Szentírási részek:
Olvasmány: Szof 3,14-18a – Ne félj! Veled van a te Istened…
Szentlecke: Fil 4,4-7 – Örüljetek az Úrban szüntelenül…
Evangélium: Lk 3,10-18 – Mit tegyünk?
Kedves Testvérek!
Örvendezzünk, jertek… énekeljük a szentmise kezdetén…, dalolj, zengj éneket, örülj és ujjongj egész szívedből… – halljuk az olvasmányban, és a szentleckében is –, és a folytatásból azt is megtudhatjuk, hogy miért nem kell félnünk, miért örülhetünk… ne félj, veled van az Úr, a te Istened, az erős szabadító!
De nemcsak annak örülhetünk, hogy velünk az Isten, hanem annak is, hogy ő is örül nekünk nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével. Nem tudom, van-e köztünk olyan, aki orvosként, mentősként, vagy elsősegélynyújtóként újraélesztett valakit? Ő talán jobban érti, hogy minek örül az Isten, ujjongó örömmel, úgy, mintha ünnepet ülne. Jézus példabeszédei is utalnak erre az ünnepet rendező örömre, a tékozló fiú apjának és az elveszett bárányát megtaláló jó pásztor örömére. Advent 3. vasárnapján erre az örömre hív meg bennünket az Egyház.
Ha megértettük, hogy elindult felénk az Isten, és hogy a próféták és Keresztelő János által bennünket is meghívott a hozzá vezető út építésére, ezen a vasárnapon örömünnepet ülhetünk az Isten által készített és az általunk egyengetett út találkozási pontjánál. Elért bennünket Isten irgalmas szeretete, megtérésünkkel ajtót nyitottunk ennek a szeretetnek, Isten újjáéleszt szeretetével.
Az evangélium szembesített minket azzal, hogy mi a megtérés lényege, ezt nem lehet megjátszani, nem lehet mímelni, az Istenhez vezető út építése személyre szabott feladatok elé állít mindnyájunkat. Azokat a személyes bűneinkből, rossz cselekedeteinkből feltornyosult hegyeket kell lehordanunk, és mulasztásainkkal, engedetlenségeinkkel kimélyített szakadékokat kell feltöltenünk, amelyek akadályoznak minket, az irgalmas szeretettel hozzánk közeledő Istennel való találkozásban.
Isten mindnyájunkhoz szól, vagy közvetlenül a Szentlélek által, a lelkiismeretünk szavával, vagy egy másik ember, vagy természeti jelenség által, hogy induljunk hozzá. Amikor pedig elindulunk, szembesülünk a fentebb említett akadályokkal, és úgy érezhetjük, hogy tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk lehordani a hegyeinket és feltölteni a völgyeinket. Itt érkeztünk el a megtérés lényegéhez, hogy ne hallgattassuk el a lelkiismeretünket, ne nyugodjunk bele abba, hogy tehetetlenek vagyunk, hanem őszinte szívvel kérdezzük az Úrtól: mit tegyek? Ahogyan a bűnbánatot hirdető Keresztelő Jánostól kérdezte a nép, a vámosok és a katonák, vagy magától Jézustól kérdezte Saul a damaszkuszi úton. És ha tettre készen várom a választ, akkor fel fogom ismerni, hogy személyre szóló, éppen az általam „épített akadályok” elhárítására kapok hatékony útmutatást, és feltör belőlem az az öröm, amelyre a harmadik adventi vasárnap hív meg engem az Egyház. És ez nem valami felszínes kacarászás, hanem olyan öröm, amely Sault töltötte el, amikor visszanyerte látását, vagy a tékozló fiút, akinek visszatérésére az atyja fenséges lakomát rendezett.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
