Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános iskolában
II. "Ismerd meg a Szentírást!" tehetségkutató versenyt tartottak Nyírteleken, a Szent Anna Katolikus...
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ” – Bemutatták Berszán Lajos atya portrékötetét
Könyvbemutatóra és kerekasztal-beszélgetésre hívták az érdeklődőket 2019. november 5-én a debreceni ...
Emléktáblát helyeztek el Kállay Miklós miniszterelnök fiai emlékére a nyíregyházi római katolikus gimnáziumban Szent Imre ünnepén
Névadóját ünnepelte a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium Általános Iskola, Kollégium, Óvoda ...
Az ételosztás kezdetére a nap is kisütött, a szeretet hatása a természetben is megnyilvánult – Több száz önkéntes mond igent a hat hónapig tartó krízisidőben, Debrecenben
Az ételosztás kezdetére a nap is kisütött, a...
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános iskolában
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános...
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ” –   Bemutatták Berszán Lajos atya portrékötetét
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ”...
Emléktáblát helyeztek el Kállay Miklós miniszterelnök fiai emlékére a nyíregyházi római katolikus gimnáziumban Szent Imre ünnepén
Emléktáblát helyeztek el Kállay Miklós miniszterelnök fiai emlékére...
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hírei

„ Istennek szolgálója vagy, Erzsébet, híred fennmarad,
Krisztusnál nyeri bocsánatot, s számunkra esdj kegyes napot.”
/részlet Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepének himnuszából/

Kenyérmegáldással emlékeztek Szent Erzsébet önzetlen szeretetére, adakozására november 19-én, Baktalórántházán az árpád kori római katolikus templomban.

Ezt a hagyományt hűen ápolják a városban, idén is sokan részt vettek ezen az ünnepen. A jelenlévők megismerhették Szent Erzsébet életét, sorsát, a „rózsa-csoda” történetét, személyében a mindent felülmúló önfeláldozás, a cselekvő- szeretet, és felebarát-szolgálat kiteljesedését. A több mint 760 éves római katolikus templom a XVIII. században egy Szent Erzsébetet ábrázoló oltárképpel büszkélkedhetett, amely kép ma a Dégenfeld Kastélymúzeum egyházi kiállításán tekinthető meg. A 2013 - ban feltárt, kora-középkori freskók között pedig a restaurátorok kibontottak egy Szent Erzsébetet ábrázoló falfestményt, amelyen a magyar királylány beteget ápol, és fürdet.

A helyi római katolikus hívek, a KÉSZ közösségével összefogva méltóan ápolják a magyar királylány emlékét, minden évben névnapján, megemlékeznek nemes tetteiről. Az ünnepi szentmisén a közösen elmondott Szent-Erzsébet imát követően, Lázár István atya megáldotta, majd megszentelte a negyven kerek cipót, amit a jelenlévők otthon családjukkal elfogyasztották. A megszentelt kenyerek eljutottak többgyermekes családokhoz, egyszerűbb, szerényebb körülmények között élő, magányos embertársainkhoz is.

Kép és szöveg: Némethné Csubák Éva.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank november 23 – 25. között

Budapest, 2018. november 20. – 2018-ban ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank. Három napon keresztül, november 23-án, 24-én és 25-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település több mint 200 áruházában. Az akcióhoz az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.

2018-ban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését. Az akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt országszerte. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál Színház közreműködésével, akikkel találkozhatnak a vásárlók az áruházakban.

Az Élelmiszerbank akciójának célja, hogy minél több nélkülöző asztalára kerülhessen étel az ünnepek során. Az idén november 23-án, pénteken 15 és 20 óra között, november 24-én, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 25-én vasárnap 8 órától 18 óráig várja az Élelmiszerbank a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akcióban az ALDI, az AUCHAN, a METRO és a TESCO üzletláncok biztosítják a helyszínt több mint 200 ponton országszerte. Az áruházakban kijelölt gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket – mint például: cukor, olaj, tészta, konzerv, édességek, bébi ételek.

Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank önkénteseivel a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt. „A Karácsonyi Adománygyűjtési akciónkra, bár eltér alaptevékenységünktől, hiszen ebben az akcióban nem élelmiszerfelesleget, hanem tartós élelmiszer adományokat gyűjtünk, mégis kiemelt figyelmet fordítunk. Fontosnak tartjuk, hogy karácsonykor senkinél ne maradjon üresen a terített asztal, ebben szeretnénk segíteni. Tavaly közel 39.000 csomagot tudtunk kiosztani a 236 tonna összegyűjtött adományból. Várjuk a vásárlókat az áruházakban és előre is köszönjük segítségüket” – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját megtalálhatja: https://www.elelmiszerbank.hu/hu/projektjeink/karacsonyi_adomanygyujtes.html


Kontakt:
Sczígel Andrea
külső kapcsolatok igazgató
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
mobil +36 30 619 9940
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2018. november 21., szerda 21:59

Szent József októberi küldetése Egyeken

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.

Közeleg a rozsdaszínű áradat.

Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -

elnémul a rigó, el a tücsök.

(...)

Csügged az ág, ejti leveleit. -

Ó, ha az ember is a bűneit

így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,

de állhatnék telemben bűntelen!

/Zelk Zoltán/

Az egyeki egyházközségben elindított Szent József vándorszobrot négy család várta az októberi hónapban is.

Szekeres Imre és felesége Piroska életének egy hetét vonta be ünnepi fényekkel és aranyozta be napjaikat. Piroska szavai szerint fel sem vetődött bennük más válasz a befogadásra, mint az igen. Van egy szeretett Mária szobra, melynek hiányzik a keze. Mellette kapott helyet a vendég, hogy a szentcsalád egy héten át teljes legyen, s a békéjét kiterjessze e helyen. Annál is inkább a kiteljesedés jellemezte örömüket, hiszen velük volt ezen a héten kis unokájuk Istvánka is, aki az esti közös imákat szorgalmasan és hittel velük mondta. Mintha fényesebben sütött volna a nap is! Az egész látogatást ünnepként, különlegesen fontos ünnepként élték meg. Kívánnak minden további befogadónak ilyen meghatározó élményt, mely hiterősítő, segít jobbá lenni és eligazodni a világban.

Radics László és családja is szívesen fogadták a szobrot és egy héten át vele osztották meg napjaikat. Kívánják mindenkinek, hogy találja meg helyét a világban, s váljon mindenki számára fontosabbá a hit a mindennapokban. Éljünk meg minden napot Istentől kapott kegyelemként, s adjunk hálát mindenkor a kapott jóért és rosszért egyaránt. Imádkoznak, hogy az emberek felismerjék az élet valódi értékét.

Len István és családja a következőket osztotta meg velünk: „Egyértelműen igent mondtunk Szent József befogadására, hisz ő a családok védőszentje, és mint minden családnak nekünk is szükségünk van a segítségére és útmutatására. Ez a hét alkalmat teremtett a közös imára és a közös gondolkodásra életünkről, Istennel való kapcsolatunkról. Hiszem azt, hogy ez egy magvetés volt lelkünkbe, mely előbb-utóbb kicsírázik Isten kegyelméből. Útravalóul Szent József a félelmeinket, gyengeségeinket, kétségeinket kapta, hogy közbenjárásával a félelmek bizalommá, a gyengeségek kitartássá és a kétségeink hitté válhassanak.”

Mucza Béla és felesége volt a negyedik család, kiknél tiszteletét tette és otthonát megszentelte a szentcsalád feje. Piroska fogalmazta meg meghatározó élményeiket a kérdések tükrében: „Amikor megkerestek azzal a kérdéssel, hogy befogadnánk-e a Szent József vándorszobrot egy hétre, rögtön igent mondtunk, hiszen megtisztelve éreztük magunkat, hogy hajlékunkba fogadhattuk a templomunk védőszentjének szobrát. Itt tartózkodása alatt hitünkben egyre inkább megerősödve éreztük a közös imádkozás hatalmát. Bízunk benne, hogy imánk meghallgatásra talál. Örültünk, hogy vendégségbe fogadtuk és búcsúzáskor megerősödtünk még inkább abban, hogy közbenjárásával népünk és nemzetünk élete békében és nyugalomban folyik tovább.”
Igazi szüret volt az októberi hónap, mindenféle édes hitgyümölcsök kerültek szentünk tarisznyájába. Köszönjük testvéreink, hogy ezeket a gyümölcsöket velünk megosztottátok, s hogy az ősz minden gazdagságának édes ízétől mindnyájan nemesedhettünk.

Farkas Éva tanító/képviselő testületi tag
Fotó: PlebaniaTeam

Ordít a techno, és a villogó ledfal előtt egy csapat tizenéves egymásra tapadva táncol. A lányok és az alkoholos üvegek szájról szájra járnak. Dől a cigarettafüst, majd kisvártatva az egyik zsebből gyanús, fehér porral teli zacskók kerülnek elő... A fenti jelenet nem egy lepukkant, vidéki zenei fesztiválon játszódódik, hanem egy katolikus gimnázium kápolna-dísztermében, ahol a fiatalok az általuk írt és rendezett darabbal tesznek épp tanúságot a tiszta élet mellett. A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium falai között, 2018. 11. 17-én megrendezett, XV. Fiatalok A Világ Életéért Találkozón (FAVÉT) jártunk.

A tizenöt évvel ezelőtt, Szenes István atya által elindított rendezvény, évről évre egy-egy továbbgondolásra érdemes témára koncentrál, melyről az iskola tanulói a saját eszközeikkel, dallal, tánccal, misztériumjátékokkal és csoportbeszélgetésekkel mondják el véleményüket. Idén a TISZTA szó került fókuszba, és ennek apropóján a találkozó több dolgot is érinthetett: egyaránt szólt a külső környezetünk és a lelkünk tisztaságáról is. A gazdag programon ebben az évben több mint 500 diák vehetett részt, akik a házigazda Szent Imre gimnázium mellett Kisvárda, Debrecen, Nyírbátor, Geszteréd, Ajak és Újfehértó katolikus iskoláiból érkeztek.

A délelőtt értékes előadásokkal kezdődött. Először Ugyan Attila táncpedagógus a tisztaság és a folklór kapcsolatát elemezte, majd a Topogó táncegyüttes tagjai perdültek a színpadra. Őket Dr. Soltész János görögkatolikus erkölcsteológus követte, aki tabuk nélkül beszélt a fiataloknak a szexualitásuk tiszta megéléséről. Ehhez a témához kapcsolódott egy magzati élet védelméről szóló kiállítás is, melyet az egyik tanteremben tekinthettek meg az érdeklődők.

A diákok néma csöndben hallgatták Orsolics Zénó segítő szakember szavait is, aki megrendítően hitelesen vallott a heroin rabjaként eltöltött éveiről, majd pedig az Isten kegyelméből történő megszabadulásáról. Előadásában többek között arra tanította a hallgatóságot, hogy az egészséges és tiszta élethez a harmóniát három irányban is meg kell találni. Egyrészt befelé nézve - önmagunkban, másrészt kifelé – embertársainkhoz fűződő viszonyunkban, és végül, de nem utolsósorban felfelé, az Isten-kapcsolatunkban.

Nagy Zsolt atya az ünnepi szentmisén elmondott elmélkedésében arra buzdította az ifjúságot, hogy a modern világ értetlensége ellenére is merjenek karakán módon kiállni a tisztaság mellett a hétköznapokban. Ferenc pápa szavait idézve arra bíztatta a gyerekeket, hogy legyenek ők is olyan „tornacipős szentek” akik a saját, istenfélő példájukkal képesek hatást gyakorolni a körülöttük élőkre.
A délután pedig valóban a „tornacipős szenteké” volt. A diákság által bemutatott két misztériumjáték közül az első egy ízig-vérig modern történetet dolgozott fel, melyben egy szenvedélybeteg fiatalember tragédiába torkolló sorsa elevenedett meg. A másik darab az Ószövetség és Újszövetség tisztasághoz kapcsolódó történeteit vitte színre tíz jelenetben. A gyerekek átütő erejű alakítása nem egy néző szemébe csalt könnyeket.
Egy ekkora rendezvény lebonyolítása komoly előkészületeket igényel. Oroszné Szabó Bernadett és Maczinkó Mariann tanárnők a háttérstáb tagjai voltak, a regisztrációtól az ebédrendelésig mindenben igyekeztek segíteni. Több éve végzik ezt a feladatot anélkül, hogy bármiféle jutalmat várnának el munkájukért. Bernadett tanárnő szerint elég jutalom az is, hogy egy ilyen fontos esemény tevékeny részese lehet. Mariann tanárnő pedig ajándékként élte meg az utóbbi éveket, mert osztályával együtt dolgozva a szervezésen, még közelebb kerülhetett a rá bízott gyerekekhez.
A találkozó fontosságát Megyesi Mária, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI intézményvezetője is elismeri. Úgy véli, hogy a hagyományos lelki programokat hatásosan egészíti ki a FAVÉT a maga „cselekedtető” pedagógiájával. A gyermeki lélek azt tudja a legjobban befogadni, amit cselekedve sajátít el. Erre pedig jó eszköz az iskoladrámákat idéző misztériumjáték, amely mindig megérinti a bennük szereplőket. Igazgatónő azt látja a találkozó legnagyobb erényének, hogy a gyerekekben felébred a vágy, hogy egy fontos üzenet átadásának részesei legyenek. Persze az is látszik rajtuk, hogy élvezik a közös munkát, de az bizonyos, hogy nem csak a puszta szereplésvágy mozgatja őket. Ez a rendezvény egyszerre fejleszti a személyiségüket és a lelki életüket is.
A találkozó létrejötte nehezen képzelhető el Bákonyi János iskolalelkész és Nagy Éva tanárnő áldozatos munkája nélkül. Ők ketten oroszlánrészt vállalnak minden évben a FAVÉT előkészítésében és lebonyolításában. János atya a lelki háttér mellett olyan földhözragadt dolgokkal is képes foglalkozni, hogy hogyan csavarozzuk fel precízen a színpad deszkáit, vagy miként lehet elsötéteni a kápolna hatalmas ablakait. Éva tanárnő pedig, ha kell, a kórussal gyakorol, ha kell, zenéket rendszerez, jeleneteket instruál, és még attól sem riad vissza, hogy huszonöt kamasz fiút rávegyen arra, hogy ellejtsék a Baál próféták táncát a nyílt színen.
Éva tanárnő azt mondja, ő minden évben a reményt kapja meg a FAVÉT-tól. A reményt, hogy a fiatalok még mindig ilyen szép számmal fogékonyak a komoly üzenetekre. A belefektetett energiája pedig busásan megtérül, amikor látja a gyerekek mosolyát, vagy amikor azt hallja a találkozó végén tőlük, hogy milyen kár, hogy most egy egész évet kell várni a következő FAVÉT-ig.
Az egyházi évekhez kapcsolódó témákat mindig János atya választja ki, de a gyerekek könnyen tudnak azonosulni a nemes gondolatokkal. Bákonyi atya abban látja a FAVÉT sikerét, hogy a rendezvény képes megmozgatni az intézmény szinte összes nagygimnazistáját. És amellett, hogy a gyerekek alkotó munkát végeznek, élvezik az együttlétet, érzelmileg is átélik, megélik a bibliai üzeneteket. János atya még soha nem számolta össze, hány munkaórát tölt el évente a FAVÉT-tal, nem is akarja ezt tudni. Azt vallja, ha az elmúlt tizenöt évben csak egy ember életét befolyásolta pozitívan az itt kapott impulzus, akkor már bőven megérte megrendezni a találkozót.
Hogy valóban megéri megrendezni a FAVÉTOT, azt semmi nem bizonyítja jobban, mint a programban részt vevő diákok tanúságtétele.
Eszter az öltöztetőket és a kellékeseket fogta össze ebben az évben. Nem volt könnyű dolga. A háttércsapatnak a díszletek mellett több mint száz gyerek kosztüméről és kellékeiről kellett gondoskodnia. Emberfeletti munkát végeztek a diákok, éppen ezért talán a kellékesek kapták az egyik legnagyobb tapsot a misztériumjáték végén. Mert ez egy olyan színház volt, ahol nem csak a primadonna arathatta le a sikerért járó babért.
Anna a Noé- jelenet rendezőjeként egyszerre élte át a felelősség terhét és örömét is. Rengeteg munkája volt abban, hogy a sok szereplő óramű pontosan mozogjon, de amikor vége lett a jelenetüknek, a közösen megélt öröm minden erőfeszítésért kárpótolta.
A tizenkilenc éves Fanni a gonosz lelket testesítette meg a nagy misztériumjátékban. Számára a szerepe legfőbb üzenete az volt, hogy mindig legyenek az embernek céljai, de ne hagyja magát a gonosz által befolyásolni.
Boglárka Lót feleségét játszotta a darabban. Ő amellett, hogy tisztelet és türelmet tanult a többiekkel való munka során, azt az üzenetet vitte magával, hogy ha az ember rászánja magát egy feladatra, ne tekintgessen hátra, hanem haladjon erős akarattal az Isten által kijelölt útján.
Az Illést alakító Ádámot az fogta meg leginkább, hogy karaktere a halk fuvallatban ismeri fel az Úr szavát. Számára ez azt üzente, hogy ne mindig a látványos jeleket várjuk az Úrtól, keressük szavát a hétköznapi életünkben.
Balázs nehéz feladatot kapott idén. Ő rendezte az egyik jelenetet, és Jézust is neki kellett a színpadon megjelenítenie. Azt mondja, megtapasztalta a felelősség súlyát.
Anti nagyon nehezen azonosult a szodomai bűnös szerepével. János atya szerint azért, mert a tisztáknak nehezebb eljátszaniuk a bűnöst, mint a bűnösnek a tisztát.
Anti, Balázs, Boglárka és Fanni és a többiek talán pont ezzel a FAVÉT-tal tették meg az első lépést tornacipős szentség felé vezető úton. Az általuk közvetített üzenetek pedig még több fiatalt terelhetnek erre az útra. Évről évre, FAVÉT-ről FAVÉT-re egyre többet.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka
tanár, médiaképzős hallgató

2018. november 17., szombat 11:06

Árpád-házi Szent Erzsébet

A középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nagy tisztelet övezi. Sík Sándor „a női eszmény megtestesülésé”-nek nevezte őt. Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk liturgikus ünnepén, november 19-én.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden esztendőben elénk állítja a magyar királylány példáját, akit a felebaráti szeretet szentjeként ismert meg az egész világ. Ez az ünnep szembesít minket azzal is, hogy bár mindössze 24 évet élt, számára ennyi idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megértse és tettekre váltsa az evangélium tanítását.

Mi volt a titka? Elsősorban az, hogy lélekben azonosulni tudott az Úr Jézussal és így életre váltotta a Mester utolsó ítéletről szóló szavait: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Amikor a szegénység keresztjét hordozókkal találkozott, felismerte bennük a szenvedő, keresztjét hordozó Krisztust. Amikor az éhezőknek enni, a szomjazóknak inni adott, amikor a hajléktalanokat befogadta, a ruhátlanokat felöltöztette, a betegeket ápolta, a szomorúakat vigasztalta, nemcsak a szükséget szenvedő embereket, hanem a velük közösséget vállaló Isten Fiát is szolgálta.

Erzsébetnek egész élete istenszolgálat volt. Úgy élt, hogy nemcsak családjára, szeretett férjére és a gyermekeire tudott gondolni, hanem azokra az ismeretlen szegényekre is, akikkel maga Krisztus fűzte testvéri kötelékbe. Ez az Istenre és minden emberre kiáradó szeretet tette képessé arra, hogy nemcsak szeretve és másoktól körülrajongva, hanem ellenszélben és magára maradva is megvalósítsa élete jelmondatát: „Tegyétek boldoggá az embereket!”. Ez a szeretet egyfajta állandó derűvel vértezte fel őt. Nem véletlen, hogy halálos ágyán azt mondta egyik szolgálólányának: „Tudd meg, hogy nagyon boldog voltam...”

Árpád-házi Szent Erzsébet élete példa számunkra mind a családi, mind pedig a szolgáló szeretetben. Élete olyan nagy hatással volt kortársaira, hogy halála után négy évvel, 1235-ben szentté avatta az egyház és ma is ő a legismertebb magyar szent a világon.

Szent Erzsébet élete ma is példa mindannyiunk számára: imádságban eltöltött perceink, vezekléseink, kereszthordozásaink csakúgy, mint családi életünk és pihenéssel eltöltött időnk mind-mind kedvesek lehetnek az Úrnak, ha bennünk él az Ő szeretete.

