Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke főtisztelendő Orosz Lőrinc, pápai káplán, címzetes prépost, nyugalmazott plébánosnak aranymiséje alkalmából Csáky Imre-díjat adományozott, amellyel megköszönte 50 éves buzgó, egyházszerető lelkipásztori szolgálatát. A díjat Lőrinc atya hálaadó szentmiséjén adták át június 18-án a debreceni Szent Anna-székesegyházban.
A szentmisén Lőrinc atya három egykori püspöke is jelen volt: dr. Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök, aki Lőrinc atyát 1991-ben helyezte Debrecenbe, a Szent Anna-templomba; Bosák Nándor nyugalmazott püspök, az 1993-ban megalapított Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első püspöke; és Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye jelenlegi megyéspüspöke.
A szentmisén továbbá részt vettek az ünnepelt plébános paptestvérei, rokonai, barátai, egykori egyházközségének hívei.
Lőrinc atya aranymiséjére készülve megírta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által kiadott Szerettem az Egyházat című önéletrajzi kötetét, amelynek egy-egy példányával minden jelenlévőt megajándékozott a szentmise után.
Az ünnepi szentmise kezdetén Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte az aranymisés plébánost, gondolatait három pontba foglalva:
Hálát adni jöttünk össze ezen a szentmisén, hogy megköszönjük Lőrinc atya 50 éves szolgálatát, amelyből 31 év kötődik Debrecen városához. A másik emberért végzett szolgálat összeköt bennünket, ezért testvérnek nevezzük egymást. Lőrinc atya mindenkit testvérnek szólít. Ezzel is kifejezve az összetartozást.
Úrnapja előestéjén az evangéliumban halljuk, hogy Jézus azt mondja: „Ti adjatok nekik enni” (Lk 9,13). A szolgálat azt jelenti, hogy másoknak kiosztjuk azt, amit Jézustól, a mi meghívónktól, a mi Urunktól kaptunk: Isten igéjét és az Eucharisztiát, vagyis Krisztus Szent Testét és Vérét.
Lőrinc atyának megjelent egy önéletrajzi írása, abban olyan kifejezések vannak, amelyeket gyakran használ, és szinte már szállóigévé váltak. Az egyik ilyen kifejezés: Ennyi tellett tőlem. Ami Lőrinc atyától tellett, vagyis amit Isten rá bízott, azt teljesítette. Azt hiszem, nincs szégyenkeznivalója, megtett mindent, amire Isten meghívta, hogy táplálja a rábízottakat, testvéri közösséget építsen, és mi mindannyian, papok és hívek, akik itt együtt vagyunk, hálát adunk ezért.
Kedves Lőrinc atya! A Jóisten éltesse, adjon még sok lelkipásztori örömet és segítse, hogy még sokáig szolgálhassa városunkat, egyházközségünket, egyházmegyénket!”
A szentmise homíliáját Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök atya tartotta, aki
a beszédében három fával szemléltette a papi hivatás lényegét:
A jegenyefa magasan a Nap felé tör. A papnak az első nagy feladata az imádság. Sokat kell könyörögni Istenhez magáért, a rábízottakért, odaajánlani őket az Úrnak, megbeszélni vele a következő prédikációt, megkérdezni, hogy mit vár tőle ma, ebben a hónapban, ebben az életben, és napról napra megbeszélni vele, hogy sikerült-e azt telesíteni. Esténként pedig bocsánatot kérni, ha nem tudta maradéktalanul megtenni azt, amit az Atya elvárt tőle.
A kemény magyar akácfa gyökereivel mélyen megkapaszkodik a földben, és jöhet vihar, bármi, nem szakad ki belőle. Összetörni is nehéz, mert kemény fa. Mit jelent ez a pap életében? Azt az állhatatosságot, maradéktalanságot, ami nem engedi elszakítani őt az Istentől, a hívek közül. Bele kell gyökereznie ebbe a magyar földbe, Isten szolgálatába állni, és az embereket közelebb vinni az Úrhoz.
Egy nagy, termő gyümölcsfa kiterjesztett lombbal áll, megvéd az esőtől, a napsütéstől. Ha az ember éhes, ehet a gyümölcséből. A szél, amely megrezegteti a leveleit, a Szentlélekhez hasonlít, amely nyugalmat ad a léleknek. Erre való az oltár, ahol a pap az élet kenyerét tudja átadni, és erre való a gyóntatószék, ahol vigasztalást tud mondani és feloldozást adni.
