tag, Nyíregyháza

Fotó: Papp Sándor

„Amikor bátorkodtam megérinteni szerető szívedet, és szomjamat belőle oltani, akkor egy három részből szőtt köntöst ígértél nekem, amely alkalmas lelkem mezítelenségének felöltöztetésére. Jól illik a Tőled kapott küldetésemre a köntös mindhárom része: a békesség, a szeretet és az állhatatosság.
Az üdvösség köntösébe öltöztetve bizalom ébredt bennem irántad, hogy semmi nem fog hiányozni nekem, hanem minden halad az Általad kijelölt úton a Te egyre nagyobb dicsőségedre.” (Canisius Szt. Péter imádságából)

Ezekkel a gondolatokkal készült Dr. Krakomperger Zoltán, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa ezüstmiséjének bemutatására. július 13-án Debrecenben a hálaadó szentmisén részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya, dr. Dolhai Lajos, az egri Hittudományi Főiskola rektora, az ünnepelt plébános kollégái, az egyházmegye papjai, ezüstmisés innsbrucki évfolyamtársai, az egyházközség és az előző szolgálati helyeiről érkező hívek.

A szentmise elején Zoltán atya megköszönte, hogy a jelen lévők vele együtt részt vesznek a hálaadó szentmisén, hogy részesüljenek Isten kegyelmében, Aki jótéteményeivel mindig újból és újból árasztja áldását azokra, akik őszinte, tiszta szívvel keresik Őt. A hagyomány szerint a plébános az ezüstmiséjét, papi évfordulóját hívei körében ünnepli. Zoltán atya kifejtette, az ezüstmise örömöt, alázatot és küldetéstudatot ébresztő hálaadás. Azért öröm és hálaadás, mert Isten megtartotta őt abban a szolgálatban, amelyet rábízott hívő közössége és az Egyház javára, hiszen a papi hivatás kegyelmét nem önmagáért kapta. Az ezüstmisén a pap azokért a lelkipásztori gyümölcsökért is hálát ad, amelyek a 25 évnyi szolgálat alatt termettek az egyes emberek lelkében, a hívek közösségének életében. Végül az ezüstmise Isten egész népének küldetéstudatot ébresztő hálaadása is azért, mert Isten a bűn és a halál sötétségéből csodálatos világosságára hívta meg híveit, és arra méltatta őket, hogy színe elé állhatnak és szolgálhatnak neki.

Végül Zoltán atya elmondta, a 25 évre számvetésként is visszatekint, gondolva azokra a kudarcokra, próbatételekre, amiért bánkódhat, amikor rossz döntései, bűnei következtében önmaga akadályozta, hogy jó pap legyen. Ezen elégtelenségi élményekért Isten bocsánatát kérte, és hozzátette, ez megerősíti őt abban is, hogy sehol és semmikor nem válhat elbizakodottá, és mindenben rászorul Isten újjáteremtő irgalmasságára.

A hálaadó szentmise szónokaként Dolhai Lajos rektor atya méltatta Zoltán atya életútját. Kifejtette, Krakomperger Zoltán atya személyében nemcsak lelkipásztort, hanem teológiai tanárt, a fundamentális teológia professzorát, a hittudományok doktorát is köszönthetjük. Személyes megjegyzésként elmondta, az ünnepelt a legkiválóbb tanítványai közé tartozott, ezt igazolja az a döntés is, amikor 1989-ben – kiváló tehetsége, elkötelezett hivatása alapján – Innsbruckban folytathatta teológiai tanulmányait. Ennek eredményeként már 17 éve a papképzésben, hittanárképzésben is részt vesz.
Zoltán atya 25 év alatt jellemében, személyiségében alig változott, most is olyan, mint amikor beköltözött a szemináriumba – emlékezett vissza a kezdeti időkre a rektor. – Kedves, csendes, türelmes, szelíd, híveihez, paptestvéreihez megértő szeretettel fordul. A mai napon megköszönjük a gondviselő Istennek az ő életét, a több évtizedes hűséges papi szolgálatát.