Amikor Szentatyánk, Ferenc pápa az elmúlt évben először hirdette meg a szegények világnapját, az a cél vezette, hogy felrázza a keresztény közösségek lelkiismeretét és ösztönözze őket a szeretet cselekedeteinek gyakorlására, hogy Krisztus szeretetének beszédes jelei legyenek nemcsak a rászorulók, hanem az egész világ számára. A szentéletű pápának, VI. Pálnak 1967-ben megfogalmazott intése pedig napjainkban – amikor nyugati kultúránkban többen halnak meg túltápláltság, mint éhezés következtében – különösen is aktuális: „Köztudomású, milyen szigorú szabatossággal fogalmazták meg az egyházatyák a gazdagok kötelességeit a szegények iránt: »Amit a szegénynek adsz, nem a magadéból adod - mondja Szent Ambrus, csak azt adod vissza, ami az övék. Hiszen azt foglalod le magadnak, ami mindenki közös használatára adatott. A föld mindenkié, nem a gazdagoké«. Vagyis a magántulajdon senki számára sem képez abszolút és feltétel nélküli jogot. Senkinek sem szabad a maga kizárólagos használatára fenntartania szükségleteit meghaladó javakat akkor, amikor a többiek még a szükséges létminimummal sem rendelkeznek” (Populorum Progressio, 23).

Ezért most mi is bizalommal fordulunk keresztény hívő testvéreinkhez, hogy november 25-én, vasárnap adományaikkal segítsék Egyházunk karitatív munkáját. Emellett a Karitász az idei esztendőben is elindítja adventi segélyprogramját „Tárjátok ki a szíveteket” címmel, amelynek keretében a Karitász karácsonyi és téli krízishelyzeti tevékenységéhez lehet csatlakozni a segélyakciók támogatásával, valamint az 1356-os adományvonal felhívásával.

Egyúttal megköszönjük a közel tízezer önkéntes áldozatos munkáját, amelyet az egyházmegyék karitászcsoportjaiban hazánk mintegy 800 településén végeznek. Ezt a nagy kihívást jelentő szolgálatot jelentősen segítette az elmúlt években a kedves testvérek templomi adománygyűjtések alkalmával nyújtott nagylelkű támogatása.

Szívből kívánjuk, hogy minden keresztény testvérünk minél gyakrabban tapasztalhassa meg életében azt a lelki élményt, amelyet így szoktunk megfogalmazni: „jót tenni jó”, amikor is szívünk mélyén meghalljuk az Atya szavát: „Jól van, te hűséges, derék szolga...” (Mt 25,21). De eszükbe juthatnak Jézus szavai is, amelyeket Pál apostol idéz: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35).

Árpád-házi Szent Erzsébet mennyei közbenjárása is segítsen mindannyiunkat a jócselekedetekben és a jóban való megmaradásban.

Budapest, 2018. november 11.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

„Amikor az egyház és a keresztény ember rá akar találni a saját arcára, nem tehet mást, mint hogy elindul a szegény ember felé. A szegények iránti szeretet teszi az egyházat katolikussá, vagyis egyetemessé. A szegények nem függeléket jelentenek, hanem teológiai kiindulási pontot az egyház megújulásához."

1987. október 17-én tömegek gyűltek össze Párizsban a Trocadéro épülete előtt elhelyezett emlékkő leleplezése alkalmából. Az emlékkőre Joseph Wresinski katolikus pap gondolatát vésték: „Valahányszor arra ítélnek férfiakat és nőket, hogy súlyos szegénységben éljenek, emberi jogok sérülnek. Magasztos kötelességünk, hogy erőink egyesítésével biztosítsuk a jogok érvényesülését.”
Az ünnepélyes szertartás végén Wresinski azt mondta: „Ma este mi – állampolgárok, miniszterek, képviselők, tisztviselők és mindenki más – szövetséget kötöttünk a munkanélküliekkel, az írástudatlanokkal, a nyomorban élőkkel, a hajléktalanokkal. Ez a szövetség nem egy éjszakára szól, hanem az egész jövőre.”

A szegénység elleni küzdelem világnapjának gondolata Joseph Wresinski atyától, az ATD – Negyedik Világ Mozgalom alapítójától származik. (ATD: aide à toute détresse – segítség mindenfajta nyomorúság ellen).
Joseph Wresinski francia katolikus pap (1917–1988) mélyszegénységben élő családban, lengyel apa és spanyol anya gyermekeként született a franciaországi Angers-ben. Papi hivatását alapvetően meghatározta, hogy születésétől kezdve megtapasztalta a legmélyebb nyomorúságot, s újraértelmezve az evangéliumot lelkipásztorként szinte mindvégig a nincsteleneket szolgálta. 1957-ben Noisy-le-Grand hajléktalantelepén a legnehezebb körülmények között élő családokkal együtt létrehozta az ATD – Negyedik Világ Mozgalmat, amely azóta világszerte elterjedt, és állandó munkatársai, valamint önkéntesei révén csaknem harminc országban segíti a legrászorultabbakat. Hite szerint az egyház „maga a szegénység, megvetettség, kirekesztés, ő a világ fekete báránya, számkivetettje. Emiatt a mindenki által leginkább megvetett és leginkább kirekesztett nép mellé kell állnia”.

2016. október 17-én tartották Bolognában a Reti della carità (A karitász hálói) elnevezésű, szegényekkel foglalkozó olaszországi szervezeteket tömörítő hálózat konferenciáját. A megnyitón Matteo Zuppi bolognai érsek a következő szavakkal fordult a résztvevőkhöz: „Amikor az egyház és a keresztény ember rá akar találni a saját arcára, nem tehet mást, mint hogy elindul a szegény ember felé. A szegények iránti szeretet teszi az egyházat katolikussá, vagyis egyetemessé.”
„A szegények nem függeléket jelentenek, hanem teológiai kiindulási pontot” az egyház megújulásához – ezt hangsúlyozta a II. vatikáni zsinat, és ezt emeli ki Ferenc pápa is, amikor azt mondja, egy „szegény és szegényekért élő egyházat szeretne" – tette hozzá a bolognai érsek.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Öröm-Hír Sajtóiroda

„A szegénység nem korlátozódik halk szavakra, hanem kiáltássá válik, ami keresztülhatol az egeken és elér magáig Istenig is. Mit fejez ki a szegény kiáltása, ha nem a szenvedését, magányát, csalódottságát és reménységét? Feltehetjük magunknak a kérdést: hogy történhet meg, hogy a kiáltás, ami egészen Istenig hatol, a mi fülünkhöz nem jut el, minket tétlenségben és közömbösségben hagy?” (Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára)

2017. november 18-én, első ízben tartották meg az Egyházban a szegények világnapját, amelyet Ferenc pápa 2016-ban, az irgalmasság szentéve végén hirdetett meg azzal a céllal, hogy a keresztény közösségek az egész világon egyre inkább Krisztus szeretetének konkrét jelei legyenek a szegények és rászorulók számára.

