Miről szól az evangélium? – Dr. Németh István püspöki titkár elmélkedése Évközi 26A vasárnapra
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és …
TovábbEgyházmegyénk hírei, programjai
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és …
Tovább„Örülj, vigadj, tisztaságban kivirágzott anyaság!” címmel, a magyarok Mária-tiszteletéről tartott előadást a mátészalkai Szent József plébániatemplomban szeptember 27-én Harangozó Imre, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett …
TovábbAz október, a Szűzanya és a rózsafüzér hónapja. Egyházunk közössége hosszú századok óta imádkozza ezt az egyszerű, mégis kimeríthetetlenül mély, Krisztus szemlélésére irányuló imádságot, Mária …
TovábbA jelzett szentírási rész mellett, amely – nem kifejezetten, csak bennfoglaltan – utal a mennybevételre, nagyon ajánlatos áttanulmányozni a Katolikus Egyház Katekizmusának ide vonatkozó részét: …
TovábbSchönberger Jenő szatmári megyéspüspök volt a vendége „A XX. század vértanúinak ökumenikus emléktemploma” búcsúi ünnepének szeptember 29-én Bocskaikertben. A Szatmári Egyházmegye főpásztora a templom felszentelésének …
TovábbKedves Testvérek! 2023. október 29-én ért véget a Püspöki Szinódus 16. rendes közgyűlésének első ülésszaka, mely lehetővé tette, hogy mélyebben megértsük a szinodalitást mint az …
TovábbSzentírási részek:Olvasmány: Szám 11,25-29 – Bárcsak az egész népre kiárasztaná lelkét az Úr…Szentlecke: Jak 5,1-6 – Az igazat elítéltétek…Evangélium: Mk 9,38-43. 45. 47-48 – Aki …
TovábbJelenits István piarista szerzetes életének 92. évében visszaadta lelkét a Teremtőjének. Az országszerte ismert szerzetes atya mély, ma is időszerű gondolatait mi sem feledjük itt, …
TovábbSzeptember utolsó hétvégéjén, 27. és 29. között rendezik a Katolikus Társadalmi Napokat (KATTÁRS) Budapesten. A szakmai beszélgetésekből, koncertekből és természetesen liturgikus elemekből álló programsorozatra a …
TovábbMagyarországon négyféle – Billings, Creighton, FEMM Health és Sensiplan – módszer oktatói tevékenykednek. A cikluskövetés olyan, orvosok által kidolgozott módszer, amely a női hormonális működés …
Tovább„A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez. A kis út a …
Tovább