Amikor Lőrinc atya megkapta hivatását, meghozta a végső döntést, éppen Battonyán látogatta meg egykori lelkivezetőjét, barátját, és az Isten egyszer csak szólt hozzá… Lőrinc atya több alkalommal megérezte ezt – fogalmazott a szónok. Nehéz körülmények között végezte a tanulmányait Debrecenben, és egyszer csak egy káplánnal beszélgetve tisztult ki benne az a gyönge szó: Jöjj és kövess engem…
Gyulay püspök atya saját tapasztalatát is megosztotta a jelenlévőkkel. Amikor ő gimnazista volt, az úrnapi körmenet alatt valami megszólalt benne: „Mi lenne, ha Te vinnéd az Oltáriszentséget?” Ez az egyetlen mondat sok-sok nehézség árán is, de beért benne, nem veszett el a mag, és pappá lett.
Püspök atya kifejtette, ha a példaként hozott fákat behelyettesíti Lőrinc atya életébe, akkor mindegyiket megtaláljuk benne. Láthatjuk imádságos életét, kemény munkáját, elképzelései megvalósítását, szilárdságát, megtalálta a lelkeket, és bár kemény természetű emberként ismerték, a gyóntatószékben ember volt, és a szóba, ami elhagyta, abba valóban bele lehetett kapaszkodni.
Mindaz, ami Lőrinc atyával történt az életében, az nem volt véletlen. Gyulai püspök azért helyezte Debrecenbe, mert itt volt egy nehéz feladat, amit Lőrinc atyára bízott. A buzgóságát szegedi működésében is megtapasztalta. Tanított és meglátogatott minden családot, azonnal ellátta a betegeket a kórházban. Megvolt benne, és ma is ott van az a lelkület, amit Krisztus elvár egy paptól. Először is hálát kell adni Istennek, hogy hívta és megtartotta őt ebben a szolgálatban, és amit Isten kívánt tőle, azt megtalálta, teljesítette, de hálát kell adni azért is, hogy voltak, akik mellé álltak, imádkoztak érte.
Gyulay Endre püspök atya végül kérte a híveket, imádkozzanak továbbra is Lőrinc atyáért és papjaikért, mert Isten segítsége kell ahhoz, hogy ez a három fa egy emberben meglegyen és kiteljesedjen abban a közösségben, ahol éppen a szolgálatát teljesíti, hogy kiteljesedjen az egész egyházban.
A szentmise befejező részében Lőrinc atya hálatelt szavait, gondolatait hallhattuk:
Ennyi telt tőlem, ennyit tudtam tenni az Egyházért – fogalmazott, amelyre az önéletrajzi kötetének címében is utal: Szerettem az Egyházat.
Lőrinc atya visszatekintett gyermekkori nehéz éveire, már nyolc éves kora óta támaszkodik a Jóistenre. Megköszönte a szülei, édesapja jóságát, imáját, és várja a velük való találkozást. A fogságban meghalt édesapját még soha nem látta, ezért nagyon várja már a vele való találkozást. Lőrinc atya azt mondja, édesapja imádkozta ki neki a papi hivatást. Köszönetet mondott édesanyjának is, aki 49 évig tartó özvegységével a gyermekei szolgálatába állította életét. Lőrinc atya nehéz, szegény körülmények között nőtt fel, és már fiatal korában elhatározta, hogy olyan kincset gyűjt, amit egy rendszer, egy hatalom sem vehet el tőle. Majd megköszönte a barátainak azt, hogy igazán vállalták őt. Mint mondta, voltak őszinte és igazi pap és civil barátai is.
Megköszönte Gyulay Endre püspök bizalmát, Bosák Nándor püspök marasztalását, Palánki Ferenc püspök bátorítását, káplánjai becsületes munkáját, Ferenczi Richárd és Kocsis Gábor atyák ragaszkodását, a gyónói bizalmát, a hívek imáját, segítségét.
„Ha még egyszer kezdhetném, akkor is pap lennék. Nem kell kritizálni a cölibátust, mert a cölibátus az Egyháznak egy nagy kegyelme, nagy kincse. Amikor legelőször eskettem Mórahalmon, és kivezettem a házaspárt a templomból, én magam örültem, hogy vissza kell mennem az oltárhoz, ők meg elindultak egy másik úton. A kegyelem ad erőt. Életem Isten ajándéka, sokszor megköszöntem már. Nemcsak elvett, hanem többet adott, mint amit megérdemeltem.”