Ferenc pápa a 2. a szegények világnapjára, 2018. november 18-ára írt üzenetét az alábbiakban olvashatjuk

1. „Íme, egy szegény kiáltott s az Úr meghallgatta őt” (Zsolt 34,7). A Zsoltáros szavai abban a pillanatban a mi szavainkká is válnak, amikor olyan testvéreinkkel és nővéreinkkel találkozunk, akik a szenvedés és a kirekesztettség legkülönfélébb helyzeteiben élnek, és akiket egyszerűen csak „szegényeknek” szoktunk nevezni. E sorok írójától ezek a helyzetek nem idegenek, épp ellenkezőleg: tényleges tapasztalata van a szegénységről, ez azonban a hálaadás és az istendicséret forrásává válik számára. A fenti zsoltár lehetővé teszi számunkra, mai emberek számára is, akiket a szegénység számtalan formája vesz körül, hogy megértsük, kik az igazán szegények, és felismerjük meghívásunkat arra, hogy arcunkat feléjük fordítsuk, kiáltásukat meghallgassuk és szükségleteiket felismerjük.

Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy az Úr meghallgatja a szegényeket, akik hozzá kiáltanak, és jó azokhoz, akik a szomorúságtól, a magánytól és a kirekesztettségtől megtört szívvel nála keresnek menedéket. Meghallgatja azokat, akiknek méltóságát lábbal tiporják, mégis van erejük ahhoz, hogy tekintetüket a magasba emeljék, fényt és vigasztalást merítve ebből. Meghallgatja azokat, akiket egy meghamisított igazságosság nevében üldöznek és ezért az erőszaktól megfélemlítve élnek, mégis bizonyosak abban, hogy Isten az ő Szabadítójuk is. Ami a zsoltár imádságából leginkább kitűnik, az a bizalomteljes ráhagyatkozás egy olyan atyára, aki meghallgat és elfogad. E szavak hullámhosszán mélyebben megérthetjük azt, amit Jézus a boldogságmondásokkal meghirdetett: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a Mennyek Országa” (Mt 5,3).

Ez az egyedülálló, nem érdemeinkhez mért és alig szavakba önthető tapasztalat azt a vágyat ébreszti fel az emberben, hogy másokkal is megossza, mindenekelőtt azokkal, akik - miként a zsoltáros - szegények, elutasítottak és kirekesztettek. Mert nem szabad, hogy bárki is magát az Atya szeretetéből kirekesztettnek érezze, különösen nem azért, mert a világ, amelyben él, magába zárkózik és legfőbb értékként a gazdaságot tünteti fel.

2. A szegények magatartását és Istenhez fűződő kapcsolatát a zsoltár három igével jellemzi. A legelső: „kiált”. A szegénység nem korlátozódik halk szavakra, hanem kiáltássá válik, ami keresztülhatol az egeken és elér magáig Istenig is. Mit fejez ki a szegény kiáltása, ha nem a szenvedését, magányát, csalódottságát és reménységét? Feltehetjük magunknak a kérdést: hogy történhet meg, hogy a kiáltás, ami egészen Istenig hatol, a mi fülünkhöz nem jut el, minket tétlenségben és közömbösségben hagy? Egy olyan világnap, mint ez a mai, komoly lelkiismeretvizsgálatra hív meg mindannyiunkat, hogy saját magunk számára is világossá váljon, valóban alkalmasak vagyunk-e meghallgatni a szegényeket.

Ahhoz, hogy meghalljuk a hangjukat, csendre és figyelemre van szükségünk. Ha mi túl sokat beszélünk, nem leszünk képesek őrájuk odafigyelni. Attól tartok, hogy sok, önmagában szükséges és érdemes kezdeményezés inkább irányul arra, hogy nekünk tetsszen, mintsem arra, hogy a szegények kiáltását komolyan vegye. Ebben az esetben a szegények jajkiáltására adott válaszunk nem lesz megfelelő, mivel helyzetükkel valójában nem is tudunk azonosulni. Az ember ily módon foglyává válik egy olyan kultúrának, ami arra készteti, hogy önmagát tükörben szemlélje és mértéktelenül törődjön saját magával, elegendőnek gondolva az önzetlenség alkalmi gesztusát önmaga megnyugtatására, anélkül, hogy engedné magát mélyen megérinteni.

3. A második ige: „válaszol”. Az Úr, ahogy a zsoltáros tanítja, nemcsak meghallja a szegények kiáltását, hanem válaszol is rá. Válasza pedig nem más, mint a szeretet tökéletes azonosulása a szegények helyzetével, amit az üdvtörténet számos eseménye is igazol. Ez történt akkor is, amikor Isten színe előtt Ábrahám kifejezte kívánságát, hogy utódot szeretne, noha ő és felesége már idősek voltak és nem született gyermekük (Vö. Ter 15,1–6). Ez történt akkor is, amikor Mózes az égő és el nem égő csipkebokor tüzéből megkapta az Isteni Név Kinyilatkoztatását és küldetését arra, hogy kivezesse népét Egyiptomból (Vö. Kiv 3,1–15). A szeretetnek ez a válasza erősítette meg a népet a pusztai vándorlás során is, amikor kínzó éhséget és szomjúságot érzett (Vö. Kiv 16,1–16; 17,1–7) és amikor a legsötétebb szükségbe, vagyis a bálványimádásba és a szövetséggel szembeni hűtlenségbe zuhant (Vö. Kiv 32,1–14).

Isten válasza a szegények számára mindig egy üdvösségszerző beavatkozás azzal a céllal, hogy a test és a lélek sebeit meggyógyítsa, hogy az igazságosságot helyreállítsa és hogy az embert emberhez méltó élethez segítse. Isten válasza ugyanakkor felszólítás is mindazok felé, akik hisznek benne, hogy emberi lehetőségeik szerint ugyanígy cselekedjenek. A Szegények Világnapja világszerte az Egyház kicsiny válasza minden szegény ember és minden szegény ország számára: ne higgyék, hogy kiáltásuk süket fülekre talál. Ez a világnap minden bizonnyal nem több, mint egyetlen csepp víz a szegénység pusztájában, mégis jele lehet a szükséget szenvedőkkel való együttérzésnek, mert a szegények megláthatják benne testvéreik és nővéreik aktív együttérzését. A szegényeknek nem közvetítőkre van szükségük, hanem mindazok személyes elköteleződésére, akik meghallják kiáltásukat. A hívők magatartása nem korlátozódhat alkalmi segítségnyújtásra - még akkor sem, ha ez az adott pillanatban szükséges és örvendetes is -, hanem „a szeretet figyelmességét” kívánja meg (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 199.), ami a másik személyt helyezi figyelme fókuszába és az ő javát keresi.

