Szeptember hónapban papjainkért és a papi hivatásokért Ferenc pápa gondolataival fohászkodjunk: „A Boldogságos Szűz, akiben Isten testté lett, segítsen bennünket, hogy hálás szívvel fogadjuk az Eucharisztia ajándékát, és hogy mi is ajándékká tegyük életünket! Hogy az Eucharisztia tegyen minket ajándékká mindenki számára!”
10. Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.
Az utolsó vacsora emlékezet volt. Nemcsak az egyiptomi kivonulásra való emlékezés, hanem jövő megjelenítő emlékezet is. Azon az éjszakán Jézus kenyeret vett a kezébe és azt mondta: „Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik.” A kehelyben lévő borról pedig azt mondta: „Vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” Amikor ezek szavak elhangzottak, Jézust még nem feszítették keresztre, de már a feláldozott testét és vérét adta tanítványainak. Az utolsó vacsorán a múlt, jelen és jövő egyesült; és ez az isteni esemény egységet alkot. Az utolsó vacsora tehát túllép az egész anyagvilág keretein, megvilágítja és értelmezi azt. Ez a közösségében való étkezés valósággá és érzékelhetővé teszi húsvét szent titkát. Szentmisén ott vagyunk az utolsó vacsora termében, a Golgotán és Jézus üres sírjánál. Ez hitünk szent titka. Ezért életünkkel Jézus halálát és feltámadását kell hirdetni, amíg el nem jön.
Az Eucharisztiában Jézus jelen van köztünk és vándorlásunk társává lett. Vele táplálkozva alakítja életünket, segít a mindennapi nehézségekben és segít eljutni az örök életre. A mindennapi étel felszívódik testünkben, részünké lesz és erőt ad számunkra. Jézus is táplálékként adja önmagát a szentáldozásban, hogy így legyen életünk részévé. Ebben a szentségben erőt kapunk a szeretetben való élethez. Szent II. János Pál pápa mondta a szentáldozással kapcsolatban: „nem csak mi vesszük magunkhoz Jézust, hanem Ő is magához vesz minket.” Vagyis felemel és beemel minket a saját, isteni életébe. Így tudunk hasonlóvá válni Hozzá, és tudunk áldozattá lenni mások üdvösségéért. Így hordozzuk Őt az imádságban, a döntéseinkben, a szeretet megélésében, a megbocsátásban és az áldozatvállalásban.
Jézus Kafarnaumban világosan beszélt arról, hogy „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” (Jn 6,53). Az utolsó vacsorán pedig nekünk adta önmagát az Eucharisztiában. Sajnos történelemben sokszor félremagyarázták ezt a hitújítók saját szájuk íze szerint. Katolikus Egyház őrizte meg kezdetektől fogva az Oltáriszentség igazi lényegét: Jézus teste és vére a kenyér és a bor színében. Azt valljuk, amit az apostolok, amiért életüket áldozták a vértanúk, ami éltette és élteti napjainkban a keresztényeket. Valljuk Szent II. János Pál pápával: „Abban a kis Ostyában rejlik a gyógyír a világ minden bajára.”
Az Oltáriszentség misztérium és valóság:
Misztérium: nem tudjuk megfogni, megtapintani, megszemlélni fizikai mivoltában Jézust az Eucharisztiában. De hittel fogadjuk valós jelenlétét, mert Ő mondta: „Ez az én testem és ez az én vérem.” Olyan valóság, mely testi érzékeink számára lisztből és vízből készült étel; és a szőlő terméséből készült bor. De benne Isten Fiát látjuk a hit szemével, miután a pap elmondja fölötte az alapítás szavait.
Valóság: milliók éltek és élnek vele. Találkoznak benne Krisztussal, imádják Őt a Szent Színekben. Megtapasztalható valóság, mert sokak életüket alakítják hozzá, amikor engedik, hogy az Oltáriszentség formálja és alakítsa őket.
Nem mindegy, hogy hogyan járulunk szentáldozáshoz. Szépen megfogalmazódik a görögkatolikus szentmisében: „Isteni félelemmel, hittel és szeretettel!” Nem megszokásból, hanem szeretettel és vágyódással. De csak bűnbánattal áldozhatunk, amihez sokszor szükséges a szentgyónás is. Covidjárvány idején nem volt lehetőség gyónni, csak szentáldozáshoz járulni. Ezért is volt jó, hogy Egyház kegyelmi gazdagságából megadta az általános feloldozás lehetőségét. Sokan éltünk is ezzel a lehetőséggel, mert éreztük, hogy Jézussal a szívünkben teljes az életünk, aki erőt adott az akkori nehéz időben. Járvány idején indiai Keralában nem engedélyezték szentáldozást, mert azt mondták, hogy fertőzhet. Sok hívő erre azt mondta: „Ha nem áldoztathatnak, akkor mi értelme van annak, hogy a hívek eljönnek a szertartásra?” Ez a gondolkozás rámutat a szentmise és a szentáldozás lényegére. Hitünk titkára, hogy ki is van jelen az Oltáriszentségben.
A covidjárvány idején, 2020-ban hagyományosan nem tarthattunk Úrnapi körmenetet. Sok helyen mégis szerettük volna megtartani. Napkoron rendkívüli helyzetben, rendkívüli módon „Úrnapi autós körmenet” volt az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal a település utcáinak egy részén (9 km.). Több mint 45 autó, közel két órán keresztül kísérte a feldíszített kocsit, melyen vittük Jézust az Oltáriszentségben; és sokan a feldíszített kapuikban várták az áldást. Külön élmény és megható érzés volt az Idősek Otthonánál az idősekkel való találkozás. Az idősek az épület előtt vártak bennünket, és az Idősek Otthonát virággal feldíszítették. Igazi örömet és hálát lehetett tapasztalni a részükről, hogy több hetes bezártság után részesei lehettek a körmenetnek és a település lakóival is találkoztak, igaz csak több méteres távolságból. Lelkesen integettek és köszöntötték egymást az emberek. A kenyérszínbe rejtezett Krisztus ilyen módon is összekovácsolt minket és a nehéz időben „vándorlásunk társa lett.”
Az Eucharisztia szeretetét tanuljuk meg Boldog Carlo Acutistól, aki 15 évesen halt meg súlyos betegségben és szeptember 7-én avatnak szentté. Tehetséges informatikusként 14 évesen létrehozott egy weboldalt, amely az eucharisztikus csodákat katalogizálta. Számára az Oltáriszentség az élet motorja volt. Fontolgassuk szavait! „Minél gyakrabban vesszük magunkhoz az Eucharisztiát, annál inkább válunk Jézushoz hasonlóvá, hogy már ezen a földön megízlelhessük a mennyországot.” Vagy egy másik gondolta: „Az Eucharisztia az én autópályám a Mennyországba.” És valóság legyen számunkra szava: „Aki a nap elé áll, lebarnul, aki pedig az Oltáriszentség elé áll, szentté válik.”
Az utolsó vacsorán történt az apostolok pappá szentelése is. Ez az este a papság születésnapja. Az apostolok és utódaik kapták a hatalmat, hogy megjelenítsék szentmisében Jézus megváltó szeretetét: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Köszönjük meg Jézusnak, hogy gyarló papjain keresztül vezet bennünket az üdvösségre és tanít a szeretetre. Kérnünk kell, hogy papjaink méltón szolgáltassák ki a Szent Eucharisztiát, és akiket az Úr meghív erre a szolgálatra elfogadják, és adják Jézust a rájuk bízottaknak, akik hittel fogadják, mint „a remény zarándokai.” Hogy egykor színről színre találkozzanak Azzal, Akit a Szent Színekben magukhoz vesznek.
Zubály Lajos
napkori plébános
