„Ezen az éjszakán, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus a halálból az életre támadt, az Egyház meghívja az egész világon szerte élő gyermekeit, hogy virrasszanak és imádkozzanak. Ha így emlékezünk Urunk húsvétjára, vagyis ha igéjét hallgatjuk, halálát és feltámadását megünnepeljük, akkor remélhetjük, hogy a halálon való győzelmének is részesei leszünk és, Vele együtt élünk Istenben” – Nagyszombaton az esti vigília-szertartásával kezdetét vette a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, a Húsvét, amely a kereszténység örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök életre.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatta be a nagyszombati liturgiát, ahol hívek százai várták, hogy részesülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának örömében. A liturgián jelen volt dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, plébános, dr. Törő András püspöki irodaigazgató, Szidor János káplán és Tóth László diakónus, püspöki titkár is.
A húsvéti vigília szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából.
A nagyszombat esti liturgia egy gyönyörű felütéssel vette kezdetét. A végtelen sötétségben és csendben felhangzott a Húsvéti Örömének, az Exultet. Ezen szent éjszaka sötétjében gyulladt fel a húsvéti gyertya fénye, amely kihirdeti Isten győzelmét a halál felett, Krisztus feltámadását a holtak országából. Fénye belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.
Az igeliturgiában az ószövetségi olvasmányok az üdvösségtörténet nagy állomásait mutatták be. Az utolsó olvasmány után felcsendült Isten dicsőítése és „visszatértek a harangok”, meghívva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes Alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt!” (Lk 24,1-12).
Ezután következett a szentbeszéd. Palánki Ferenc megyéspüspök homíliájának a bevezetőjében Jézusnak a kereszten elhangzott utolsó szavára utalt: „Belejesedett!” Beteljesedett az élete, a küldetése, a megváltás műve, az Isten földi látogatása. Az ember előtt megnyílt a mennyország kapuja, az ember végre megnyílhatott a végtelenre és beteljesedtek a jövendölések, mindazok, melyek Jézusra utaltak. Amikor Jézus meghalt a kereszten, az nem azt jelentette, hogy mindennek vége, hanem, hogy minden a teljességre jutott, amire mi, emberek is szánva vagyunk.
Bennünket Isten nem azért teremtett, hogy itt a földön legyen néhány jó évtizedünk, aztán mindennek vége legyen, hanem arra, hogy ha képesek vagyunk szeretni, akkor éljük ezt a szeretetet, ha képesek vagyunk felfogni mások szeretetét, akkor fogjuk föl, fogadjuk el. Sok embernek problémája az, hogy nem tudja elfogadni a másik szeretetét, csak akkor, ha saját képére tudja őt formálni. Az ember képes arra, hogy felfogja Isten és embertársainak a szeretetét – hangsúlyozta a főpásztor.
Beteljesedtek a jövendölések. Ezen napok liturgiájában viszonylag sok zsoltárt imádkozunk. A főpásztor az aznap reggeli olvasmányos imaórában elhangzó 16. zsoltárt idézte, amely megmutatja, hogy miért éppen ez szerepel a húsvéti ünnepkörben:
„Mert nem hagyod lelkemet a holtak honában és nem engeded, hogy pusztulást lásson a szented. Az élet útját mutatod nekem, örömmel töltesz el színed előtt és mindörökké tart az öröm a te jobbodon.” (Zsolt 16,10-11) Ezeket a sorokat körülbelül ezer évvel Jézus születése előtt írták, amely most már ránk, hívő emberekre is vonatkozik, mert Jézus az, aki az élet útját mutatja nekünk. Ekkor a püspök atya a szeretteink elvesztése okozta gyász fájdalmának mindannyiunk életében átélt valóságára utalt, és úgy fogalmazott: milyen szörnyű, borzasztó és félelmetes a halál a világnak erről az oldaláról nézve. Félünk tőle.
Majd egyik paptestvérére emlékezett, aki földi életének utolsó időszakát a nyíregyházi papi otthonban töltötte. A püspök atya egyik látogatása során megkérdezte tőle, hogy fél-e a haláltól. A válasz így hangzott: „Attól mindenki fél.” Mégis ott volt benne a reménység, a feltámadás valósága, hite, mert a végén azt kérte, hogy a püspök atya áldja meg őt, mert hosszú útra megy, és nem a semmibe. Majd ő is megáldotta Ferenc püspököt, és azt mondta neki: „Menj a dolgodra, de szentül csináld, mert másként nem érdemes, másként nem jutsz a célba.”
A főpásztor rámutatott, hogy ennek az egyszerű papnak az élete vége mekkora tanítás mindannyiunk számára. Mert ha így, ezzel a bizonyossággal éljük az életünket, minden borzasztó és félelemkeltő történés ellenére is, ott van a szívünkben a remény, amely elvehetetlen, mert ezt maga Jézus Krisztus ültette a szívünkbe azáltal, hogy elfogadtuk a keresztséget. Akkor elindult bennünk az isteni élet – fogalmazott püspök atya, majd Nagycsütörtök estéjén elhangzott képre utalt, amelyben arról beszélt, hogy az Isten nem kész fát teremtett, hanem magot, amit elültet az ember és az kihajt, majd felnő és gyümölcsöt terem. A természetfölötti dolgokkal is így van ez. Isten beleültet az ember szívébe egy kicsiny magot, az örök élet magvát és az felnő, fejlődik, alakul és termi a gyümölcseit, a szeretetnek az örök gyümölcseit – tette hozzá, majd a keresztség szentségére készülő felnőttekre mutatva így fogalmazott: ők átélték ennek örömét, azt, hogy Isten elkezdett bennük egy csodálatos történetet, a személyes üdvösségük történetét. Isten szíven talál valakit, megszólít, alakít, formál, és a szentségeivel, a kegyelmi forrásaival táplálja ezt az isteni, örök életet.
Az élet útját mutatja meg mindannyiunknak, de rajtunk múlik, hogy rálépünk-e erre az útra, és ha már ráléptünk, rajta maradunk-e. Rajtunk múlik, hogy együttműködünk-e Isten kegyelmével, vagy visszautasítjuk. A kegyelmével együttműködve, vagyis az Ő szeretetét viszonozva élünk-e, vagy Isten nélkül.
Jézus Krisztus átment a halálból az életbe, és Vele mennek mindazok, akik hozzá kapcsolják az életüket, akik megfogják a kezét, Jézusnak az útján vállalják a mindennapi kereszthordozást. Jézus feltámadása az ember feltámadása, az új életének a lehetősége.
Az, hogy valaki kétezer évvel ezelőtt kijött a sírból, mint Lázár – akit Jézus feltámasztott –, semmit nem jelentene számomra, ha én nem támadnék föl. Sokan úgy tekintenek Jézus történetére, hogy az egy szép mese. Nem mese! Ez a legteljesebb valóság. Ebben érdemes hinni. Ez a feltámadás, mindannyiunk feltámadása, mert Ő nem visszajött erre a világra, a földi életre, hanem előre ment, megdicsőítette az anyag egy bizonyos mennyiségét, és oda hív mindannyiunkat, és bennünket, a mi testünk anyagát is meg fogja dicsőíteni. Ez a valóság, és ehhez képest minden földi dolog semmi. Mindez szeretetből történik, melyet nem kell kiérdemelni, csak válaszolni kell rá, befogadni és a hit szerint élni.
Ezután a főpásztor háláját fejezte ki a közös ünneplésért, amit sajnos beárnyékol a háború, mert az emberszívekben sokfelé nincs béke. Szent VI. Pál pápa mondta: a béke forrása az ember szívében van. A püspök atya kérte, hogy mindannyian gondoljuk végig, mi az, ami megzavarja a szívünkben azt a békét, amelyet Isten nekünk akar ajándékozni. Amikor a feltámadott Jézus belépett az apostolokhoz az utolsó vacsora termébe az első szava az volt: Békesség nektek! Nincsen számonkérés, leckéztetés, egyszerűen csak béke, irgalom és szeretet van. A feltámadt Krisztus ezt az utat mutatta meg nekünk, ez az élet, az örök élet útja, erre léptünk rá, ezen járjunk, és akkor célba fogunk érni az örök éltre – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.
A szentbeszéd után a mindenszentek litániája, az ősi könyörgő imádság hangzott el, amely emlékeztet minket a keresztségünkre. A húsvéti szertartás a keresztvíz megszentelésével, majd a keresztelési és a bérmálási szertartással folytatódott. A katolikus egyházban hagyomány, hogy húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház.
Ezt követően a szentmise a szokott rend szerint folytatódott, majd a hagyományos húsvéti körmenet, valamint szentségi áldás zárta.
Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
