Kisvárda

Szent Damján Görögkatolikus Kórház

cím: Kisvárda, 4600, Árpád u. 26.

kapcsolódó oldal: https://kisvardakorhaz.hu/

Jónás Julianna gondolatai a beteglátogatói szolgálatról:

Mindenki hirdetheti a maga igazságát, de Jézus igazságát ki hirdeti? Mi az én igazságom és mi Jézus igazsága? Ezeket a kérdéseket azért tettem fel, mert a szolgálatom megkezdése előtt, magamtól kérdeztem ugyan ezt. Betegeket kísérek – lehet, hogy csak addig, ameddig haza nem mennek a kórházból, de lehet,  hogy  addig,  amíg a Mennyei Atyához tér.

Mai napig emlékszem arra, ahogy először beléptem a kórterembe, egy 4 ágyas szobába. Azt kérdeztem magamtól és Istentől, hogy kihez forduljak oda először? Az Isten döntött helyettem. Egy 78 éves, idős nénihez léptem oda – mit is mondhatnék, Isten tényleg helyettem döntött, mert a beteg nagyon elutasító volt velem szemben. Elkeseredtem és azon gondolkodtam, hogy mit tehettem volna másképp, hogy talán rosszul szóltam? Egy kis segítséggel megkaptam a választ: „ez nem neked szól”.

Új lendülettel másnap visszamentem ugyanahhoz a nénihez. Amikor beléptem a szobába mosolyt láttam az arcán, amiből bátorságot merítettem, odaléptem hozzá. Újra megszólítottam. Akkor döbbentem rá, hogy a néni nem emlékszik arra, hogy én tegnap nála jártam. Érdeklődtem a nővérektől a beteg állapotáról, és arról, hogy milyen panaszai vannak. Középsúlyos demencia  –  volt a válasz.

Ezután napról-napra mentem a beteghez, és örömmel töltött el az, hogy egyre többet elmond magáról. Láttam az arcán, hogy várja a találkozásainkat. A beszélgetéseink előtt mindig felolvastam a napi evangéliumot, és együtt elmélkedtünk rajta. Mindig elmondta, hogy számára mit jelentenek az evangélium szavai.

Hat hónapig kísértem végig az úton, amit akkor még én sem tudtam, hogy hova vezet majd. A 6 hónap alatt, az életem részévé vált. Bemutatott a családtagjainak, megkért rá, hogy beszélgessek velük is, és legyek köztük. A hozzátartozók minden nap megköszönték azt, hogy velük és vele vagyok.

Részese lehettem annak, hogy hogyan telnek napjai, részese lehetettem annak, hogy konfliktusokat hogyan kezel, láthattam azt, hogy mennyit sír amiatt, hogy egy élet munkája oda veszett. Átélhettem azt, hogy milyen megvigasztalni valakit, aki nehéz helyzetben van, foghattam a kezét akkor, amikor szüksége volt rá, és mosolyt csalhattam az arcára akkor, amikor úgy éreztem, hogy arra vágyik.

Egy fél év volt az életemből, és Ő az élete egy részét adta nekem, azzal, hogy esélyt adtunk egymásnak arra, hogy mind a ketten közelebb kerüljünk az Istenhez.

Miért szeretek beteglátogató lenni? Mert mások által tapasztalhatom meg azt, hogy Isten szeret engem, és ezt a szeretetet viszonozhatom, akár csak azzal, hogy mellettük vagyok, és jelen vagyok az életútjuk egy rövid szakaszán.