Ezután került sor a Csáky Imre-díj átadására, amelyet még Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első püspöke alapított a Katolikus Újjászületés Debrecenben 300. évfordulójának emlékévében, emlékezve az újjászületés alapjainak és feltételeinek megteremtőjére, Gróf Csáky Imre nagyváradi püspök, kalocsai érsek, bíborosra.
Ezzel a díjjal azon személyek, papok és világi hívek életművét ismerik el, akik az egyházmegye jelenkori anyagi, közösségi és lelkiségi vonatozású építésében kiemelkedően vettek részt. A díjként szolgáló kisplasztika dr. Kövér József szobrászművész alkotása.
A Szent Anna Plébánia hívei nevében a képviselőtestület egykori világi elnöke, dr. Keresztesné dr. Várhelyi Ilona köszöntötte Lőrinc atyát. Ilona utalt Lőrinc atya 50 évnyi papi szolgálatára, amely idő történelmi, de szélesebb társadalmi értelemben vett rálátást is ad az életre. Mint mondta, Debrecenben ezek az évtizedek egyháztörténelmi jelentőségű eseményeket hoztak, a pápalátogatástól a püspökség alapításáig, az ökumenikus mozgalom fellendülésétől a katolikus intézmények megszületéséig. A Szent Anna-templom egyszer csak székesegyházzá vált, és ez a változás Lőrinc atya szolgálatában nagyobb felelősséget jelentett. Debreceni szolgálatát a fegyelem és a hűség jellemezte, még ha erejét meghaladó feladatokkal is találkozott. A húség mindmáig teljes odaadottságot követelt, amelybe nem fért bele semmiféle lazaság. A hűség lelke a szeretet. Lőrinc atya ebben is mesterét, Jézust követte, aki arra kérte tanítványait, hogy maradjanak meg szeretetében, ahogy Ő is megmaradt Atyja szeretetében.
Kocsis Gábor atya, Mérk plébánosa, Hevele Imre: Az én papom című versével ajándékozta meg egykori plébánosát.
Ferenczi Richárd, Gávavencsellő plébánosa a volt káplánok nevében fejezte ki háláját Lőrinc atya lelkipásztori buzgóságáért, amely példát jelentett számukra. Mindig nagylelkű volt, nem káplánként tekintett rájuk, hanem munkatársként. Megköszönte a nyitott ajtót, amely mindig várta őket. Felbecsülhetetlen értéknek nevezte a találkozásokat, amikor Lőrinc atya Krisztusról beszélt, tanított, buzgóságra nevelte őket, mindig azt hangsúlyozva, hogy egyetlen ügy, Krisztus ügye a fontos. Azt is megtanulták tőle, hogy a mosoly kevés, a tartalom is kell a beszélgetésekbe, a szolgálatba. Jó pásztorként ezt nemcsak elvárta, hanem maga is gyakorolta, sőt, magán többszörösen számon kérte. Fegyelemre, pontosságra is tanította őket, hiszen az idő igazodási pont. Asztaltársaságukban a külső mögött rejtőző nevető Lőrinc atyát is megismerhették. Láthatták imádkozni, szigorú napirend szerint élni, példát mutatva abban, hogy mindennek megvan a maga ideje. Eléjük élte az evangéliumot, láthatták és hallhatták őt, nem csupán a plébánost, hanem az atyát.
Orosz Lőrinc atyát Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára levélben üdvözölte pappá szentelésének 50. évfordulóján. A köszöntő gondolatokat Ujvárossy Csaba olvasta fel.
A szentmise aranymisés áldással zárult, majd ezt követően nagyszabású, jó hangulatú fogadáson folytatódott az ünneplés, ahol találkoztak az egyházközség tagjai, barátok, jó ismerősök.
A szentmisén közreműködött a Szent Anna-székesegyház Szent László Kórusa.
Az ünnepi esemény főszervezői Ferenczi Richárd és Kocsis Gábor atyák voltak. Köszönjük a szolgálatukat!
Orosz Lőrinc atyával aranymiséje alkalmából készült interjú ITT olvasható, valamint a Szerettem az Egyházat címmel megjelent önéletrajzi kötetét bemutató írás is megtalálható honlapunkon. A könyvajánló ITT olvasható.
Kovács Ágnes – Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye