A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2019
Árpád-házi Szent Erzsébet a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nag...
A szegények nem csalatkoznak reményükben – Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára 2019. november 17.
Harmadik alkalommal tartjuk meg idén az Egyházban a szegények világnapját november 17-én, az évközi ...
„Mert egy a kenyér”– Az Eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot szerveztek Debrecenben
Második alkalommal szerveztek Ökumenikus Napokat Debrecenben. A Hittudományi Egyetemen a hazai és ne...
Bemutatták az „Életre szóló Szeretet” programot a III. Életvédő Konferencián Pócspetriben
„Életek az Életért” címmel harmadik alkalommal tartottak életvédő konferenciát november 9-én, Pócspe...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele  Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2019
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi...
A szegények nem csalatkoznak reményükben –  Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára 2019. november 17.
A szegények nem csalatkoznak reményükben – Ferenc...
„Mert egy a kenyér”– Az Eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot szerveztek Debrecenben
„Mert egy a kenyér”– Az Eucharisztia ökumenikus perspektívában...
Bemutatták az „Életre szóló Szeretet” programot a III. Életvédő Konferencián Pócspetriben
Bemutatták az „Életre szóló Szeretet” programot a III....
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hírei

Fergeteges műsorral fejezték ki köszönetüket az egyházmegyei fenntartású fülöpi Néri Szent Fülöp Katolikus általános iskola diákjai az iskola felújításért 2018. november 30-án az iskola tornatermében megtartott átadási ünnepségen. A rendezvényen részt vettek: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Soltész Miklós államtitkár, Tasó László országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, Hutóczki Péter, Fülöp polgármestere, Popovics Ferencné, az iskola igazgatója, Molnár Katalin helyi EKIF főigazgató, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, a testvérintézmények vezetői, a környező települések polgármesterei, vallási felekezetek helyi képviselői, az önkormányzati képviselőtestület tagjai, az állami támogatásból elért energetikai beruházásban részt vevő tervező és kivitelező cégek képviselői, valamint az iskola tanulói, szülői közössége. Az iskola energetikai megújulása 104 millió forintos európai uniós és állami forrásból valósult meg. Soltész Miklós államtitkár az ünnepségen a kormány további 156 millió Ft támogatásáról biztosította az iskolát.

Popovics Ferencné, az iskola igazgatója köszöntő gondolataiban a falu oktatástörténetét vizsgálva visszaemlékezett az 1920-as évekre, amikor még iskola sem volt az akkor még Nyírábrányhoz tartozó faluban, így egy kispap járt házról házra és tanította olvasásra a gyerekeket. Majd a Klebelsberg féle oktatáspolitikának köszönhetően a tanyasi iskolák vették át a vezető szerepet. A településen és a három legnépesebb tanyán iskola épült, ahol több gyermek járt iskolába, mint a falu központi intézményébe. Bánházán, 1928-ban 140 tanuló volt, és közülük 80 első osztályos. A legalább 50 fős osztályokban télen minden gyerek egy-egy darab fával érkezett, hogy legyen fűtés. Majd 1999-től már csak a központi iskolákban folyt a tanítás, sajnos így elnéptelenedtek a tanyák.

Az igazgatónő köszönetét fejezte ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének, hogy három évvel ezelőtt befogadta az iskolát annak ellenére, hogy a tanulók több mint 70 %-a hátrányos helyzetű. Azóta a legnagyobb jelentőségű fejlődést a lelki élet vonatkozásában látja, hiszen közösen imádkoznak, és templomba járnak, valamint ennek köszönhetően a kommunikáció is megváltozott a szülők és tanárok között.
Majd háláját fejezte ki a helyi önkormányzatnak, hogy a jelen beruházással az épületben teljes nyílászáró csere és fűtéskorszerűsítés történt, aminek köszönhetően kellemes hőmérsékleten folyhat a tanulás az iskolában. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy ebben a tanévben vehették birtokukba az alsós épületet is, ami eddig önkormányzati tulajdonban volt.

Ezt követően Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke megköszönte a meghitt ünnepséget, és látva a fellépő gyermekek vidám hangulatát, kérte őket, hogy továbbra is töltsék meg élettel, lelki energiával, vitalitással az iskolát, teremtsenek hangulatos közösségeket, és mindazt amit az iskolában tudásban és tapasztalatban megszereznek, azt vigyék haza otthonaikba, adják át családjaiknak, ezzel is megtartva, fenntartva a települést.

Tasó László országgyűlési képviselő folytatva Pajna Zoltán gondolatát hozzátette, kétségtelen, hogy a vidéki, különösen a Kelet-magyarországi települések megtartó képessége országos szinten nagy gondot jelent. Mint mondta, Fülöpöt nem fenyegeti ez a veszély, hiszen a település vezetősége szívén viseli a falu sorsát, állami és egyházi támogatásoknak köszönhetően folyamatos fejlesztések történnek. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a magyar oktatáspolitika ma is megállja a helyét, magas színvonalon történő oktató-nevelő munkának köszönhetően erőteljesebben fejlődnek az iskoláink, így a befektetett energia nem elvész, hanem megtérül.

Vannak vidéki projekteket támogató politikusaink is, mint például Soltész Miklós államtitkár, aki munkájával arra törekszik, hogy a minőségi élet vidékre is jellemző lehessen. Az államtitkár beszédében az iskola védőszentje, Néri Szent Fülöp életéből két tanulságos történetet emelt ki.
Egyik alkalommal Fülöp atyával egy fiatalember beszélgetett, aki nagy elégedettséggel osztotta meg tanulmányi sikereit. Fülöp atya megdicsérte őt, majd felsorolta neki a további előmeneteli lehetőségeket, és a végén megkérdezte: „és azután?” Fülöp atya itt a Jézus Krisztus tanításának a befogadására gondolt.
Másik történet szerint Fülöp atya egy megbízatást kapott. Elöljárói kérésére egy önmagát szentnek tartó apáca természetfölötti képességeit kellett megvizsgálnia. Amikor Fülöp atya megérkezett hozzá, megkérte, hogy segítsen lehúzni a sáros csizmáját. Az apáca ezt felháborítóan visszautasította, mondván nem kérhet tőle ilyen alantas dolgot. Fülöp atya ezzel a vizsgálódást be is fejezte, és elöljáróinak azt a választ adta, hogy az apácában nincs alázat, tehát nagyon távol áll Istentől.
Az államtitkár a következtetést levonva elmondta, sok esetben számokkal mérik az iskolák erejét, minőségét, de a tanításból nem lehet kihagyni a nevelést. Az, amit egy felekezeti iskola mind az alázatban-, a keresztény-, a nemzet szeretetére való nevelésben ad, számokban nem mérhető, eredménye később kamatozódik, és ezen fog múlni a magyar emberek jövője. Ehhez a kormány csak a kereteket tudja hozzátenni.

Hutóczki Péter polgármester zászlóval ajándékozta meg az iskolát. Gondolataiban elmondta, amikor dönteniük kellett, egyértelmű volt, hogy az iskolát újítják fel a településen a kormánytól érkezett támogatásból. Hangsúlyozta, ha egy teleülés nem akar az elnéptelenedés útján haladni, akkor nincs más lehetősége, mint az általános iskola, óvoda fejlesztése. Fülöp ezzel a beruházással bizonyította irányát. A polgármester mindemellett a legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy jó emberek kerüljenek ki az iskolából, olyanok, akik meg tudják különböztetni az értékeset a haszontalantól, a jót a rossztól.

Végül az iskolazászló megáldásával zárták az ünnepséget. Palánki Ferenc megyéspüspök a szertartás előtt azt hangsúlyozta, hogy merjünk növekedni, ami a kicsiny településen az összefogás eredménye. Ha mindenki hozzáteszi a maga talentumát, akkor csodálatos dolgok valósulnak meg.
Majd kifejtette, jó döntés volt az iskola átvétele, hiszen ennek eredményeként született meg a lehetőség, hogy e kicsin községben, hitben, szeretetben fejlődhessenek, nevelkedhessenek a diákok.
Majd a megyéspüspök a római püspöki szinódus egyik kiemelkedő irányáról, a fiatalok kíséréséről beszélt. Elmondta, kísérni, segíteni kell őket a növekedésükben, és abban, hogy felelős, életre szóló döntéseket hozzanak. Ennek vannak külső és belső tényezői, de az igazi értéket a belső növekedés jelenti.
Végül a főpásztor köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, az államnak az eddigi és a következő időszakban történő beruházás támogatásáért.

A műsorban közreműködtek az egyeki Szent János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI zeneművészeti tanszak pedagógusai, a helyi iskola tanárai, diákjai és a néptánc csoportja.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye

2018. november 23-án rendezték meg a Katolikus középiskolák XI. országos helyesírási versenyét Vácott, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. A megmérettetésre a magyarországi katolikus középiskolák 9-12. osztályos tanulói nevezhettek. A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI intézményét két 10. évfolyamos tanuló is képviselte, Dankó Csenge és Juhász Zsófi. Felkészítőtanáruk: Béres Tímea.

Az országos verseny különlegessége, hogy a tanulók nem évfolyamonként mérhették össze tudásukat, hanem mindannyian egyetlen kategóriában indultak. A Szent Imre Gimnáziumra nézve igen kedvező eredménnyel ért véget az országos verseny, hiszen Dankó Csenge I. helyezést ért el, és Juhász Zsófi is kiemelkedő eredményt tudhat magáénak.
A verseny célja az anyanyelvi kultúránk ápolása, az igényes írásbeli magyar nyelvhasználat szükségességének megerősítése, ennek megfelelően a szervezők a j/ly használatára, ill. helyesírás- és tollbamondásfeladatok megoldására helyezték a hangsúlyt.

Béres Tímea
tanár

2018. november 24-én Nyíregyházán református és római katolikus hitoktatók közös képzésen vettek részt a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány jóvoltából. A Nyírségi Református és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyék területéről érkező hitoktatókat Dr. Gaál Sándor református esperes és Felföldi László általános helynök köszöntötte. Fontos esemény volt ez mindkét felekezet számára, hiszen azok vehettek most részt közös képzésen, akik nap mint nap egymás mellett, egymást segítve végzik a katekézist.

A képzésen Dr. Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a Katechetikai Központ alapítója tartott előadást az életre bátorító katekézisről. A nagyívű előadás átfogó képet adott a mai kor nagy kihívásáról a félelemről és szorongásról, amelyre nem válaszolhatunk másképpen csakis „létbátorsággal”. Katekézisünk sem nélkülözheti a bátorságot! „Ne féljetek!” (Lk. 5,10)– bátorít minket maga Krisztus.
A délelőtt további részében Kustárné Almási Zsuzsanna kateketikai szakértő (Katechetikai központ vezetője) és Dr. Arany Erzsébet bábpedagógus vezetésével egy interaktív foglalkozásba kapcsolódtak be a katekéták.
Délután folyamán műhelymunka keretében bábokat készítettek a résztvevők a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan.
Külön szeretnénk megköszöni Kedvesné dr. Herczegh Máriának, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatási rektorhelyettesének, hogy elindította a két történelmi egyház kapcsolatfelvételét a hitoktatás területén.
Köszönjük továbbá a Katechetikai Központ (Debreceni Református Hittudományi Egyetem) munkatársainak, hogy tágították hitoktatóink látásmódját; élményekkel és „kézzelfogható” segédeszközökkel is gazdagítottak bennünket.

Bakai Berta hitoktató, koordinátor

„És lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt…” (Mt 2,9)

                                                         

ADVENTI VASÁRNAPOK

December 2. vasárnap VÁRAKOZÁS – VÁGYAKOZÁS – A CSILLAG

„És lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt…” (Mt 2,9)

A közös gyertyagyújtások sora december 2-ával kezdődik. Délelőtt a hortobágyi és Hortobágy „mellyéki” pásztorok érkeznek Debrecenbe, hogy a Kistemplom istentiszteletén pásztortűzről gyújthassák meg az adventi koszorú első gyertyáját, délután a Régi Városháza Angyalligetében is a pásztoradvent lesz Hortobágy Örökös Pásztorainak részvételével. Ennek a napnak a délelőttjén a Ringató Advent országos programsorozat debreceni rendezvénye lesz a Kölcsey Központban, Kecskemét, Szeged, Budapest, Tata és Szombathely mellett Debrecen is helyszíne az „Ezer család énekel a Családok évében” programnak.

 9.30-14.00 Kölcsey Központ, Bálterem

RINGATÓ ADVENT Debrecenben – „Ezer család énekel”

9.30 Gyerekek, kutyák, gazdik – ének, mese, játék! Közreműködnek a Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány terápiás kutyái és felvezetőik, énekel és mesél Gáll Viktória Emese.

10.15 Hívogató muzsikaszó, örömzene a Ringató foglalkozásvezetőkkel

10.30 Adventi Ringató – interaktív gyerekkoncert a legkisebbeknek

11.45 a Sebő-együttes adventi koncertje óvodásoknak, kisiskolásoknak

Sebő Ferenc – ének, tekerő, gitár, ütőgardon | Barvich Iván – ének, tárogató, bolgár kaval, pánsíp, furulya, tamburacselló, tamburabrácsa, tapan, ütőhangszerek | Perger László – bolgár tambura, prímtambura, basszprímtambura, 12 húros gitár, basszusgitár | Soós Réka – ének, hegedű | Tímár Sára – ének, ütőhangszerek

A helyszínen ingyenes adventi kézműves foglalkozások és játszóház, valamint a Ringató könyvek kedvezményes karácsonyi vására várja a családokat! A program ingyenes!

 10.00 Kistemplom

PÁSZTORADVENT

Debrecenben idén is pásztortűzről gyújtjuk meg az első adventi gyertyát.

 15.00 Nagytemplom

a DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK ADVENTNYITÓ ISTENTISZTELETE

igét hirdet Derencsényi István református lelkészi főjegyző

 16.00 Régi Városháza

PÁSZTORADVENT hortobágyi és Hortobágy „mellyéki” pásztorokkal, közreműködnek a Debreceni Zenede Pendely családjának tagjai

 16.45 A pásztortűz lángját a pásztorokkal együtt az énekes hagyományőrzők és a történelmi egyházi felekezetek képviselői viszik a Kossuth térre.

 17.00 Kossuth tér

I. GYERTYAGYÚJTÁS a történelmi felekezetek képviselőinek gondolataival

Papp László polgármester adventi gondolatai után a városi díszkivilágítás fényében hangzik el Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi megyés püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita és Derencsényi István református lelkészi főjegyző adventi üzenete, majd meggyújtjuk az első gyertyát.

Ünnepi gólyalábas térjáték az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Kuckó Művésztanya, a Debreceni Népi Együttes és az Ady Endre Gimnázium diákjainak közreműködésével, vendégünk Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.

 18.00 Nagytemplom

ADVENTI TALÁLKOZÁSOK – ANTONIO VIVALDI: GLÓRIA

Előadják: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának vonószenekara

               Francesca Provvisionato - mezzoszoprán

               Hruby Edit - szoprán

               Canticum Novum Kamarakórus (karigazgató: Török Ágnes)

               Vezényel: Bolyky Zoltán karmeseter

 19.00 Kölcsey Központ, Nagyterem ADVENTISSIMO – A DEBRECEN HELYŐRSÉGI ZENEKAR KONCERTJE (TELT HÁZ!

 Az advent a várakozás és a felkészülés mellett a hálaadás és a köszönet időszaka is, melynek üzenete: hit, remény, öröm, szeretet. A Debrecen Helyőrségi Zenekar adventi koncertje ezekre az értékekre építi fel műsorát, melyben a hazaszeretet, a honvágy, a család és a szerelem is fontos szerepet kap.

Közreműködők: Piros Ildikó – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

Erdős Fruzsina, Papp István – ének

Debrecen Helyőrségi Zenekar

Vezényel: Pál István őrnagy, Kovács Róbert százados

 

December 9. vasárnap PUSZTA – BARLANG – JÁSZOL

„…pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,7)

16.00 Régi Városháza

BETLEHEMESEK az Angyalligetben

 16.45 Régi Városháza – Kossuth tér

ÉNEKES HAGYOMÁNYŐRZŐK vonulása

 17.00 Kossuth tér

II. GYERTYAGYÚJTÁS: Adventi gondolatok a város karácsonyfája mellett

Komolay Szabolcs alpolgármester köszöntője, az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása a történelmi felekezetek lelkészeinek áldásával, Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Sipos Barnabás ortodox pap adventi gondolatai

Közreműködnek az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház gólyalábasai, a Kuckó Művésztanya jelmezesei, a Szent Háromság Magyar Ortodox Templom Kórusa és a Debreceni Népi Együttes táncosai.

 18.00 Nagytemplom

ADVENTI TALÁLKOZÁSOK a Nagytemplomban

 18.00 a Piac utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződése

HANUKA ünnepség

December 16. vasárnap ANGYALOK – BÖLCSEK – PÁSZTOROK

„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön Isten kedveltjeinek.” (Lk 2,14)

10.00-17.00 Kölcsey Központ, körfolyosó

GYÉKÉNY – KÉZMŰVES TALÁLKOZÓ ÉS KARÁCSONYI VÁSÁR családi programokkal

Még ma is gyakran hallani azt a kifejezést, hogy „egy gyékényen árul”. Mai értelmében azt jelenti, hogy két vagy több ember egyformán gondolkodik, azonos nézeteket vall, hasonlóan viselkedik. A mondás a vásári életből került a köznyelvbe, az egy gyékényen árulók az egymás mellé helyezett árukkal egymást segítették. Hajdú-Bihar megye kézművesei a kézműves hagyomány éltetése és átmentése érdekében összefogtak és immáron második éve a Kölcsey Központ folyosójának „egy gyékényén” kínálják a karácsonyfa alá szánt kézműves termékeiket.

10.00               Ünnepélyes megnyitó

Közben a Maróti György Pedagógus Kórus karácsonyi dalokkal köszönt.

10.00-11.00     Készítsd magad az ajándékaid! kézműves foglalkozás gyermekeknek

10.20-10.30     A Debreceni Citerazenekar ajándék összeállítása

11.00                Nagyszalontai betlehemes játék

13.00-14.00     Készítsd magad az ajándékaid! – kézműves foglalkozás gyermekeknek

14.00               Karácsony jő….– a Dilemma Drámaszínpad műsora

14.20              Vendégünk a Mikulás, Kópé és Kaktusz krampusz – versért, dalocskáért ajándék jár

15.00               Nádudvari betlehemes játék

15.30               Járd ki lábam…– a Debreceni Hajdú Táncegyüttes bemutatója, majd táncház

16.00               Készítsd magad az ajándékaid! – ajándékkészítő foglalkozás felnőttek számára

(A felnőtt foglalkozásra regisztráció a nap folyamán, részvételi díj: 700 Ft.)

10.00-16.00 Agóra Planetárium a Bálterem előtt

bejelentkezés a vetítési turnusokra: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Előadások a Bálteremben:

10.30 Pásztorok ege – Gyarmathy István előadása (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság)

A Hortobágyi Nemzeti Park nemzetközileg jegyzett különleges természeti adottságú csillagoségbolt-park, mely Magyarországról elsőként felkerült az UNESCO-ICOMOS-IAU Astronomy and World Heritage listájára. Kulturális csillagászati örökségünk a hortobágyi pásztorkultúrához kötődik, melyhez igyekszünk közelebb kerülni az előadás során.

14.00 Téli madáretetés – Váradi Zoltán (Természettár) előadása

11.00-20.00 Régi Városháza

KOVÁCSOK ADVENTJE, közreműködnek a Hollóének Hungarica Régizene Rend tagjai

16.00 és 19.00 Kölcsey Központ, Nagyterem

„MESSZE ZSONG A HÁLAÉNEK!” – A LAUTITIA KÓRUSCSALÁD ADVENTI KONCERTJE

A nagy érdeklődésre való tekintettel, immár negyedik éve messze zsong a hálaének az adventi várakozás idején. A nemzetközileg elismert Lautitia Kóruscsalád adventi koncertjével szeretne hálát adni mindenkinek, akik kitüntető figyelmükkel megtisztelték, imájukkal és szeretetükkel kísérték koncertjeiket, útjaikat, s lehetővé tették szakmai és lelki élmények, sikerek közös megélését. Olyan eseményt álmodott meg a kórus, ahol mindenki el tudja engedni a „köznapok csip-csup keservét”, és amely megfelelő lelki alapot biztosít „hálát adni a magasság Istenének”.

A Lautitia Kóruscsalád és a Görögkatolikus Egyház a koncertek bevételét Újszülöttjeinkért, Koraszülöttjeinkért Alapítvány Debreceni Mentorházának ajánlja fel.

Közreműködők: Szivárvány Gyermekkar, vezető: Deli Gabriella, Estel Kamarazenekar, vezető: Ifj. Barra Ákos, Karaván Família.

Jegyek: 2 200 Ft, 2 800 Ft, 3 500 Ft

A jegyek megvásárolhatók a Szent Efrém Görögkatolikus Iskolában hétköznapokon 8 és 16 óra között, valamint a Kölcsey Központ jegypénztárában, nyitvatartási időben.

16.45 Régi Városháza – Kossuth tér

ANGYALT VISZÜNK – énekes hagyományőrzők vonulása

17.00 Kossuth tér

III. GYERTYAGYÚJTÁS: Adventi gondolatok a város karácsonyfája mellett

Széles Diána alpolgármester asszony köszöntője, az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása a történelmi felekezetek lelkészeinek áldásával, Tóth Sándor baptista és Püski Lajos református lelkipásztor adventi gondolatai

Közreműködnek az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház gólyalábasai, a Kuckó Művésztanya jelmezesei, a Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes táncosai.

18.00 ADVENTI TALÁLKOZÁSOK a Nagytemplomban

December 23. vasárnap MEGTESTESÜLÉS – EMBERRÉ LETT – ISTENGYERMEK

„…ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez a jele: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” (Lk 2.11-12)

16.00 Régi Városháza

LÁNGOKRÓL

16.45 Régi Városháza – Kossuth tér

ÉNEKES HAGYOMÁNYŐRZŐK vonulása

17.00 Kossuth tér

IV. GYERTYAGYÚJTÁS: Adventi gondolatok a város karácsonyfája mellett

Barcsa Lajos alpolgármester köszöntője, az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtása a történelmi felekezetek lelkészeinek áldásával, és Tóth László római katolikus plébános, Vad Zsigmond református esperes és Kapin István görökgkatolikus parókus adventi gondolatai

Közreműködnek az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház gólyalábasai, a Kuckó Művésztanya jelmezesei, a Debreceni Népi Együttes táncosai és az Ady Endre Gimnázium diákjai.

A betlehemi lángot idén is a cserkészek közössége hozza közénk. Erről a lángról gyújtott mécsesek osztása és a kántálás zárja a nagy közösségben megélhető alkalmak sorát.


ANGYALLIGET – NYITOTT VÁROSHÁZA | KARÁCSONYFÁK ERDEJE | DEBRECEN SZÍVE | KALÁCSKOSZORÚK – 201 ÉVES A DEBRECENI CUKRÁSZAT | DEBRECEN BEJGLIJE | DEBRECEN SZÍVE | GALIBÁSOK ADVENTI KALENDÁRIUMA |

A november 24-én megnyílt vásárban már felkereshető a Debreceni Mézeskalács Háza és a Debreceni Cukrászok Háza. Ez a Régi Városháza előtt álló két „édes házikó” mutatja az utat a december 1-jén nyíló Angyalliget felé, ahol a Galiba Gyermekfesztivál csoportjainak kiskarácsonyfái mellett Debrecen településrészeinek nagykarácsonyfái is láthatók lesznek, melyeken egy-egy jellegzetesség emlékeztet az adott körzetre.