Ezután Dolhai atya a szentmisében elhangzó imamódokra terelte a jelenlévők figyelmét. A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus készületi idejéhez kapcsolódóan elmondta, sokféle módon gyarapítjuk ismereteinket az Oltáriszentségről. Vannak, akik prédikációkat, katekéziseket tartanak a szentmiséről, de keveset beszélünk a szentmisében megtalálható imádság különböző fajtáiról. A szentmise is egy nagy hálaadás, eucharisztia, hiszen minden alkalommal köszönetet mondunk az embert teremtő és üdvözíteni akaró Istennek azért, hogy Jézus Krisztus által megváltott bennünket, és hogy a feltámadt és megdicsőült Krisztus minden alkalommal a kenyér és a bor színében megjelenik közöttünk. A szentmisében a kérő, engesztelő, dicsőítő, hálaadó imádság mellett viszont nagyon fontos a közbenjáró imádság, az emlékező imádság (anamnézis) és a lélekhívó imádság (epiklézis) is. Minden szentmisén az úrfelmutatás után a pap imádságában megemlékezik az Úr Jézus megváltó szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, mennybemeneteléről. Az átváltoztatás szavai elmondása előtt a miséző pap lélekhívó imádságot mond, hogy annak erejében a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé váljék. A Miatyánk előtti közbenjáró imához hozzákapcsolhatjuk a mi személyes megemlékezésünket is. Az epiklézishez pedig a mi egyéni lélekhívó imádságunkat. Dolhai atya arra kérte a jelenlévőket, hogy a szentmisében emlékezzenek vissza Zoltán atya 25 éves hűséges papi szolgálatára.

Zoltán atya jól látja a papi identitás lényegét, amely nem a különböző pozíciókat jelenti, hanem azt, hogy a felszentelt pap élete által jelenvalóvá akarja tenni Krisztust. A szentmisében tehát Isten Szent Lelkét hívjuk le papjainkra is, hiszen, mint ahogyan Pál apostol mondja, az Egyház nagy kincsét, az evangéliumot csak a Lélek erejével tudjuk megőrizni. A Szentlélekre Zoltán atyának is szüksége van, hogy fel tudja szítani magában Istennek azt a kegyelmét, amely 25 év óta jelen van az életében – hangsúlyozta a szónok. – Mondjunk tehát Zoltán atyáért közbenjáró és kérő imákat is, hogy továbbra is hirdesse az evangéliumot, és türelemmel, hozzáértéssel tanítsa a kispapokat. Imádkozzunk, hogy ne vegyen erőt rajta a csüggedés, a pesszimizmus, amikor nem látja igehirdetésének eredményét. Az Úr Jézus szerint Isten igéje a jó vetőmag, amely hatvanszoros vagy százszoros termést hoz mindazok lelkében, akik a hit és a keresztség által Jézus Krisztushoz kapcsolták életüket és Isten törvényei szerint igyekeznek élni.

A papság Istentől kapott hivatás, küldetés és szent szolgálat. Senki sem vállalhatja ezt a hivatást önmagától, csak akit Isten meghív. Papjaink szolgálata által az a nagy küldetés folytatódik ebben a világban, amit az Úr Jézus kapott az Atyától a világ megváltására. Méltó és igazságos tehát, hogy ezen az ünnepen köszöntsük az ezüstmisés atyát, aki vállalta a hivatást, a küldetést és az egyház szolgálatát.

Dolhai Lajos rektor atya ünnepi beszédét egy jókívánsággal fejezte be: „Tekints büszkén és szeretettel azokra az évekre, amelyeket már megéltél, és boldogan, kíváncsian tekints azokra, amelyek még előtted vannak”. A jubiláns papot a múlt, jelen és a jövő is foglalkoztatja. Hittel valljuk, hogy érzéseink sokaságában és zavarában egyedül a hit az, ami rendet tud teremteni. A hit szava a mai napon azt diktálja, hogy egyéni és közös imádságainkban, az elmúlt 25 évet ajánljuk Isten irgalmába, a jövőt pedig gondviselő szeretetébe. A megváltó Jézus nemcsak küldetést adott az apostoloknak és azok utódainak, hanem ígéreteket is, amikor azt mondta szenvedése előtt: „... bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33). A nagy missziós parancshoz kapcsolódóan pedig azt mondta: „Menjetek, íme én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,19). Nemcsak Pál apostolnak, hanem ezüstmisés papunknak is szól Jézus biztató szava: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2Kor 12,9).

Kedves Zoltán atya! Isten kegyelmén kívül számíthatsz ránk, a paptestvéreid és a hívek imádságára, amelyek segítenek abban, hogy a következő évtizedekben Istennek tetsző módon végezd papi szolgálatodat!

A szentmise végén köszöntők hangzottak el, először Palánki Ferenc megyéspüspök Zoltán atya papi szolgálatáért adott hálát, amelyben a papképzésre is meghívást kapott. Kifejtette, a fundamentális teológiával (fundamentum: alap), jó alapokat rak le a hivatások, a kibontakozás kezdetén a papnevelésben, és ez nagy felelősséggel jár. A közösségben, lelkipásztorkodásban, a püspöki hivatal irodaigazgatójaként az egyházkormányzatban végzett hűséges, odaadó, magas szintű szolgálatáért is hálát adott a főpásztor.
„Imádkozunk, hogy Isten embereként továbbra is tökéletes és minden jóra kész legyél. Áldott szolgálatot és sok örömöt kívánunk a további papi életedhez!”

Andreas Shermann, az Innsbrucki Collegium Canisianum rektora az egy szív és egy lélek közösségében üdvözölte az egykori diákját. Szívélyes jókívánságait és Isten áldását kérte az évfordulóra, majd kérte, ezen ünnepen vegye fontolóra Hermann Hesse gondolatait útmutatásul. „A cél az, hogy mindenkor odaálljak, ahol a leghatékonyabban szolgálhatok, ahol tulajdonságaim és képességeim mint jó magvak a legjobb termőföldbe hullanak, a legszélesebb tevékenységi területet megtalálják. Nincs más cél.” Majd kérte, imájával is kísérje a nemzetközi teológiai kollégium küldetésének teljesítését.

Fekete Ferenc az egyházközség világi elnöke hálaadásról szólt, amely – mint hangsúlyozta – nem más, mint tanúságtétel az igazságról, teljessége a reménység távlatát adja, amely nem múlik el a nap lenyugvásával, hanem egészen Isten országáig ér, ahol beteljesedik.
Majd Zoltán atya életútjának egy-egy állomását érintve kitért az előző szolgálati helyeire, a tanítás és lelkipásztorkodás éveire, az elismerésekre, hangsúlyozva az ünnepelt szavaival, hogy ő a hit hihetőségének tanára, amelynek születéséért, elmondása szerint, édesanyja évtizedekig imádkozott, aki – bár nem mondta –, de szívében érezte fia papi hivatását. Fekete Ferenc elmondta, személyében olyan papot ismerhettek meg, aki hitével, személyiségével, szellemi erejével arra törekszik, hogy bensőséges kapcsolatot éljen Krisztussal, amit a legközvetlenebb módon, a legnagyobb tisztelettel, odafigyeléssel közvetít mások felé. A legnagyobb komolyságot igénylő professzori habitusában megélő szeretettel hajol le a gyermekekhez is, megtisztelve őket azzal, hogy jelmezbe öltözve alkalmazkodik a helyzet „komolytalanságához”. Tanító és tanúságtevő szolgálatában minden áldozatot vállal.

A szentmise Zoltán atya hálaadó szavaival fejeződött be: „Az élet teljességének a kulcsa a hálás lelkület elsajátítása, megőrzése és elmélyítése, nem pedig a követelőzés, vagy az irreális igénytámasztás. Hálád adok Istennek életem ajándékáért, a részesedésért a teremtés és a megváltás javaiban. Újból és újból rácsodálkozok arra, amilyen energikusan, mégis gyöngéden vezetett engem Isten az eddigiek során. Köszönetem fejezem ki emberi és papi formálódásom tevékeny cselekvőinek, kezdve családommal, amelyben jó volt felnőni, és amely elősegítette hivatásom felismerését és elfogadását. A sort folytatom elöljáróimmal, akiknek bölcsességükért mondok köszönetet, valamint barátaimmal, akik szolgálatuk ellátásában mutattak példát. Köszönetet mondok eddigi szolgálati helyeim katolikusainak és nem katolikus hívőinek, minden jóakaratú embernek azért, hogy a Krisztusba vetett hitünk kincsét, szépségét, igazságát és örömét megoszthattuk és elmélyíthettük egymással. Mindent egybevetve Istennek legyen hála mindazért, amit ajándékozott nekünk.”

A szentmise végén Zoltán atya köszönetet mondva bejelentette, hogy a neki szánt ajándékoknak megfelelő pénzösszeget perselyadományként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gálospetriben létesített Szentháromság gyermekotthona javára ajánlja fel.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Free Joomla templates by L.THEME