4. A harmadik ige: „felszabadít”. A bibliai szegény annak bizonyosságában él, hogy Isten beavatkozik mellette azért, mert vissza akarja adni emberi méltóságát. A szegénység soha nem „keresett”, hanem „teremtett” állapot: az önzés, a gőg, az irigység és az igazságtalanság okozza. E bűnök egyidősek az emberiséggel, olyanok, amelyek számtalan ártatlannak okoznak kárt és drámai társadalmi következményekhez vezetnek. Isten szabadító beavatkozása a megváltás cselekedete mindazok számára, akik gyászukat és félelmeiket Őelé viszik. Isten hatalmas közbelépése megtöri a szegénység rabságát. Számos zsoltár beszéli el és dicsőíti ezt az üdvtörténetet, amelyet a szegények személyes sorsa is igazol. „Hiszen ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott” (Zsolt 22,25). Isten orcáját megláthatni nem más, mint barátságának, közelségének, üdvösségének a jele. „(...) mert kegyesen tekintettél nyomorúságomra, és segítettél kínjaimban (...), lábamat tágas helyre állítottad” (Zsolt 31,8–9). A szegénynek „tágas helyet” biztosítani ugyanazt jelenti, mint őt a „vadász csapdájából” kimenteni (Zsolt 91,3), kiszabadítani az útjába vetett a hurokból azért, hogy akadálytalanul haladhasson előre és megkönnyebbülten tekinthessen az életre. Isten üdvözítő ereje egy, a szegények felé kitárt karban testesül meg, ami befogad, oltalmaz és annak a barátságnak a tapasztalatát adja, amelyre mindenkinek szüksége van. Ebből a konkrét és megtapasztalható közelségből indul ki a szabadulás útja: „Minden keresztény személy és közösség arra hivatott, hogy Isten eszköze legyen a szegények felszabadítására és támogatására, oly módon, hogy teljesen beépülhessenek a társadalomba; ez azt feltételezi, hogy tanulékonyak és figyelmesek legyünk a szegények kiáltásának meghallására és megsegítésükre” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 197).

5. Megrendítő számomra a tudat, hogy sok szegény ember azt a Bartimeust testesíti meg, akiről Márk evangélista beszél (Vö. Mk 10,46–52). A vak koldus, Bartimeus „az út szélén ült” (46. vers). Amikor hallotta, hogy Jézus arra megy, „hangosan kiáltozni kezdett” és könyörgött „Dávid fiához”, hogy könyörüljön rajta (47. vers). „Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta »Dávid fia, könyörülj rajtam!« Isten Fia meghallotta kiáltását: »Mit tegyek veled?« »Mester - kérte a vak -, hogy lássak«” (48–51. vers). Az evangéliumnak ebben a szakaszában valósággá válik az, ami a zsoltárban még csak ígéret volt. Bartimeus egy szegény, aki még a látás és a munka lehetőségeit is nélkülözi. Mennyi minden vezet még ma is ilyen bizonytalan élethelyzetekhez! A létfenntartáshoz szükséges eszközök hiánya, a kirekesztés, vagy az a körülmény, hogy az ember már nincs birtokában munkaereje teljességének, a társadalmi rabszolgaság különféle formái, amelyek az emberiség által elért fejlődés ellenére még mindig jelen vannak ... Milyen sok szegény ül ma is - miként Bartimeus - az út szélén és keresi élete értelmét! Milyen sokan teszik fel maguknak a kérdést, hogy miért csúsztak ennyire mélyre és hogyan tudnának ismét felállni! Arra várnak, hogy valaki hozzájuk lépjen és így szóljon: „Bátorság, állj fel, téged hív” (49. vers).

Sajnos gyakran megtörténik, hogy azok a szavak, amelyek a szegényekhez szólnak, inkább szemrehányóak vagy hallgatásra és a néma tűrésre szólítanak fel. Ezek a goromba hangok gyakran a szegényektől való félelemből fakadnak, mert az emberek a szegényekben nemcsak a szükséget szenvedőket látják, hanem olyanokat is, akik bizonytalanságot, instabilitást vagy épp zavart okoznak a mindennapi életben, akiket ezért vissza kell utasítanunk vagy távol tartani magunktól. Az ember hajlamos az ilyen távolságtartásra és nincs tudatában, hogy ezzel Jézustól, az Úrtól is eltávolodik, aki senkit sem utasít vissza, hanem mindenkit magához hív és vigasztal. A hívők magatartását illetően is mennyire sürgetőek a próféta szavai: „Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl (Iz 58,6–7). Az ilyen jócselekedetek lehetővé teszik, hogy a bűnök megbocsáttassanak (1Pét 4,8), hogy az igazságosság megvalósuljon, és hogy amikor az Úrhoz kiáltunk, ő így válaszoljon: „Íme, itt vagyok” (Iz 58,9).

6. A szegények elsőként ismerhetik fel Isten jelenlétét és tehetnek tanúságot az életükben megtapasztalt közelségéről. Isten hű marad ígéretéhez és az éjszaka homályában sem engedi, hogy szeretetének és vigasztalásának melege hiányozzék. Ahhoz, hogy a szegények nyomasztó helyzetén javíthassunk, szükséges, hogy a szegények megtapasztalhassák testvéreik és nővéreik jelenlétét és hogy akik így törődnek velük - megnyitva előttük szívük és életük ajtaját - éreztessék, hogy barátaiknak és családtagjaiknak tekintik őket. Csak így lehetséges, hogy „felismerjük életük üdvözítő erejét, és azt az Egyház útjának középpontjába helyezzük” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 198.).

A mai világnapon arra kapunk meghívást, hogy konkrét formába öntsük a zsoltár e szavait: „A szegények esznek és jóllaknak” (Zsolt 22,27). Tudjuk, hogy a jeruzsálemi templomban az áldozat bemutatása után ünnepi étkezést tartottak. Az elmúlt esztendőben számos egyházmegyében került sor ugyanerre, ezzel az eseménnyel gyarapítva a szegények első világnapját. Így sokan megtapasztalhatták az otthon melegét, egy ünnepi étkezés örömét és mindazok szolidaritását, akik egyszerű és testvéri módon meg akarták osztani velük ezt az étkezést. Szeretném, ha ebben és az elkövetkező években is eme együttlét újrafelfedezésének örömében ünnepelhetnénk ezt a világnapot. Vasárnaponként egymással közösségben imádkozni és étkezni, megosztani egymással az ételünket olyan tapasztalat, ami az első keresztény közösséghez kapcsol minket. Ezt a közösséget Lukács evangélista a maga eredetiségében és egyszerűségében így mutatta be: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. (...) A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek” (ApCsel 2,42.44–45).

