Mátészalka

SZSZBMK Mátészalkai Kórház

cím: 4700 Mátészalka, Kórház u. 2-4.

kapcsolódó oldal: http://www.szszbmk.hu/mateszalka

Farkas Istvánné, Elza gondolatai a beteglátogatói szolgálatról:

Korábbi munkám során, hitoktatóként dolgoztam 18 évig. Érzékenységem az emberi problémákra, mindig is meg volt. Így amikor megkerestek, gyermekek helyett felnőttek lelkét ápoljam, gondolkodóba estem. Nyugdíjas éveimhez közel nem akartam új környezetben ismeretlen feladatot vállalni. Mivel a Jóisten újra „szólongatott”, erre már nem mondhattam nemet. Isten szándékát nem tudtam figyelmen kívül hagyni, legfeljebb egy kicsit elodázni.

     Nehéz volt a kezdés, izgultam, hogyan fogok megfelelni a dolgozóknak: ápolóknak, orvosoknak? Hogyan fogadják ezt a számukra ismeretlen szolgálatot? Milyenek lesznek a betegek visszajelzései? Igaz, voltak már tapasztalataim a beteglátogatásban, hiszen évtizedek óta a kamilliánus család önkénteseként, és a középiskolás fiatalokkal is sokat jártam, intézetekben, és ápolási osztályok idős betegeihez.   

 Reggelente, még át sem öltözök, s már több beteggel találkozom, beszélgetek. Jó érzés, hogy megismerjük egymást, örülünk egymásnak, biztatom, erősítem őket, mellettük lehetek. Egy szürkületkor, mikor indultam haza, egy haldokló beteg hozzátartozója ment előttem, majd hirtelen megfordult és hosszasan beszélgettünk. Megható, és megtisztelő volt számomra, hogy ismeretlenül megosztotta velem érzéseit, fájdalmait.

     Az elmúlt egy év alatt sok pozitív tapasztalattal és emlékkel lettem gazdagabb. Idős emberektől sok ismeretet szereztem, s ebből építkezni tudok a mindennapokban. A Jóisten mindig megfelelően irányít az utamba embereket. Olyanokat, akikkel mély emberi gondolatokat tudunk váltani.

      Egy idősotthonban élő néninek úgy tudtam segíteni, hogy mellette maradtam, ne legyen magányos. Eltört a lába, sokára érkezett érte a mentő.  A kórház dolgozói felajánlottak egy üres ágyat neki.  Közben elmondta érzéseit; létbizonytalanságot és kiszolgáltatottságot érez. Ott maradtam vele végig. A biztonságot akkor én jelentettem neki. Ezek nekem mind-mind, Istentől kapott ajándékok.

    Meg kell említenem, hogy a kívülálló csak azt látja és meg is fogalmazza, hogy ez egy könnyű feladat. Csak ülök egy beteg ágya mellett, vagy a folyosón beszélgetek a hozzátartozóval. Az, hogy a beteg bizalmába fogad, hogy elmondja fájdalmait, engem is megérint. Meg kellett tanulnom, hogy szeretteimhez ne vigyem haza a nehézséget, majd másnap újra folytathassam ott, ahova a Jóisten terelgetett.  Ez egy hosszú tanulási folyamat.

         Ma a munkánknak egy olyan szakaszát éljük, ami nem a személyes kapcsolatokon keresztül, hanem a telefonos beszélgetések során történik. Megpróbáljuk ezáltal egymásban erősíteni a hitet, a reményt és a szeretetet.