Augusztus 20-án, államalapító Szent István király, Magyarország fővédőszentjének az ünnepén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Rakamazon, a Szent István-templom búcsúi ünnepén szentmisét mutatott be, majd megáldotta a felújított plébániát és az új kenyeret. A búcsúi ünnepen részt vett Takács János plébános, Halász István káplán atya és az egyházközség hívei.
Palánki Ferenc megyéspüspök atya homíliájában az ünnep lényegéről elmélkedett. Bevezető gondolataiban kifejtette, hogy minden ünnep annyira szép, amennyire megújít bennünket.
Sokszor úgy éljük át ezeket a különleges alkalmakat, hogy nagy-nagy fáradsággal elvégezzük az előkészületi munkákat, aztán elmegy felettünk az ünnep, és minden ugyanúgy folytatódik tovább, mint azelőtt. Gondolhatunk akár egy vasárnapi ebédre, milyen sok munkával jár az elkészítése, aztán a családtagok rövid idő alatt elfogyasztják az ételt, és az utómunkálatok, a mosogatás, elpakolás is sok időbe kerül.
Mit tartunk igazán ünnepnek? Az augusztus 20-i híradások megannyi programot, gasztronómiai fesztivált ajánlanak. Kellenek a hagyományok, az étkezés is fontos, de érdemes megfontolni azt, amit Szent Pál apostol mond: „Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól” (Ef 4,20). Továbbá ugyanitt olvashatjuk: „elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye” (Ef 4,18). Hangoskodást, tülekedést, zűrzavart is tapasztalunk ezeken a programokon, de vajon rátalálunk-e az ünnep igazi lényegére, amely nem más, minthogy megszokjuk az Isten jelenlétét.
Ünnepre vagyunk teremtve, de a bűn nagyon sokszor eltávolít ettől bennünket, elhomályosítja az értelmünket, rátelepszik a szívünkre és elfeledkezünk arról, hogy Isten itt van, hogy mindent Tőle kaptunk, minden az Ő ajándéka: az egész életünk, az ételünk, a kenyerünk. A kenyeret a régiek életnek nevezték. Ha leesett egy darab kenyér a földre, felvették és megcsókolták, manapság pedig kilószámra dobjuk ki a szemétbe. Meg kellene tanulnunk újra úgy elmondani a Miatyánk imát, hogy komolyan vegyük: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”.
Mit jelent az, hogy ünnepre vagyunk teremtve? Azt ünnepeljük, hogy az Isten velünk van az Ő végtelen szeretetével, amely szeretettel együtt akarunk működni, arra válaszolni. Azért tartunk ünnepeket, hogy a hétköznapjaink is ünneppé váljanak, mert az ember valóban ünnepre van teremtve. Ez az ünnep, az Eucharisztia, a hálaadás megünneplése tulajdonképpen konszekráció, átváltoztatás, amely azt jelenti, hogy az Istentől kapott teremtett világot átváltoztatva, megszentelve, hálaadással visszaadjuk az Istennek. A visszaadásnak ezen mozzanata tulajdonképpen istentisztelet, istenimádat. Nem az Istennek van erre szüksége, hanem nekünk. Ha hálaadó szóval megszentelve visszaadjuk az életünket Istennek, akkor boldogok leszünk, mert ahol megdicsőítjük Istent, ahol Isten üdvössége van, ott van a mennyország, amit már most elkezdhetünk átélni.
Szent István király életére tekintve láthatjuk, hogy mennyi fajdalommal, nehézséggel kellett szembenéznie a családi, a személyes életében és a népével, a lázadókkal való küzdelmekben, mégsem mondta azt, hogy elég, nem kezdett lázadozni Isten ellen, hanem kitartott a hite mellett, mert neki a vallásosság nem egy külső máz volt, még csak nem is egy magatartásforma.
„Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23). Szent István nagy gonddal őrizte a szívét. Mi is tegyük ezt, hogy a vallásosság ne külső máz, hanem belülről induló mély, benső istenkapcsolat legyen, és ez ne függjön a külső körülményektől, a békétlenségtől, a háborútól.
Amikor egy templom búcsúi ünnepét megtartjuk, akkor megpróbáljuk elsajátítani azokat az erényeket, amelyeket az ünnepelt szent megvalósított az életében. Szent István honnan vette az erőt az erények megtartásához?
A mindennapi rendszeres imádságból, a szentségekkel való élésből, az Isten igéjére való odafigyelésből. Nem olyan nehéz dolgok ezek! Olyan egyszerűek, mint a kenyér.
Szent István király ezt a benső istenkapcsolatát adta tovább fiának, Imre hercegnek, ezt élték meg a feleségével, Boldog Gizellával – így lett a felesége boldog és szent –, ezt adta tovább népének és nekünk is. Nem véletlen, hogy a Szent Jobb megmaradt épen.
Vajon mi ezen az úton járunk? Ragaszkodunk-e a hitünkhöz? Csak beszélünk az örök értékekről, vagy komolyan is vesszük azokat? Beszélünk a szeretetről, vagy éljük a szeretet? Olyan egyszerű dolog ez! Persze sokszor jövünk különböző kifogásokkal házastársra, családra vonatkozóan, hogy ha más élne mellettünk, könnyebb lenne a szentté válás útján járni. De pont ezek azok a körülmények, tényezők, amelyek hozzásegítenek bennünket az életszentséghez.
Ezért kell példát venni Szent István királyról, az első magyar szent családról, ezer éves történelmünk szentjeiről, boldogjairól, és azt az utat járni, amelyet ők már bejártak.
„Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga?” Ha Szent István válaszolna a Szent István királyról szóló énekelt himnusz szavaira, akkor azt mondhatná: a mennyországban vagyok, de ti hol vagytok, magyarok? Jó úton jártok-e? Ha nem, akkor van lehetőség az újrakezdésre, a megtérésre, újra a szeretet útján járni.
A mai ünnep segítsen bennünket ahhoz, hogy mindannyian megújult lélekkel, szentül, gondosan őrizzük a szívünket és csodálkozzunk el rajta, hogy mennyi szeretet van bennünk. Ezt a szeretetet Istentől kaptuk ajándékba, azért, hogy továbbadjuk embertársainknak, szeretteinknek. Így lesz boldog az életünk, családunk, közösségeink, nemzetünk – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
A szentmise végén Takács János plébános köszönetét fejezte ki a főpásztornak a megújult közösségi ház-plébánia felújításához kapott támogatásért. A 67 millió Ft beruházási költség 2/3-a a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye támogatásának, 1/3-a pedig a Magyar Falu Program pályázati támogatásának köszönhető.
A 250 m2-es, kétszintes épület teljes külső és belső felújításon esett át, átépítették a vizes blokkokat, az elektromos hálózat és a fűtés korszerűsítést végezték el, a burkolatokat cserélték ki, felújították a tetőszerkezetet, szigetelték az épületet, megtörtént a nyílászárók cseréje is, valamint klímaberendezéseket helyeztek el az épületben.
A plébánia egyben közösségi ház is, ahol hétvégenként hittanórákat tartanak. Az épület régebbi szárnyában nyaranta táborozó csoportokat, zarándokokat is fogadnak, hiszen a rakamazi közösségi ház a Mária út egyik szállásadó helyeként is ismert.
Takács János atya bemutatta a „Meg nem született gyermek-szobrot” és a hozzá tartozó Szent Janka Beretta Molla életét bemutató vándorkiállítást, amelyet a napokban fogadtak a rakamazi templomban.
A Szent Janka-év kezdetén „Az élet szent” mottóval indult útjára Máriapócsról az a vándorkiállítás, amelynek különlegessége, hogy a nyár folyamán „A meg nem született gyermek” szobra együtt látható a meg nem született magzatok és az édesanyák védőszentjének, Szent Janka (Gianna) Beretta Mollának életét bemutató kiállítással.
Az Együtt az Életért Egyesület tulajdonában lévő vándorszobor, amely Martin Hudacek szlovák szobrászművész alkotása, valamint a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség Szent Janka Imaköre által elkészített – hét rollupot és a szent ruhaereklyés képét tartalmazó – vándorkiállítás egyházmegyénk különböző plébániáin tekinthető meg augusztus végéig.
Kovács Ágnes – Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