7. A keresztény közösség nap mint nap számtalan kezdeményezést karol fel, hogy tanúsítsa jelenlétét a szegények mellett és enyhítse a szemünk előtt létező szegénység sokféle formáját. Sokszor valósul meg ennek során együttműködés olyan emberekkel is, akik nem a hittől, hanem az általános emberi szolidaritástól vezérelve nyújtanak segítséget. Fontos ráébrednünk arra, hogy az ilyen méreteket öltő szegénységgel szemben lehetőségeink korlátozottak, gyengék és elégtelenek, ennek pedig arra kell indítania bennünket, hogy kinyújtsuk kezünket mások felé és így a kölcsönös együttműködéssel hatékonyabban érhessük el a célt. Minket a hit és a felebaráti szeretet parancsa vezet, de emellett elismerjük a segítség és a szolidaritás más formáit is, amelyek részben ugyanazt a célt szolgálják, nem hanyagolhatjuk el azonban azt, ami küldetésünk sajátossága: azt a törekvést, hogy mindenkit Istenhez és életszentségre vezessünk. A különféle tapasztalatok közötti dialógus és annak alázata, hogy munkánkat mindenféle elismerés vágya nélkül végezzük, nem más, mint megfelelő és az evangéliumhoz méltó válasz, amelyre megvan a lehetőségünk.

A szegényekkel kapcsolatban szó sem lehet vetélkedésről vagy annak méregetéséről, hogy ki nyújtja a legjobb segítséget, sokkal inkább alázatosan el kell ismernünk, hogy a Szentlélek indít azokra a cselekvésekre, amelyek válasszá és Isten jelenlétének jeleivé válhatnak. Mihelyt utat találunk arra, hogy a szegényekhez közelítsünk, tudnunk kell, hogy az elsőbbség Őt illeti, aki szemünket és szívünket a megtérésre megnyitja. A szegényeknek nem látványos tettekre van szükségük, hanem olyan szeretetre, amely képes háttérben maradni és képes arra is, hogy ne tartsa számon a megtett jót. Ezeknek a cselekedeteknek az Úr és a szegények az igazi főszereplői. Aki erre a szolgálatra adja magát, az eszközzé válik az Úr kezében arra, hogy Ő jelenlétét és üdvét láthatóvá tegye. Erre emlékeztet Szent Pál apostol, amikor az egymással a legnemesebb kegyelmi adományok miatt versengő korintusi keresztényeknek ír: „A szem nem mondhatja a kéznek: »Nincs rád szükségem« vagy a fej a lábnak: »Nincs rád szükségem«” (1Kor 12,21). Az apostol lényeges észrevételt tesz, amikor megállapítja, hogy a test gyengébbnek tűnő tagjai egészen nélkülözhetetlenek (Vö. 22. vers), „sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük” (23–24. vers). Miközben Pál alapvető tanítást nyújt a karizmákról, a közösségnek az evangéliumi viselkedéséről is beszél a leggyengébb és leginkább rászoruló tagokkal szemben. A szegényeket illetően Krisztus tanítványaitól idegen kell, hogy legyen a lenézés és a leereszkedő kegyeskedés, sokkal inkább arra vannak meghívva, hogy tiszteletet mutassanak a szegényekkel szemben és elsőbbséget adjanak nekik azzal a meggyőződéssel, hogy ők hordozzák körünkben Krisztus valóságos jelenlétét. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).

8. Itt értjük meg, hogy mennyire különbözik a mi életmódunk a világétól, amely a hatalmasokat és a gazdagokat élteti, őket követi és tekinti példaképnek, miközben a szegényeket kirekeszti, selejtnek és szégyellnivalónak tartja őket. Pál apostol szavai meghívást jelentek számunkra arra, hogy az evangélium szellemében szolidaritást gyakoroljunk a test leggyengébb és kevésbé fontos tagjaival szemben: „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele” (1Kor 12,26). Ugyanerre hív fel az apostol a Rómaiakhoz írt levélben: „Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve” (Róm 12,15–16). Ez Jézus tanítványainak a hivatása, szüntelenül megcélzott ideál annak érdekében, hogy mind teljesebben kialakítsuk magunkban „Krisztus érzületét” (Vö. Fil 2,5).

9. Természete szerint a hit a remény szavában valósul meg. Sokszor épp a szegények azok, akik megingatják a mi közönyünket, amely egy túlságosan is evilági és a jelenhez kapcsolódó életből fakad. A szegények kiáltása a remény szava, amelyben a szabadulás bizonyossága is megjelenik. A remény Isten szeretetén alapul, aki senkit sem hagy cserben, aki benne bízik (Vö. Róm 8,31–39). Avilai Szent Teréz így ír erről a Tökéletesség útjában: „A lelki szegénység akkora kincs, hogy magában foglalja e világnak összes javait: felséges nagy uraság az! Azt akarom ezzel mondani, hogy aki minden vagyont megvet, minden vagyon fölött uralkodik” (2,5). Amennyiben képesek vagyunk felismerni az igazi értéket, Isten előtt gazdagodunk, magunk és mások előtt pedig bölcsekké válunk. Ez pedig úgy valósul meg, hogy ha az ember képes a gazdagságnak valódi és igaz értelmet adni, emberségében is kibontakozik és képes lesz javainak megosztására is.

10. A püspöki szolgálatban testvéreimet, valamint a papokat és különösen is a diakónusokat, akik a kézfeltétel által a szegények szolgálatára nyertek megbízást (Vö. ApCsel 6,1–7), a megszentelt élet képviselőit és a laikusokat, akik a plébániákon, az egyesületekben és a lelkiségi mozgalmakban az Egyház szegénységre adott válaszát kézzel foghatóvá teszik, arra hívom, hogy ezt a világnapot az újraevangelizáció kiemelt pillanataként éljék meg. A szegények evangelizálnak minket, segítenek abban, hogy minden nap felfedezzük az evangélium szépségét. Ne hagyjuk elveszni a kegyelem eme alkalmát. Érezzük magunkat mindnyájan ezen a napon a szegények adósainak, mert ha kinyújtjuk a kezünket egymás felé, megvalósul az az üdvhozó találkozás, amely támogatja a hitet, hatékonnyá teszi a felebaráti szeretetet és képessé teszi a reményt arra, hogy biztosan haladjon az Úr felé, aki eljön.

Vatikánváros, 2018. június 13-án, Páduai Szent Antal emléknapján
Ferenc

Ha ősz, akkor itt a hálaadás ideje! A munkálkodó ember várja munkájának eredményét, a föld termését, a sok szép kincset, javakat, amelyet a föld, a kert megterem, és ami őt táplálja, egészséges ételként családja asztalára tehet. Mind ez a fáradtságos munkán kívül az időjárásnak köszönhető. Isten teremtő munkája, áldása sem maradhat ki ebből, mert hiába fáradozik a földműves, a gazda, ha nincs rajta az Úr áldása.
Ilyen hálaadó ünnepi szentmisére gyűltek össze a baktalórántházai templomba a római katolikus hívek egy októberi vasárnap, hogy a Szűzanya lába előtt elkészített termésoltáron elhelyezett szebbnél-szebb termésekért hálát adjanak a mindenható Istennek.

Már a szombati előkészületi napon sokan elhozták a termések és az ünnepi oltárra helyezték.
A helyi KÉSZ kezdeményezésére, és szervezésében. Köszönet, akik igent mondtak a hívó szóra és fontosnak tartják a hálaadást.
A terméseket Lázár István atya áldotta meg, mindannyiunk örömére és tetszésére. Köszönet a Városi Önkormányzatnak, a BLTG-nek, a Vay Ádám Középiskolának, a Szociális Központnak, a helyi pékségnek, a malomnak, az őstermelőknek, és minden keresztény testvérünknek a szép, ízlésesen elkészített gyümölcs- és zöldség kosarakért. Országunk keleti szegletében, városunkban szorgalmas emberek élnek, akik közül sokaknak fontos, hogy saját maguk termeljenek egészséges élelmet családjuk számára.

„ Fogadd el mindenható Isten
ezt az adományt, mit áldozunk itt lenn.
Elhoztuk jó szívvel mit földünk megtermett,
megköszönjük neked puha kenyerünket.

Áldd meg szent Istenünk dolgos két kezünket,
áldd meg földjeinket, virágos mezőket.
Kezedbe ajánljuk kicsiny városunkat,
egész nemzetünket, egész világunkat...”

Kép és szöveg: Némethné Csubák Éva

2018. november 8-án a Szent Erzsébet Otthon adott helyszínt az 55 éve létrehozott Debreceni Szociális Szolgáltató Központ évfordulójának alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat nyitó programjához, és a 25 éves fejlesztő foglalkoztatók munkáiból nyílt kiállítás megnyitójához.

A Szent Erzsébet Otthon munkatársai rendszeresen kiállítások megszervezésével kedveskednek a bent élő lakóknak, azzal a szándékkal, hogy azok számára is elérhetővé tegyék a kulturális élményeket, akik már nehezen tudnának az otthon falain kívül ebben részesülni. Jelenleg megtekinthető az intézményben a fa- és textilmunkákból összeállított kiállítás, melynek alkotói a debreceni DSZSZK Fogyatékosokat Ellátó Intézményének ellátottai és foglalkoztatás vezetői.

A kiállítás megnyitóján a DSZSZK intézményvezetője Ferencziné Kun Beáta köszöntötte a meghívott vendégeket és a résztvevőket, majd az intézményben 20 éve működő Szivárvány Zenekar előadását hallgathattuk meg. Az együttes számos városi és vidéki rendezvényen vett már részt, ahol mindig nagy sikert arattak. Dalaikon keresztül próbálják a közönség számára minél jobban megismertetni a saját világukat. Produkciójuk mottója: „Az én világom egy kicsit más!” A zenekar vezetője Vigh Zoltán.

Az előadást követte a Szívünk Hangja Jelnyelvi kórus minikoncertje. A kórus különlegessége, hogy az elhangzó dalokat gesztus- és jelnyelven is kísérik, így minden hallgató számára elérhetővé-érthetővé válik a produkciójuk. Minden választott daluk fontos jelentéstartalommal bír. Mottójuk: „Mindannyian mások vagyunk!” A kórus vezetője Puskás Tímea.

Az előadások után visszatekintés láthattunk a DSZSZK-ban 25 éve működő fejlesztő foglalkoztatók munkájára, amelynek vezetői Fazekas Csabáné és Varga Csaba.

Zárásként Tóth Attila a Szent Erzsébet Otthon igazgatója mondott köszönetet a megnyitón fellépő és közreműködő vendégeknek a szívet melengető műsorért, valamint a DSZSZK munkatársainak, vezetőinek, amiért a helyszínválasztás az intézményükre esett, lehetővé téve ezzel, hogy a lakók és nappali ellátásban részesülők megcsodálhassák a kiállításon szereplő alkotásokat.

A két intézmény igyekszik a több éves együttműködést közös előadássokkal, vetélkedővel gyümölcsözővé tenni. A kiállítás november 29-ig tekinthető meg a Szent Erzsébet Otthon kiállítótermében.

Puskás Tímea, Hlács Erika, Tóth Attila
Fotók: Erdei Ibolya, Szegediné Petrik Judit

Bakelit lemezből óra, kukazsákból báli ruha, virágtartók, gobelin hímzéssel díszített levesszűrők kreatív gondolkodókról árulkodnak a debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium Kollégiumának aulájában megnyitott kiállításon. Assisi Szt. Ferenc Naphimnusza által ihletett „Hol- Naphimnusz” című fotópályázatra érkezett művekből és „Körön kívül-belül” című, újrahasznosított anyagokból készült művészi alkotásokból nyílt tárlatot november 16-án, Ivanics M. Andrea nővér, debreceni házfőnök nyitotta meg.

Andrea nővér bevezető gondolataiban Assisi Szent Ferenc „LAUDATO SI mi’ Signore”, ’Áldott légy, Uram’ himnuszát idézte, amely mint mondta, arra emlékeztet minket, hogy közös otthonunk olyan, mint egy nővér, akivel osztozunk a létben, és olyan, mint egy szép anya, aki karjába zár minket: ’Áldott légy, Uram, földanya-nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet!’” Ferenc pápa a Föld gondozásáról, 2015-ben kiadott pápai megnyilatkozása is ezekkel a mondatokkal kezdődik.

Andrea nővér hangsúlyozta, Ferenc pápa, aki Assisi Szt. Ferenc nevét választotta, mint pápa, arra hívja fel a figyelmünket ebben az enciklikában, hogy Szent Ferenc „adja a legkiválóbb példát a törődésre azzal, ami gyenge, és Assisi szentje az örömmel és hitelesen megélt átfogó ökológiára buzdít bennünket életével. Szt. Ferenc – akit a nemkeresztények közül is sokan szeretnek – pártfogója mindazoknak, akik ökológiai tanulmányokat folytatnak és a teremtésvédelem területén dolgoznak. Szt. Ferenc különös figyelmet tanúsított Isten teremtett világa, a legszegényebbek és a legelhagyatottabbak iránt. Szeretett, és szerették őt öröméért, nagylelkű odaadásáért, mindenkit befogadó szívéért. Szt. Ferenc zarándok volt, aki egyszerűen és csodálatos összhangban élt Istennel, másokkal, a természettel és önmagával.” – írja a pápa enciklikájában.

Végül Andrea nővér valamennyi kiállított mű alkotóját megdicsérte és megköszönte igyekezetüket, majd hozzátette, amikor megtekintette a pályázatra beérkezett munkákat, úgy érezte, minden alkotót a kreativitás mellett a közös otthonunk, a Föld iránti gyengédség és buzgalom is inspirált.
A házfőnök nővér büszkén elmondta azt is, hogy az Iskolanővérek Magyar Tartománya, 110 éven át végzett környezettudatosságra és fenntarthatóságra nevelés terén végzett tevékenységéért 2018 márciusában államtitkári elismerésben részesült. Két évvel korábban pedig 2016-ban a Svetits elnyerte az Örökös Ökoiskola címet. Ez az elismerés, cím, illetve rang, amely a diákokat is kötelezi a teremtésvédelemre.

A megnyitó zárásaként Szabó Tímea tanárnő, a kiállítás rendezője értékelte a munkákat, és kérte a diákokat, hogy ők is adják le voksukat az általuk felállított sorrend szerint. Az eredményhirdetés november végén lesz.

Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Free Joomla templates by L.THEME