„Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják Jézust. Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak” (Mt 27,1-2).
Pilátus ítélete
Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött. Az ünnep napján a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot, a nép kívánsága szerint. Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Pilátus kérdést intézett hozzájuk: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére. A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérje ki, Jézusnak pedig kívánja halálát. A helytartó tehát föltette a kérdést: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?” „Barabást!” – kiáltották. Pilátus tovább kérdezte: „Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?” Mind azt kiabálták: „Keresztre vele!” „De hát mi rosszat tett?” – kérdezte. Annál inkább ordították: „Keresztre vele!” 24Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!” Erre az egész tömeg zúgta: „Vére rajtunk és fiainkon!” Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre” (Mt 27,11-26).
Elmélkedés
A Getszemáni kertben történt lelki szenvedés után a megostorozás Jézus testi szenvedéseinek kezdetét jelenti. Pilátus átadja őt a katonáknak, akik az „ostorozással”, a testi büntetéssel kezdik Jézus gyötrését, amelynek vége a keresztre feszítés. Az ostort, a kalapácsot, a lándzsát emberek fogják, emberek kiabálják, hogy „keresztre vele!” Mennyi szenvedést él át ezen az úton Jézus, akit érettünk megostoroztak, akit mi is „ostorozunk” bűneinkkel nap mint nap. …
Életünk folyamán, valamilyen formában mindnyájan találkozunk szenvedéssel. Különböző okozói vannak ezeknek, olykor konkrét emberek állnak mögötte. Mennyi bajt tudunk egymásnak okozni, szeretetlenséggel, csak a magunk hasznát kereső önzésünkkel, vagy éppen tudatos rosszakarattal.
Van, amikor a bajnak, a betegségnek, vagy az életünket megnehezítő állapotnak éppen magunk vagyunk vagy voltunk az okozói. A rendetlen életmód, egészségünket károsító szokások, vagy meggondolatlan vállalkozásaink nyomait hordozzuk testükben, és azok árnyékolják be életünket.
És van nagyon sok baj, betegség, szenvedés, amivel találkozunk életünkben, de nem tudjuk megnevezni okozóját környezetünkben. Bizony az életünk, az egészségünk törékeny, ebben a testben kell azt megélni. Mindent meg kell tennünk ezek gyógyításáért emberi eszközeinkkel, de nem hagyhatjuk, hogy ezek maguk alá nyomjanak minket.
Jézus viszi a keresztet, átéli annak minden szenvedését… De ahogyan olvassuk Péter apostol első levelében (1 Péter 2,23): „Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmakat, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra. Elfogadta Cirenei Simon segítségét, megjutalmazta Veronika figyelmességét, vigasztalta a siránkozó asszonyokat. Fölvitte a keresztre minden nyomorúságunkat, hogy föltámadva nekünk is életet ajándékozzon.
A fájdalmas olvasót imádkozva – a titkokat ismételgetve – lélekben beállunk Máriával együtt a menetbe, ahol Jézus viszi a keresztet „értünk”. Már nem is külső szemlélői, hanem résztvevői vagyunk ennek az útnak. Szenvedéseink Jézus áldozatának lesznek részesei, és Jézus győzelmében, feltámadásában találják meg értelmüket (jutalmukat).
Imádkozzál értünk Istennek szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Bosák Nándor nyugalmazott püspök
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
