Szentírási részek
Olvasmány: Préd 1,2; 2,21-23 – Minden hiábavalóság
Szentlecke: Kol 3,1-5. 9-11 – Keressétek az odafönt valókat
Evangélium: Lk 12,13-21 – Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék
Kedves Testvérek!
Mindannyian ismerjük Saint Exupery Kis Hercegének bölcs megállapítását: „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”.
Ferenc pápa utolsó, „Szeretett bennünket” kezdetű enciklikája a szívhez való visszatérést sürgeti.
Nos, a mai szentírási részek erre a szívvel való látásra hívnak meg bennünket.
A Prédikátor könyvéből való olvasmány egy negatív képpel akart felrázni bennünket, amit a szemünkkel, szív nélkül látunk, az mind hiábavalóság. Az említett enciklikában Ferenc pápa Szent II. János Pál pápát idézi: „A mai ember ugyanis gyakran testileg-lelkileg kimerült, szétesett, szemlátomást nincs belső vezérlő elve, mely egységet és harmóniát teremtene lényében és cselekedeteiben”. Talán többen magukra ismertek az olvasmányban és a szent pápa szavai hallatán. Gyakran kísért fiatalt és felnőttet egyaránt a gondolat, mi értelme van a minden hétfőn újra kezdődő taposómalomnak, tanulásnak, munkának. Amikor az édesanya feje fölött összecsapnak a háztartási munkák: a fárasztó napi munka után, sütni, főzni, takarítani, mosni, vasalni, és szembesülni azzal, hogy nem is becsülik meg a munkáját – nem látja nagyon is hiábavalóságnak az erőfeszítését?
Az evangéliumban Jézus, egy örökösödési probléma felvetése kapcsán felszólított, hogy őrizkedjünk a kapzsiságtól. A kapzsiságnak a szemléltetésére mondott példabeszéde pedig még kontrasztosabbá tette az olvasmány negatív képét. Példabeszéde ugyanis, szinte idézet a Prédikátor könyvéből, ahol a mindent hiábavalóságnak tartó ember ugyanúgy cselekedett, mint a példabeszédbeli gazdag. A példabeszéd végén Jézus lezárja a negatív képet, és a pozitívum felé fordítja figyelmünket. „Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.” A Kis Herceg nyelvén: Így jár az, aki csak a szemével lát, ahelyett hogy megtanulna, a szívével látni.
A szentlecke beavat minket a szívvel látás titkába. Isten elküldte hozzánk az ő „Szívét”, Fiát, hogy vele lásson minket, és tőle tanuljunk meg szívvel látni. Hogy azt keressük, ami odafönt van, az égiekre irányuljon figyelmünk, ne a földiekre. Ne ragadjunk le a földiesnél, ne az legyen számunkra lényeges, amit a szem lát, mert ebből bálványimádás lesz. Ne hazudjunk egymásnak, ne látszatot, álarcot mutassunk, hanem a szív valóságát. A szívével látó ember minden szemmel látható dologra is úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, amit arra kapott, hogy használjon vele, hogy szívvel közeledjen hozzá, hogy ne birtokolni akarja, hanem az ajándékozó szándéka szerint éljen vele. Így a földi dolgok használatával is Istenben gazdagodik. Az így látó ember levetette a régi embert…, és felöltötte az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Így az édesanya és édesapa már nem hiábavalóságnak látja a mindennapi munkát és a munkával megszerzett anyagi javakat, hanem a szívéből feltörő szeretet jelének. Az ilyen családi légkörben a gyermekek is megtanulják, hogy „jól csak a szívével lát az ember”.
2025.08.03. Fodor András
