„Minden vasárnap az Úr napja van, mégis a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepét, Úrnapjának nevezzük, mert azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus kenyér és a bor színe alatt itt van velünk, táplálni akar minket, el akar jönni hozzánk, egyesülni akar velünk, hogy rajtunk keresztül szerethesse a világot, az embereket.” – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ezekkel a szavakkal köszöntötte az ünneplő papokat és híveket Úrnapján, június 19-én, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban bemutatott ünnepi szentmise elején, amelyen Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya, valamint az egyházközségben szolgáló papok is részt vettek.
Az ünnepi szentmise a szokásos útvonalon körmenettel, majd szentségi áldással zárult. Külön öröm az idén elsőáldozó gyermekek részvétele az úrnapi körmeneten, akik virágszirmot szórnak az Eucharisztia elé.
A társszékesegyházban ezen a napon nemcsak az egyházközség hívei ünnepelnek együtt, hanem a város többi katolikus híveinek közössége is csatlakozik, így a szentmisén és a belvárosi körmeneten közel ezer ember vesz részt, és tesz együtt tanúságot örömükről, Jézus Krisztusba vetett hitükről.
Az alábiakban Palánki Ferenc megyéspüspök homíliáját olvashatjuk:
Úrnapján azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus itt van a kenyér és a bor színe alatt, velünk akart maradni. Megígérte: „én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20), és ezt az ígéretét teljesítette konkrét formában is. Hit kell ahhoz, hogy ezt megértsük. Oda kell figyelnünk Jézus tetteire, tanítására, a Szentírás igéjére, az evangélium szavaira, üzenetére.
Olyan sok tanítást tartalmaz a mai evangélium is (ld. Lk 9,11-17 ). Jézus tanítványaival egy magányos helyre akart menni, de az emberek, akik szívesen hallgatták, gyógyulást, szeretetet találtak nála, utánamentek. Jézus külön akart lenni a tanítványaival, talán pihenni szeretett volna, de mégis szívesen fogadta őket. Ő mindig mindenkit szeretettel fogadott. Nekünk is meg kellene tanulni azt, hogy a másik ember nem zavaró tényező, nem azért van, hogy bennünket idegesítsen. Az embertársunkban ott van Krisztus, Aki megszólít, kér tőlem valamit, az időmet, de legfőképpen a szeretetemet, jóságomat.
Jézus az Isten országáról, vagyis az életről beszélt az embereknek, arról, hogy az igazi élet az isteni élet, amire mindenki kapott meghívást.
Olyan szép ez a földi élet, de „a mi hazánk azonban a mennyben van” (Fil 3,20). Onnan várjuk az Üdvözítőt, Aki majd megajándékoz bennünket az Ő saját életével. Hogyan tudjuk ezt elfogadni? Az örök élet kenyerét kell magunkhoz venni. Jézus nem ideológiát tanít, nemcsak egy tanítást mond, hanem az örök életről beszélt, amelyről gyakran megfeledkezünk, pedig nekünk örök dolgaink is vannak, nemcsak evilágiak.
Vannak, akik azt mondják, hogy ők nem értenek Istenhez. Nem értenek a szeretethez? Hiszen „Isten a szeretet” (Jn 4,7). Értenünk kell az Istenhez, az örök dolgokhoz, amivel Isten meg akar ajándékozni. Jézus mindig erről tanít, és ezért gyógyít, hogy egész-ségesek legyünk, hogy az egész ember Istenhez tartozzék.
Jézus feladatot is ad. Felszólítja az apostolokat: „Ti adjatok nekik enni!” (Mt 6,37). Ez nekünk is szól. Ha van mit ennünk, hálát kell érte adnunk, és ha látjuk, hogy másoknak nincs, adni kell belőle. Így működik a szeretet. Így kell hálásnak lennünk Istennek és így kell szeretnünk, és segítenünk embertársainknak.
„Mi nem a szegényeket nem bírjuk jóllakatni, hanem a gazdagokat.” (Kalkuttai Szent Teréz) A gazdagoknak soha nem elég, és ők nem gondolnak arra, hogy másoknak is adjanak, vagy ha adnak, akkor Jézus szavaival élve: kürtöltetnek maguk előtt, hogy mindenki dicsérje őket.
Jézus csendes felszólítása tehát nekünk is szól, hogy mi adjunk a rászorulóknak, segítsünk embertársainknak. Sokszor a családtagom, embertársam, a munkatársam is nagyon szegény a szeretetemre, mosolyomra, jóságomra, vigasztaló szavamra. Ilyen egyszerű dolgokkal is kifejezhetjük a szeretetünket: „Ti adjatok nekik enni!”
Az is érdekes, hogy Jézus nem a semmiből varázsol rengeteg kenyeret és halat, hanem a már meglévőből. A János apostol szerinti evangéliumban egy fiúnak volt öt kis cipója és két hala. Jézus ezt szaporítja meg, vagyis szüksége van az emberi jelenlétre, segítségre, a mi szolgálatunkra, készségünkre, jóságunkra, hogy azt meg tudja sokszorozni és másokat jóllakatni.
Ebben megtapasztaljuk a papságnak a csodáját is. A papság a kenyérszaporítás csodájának a tanúja, hiszen mi, papok, minden szentmisében átélhetjük, hogy a néhány száz ostya megszaporodik, nem mennyiségben, hanem minőségben. Krisztus Teste lesz, és ebben az a megdöbbentő, hogy a felszentelt papok szavára megjelenik Krisztus és kínálja magát. Nem valamit akart itt hagyni, hanem Ő akart itt maradni, saját magát adja nekünk.
A mai evangéliumban is bevon bennünket a szentmise szerkezetébe, a menetébe, amelynek az elején volt igehirdetés, majd a kenyértörés. Jézus cselekedetéről a kenyérszaporítás csodájáról az evangélium ugyanazokkal a szavakkal számol be, mint ahogyan mi, papok elmondjuk az átváltoztatáskor: kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak. Ő most oda akarja adni magát nekünk, mert Ő táplálékunk is, isteni életét táplálja bennük, ami megkezdődött a keresztségben. Azért akar velünk egyesülni, hogy elvigyük az Ő szeretetét a világba, hogy mozgó monstranciák legyünk, és amerre megyünk, akikkel találkozunk, azok Isten szeretetével találkozzanak, megérezzék az Ő jelenlétét, jóságát. Ennek köszönhetően eloszlik bennük a kétely Isten létezéséről, mert találkoztak egy kereszténnyel, egy Krisztushoz tartozóval, aki az Eucharisztiából, az Élet kenyeréből él, hiszen minden forrásunk belőle fakad.
Hálát adunk Jézusnak, hogy táplálni akar, nem mond le rólunk, az életről beszél, küldetést ad és eláraszt szeretetével, hogy a kenyérszaporítás csodája a mindennapi életünk csodája legyen – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök atya.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó Trifonov Éva fotói:
