2025. szeptember 23-án a Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde intézményvezetése, pedagógusai és diákjai az iskola névadója, gróf Széchenyi István előtt tisztelegtek születésének 234. évfordulója alkalmából. Csapos Zsolt főigazgató úr, Tóth Norbert főigazgató-helyettes úr, illetve a diákönkormányzat képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúját Széchenyi István szobra előtt. Az emlékműsor irodalmi részében közreműködtek az iskola 8. évfolyamos tanulói.
Az intézmény 1991. december 15-én vette fel a legnagyobb magyar, Széchenyi István nevét. A név felvétele nem formaság volt, hanem egy nagy és nemes hagyomány továbbvitele: a tettekben megnyilvánuló hazafiság és európaiság vállalásának tudatosítása a tanulóifjúság körében.
Széchenyi István méltán viselte legnagyobb magyar elnevezést. Élete és munkássága példát mutat nekünk: hogyan lehet egy egész nemzet jövőjét szolgálni önzetlenül, bátorsággal, tudással és szívvel. A megemlékezés során nem csupán egy történelmi személyiségre gondolunk, hanem arra a szellemiségre is, amely tetteit vezette: a hazaszeretetre, a fejlődés iránti elkötelezettségre és a közösségért vállalt felelősségre. Széchenyi hitt abban, hogy „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”. Gondolatával ma is arra tanít bennünket, hogy a nemzet igazi ereje az összefogásban rejlik.
Központi helyen állt nála az oktatás kérdése, mert meggyőződése volt, hogy a nemzet felemelkedése csak művelt, jól képzett polgárokra támaszkodva valósulhat meg. A Nyugat-Európától való elmaradottság egyik legfőbb okát a tudás hiányában látta. Írásaiban – a Hitel, Világ, Stádium lapjain – visszatérően hangsúlyozta a tudás és a tanulás szerepét a nemzet felemelkedésében.
A „legnagyobb magyar” Istenhez fohászkodott könyörületért, bátorságért, lelki tisztaságért. Számára a nemzet szolgálata nem pusztán politikai feladat volt, hanem erkölcsi és lelki kötelesség.
Széchenyi István imája mindenkor aktuális, hiszen számunkra is fontos üzenetet hordoz: a közjóért végzett munka ne önérdekből fakadjon, hanem erkölcsi meggyőződésből.
„Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi, minden órai imámat. Töltsd be szívemet angyali tiszta szeretettel irántad s hazám, embertársaim s honfiaim iránt… Engedj a jövőbe pillantanom s megkülönböztetni a jónak magvát a gonosztól. Add tudtomra, mit tegyek s miként kezdjem, hogy Neked egykor a reám bízott tőkéről beszámolhassak. Gondolkodni akarok és dolgozni, éjjel és nappal, egész életemen át. Segítsd sikerre azt, ami jó; tipord el csírájában azt, aminek rossz gyümölcse lehetne.”
Tölgyesné Zohn Renáta
magyar nyelv és irodalom szakos tanár