Eredetileg november 28-ig várják a szervezők a felajánlásokat a Küldj egy angyalt!-felhívásra, de a később érkezőket is igyekeznek elhelyezni az Angyalliget seregébe.

Küldj egy angyalt!

Az Angyalliget Alapítvány és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közös felhívása

Az udvarban nemezből, textilből, csuhéból, fűzvesszőből készült angyalkar várja a látogatókat. Aki indíttatást érez arra, hogy a saját angyalát – magánszemélyként vagy csoportként – az angyalok seregébe küldje, megteheti, ha eljuttatja az alkotást/alkotásokat a Kölcsey Központba november 28-ig, majd folyamatosan december 16-ig. Kérjük, hogy készítőként nevét és elérhetőségét is csatolja, hogy hálánkat kifejezhessük. További információ: www.fonixinfo.hu, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 70-9339918

December 1. szombat Régi Városháza

NYÍLIK AZ ANGYALLIGET

15.00 KALENDÁRIUMAVATÓ a galibás kiscsoportokkal

Házigazda Fazekas László

A kalendáriumot a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium művész tanárainak és diákjainak köszönjük. Ők vállalták a Mikulás-ház és a Vili-vonat bakterházának öltöztetését is.

A várakozás napjaiban az adventi kalendárium segít eligazodni, amelynek „fiókjaiba" a gyerekeknek szánt ajándékokról a Continental és a Főnix Rendezvényszervező gondoskodott.

A kalendáriumavatón a galibás óvodás csoportokat köszöntjük.

15.30 GALIBÁS KISKARÁCSONYFÁK KÖZÖS DÍSZÍTÉSE

A Galiba Gyermekfesztivál szervezői nyáron felvonulásra hívogatják az óvodákat, iskolákat, művészeti csoportokat, egyesületeket, télen pedig a galibás kiskarácsonyfák mutatják az összetartozást. Idén a csoportok angyaldíszekkel érkeznek.

Angyalkert Óvoda | Karácsony György Utcai Óvoda | Kemény Zsigmond Utcai Óvoda | Közép Utcai Óvoda | Simonyi Úti Óvoda | Sípos Utcai Óvoda | Százszorszép Óvoda | Thaly Kálmán Utcai Óvoda | Debreceni Benedek Elek Általános Iskola | Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI | Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola | Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola | Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI | Epreskerti Általános Iskola | Szoboszlói Úti Általános Iskola és a Szacsvay Imre Általános Iskola | Roma Láng Egyesület – Ekhós Rajkók | Debreceni Népi Együttes Kisprücsök csoportja | Színpadvilág Tanoda Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület | Happy Time Tánc Egyesület | Jégkarc Egyesület | Lesz Dance Tánc és Sport Egyesület | Reménysugár Gyermekotthon | Egyenlő Esély Egyesület | Újszülöttjeinkért, Koraszülöttjeinkért Alapítvány | Csodakutya Alapítvány | Dorkász Szolgálat Alapítvány | Otthon Segítünk Alapítvány | DVSE– Debreceni Vízilabda Sportegyesület | Rubin Sárkány Játszóház

16.00 HÁNY MÉTER A SZERETET? — KALÁCSOS DÉLUTÁN

A debreceni cukrászok összefogásával készült el tavaly Debrecen bejglije. A Debreceni Cukrászok Házában idén is kínálják a közkedvelt bejglit, a 201 éves születésnapot pedig 201 méter foszlós kalács kínálásával ünneplik. A kalácskoszorúk készítését a Gara, az Ibolya, a Kis-Vvirág, a Mandula, a Mignon és a Szőke cukrászda vállalta.

Jantyik Zsolt énekli az alkalom címadó dalát.

Megtaláljuk idén is „Debrecen Szívét”, a mézeskalácsszívekből formált óriási mézeskalácsszívet, melyet a debreceni mézeskalácsosság történetében fontos szerepet játszó Radics család ajánlott fel.

Nyitva tartás: december 1-23. | 16.00-20.00 / hétvégén 9.00-21.00


ADVENTI SZÍNPAD A KOSSUTH TÉREN

December 1. szombat

17.00 MAGYAR FIÚK A NAGYVILÁGBÓL: Pálinka Republik-koncert

Argentína, Kolumbia, Venezuela, Peru; Ausztrália, Magyarország egy színpadon

Lajtaváry Márton, a zenekar vezetője Buenos Aires-ből látogatott haza ősei földjére, aztán itt is maradt, maga köré gyűjtötte a hasonlóan hazalátogatókat, s a zenekar a különös zamatú dél-amerikai muzsikával négy éve ajándékozza meg a magyar közönséget. A zenekar további tagjai: Guillermo Macsotay, Andras Theboi Peterdi, Kalmár Ádám, Sólyom Koltay Krisztián

december 7. péntek

17.00 a XXVIII. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ ünnepélyes megnyitója

Betlehemes csoportok bemutatói

A Szellemi Kulturális Örökség Jó Gyakorlatok Nemzeti nyilvántartására 2015-ben felvett debreceni Találkozóra a betlehemes közösségek a Kárpát-medence minden szegletéből, Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről, Erdélyből és a Partiumból, valamint természetesen az anyaországból érkeznek, hogy megosszák velünk a karácsonyi születés örömhírét. A betlehemes találkozók Debrecen közösségi művelődésében igen fontos szerepet töltenek be, hiszen a központi rendezvénnyel párhuzamosan több mint húsz debreceni külső helyszínen és néhány Debrecen környéki településen lépnek fel a játszók, általuk évente közel 10 000 ember kerül közvetlen kapcsolatba e szakrális szokáshagyománnyal.

18.00 muzsikál a Flaska Banda

December 8. szombat

16.00 BETLEHEMES CSOPORTOK bemutatói

9.00–20.00 a DMK Belvárosi Közösségi Házában mutatkoznak be a betlehemes csoportok, záróünnepség szintén ott 21 órától: Molnár Miklós, Mester László és Pénzes Géza muzsikál, Bárdosi Ildikó énekel

December 14. péntek

17.00 a Debrecen-Szabadságtelep Református Egyházközség KÁLVIN JÁNOS VEGYESKARa

Az öt éve alapított kórus közismert karácsonyi énekeket ad elő. Kórusvezető: Papp Ágoston

17.30 ADYSOK karácsonyi összeállítása

Az Ady Endre Gimnázium diákjai évről évre visszatérnek összeállításukkal az Adventi Színpadra. Művészeti vezető: Várhalmi Ilona

December 15. szombat

17.00 HANGÁCSI MÁRTON-koncert

Énekes-dalszerző. Néhány zenekaros és utcazenészként eltöltött év után ma már szólóban játszik. A dalok modern átgondolása és gazdagabb hangszerelése által koncertjei túlmutatnak a megszokott, egyszemélyes, akusztikus előadásokon. Koncertjein, lazán és könnyedén viszi magával a közönséget és mindenkinek ad abból az örömből és életigenlésből, ami őt és a zenéjét jellemzi. Idén májusban jelent meg első nagylemeze My True Fairy Tale címmel.

December 19. szerda

16.00 Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium

A debreceni középiskolák diákjai ajándék összeállításukkal a Debreceni Karitatív Testület adománygyűjtő munkáját segítik.

December 20. csütörtök

16.00 SZÉKELYHÍD DEBRECENBEN: Katolikus kórus és Búzavirág Népdalkör

A határ túloldaláról, a Debrecentől 150 kilométerre fekvő településről minden évben ellátogatnak hozzánk Székelyhíd énekesei.

17.30 az Új Remény Baptista Gyülekezet zenekara

A zenekar évről évre a baptisták képviseletében a Debreceni Karitatív Testület adománygyűjtő munkájára is felhívja a figyelmet. A gyülekezet önkéntesei színpadon és az Add tovább!-házikóban is megtalálhatók ezen a napon.

December 21. péntek

16.00 a DIMITRIFJAK azaz a létavértesi színjátszók játéka

17 .00 a SZABADKERESZTÉNY GYÜLEKEZET ZENEKARA

A koncerten modern karácsonyi dalokat hallhatunk. Zenekarvezető: Tóth Ákos

December 22. szombat

16.00 ROCKSULI DEBRECEN

Diákok és tanárok közös adventi összeállítása.

17.00 „KELTA ADVENT”- M.É.Z. KONCERT

A M.É.Z. együttes adventi koncertjén főként ír-skót-angol karácsonyi dalokat hallhatunk, de megidézik a Jethro Tull és a Yes együttest is. Az ünnepi programon kuriózum, hogy a református énekeskönyvből is játszanak dalokat, pl a 338. éneket, amely ír népdalra kapott magyar szöveget.

ADVENTI FILMES ALKALMAK AZ APOLLÓ MOZIBAN

Adventi filmes délután az Apolló moziban

December 1. szombat 16.00

Bosszúállók: Végtelen háború | Avengers: Infinity War

amerikai akciófilm, 149 perc, 2018. 16+

Házigazda a Hajdúbagosi és a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség.

A film megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Adventi filmes családi délelőtt az Apolló moziban

December 8. szombat 10.00

A csillag – az első karácsony története| The Star

amerikai rajzfilm, 86 perc, 2017. 6+

A rajzfilm története szerint egy apró, ám bátor szamár és kedves kis barátai Jézus megszületése idején hősökké válnak.

Házigazda a Debreceni Evangélikus Egyházközség, telt ház, erre az időpontra nem lehet már jelentkezni.

Adventi filmes délután az Apolló moziban

December 8. szombat 16.00

Dal Marionnak | Song for Marion

angol vígjáték, 93 perc, 2012. 12+

Házigazda az Új Remény Baptista Gyülekezet

A film megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Adventi filmes családi délelőtt az Apolló moziban

December 15. szombat 10.00

A csillag – az első karácsony története| The Star

amerikai rajzfilm, 86 perc, 2017. 6+

Akik december 8-ára már nem tudtak bejelentkezni, átjelentkezhetnek erre az időpontra (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Adventi filmes délután az Apolló moziban

December 15. szombat 16.00

Pál, Krisztus apostola | Paul, Apostle of Christ

amerikai filmdráma, 2018 12+

Házigazda a Szent Anna Székesegyház és Főplébánia

A film megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).


ÚTJAINK

Tavaly indult az a beszélgetéssorozat, melynek emlékezetes alkalma volt egy szíriai és egy genfi útról szóló beszámoló. Az utazásokra fókuszálások folytatódnak, a cím tág teret ad útjaink értelmezésére.

December 7. péntek

Kölcsey Központ, Bálterem

18.00 ÚTJAINK: Merre tovább, ifjúság? – beszámoló a római ifjúsági szinódusról

Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, a beszélgetést vezeti Törő András püspöki titkár, egyetemi lelkész

December 10. hétfő

Kölcsey Központ, Táncterem

19.00 ÚTJAINK: Adventi meditáció Taizé-énekekkel – házigazda a Szent László Domonkos Plébánia Taizé-csoportja

December 14. péntek

Apolló mozi

18.00 ÚTJAINK – MOZI: Újra Szíriában Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita filmes beszámolója

December 18. kedd

Kölcsey Központ, Bálterem

18.00 ÚTJAINK: Keresztyénség Dél-Koreában – pódiumbeszélgetés

Dr. Fekete Károly református püspök, egyetemi tanár, Vad Zsigmond református esperes, Dr. Kovács Ábrahám egyetemi docens, a beszélgetést vezeti Dr. Gonda László református lelkész, egyetemi docens

TOVÁBBI PROGRAMOK A KÖLCSEY KÖZPONTBAN

A december 2-i Ringató Advent, a december 16-i Lautitia-koncert és Gyékény a vasárnapi programok között olvasható.

December 1. szombat 19.00

Kölcsey Központ, Nagyterem

BUDAPEST BÁR-KONCERT

A Budapest Bárt nem lehet nem szeretni: el kell jönni a koncertre, hátradőlni, bulizni, élvezni a zenét és a jobbnál jobb számokat! El lehet hozni a nagyit, az unokát, a barátnőket – garantáltan mindenki jól fogja magát érezni. A zenekar már 10 éve játssza sajátos és merész feldolgozásait, válogat a csodálatos dalkincsből, amit a magyar zeneirodalom ránk hagyott. Sőt, ők is hozzátesznek ehhez az örökséghez: legújabb lemezeiken egyre több saját szám is szerepel. A koncerteken immár 10 album anyagából válogat a rendkívül sokszínű zenekar. A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a Farkas Róbert vezette nagyszerű Budapest Bár zenekar Behumi Dórival, Frenkkel, Keleti Andrással, Kollár-Klemencz Lászlóval és Szűcs Krisztiánnal érkezik.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból

Örömzene nyitott füleknek!

Énekesek: Behumi DóriFrenkKeleti AndrásKollár-Klemencz László és Szűcs Krisztián

December 10. hétfő 14.00 és 18.00

Kölcsey Központ, Nagyterem

VACKOR KARÁCSONYA – gyermek táncjáték egy felvonásban

Az Inversedance | Fodor Zoltán Társulat nagy sikerű családi előadása a MÜPA Fesztivál Színházából, a Vuk és az Elvarázsolt kastély alkotóitól!

Puha, fehér hótakaró borította be az erdőt, s a békésen szállingózó hópelyhek tánca közben az állatok izgatottan készülődnek a karácsonyra. Mindezalatt – a mackók szokásához híven – Vackor is a téli álomra készülődik, ám mikor bebújik az ágyba, egy gyönyörűen tündöklő csillagra lesz figyelmes, mily ragyogót még sohasem látott. Vackor elindul hát, hogy megkeresse, és megszerezze magának. Útja során találkozik régi barátaival, akikkel izgalmas kalandokba keveredik, mígnem a kerek erdő bebarangolása után, karácsony estéjén ismét otthon találja magát. A kismackó csalódottan, üres kézzel lép be a házba, de amikor meglátja szülei örömtől csillogó szemét, furcsán bizsergő érzésre lesz figyelmes, mely beragyogja a szívét. Vackor rájön, hogy a csillag, melyet oly nagyon keresett mindig is ott volt vele, mert az nem más, mint családja szeretete.

Előadja: az Inversedance | Fodor Zoltán Társulat és meghívott vendégei | A szöveget Kormos István meséje alapján szerkesztette: Balkányi Kitty | Zene: Gergely Attila, montázs | Főcímdal: Balássy Betty, Varga Feri | Díszlet- és jelmezterv: Iványi Árpád | Fényterv: Fejes Ádám | Koreográfus asszisztens: Balkányi Kitty | Koreográfus: Fodor Zoltán

Az egyrészes előadás hossza: 50 perc | Ajánlott életkor: 4-99

Az előadás az NKA, az EMMI, valamint az Előadó- és Alkotóművészetért Alapítvány támogatásával jött létre.

Jegyek: 2 000 Ft | További előadásképek és videó: www.fonixinfo.hu

December 11. kedd 19.00

Kölcsey Központ, Bálterem

SECOND LIFE, avagy Kétéletem

Az Orlai Produkciós Iroda bravúrprodukciója Kovács Patrícia, Mészáros Máté és a Junior Prima-díjas Ötvös András főszereplésével!

A whiskey gyáros Mészáros Máté megismerkedik Ötvös Andrással, aki mentős lett, és elbeszélgetnek arról, mi lett volna, ha színészek lennének. Ismernék-e Kovács Patríciát?

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul az életében. Az előadás alkotói ezúttal ezt a játékot veszik komolyan és ezen keresztül vallanak magukról, tévedéseikről és vágyaikról. Öt fiktív élettörténet jelenik meg, és ezekben találkoznak egymással az alkotók valós vagy elképzelt alteregói.

A színdarab sava-borsát az adja, hogy a színészek… önmagukat alakítják, illetve egymás életének mellékszereplőit is eljátszva keresik a válaszokat az élet kérdéseire. A darab roppant pörgős, vicces, elgondolkodtató, olykor egészen drámai előadás.” – Révy Orsolya, kultura.hu

Szereplők: Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán

Rendező: Dömötör András | Producer: Orlai Tibor

Jegyek: 4 900 Ft

Az előadás hossza: 100 perc, szünet nélkül

December 11. kedd – 2019. január 13. vasárnap

Kölcsey Központ, Bényi Árpád-terem

ATLANTISZ – Apáti-Tóth Sándor fotóművész kiállítása

Az ünnepre… „Hatalmas, őszinte hittel indultam fotográfusi pályámon; láttam a világ tisztátalanságát, az emberek gyarlóságát és ostobaságát, s meg akartam változtatni őket. Ideáimat fel nem adva utam későbbi szakaszaiban beértem azzal, hogy képeimet felmutatva megadjam azok nézőinek a töprengés lehetőségét.

Atlantisz. Elsüllyedt, mesés, kincses világ. Túl földi életem nagyobbik felén, elmerülő emlékeim ellenállhatatlanul kívánkoztak ki belőlem, s álltak össze e ciklussá. Megváltoztatni, netán jobbá tenni senkit nem akarnak ezek a képek. Legfeljebb egy kis szomorúságot, fájdalmat hagynak bennünk, hogy valamikor mindannyiunknak el kell hagyni Atlantiszt. Amíg lehet, gyönyörködjünk abban, hogy bent vagyunk.” Apáti-Tóth Sándor

A kiállítás ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, naponta 9:30-18 óráig, esti rendezvények esetén 19 óráig.

December 22. szombat 17.00

Kölcsey Központ, Nagyterem

KARÁCSONYI VALCEREMÓNIA

A Valcer Táncstúdió karácsonyi gálaműsora, az idén is - immár 28 éve - hagyományosan az ünnepvárás jegyében zajlik. A Valcercsalád népes tábora mellett a táncszerető közönség érdeklődésére is számot tartó karácsonyi gálaműsor színes programot és számtalan meglepetést tartogat. Az év vége mindig a számvetés időszaka, így műsorunkban is felelevenítjük az év jelentősebb valceres eseményeit. Az ünnepi műsorban a versenytáncosok káprázatos standard, latin és showtáncokat mutatnak be, a formációs táncosok és a mazsorettek a karneváli táncaikból is ízelítőt adnak. A kétórás program igazi karácsonyi táncos-ajándékkosár lesz az érdeklődőknek.

„Ha a táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod”

Jegyek: 2 500 Ft

TÖRTÉNELMI EGYHÁZAK ADVENTI PROGRAMJAI

NAGYTEMPLOMI ADVENTI ALKALMAK

Idén is sztárfellépők örvendeztetik meg zenéjükkel a debreceni közönséget az adventi időszakban! A jegyek már megvásárolhatóak a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban, Kölcsey Központ Debrecenben, a Napló Székházban, a Fórum Bevásárlóközpont Camel Márkaboltjában, valamint online a www.gag.jegy.hu oldalon. Várjuk Önöket sok szeretettel!

December 3. 19.00LAJKÓ FÉLIX adventi koncertje

December 10. 19.00KÖKÉNY ATTILA Karácsonyi dalok lemezbemutató koncertje

December 17. 19.00WOLF KATI - Chorus koncert

Egyéb programok:

December 2. 18.00ADVENTI TALÁLKOZÁSOK

December 12. 17.00 – a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola karácsonyi hangversenye a Nagytemplomban

December 13. 14.00 – a Magyar Református Szeretetszolgálat Nevelőszülői Hálózatának alkalma - Nyilas Misi Pakkok átadása a gyermekek számára a Nagytemplomban

December 15. 18.00 a Rotary Klub Jótékonysági hangversenye a Nagytemplomban

KISTEMPLOMI ADVENT

December 1. 18.00

JOHANN SEBASTIAN BACH ADVENTJE – Dr. Karasszon Dezső előadása

bérlet-és jegyinformáció: kistemplom.hu

December 9. 18.00

RÁKÁSZ GERGELY ORGONAKONCERTJE

December 15. szombat 18.00

KORÁL-MISE JOHANN SEBASTIAN BACH KORÁLFELDOLGOZÁSAIBÓL

Vox Antiqua kamarakórus; Sárosi Dániel orgona, vezényel Dr. Kiss Csaba Márton

bérlet-és jegyinformáció: kistemplom.hu

December 22. szombat 18.00

KARÁCSONYI KONCERT– Debreceni Zenede és a Zeneművészeti Kar művésztanárai

bérlet-és jegyinformáció: kistemplom.hu

SZENT ANNA-SZÉKESEGYHÁZ ÉS FŐPLÉÉBÁNIA

December 8. szombat 18.00

HÁLAADÓ SZENTMISE az elkészült orgona átadásának 25 évfordulóján; a Szent László Kórus énekli Kodály Missa brevis-ét

19.00 a SOL ORIENS Kórus adventi koncertje. Belépés díjtalan.

További részletek: www.fonixinfo.hu

Debreceni Advent 2018 címmel sajtótájékoztatót tartottak a Régi Városházán, 2018. november 26-án, amelynek keretében a város, az egyházak és a MH 5. Bocskai István Lövészdandár szervezésében megvalósuló programsorozatokról adtak tájékoztatást.
A résztvevők: Papp László, Debrecen polgármestere, Ruszin Romulusz dandártábornok, Fekete Károly református püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Törő András, római katolikus püspöki titkár, Asztalos Richárd, evangélikus lelkész, Bereczki Lajos, baptista rektor-helyettes, Sipos Barnabás ortodox parochus és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezetője.

Papp László polgármester azt hangsúlyozta, hogy a városban nem csak az egyházak készülnek a karácsonyra, hanem ebben a városnak is nagyon fontos szerepe van. Az együttgondolkodás, közös munka jellemzi az előkészületeket és magát az ünneplést. Az adventi vásár már megnyitotta kapuit, ám ezek valójában csak külsőségek, a lényeg, hogy ezektől elvonatkoztatva lelkünket is öltöztessük fel a családok számára is rendkívül fontos ünnepre.
A kormány által meghirdetett Családok-évében kiemelt programokkal kapcsolódik a debreceni advent. Idén a 24 városrész bemutatkozik a városháza udvarán, továbbá nemes hagyomány, hogy adventi időszak négy hétvégéjén a felekezetek és a város vezetés közös gyertyagyújtással fejezi ki a debreceniek egységét.

Ruszin Romulusz dandártábornok elmondta, a karácsony az az ünnep ahol a katonák és a családjaik legjobban érzik, hogy milyen nehéz az a szolgálat, amit nap, mint nap a magyar emberekért megtesznek. Idén is több száz katona szolgálatteljesítés közben 1000 kilométerről csak gondolni tud majd családtagjaira karácsonykor. A dandártábornok köszönetét fejezte ki a városnak, az egyházaknak és azoknak, akik segítik, támogatják őket az év 365 napján, ezért hálájuk jeléül december 2-án 19:00 órakkor ünnepi koncertet adnak a Kölcsey Központban.

Fekete Károly püspök gondolataiban kiemelte, az előkészületek már ugyan haladnak, de vajon jelen van-e az az örömteli készülődés? Majd hangsúlyozta, a mai világban sok minden eltereli az ember figyelmét a karácsony központi üzenetéről, amely az öröm befogadása, vagyis Jézus Krisztus befogadása.
A református püspök arról is tájékoztatott, hogy a nevelőszülői hálózat és a református szeretetszolgálat több száz gyermeket ajándékoz meg a készület ideje alatt a Nagytemplomban. Advent utolsó vasárnapján pedig a Magyar Televízió Istentiszteletet közvetít a Nagytemplomból. Érdekességként még azt is elmondta, hogy a debreceni Kistemplomban Kiszel István által 1880-ban épített hosszú évtizedek óta némán álló orgona karácsony első napján újra megszólal.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita elmondta, a karácsonyt csak keresztény módon lehet megélni, mivel a szeretet ünnepe csak az Isten szeretetének köszönhető. Nem szabad elválasztani a keresztény szemlélettől, értékektől. Örömmel tapasztalja, hogy Debrecen ezt vállalja, és így azok is rátalálhatnak az ünnep lényegi értékeire, akik ezt nem tartanák természetesnek.

Törő András püspöki titkára elmondta, Krisztus király vasárnapján befejeződött az egyházi év és advent első vasárnapjával az új egyházi év indul el. Advent mindig a várakozásnak az időszaka és tulajdonképpen az Úr eljövetele. Ez nem más, mint egy válaszadás az embernek a kérdésére, hogy milyen a létező Isten. Az ünnepre hangolódva megtudhatjuk, hogy Ő egy szerető Isten, szeretetből teremtett bennünket, és ezt a szeretet ünnepeljük karácsony ünnepén, azon az éjszakáján, amikor Isten közénk érkezik.
A méltó ünneplés felkészülésére a különleges hangulatú hajnali, az úgynevezett roráte misék régi hagyománya segít. A korai misén való részvétel áldozattal jár, ahol a közösségben találkozunk egymással, találkozunk Istennel. Emellett, adventi koszorú készítésre is várják az érdeklődőket az egyházközségek, majd minden szombaton, illetve vasárnap ünnepélyes gyertyagyújtás lesz a templomainkban. December 24-én éjfélkor a Szent Anna Székesegyházban, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés mutat be ünnepi szentmisét.

Asztalos Richárd evangélikus lelkész elmondta, az adventi gyertyagyújtás szokása egy német evangélikus lelkészhez köthető. Az általa alapított bentlakásos intézményben, olyan fiatalok tanulhattak, akiknek a szülei nem tehették meg azt, hogy taníttassák tehetséges gyermekeiket. Az ünnepre csak együtt tudtak készülni, egy régi nagy kocsikereket az adventi napoknak megfelelő számú gyertyával és fenyőágakkal, az örök élet ábrázolása végett feldíszítettek. A gyertyákat meggyújtva, énekelve imádkozva készültek a szentestére.
A lelkész azt is hangsúlyozta, hogy az igazi ünnepet nem más, mint az Isten teremti meg számunkra. Közösségével igyekeznek a családokra figyelni: családos istentiszteletet, családi karácsonyt, filmes délelőttöt szerveznek.

Bereczki Lajos lelkész kiemelte, hogy a baptisták is részt vesznek a várossal és a felkezetekkel együtt a szervezett adventi alkalmakon. Mint mondta, két adventre készülnek, amikor Jézus, Isten fia emberré lett, hogy megváltson minket, valamint várakoznak a második adventre is, Jézus Krisztus dicsőséges végső eljövetelére.
Az adventi időben a baptista szeretetszolgálat több tízezer gyerekhez juttat el ajándékokat. Ők a debreceni rendezvényeken is jelen lesznek adománygyűjtésben, reményszolgálatban is részt vesznek.

Sipos Barnabás parochus kihangsúlyozta, hogy a város igazán büszke lehet arra, hogy nem csak az ünnepek előtt, hanem bármilyen élethelyzetben számíthat egymásra mind a város vezetése és az egyházközösségek tagjai is. A karácsonyi programokban a debreceni ortodox egyházközség is bekapcsolódik, a gyertyagyújtás alkalmával, adománygyűjtő lehetőség is lesz majd templomukban. Január 5-én este 7 órától ortodox karácsonyi koncertre hívja az érdeklődőket.

Végül Bódor Edit ügyvezetője emelt ki néhány programot az adventi időszak kezdeti időszakából. December másodikán kézműves foglalkozásra hívja a kicsi gyerekeket a Kölcsey Központba, majd advent vasárnapjain az ünnepi gyertyagyújtás felemelő pillanatainak közös megélésére várják a város lakosságát a Nagytemplom elé. Útjaink című programsorozatban a különböző felekezetek képviselői a közös emlékeikről, üzenetekről tesznek tanúbizonyságot így a római püspöki szinódusról is hallhatunk beszámolót a szinóduson Magyarországot képviselő Palánki Ferenc megyéspüspöktől és Kocsis Fülöp érsek-metropolitától szintén a Kölcsey Központban. Továbbá az Apolló mozi a felekezetek által kiválasztott filmek megnézésére ad lehetőséget négy héten keresztül.

A sajtótájékoztatót követően a Régi Városháza udvarán kalács és bejgli kóstolót tartottak a debreceni cukrászdák jóvoltából a Debreceni Helyőrségi Zenekar közreműködésével. Hat debreceni cukrászda összefogásával a 201 éves születésnapot a 201 méter foszlós kalács kínálásával ünneplik, szombat délután négy órakkor a Régi Városházán. Az idei adventi kalendáriumot, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai készítették el.

Szöveg és fotó: Zelenák Annabella
médiaképzős hallgató

Címlap fotó: C.Kiss Ilona

A Katolikus Karitász idén is meghirdeti Angyalbatyu elnevezésű akcióját, melynek keretében nehéz sorsú gyermekek számára gyűjtenek karácsonyi ajándékokat. Az angyalok batyuját december 19-ig lehet megtölteni.
Egyházmegyénkben is várják az adományokat Nyíregyházán, Kossuth tér 10. (Tel: +36 42 950-475), Debrecenben, Szent Anna u. 21. szám alatt (Tel: +36 52 349-605), működő karitász irodában, valamint az egyházközségek karitász csoportjainál.

Az ajándékhoz legelőször is egy jó állapotban lévő, üres dobozra van szükség, melyen fel kell tüntetni, hány éves fiúnak vagy lánynak szánja a csomagot az ajándékozó. A csomagban bármi elhelyezhető, aminek egy gyermek örülhet: játék, mesekönyv, színes ceruza, tisztálkodási szerek, édesség, sapka, sál, iskolai felszerelések, képeslap vagy jókívánság. Romlandó, törékeny vagy folyékony ajándék lehetőleg ne kerüljön a csomagba.

A dobozt úgy kell becsomagolni, hogy szállítható legyen, de ki is lehessen nyitni. Leragasztani nem kell, csak szalaggal átkötni. A biztonsági ellenőrzés miatt a csomagokat átnézik, illetve a Karitász önkéntesei is helyezhetnek el benne plusz ajándékot. A dobozra jól láthatóan fel kell írni, hogy milyen korú lánynak vagy fiúnak készült, például: „10 éves fiú” vagy „6 éves lány”.

Ajándékot természetesen dobozolás és csomagolás nélkül is le lehet adni, ezeket zacskóban a gyűjtőpontokon kell átadni a Karitász munkatársainak, akik becsomagolják. Ha az ajándékozó több édességet vagy játékot ajánl fel, nem egy-egy gyermeknek készít csomagot, azt is a gyűjtőpontra kell elvinni, ahol további gyermekek számára készül belőle ajándék.

Amennyiben valaki postai úton kívánja ajándékát elküldeni, azt a gyűjtőpontok valamelyikének postai címére kell feladni december 10-ig.
Az összegyűjtött ajándékokat a Katolikus Karitász országos önkéntesi hálózatán keresztül juttatja el a gyermekekhez, akik családlátogatások alkalmával vagy a Karitász szervezeteinél, illetve ünnepi műsorok alkalmával veszik át azokat.
Angyalbatyu online is adományozható a Karitász honlapján keresztül, de az 1356-os adományvonal hívásával is lehet támogatni a gyűjtést.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász
Magyar Kurír

Dobos Dániel, édesapja — Dobos Mihály, a debreceni Szent Anna-székesegyház karnagya — zenei tehetségét örökölve már több országos és nemzetközi zeneszerzői versenyen ért el helyezést. A Szent Anna egyházközség nevében gratulálunk a rangos elismeréshez és további sikereket kívánunk!


Dobos Dániel Drumul Dracului (Az ördög útja) című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában, amelyet kiemelt nemzetközi népszerűség övezett. A II. helyen Sang Un Kang dél-koreai komponista zongoradarabja végzett, a III. helyezettnek járó díjat pedig egy dél-koreai és egy magyar pályázónak megosztva ítélte oda a világ élvonalába tartozó zeneszerzőket, előadókat felsorakoztató zsűri: Dongryul Lee mellett Stark János Mátyás pályaműve is elismerésben részesült.

A díjakat november 25-én Bartók Béla levelezésének részleteivel tarkított ünnepi esten adták át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A legjobb művek olyan kiemelkedő zongoraművészek tolmácsolásában hangzottak el, mint Balázs János, Fülei Balázs és Kálvin Balázs.

Több mint kétszáz – a kiírásnak megfelelően 40 év alatti – komponista írt darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett Bartók Verseny 2018-es zeneszerzés fordulójára. A 25 magyar jelentkezővel együtt 53 országból összesen 214 pályamű – 5-6 perces szóló zongoradarab – érkezett. A legtöbb jelentkező olasz, amerikai vagy dél-koreai volt, de neveztek darabot Üzbegisztánból, Mexikóból és Iránból is.

A Thomas Adés brit zeneszerző, zongoraművész, karmester által vezetett nemzetközi zsűri Dobos Dániel Drumul Dracului című zongoradarabját ítélte a legjobbnak. A rangos nemzetközi zsűri többi tagja:
• Unsuk Chin, a Szöulban született, ma Berlinben élő Gravemeyer- és Arnold Schoenberg-díjas zeneszerzőnő, aki Ligeti György tanítványa volt;
• Chaya Czernowin professzorasszony, a Schloss Solitude zeneszerzőknek szóló nyári akadémiájának megalapítója;
• Andrej Korobejnyikov, a különleges tehetségű zongoraművész, aki 19 évesen végzett a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, és a világ számos országában koncertezett már;
• Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese, a verseny művészeti vezetője

Dobos Dániel 1994-ben született, a Zeneakadémia II. éves zeneszerzés mesterszakos hallgatója. 2010 óta több országos és nemzetközi zeneszerzői versenyen ért el helyezést. A VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzés Versenyen 2014-ben II. díjat, a Zeneakadémiai Zeneszerzés Versenyén 2016-ban I. díjat kapott, a Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által kiírt pályázaton pedig II. helyezést ért el a magyar népzene által inspirált művével 2017-ben.
A második és a harmadik helyen Sang Un Kang és Dongryul Lee fiatal dél-koreai zeneszerzők végeztek. Utóbbival Stark János Mátyás, egy fiatal magyar tehetség osztozik a bronz elismerésen.

A Bartók Világverseny és Fesztivál hatéves ciklusra és a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira épül: a zongorára, a hegedűre és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre összpontosít, és a hegedűsök versenyével kezdődött 2017-ben, idén pedig a zeneszerzők versenyével folytatódott. Mindkét eddig lezajlott fordulóra olyan külföldi zsűritagok – zeneszerzők és előadók – fogadták el a Zeneakadémia felkérését, akik nemzetközi rangjuk, életművük által a világ élvonalába tartoznak. A Bartók Világverseny és Fesztivál szabálya szerint a döntően Bartók műveire épülő repertoár mellett a most lezajlott zeneszerzés forduló két kiválasztott műve a 2019-es zongora forduló kötelező kortárs anyaga lesz.
A Magyar Zeneművészeti Társaság a legjobb helyezést elérő magyar versenyzőnek szóló különdíját Dobos Dániel kapta. A díj a szerző munkájának elhangzása a 2019-es évi MINI Fesztiválon.

Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Forrás: www.papageno.hu

A debreceni Szent Anna-székesegyház közösségéhez tartozó házaspárok házasságkötésük kerek évfordulója alkalmából adtak hálát Krisztus király ünnepének előestéjén, november 24-én, a szentségimádással egybekötött ünnepi szentmisén.

A szentmise homíliájában dr. Krakomperger Zoltán plébános köszöntötte az ünnepelteket és bevezető gondolataiban — utalva Krisztus Király ünnepére — elmondta, a házaspárok egymást szolgáló életükkel valóra váltják Krisztus uralmában való részesedésüket. Amikor Isten a bűnt és halált legyőző életét a házastársak egymással hitben megosztják, és ebben részesítik családtagjaikat, akkor ezzel egyre jobban a magukénak érzik Krisztus Király uralmát, amely az élet szolgálatát jelenti. Zoltán atya hozzátette, a jelenlévő házastársak az élet szolgálatát több szinten is ellátják Isten akarata szerint. Ez és Krisztus uralmának elfogadása megannyi áldást ajándékoz. Ezért is illeti az élet Urát a hálaadás.

Krisztus uralma — ellentétben azzal, ahogyan Pilátus gondolta — más természetű, nem evilági. Ő a bűn szolgáit tette szabaddá az irgalmasság és könyörület gyakorlásával. A plébános hangsúlyozta, a házastársak azért is hálát adnak, hogy megköszönjék mindazt az irgalmasságot, amit Istentől kaptak házastársuk közvetítése által. Mert Isten könyörületes adományait mindig embereken keresztül közvetíti felénk. Miként Krisztus a szabadító, a krisztushívó házastársak is egymás számára szabadulást közvetítők.

Majd a hálaadás következő irányultságára fordította a jelenlévők figyelmét Zoltán atya, amely nem más, mint tanúságtétel az igazságról. Az igazság teljessége a reménység távlatát adja, amely a nap lenyugvásával nem fejeződik be, egészen az Isten országába ér ahol ez beteljesedik. A reménynek ilyen tanúi a világban a hálaadó házastársak.

Befejező gondolatként a plébános a házastársak kapcsolatuk misztériumáról beszélt, amelyben Isten szeretete él. A szentségi házasság kezeskedik a szeretet jelenlétéért, amely áldozathozatal nélkül nem működik. Az Isten szeretetében élő házastársak napról napra meghozzák egymásért áldozatukat, amely lemondás nem önmagáért van, hanem nagyobbnak van alárendelve. Krisztus igazsága az istenszeretet elbűvöli az embert, így meg tudja hozni életének legmerészebb döntését, azt, hogy évről évre odaszentelje életét házastársának. Így szemlélhetjük Isten misztériumát, amint az Atya, a Fiú és a Szentlélek közössége visszavonás és megalkuvás nélkül egymásnak szenteli életét — fejezte be gondolatait dr. Krakomperger Zoltán plébános.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi EgyházmegyeA

November 19. és 23. között tartották a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban az anyaországi és határon túli magyar püspökök lelkigyakorlatát, amelyre minden második évben kerül sor.

Ebben az évben a lelkigyakorlaton összesen harmincnégyen vettek részt magyarországi és határon túli egyházmegyékből. A lelkigyakorlatot Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök vezette.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

2018. november 24-én, Krisztus Király előestéjén ismét világméretű szentségimádásra hívnak mindenkit. Egy éve harmincezren imádkoztunk 18 országban, 840 helyszínen.
Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban és Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban 17–18 óra között tartanak szentségimádást.

Jézus Krisztus a kezdet és a vég, az Alpha és az Omega, a világmindenség Királya, aki jelen van az Oltáriszentségben. Őt fogjuk dicsőíteni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 2020-ban Budapesten. Ha Jézus a Te Királyod is, akkor tarts velünk! Segíts a szentségimádás létrejöttében a plébániádon, közösségedben.

Free Joomla templates by L.THEME